Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 1-2. szám

pasztaltak szerint gyakran az özvegy csak azért tartózkodik • a békés megegyezéstől, hogy az ítélet jogerőre emelkedéséig szedhesse a hagyaték teljes hasznát, ami amíg egyfelől sérelmes az állag örökösökre, másfelől pedig azzal az özvegy indokolatlan vagyoni előnyökhöz jut. Bár mindenkép helyesnek tartom ezen indoknak is a fenntartását, de azt csak szubszidiárius indokkép kezelném, primér indokát a megváltozott álláspontnak, jogéletünknek fundamentális elveiből vezetném le. Dologi jogunk a tulajdonjog korlátlanságának az elvére van alapítva. Minden olyan rendelkezés, mely a tulajdonosnak a tulajdon tárgyát képező dologra vonatkozó elvileg korlátlan jogi uralmát megszorítja, exemptiót képez. Ez a helyzet a tulajdonnak az özvegyi joggal való kolliziójánál is. De mivel a jogszabály megállapítja úgy a meg — mint a meg nem szorított özvegyi jognak a mérvét, a tulajdonban foglalt korlátlan jogi uralom deferálni kénytelen a speciális jognak. A kivétel azonban kivétel marad ez esetben is, mert a kiindulási pont nem változott. Nem rontja le ennek az álláspontnak a helyességét azon további jogszabálybeli rendelkezés sem, hogy mindaddig, amíg az özvegyi jog megszorítást nem szenved, az özvegyet illeti meg az összes haszon. Ez csak azért van, mert miután a mai jogunkban csak az egyenes leszármazók kívánhatják az özvegyi jog megszorítását és ha a férj > végrendeletileg meg nem szorította, az özvegy legtöbb esetben benne fog maradni az egész hagyatékban. Tehát, nehogy egy felesleges és kevéssel később visszatérő helyzet álljon elő, rendelkezik a jog akként, hogy az özvegy a megszorításig benne marad a hagyatékban. Ha a most elmondottak mellett figyelembe vesszük azt a hatást is, melyet a kereset indítása a marasztalás tárgya és annak a mérvére gyakorol s miután jogszabály, hogy a marasztalt peresfél a marasztalás tárgyát olyan állapotban tartozik visszaadni, aminő állapotban az a kereset indításakor volt s ez időponttól kezdve a hasznok is a nyertes felet illetik meg, kétségtelen, mikép de jure az özvegyet sem illeti meg a kereset indításától kezdve a mentesített jutalékoknak a haszna. Már most az a kérdés, hogy miután ez az elv több évtizedes gyakorlaton alapul, az özveggyel szemben miért érvényesült az ellenkező felfogás mind a mai napig. Bár nem állanak a rendelkezésemre azok a bírói döntések, amelyek talán feleletet adnának a feltett kérdésre, de az özveggyel szemben megnyilvánult ezen humánusabb álláspontnak kézenfekvő indokát megtaláljuk abban a szellemben is, mely a családban a nőnek, a feleségnek a prerogativáit megteremtette. Ha most már a nővel szemben tanúsított ezen humánus álláspont — mint a döntvény indokolása megjegyzi — sok esetben indokolatlannak bizonyult, mert az özvegy azzal visszaélt, valójában nem lehet elzárkózni a perindítás hatásának a döntvény által eldöntött kollizionális esetben való alkalmazásától sem és ezt csak úgy érhetjük el, ha a döntvény álláspontjára helyezkedünk, megadva a lehetőséget az indokoltnak mutatkozó kivételes esetekben a máig érvényben volt jogelv alkalmazására is. 18