Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 6-7. szám - Az államfő jogköre a végrehajtás és bíráskodás irányában

A végrehajtó hatalom legfőbb szerveinek a nép által való választása viszont azért nem lenne célszerű, mert akkor a miniszterek nem paríroznának a parlamentnek. Azt mondanák, hogy mi koordinált viszonyban vagyunk a parlamenttel, mert minket is a nép választott. Ugy, hogy e rendszert a legtöbb állam perhorreszkálta1). Végeredményben tehát leghelyesebb és legcélszerűbb az a megoldás, ha a minisztereket monarchiában az öntudati szerv nevezi ki. Az államfőnek azonban a miniszterelnök kiválasztása tekintetében nincsen korlátlan és feltétlen diszkrecionális joga. Legalább is nincs a parlamentáris monarchiában. Ugyanis az öntudati szerv rendszerint annak a legnagyobb pártnak a vezérét köteles designálni miniszterelnöknek, amelyik az előző kabinetet megbuktatta. Ha azonban miniszterválság van, vagy esetleg több apró párt buktatta meg a minisztériumot, akkor a világi, egyházi és katonai notabilitások meghallgatása után, a saját józan belátása szerint azt nevezi ki az államfő kormányelnöknek, akit legodavalóbbnak talál; vagyis ez esetben az öntudati szervnek már jelentékenyen megnövekszik a diszkrecionális joga. Hogy homogén legyen a kabinet, a minisztereket már nem a király szemeli ki, hanem a kormányelnök s a király csak kinevezi, vagy a miniszterelnöki kinevezést megerősíti. Felmerülhet továbbá a kérdés, hogy vájjon melyik a jobb, célszerűbb: a hivatalnoki, vagy a parlamenti minisztérium? Első pillanatra úgy tűnik fel, mintha a főhivatalnokokból összeállított minisztérium felelne meg inkább a közjó követelményeinek. Poroszország pl. ezt honosította meg. Igaza van azonban Bagehot-nak, ki szerint a miniszternek nem az a főfeladata, hogy aktákat intézzen, hanem hogy védje a pártját a parlamentben. A „Beamter"-ek nem bírják a parlamenti viharokat kiállni. Az eddig elmondottak kisrészben a konstitucionális, nagyban és egészben pedig a parlamentáris monarchiákra vonatkoznak. Az abszolút monarchiában szintén találkozunk premier miniszterrel, vagy minisztrisszimusszal2), ki a monarcha altér ego-ja, kinek kiválasztása tekintetében azonban az abszolút monarchának teljesen szabad keze van. A miniszterelnöki és a minisztrisszimuszi intézmény nem azonosak. Az előbbi Angliában fejlődött ki a Györgyök alatt (1714—1837), kik közül I. és II. György még angolul sem tudtak, úgy, hogy kénytelenek voltak latin nyelven érintkezni az állami főbb szervekkel, az utóbbi pedig jóval korábban, talán (?) 1) A svájci ú. n. „Landsgemeinde" kantonokban azonban mégis találunk erre is példát. 2) Pl. Angliában VIII. Henrik minisztrisszimusza Wolsay, L Károlynak Lord Straford; Franciaországban XIII. Lajos minisztrisiszimusza Reichelieu és Mazarin; Poroszországban L Frigyes minisztrisszimusza Dangelmann, stb. 222