Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Kártérítési jogunk ujabb irányai

2 MISKOLCI JOGÁSZÉLET hajlandó felváltani. Élete munkásságának nagy része ezért szorult le a tettek mezejéről a kritika terére. A gyász, amely halálával a magyar nemzetet sulytotta, nagyságában és mélységében egészen rendkívüli. Az a szomorú hír, amely Genfből kelt szárnyra, onnan, ahol a magyar sors nagy csatája folyik, nemcsak a nagy magyar államférfiú halálát jelenti, de azt is, hogy elnémult, örökre elnémult a nagy zengő szobor, amely megközelíthetetlen és megtámadhatatlan magas csúcsokról hirdette a magyar igazságot a nagyvilág előtt. Zsedényi Béla dr. Kártérítési jogunk ujabb irányai I. A kártérítési jogunkat a magánjogunk legváltozatosabb területének tekintjük még ma is, mert abban a felfogások és problémák olyan végtelen tömegével találkozunk, mint a jognak egyik ágában sem. A kár fogalmától kezdve az eszmei javakért nyújtandó elégtétel kérdéséig ma is forrásban van sok kérdés. A folyton fluktuáló élet talán sehol sem tár elénk oly sok színárnyalatot visszatükröző kérdéseket, mint épen a kártérítés tana. Hogyan van mégis az, hogy a kártérítés tanát tekintik az elméleti jogászok a birtoktannal együtt a magánjogunk legkiépítettebb részének. Ezt az ellentétet igazán nem nehéz eloszlatni, csak végig kell gondolatban száguldanunk a kártérítés tanának alapvető és részletkérdésein, mert amíg az alapvető kérdések a mának a szempontjából egy-kettő kivételével megoldottnak mondhatók, addig már a részletkérdések osztályába tartozó problémáknak egy része még mindig felszínen van és élénk discussió tárgyát képezi úgy a hazai, mint nemzetközi viszonylatban. Engem ez alkalommal az utóbbi csoportba tartozó kérdések nem érdekelnek, megbeszélés tárgyává kártérítési jogunknak ú. n. alapvető kérdéseit kívánom tenni, mert csak az ezekbeni állásfoglalás adja meg minden kártérítési jognak a maga carakterét. A kártérítési jognak alapvető kérdései között egyesek kettőt jelölnek meg, mint olyat, mely a mának a szempontjából sem volna megoldottnak tekintendő és pedig az objectiv felelősség és az ideális károkért nyújtandó elégtételnek a kérdéseit. Amíg az ideális károkért nyújtandó elégtétel kérdésében a fenti megállapításnak a helyességét magam is elfogadom, már az objectiv felelősség kérdésében a megállapítással nem érthetek egyet. Az esetleges félreértések elkerülése végett mindenek előtt meg kell állapítanom, hogy ez utóbbi kérdés egy kétágú kérdés, mert magában foglalja elsősorban azokat az exemtionális eseteket, amelyeknél a vétkességtől függetlenített felelősség elvét fogadta el már a római jog is, de jelenti továbbá a véletlen felelősség kérdését is. Amikor tehát azt a kérdést kell eldöntenünk, hogy ez ellentétes felfogások közül melyik a helyes, a feltett kérdés kétáguságát nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ami az első kérdést illeti, a mának szempontjából megoldottnak látom a kérdést, mert hiszen azok az utak, amelyeket az 1874 :XVIII. t. c. és a polgári törvénykönyvünk javaslatának (J.) 1738—1743. §§.ban codificált íratlan jogszabályaink megvontak, annyira szélesek, hogy nem gondolnám, miszerint a folyton fluctuáló gazdasági és társadalmi viszonyok oly esetet hoznának felszínre, mely egyik, vagy másik kategóriába besorozható nem volna. Tehát az exemtiohális esetek szempontjából az objectiv felelősség kérdését a mának a szempontjából megoldottnak látom. De megoldottnak látom az objectiv felelősség kérdését a vételen felelősségi elv szempontjából is, mert amióta megjelent a T. Il-ik szövege és annak 1486. §-a kimondotta, hogy a vételenül eljáró is tartozik megtéríteni az okozott kárt, amennyiben azt a fennforgó körülmények, főként pedig a felek vagyoni viszonyaira való tekintettel a méltányosság megkívánja és amidőn 1913. év tavasza óta a joggyakorlat a fenti jogelvet consequensen alkalmazza is, úgy, hogy azt ma már szokásjoggá kijegecesedett jogtételnek kell tekintenünk, nem mindható, hogy ez a kérdés még ma is kártérítési jogunk egyik nyitva hagyott kérdését, problémáját képezné, mésfelől pedig bármit is hozzon a jövő, változás nem köretkezhetik be, mert e téren a továbbfejlődés csak abban állhatna, ha a vételenül eljárót is föltétlenül köteleznék az általa okozott kárnak a megtérítésére, eddig azonban az egyéni cselekvési szabadság megbénítása miatt elmennünk nem szabad. Maradna tehát az ideális javak megsértéséért nyújtandó elégtétel kérdése, mely még a mának a szempontjából sem mondható közmegnyugvásra megoldott kérdésnek tekinthető. Mielőtt azonban e kérdéshez hozzászólani kívánnék, nem mellőzhetem hallgatással azt a kérdést, hogy a mai kártérítési jogunké nak valójában csak a fenti két megoldásra váró alapvető kérdése volna és nem több. Azzal a megállapítással sem tudok egyetérteni, hogy csak az objectiv felelősség és az ideális károk kérdése volna a mának a szempontjából nyitott kérdésnek tekinthető, mert akik az ellenkezőt vitatják, elfeledkeznek a kártérítési jognak örök, eddig meg nem oldott és a jövőben sem megoldható problémájáról : az okozati összefüggésnek a kérdésről, vagyis arról, hogy a kártérítési felelősség szempontjából az események (causálitás) folyamatába belépett és előre nem is láthatott accidentális körülmények (feltételek), mikor szakítják meg és mikor nem az okláncotot. Abban a felfogásban vagyok, hogy annak a nagy mezőnek — amit kártérítés tanának nevezünk — minden ma létező és a jövőben előálló problémái hamarébb és könnyebben fognak megoldást nyerni, mint az okirati összefüggésnek a kérdése. Ezzel a kérdéssel is úgy vagyunk, mint azzal a bizonyos papirmassából készített tortával, mely mindig ott van a terített asztalon és a résztvevők mindig megkísérlik a felnyitását, de sohasem sikerül. Véleményem szarint tehát az ideális károkért nyújtandó elégtétel kérdése mellett a mai kártérítési jogunknak második alapvető kérdése az okláncolatnak a kártérítési felelősség kérdésére gyakorolt hatásának a problémája. II. Mielőtt foglalkoznék a kártérítési jogunknak általam megjeleölt fenti két alapvető kérdésével, ismertetném a mai joggyakorlatunkat és a J.-nak ide vonatkozó álláspontjait, röviden érinteném a külföldi jognak is az álláspontját és vázolnám azokat a törekvéseket, amelyek a causálitás nehéz kérdésének a megoldása irányában történtek, legyen szabad röviden érintenem azon — úgy látom vita tárgyát képező _ kérdést, hogy a vétlen felelősségi elvnek az elfogadásával ezen kárviselési elv a vétkességi elv-