Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Kártérítési jogunk ujabb irányai

(3) MISKOLGi JOGASZÍLET 3 vei a kártérítési jogunknak coordináta jogalapjává vált-e, vagy megmaradt továbbra is princípiumként az, hogy csak a vétkes károkozás kötelez az okozoti kárnak a megtérítésére, a vétkességtől függetlenített felelősségi elv csak mint kivétel jöhet tekintetbe? Egyesek felfogása szerint a prius: a tettes vétkessége, a vétkesség nélküli felelősségi elv csak mint sácundér jogtétel szerepel. Indoka ennek a felfogásnak az, hogy a vétkességtől függetlenített felelősségről csak akkor van már szó, amikor a vétkesség megállapítására az események nem nyújtanak támpontot. A vétkességtől függetlenített (objectiv felelősségi, okozási) elvnek ezen csak másodsorbani figyelembe vétele azt jelenti, hogy az okozott kárért elsősorban az felel, akivel szemben az egyéni vétkesség bebizonyítható. Hacsak ilyet nem kapunk, nézzük azt, hogy ki okozta a kárt, tekintet nélkül az ő vétkességére. Bár sok igazság van e fejtegetésben, de magam részéről azt a quási alárendeltségi viszonyt, amit az ellenvélemény az objectiv felelősségi elvnek szánt, a magamévá tenni még sem tudom. Véleményem szerint a vétkességtől függetlenített felelősségi elv is ép oly általános jogtételt foglal magában, mint a vétkességi elv. Hogy a vétlenül eljáró nem minden esetben köteleztetik a felmerült kárnak a megtérítésére, a két elvnek coordináta — egymás-mellettiségének a helyzetét és viszonyát nem érinti. A különbség a két felelősségi elv között csak az, hogy vétek nélküli károkozás esetén más oly szempontok is figyelembe jönnek, amelyek a vétkes károkozás esetén közömbösek. A feltételek számbelisége sem döntő momentum a szőnyegen lévő kérdés szempontjából, mert három feltétele van úgy az egyik, mint a másik esetben a felelősség megállapíthatásának. A vétkes károkozáshoz szükséges: a károkozásnak objectiv jogellenessége, az okozati összefüggés megléte, a cselekvő subjectiv vétkessége. * Az objectiv felelősség beállásához pedig szükséges: a károkozás objectiv jogellenessége, az okozati összefüggés megléte és oly körülményeknek a fennforgása, amelyek a kártérítési kötelezettség megállapítását megindokolják. Láttuk tehát, hogy az első két feltétel közös, csak a harmadiknál van eltérés, mert míg a vétkességi elv vétek fennforgását kívánja meg, az objectiv felelősségi elv pedig bizonyos méltányossági momentumok fennforgását, melyek adott esetben egyik vagy másik félre hárítják át a kár viselésének a terhét. Most már az a kérdés, hogy a feltételbeli különbözőség biztosíthat-e egyik elvnek elsőbbséget, míg a másiknak már csak sácundér szerepet. Azt hiszem, hogy nem, mert az az egyetlen indok, amelyet az ellenvélemény a maga álláspontjának a támogatásán! felhozott: hogy t. i. a vétlen felelősségről már csak akkor lehet szó, ha nincs vétek, nem meggyőző indok. De az sem mondható, hogy amíg a vétkesen eljáró föltétlenül felel, addig az, akinek egyéni vétek nem írható a terhére, már csak más feltételek fennforgása esetén, mert az egyéni vétkesség sem egyetlen feltétele — amint fenntebb láttuk — az ú. n. vétkes felelősség beállásának. A különbség egyedül csak az, hogy az egyéni vétek megléte esetén már a kártérítési kötelezettség beállása méltányossági szempontok meglétét nem kívánja meg. Ez az egyetlen különbség azonban nem olyan jelentős, melynek alapján a fel- és alárendeltségi viszony megállapítható volna. Tehát, mert az ellenvélemény amíg egyrészről a maga álláspontjának az alátámasztásául meggyőző indokot fel nem hozott, másrészről magam sem látom más szempontból sem megindokolhatónak az ellenvéleménynek az álláspontját, kénytelen vagyok azon egyetlen helyes és megindokolható nézetet vallani, hogy a vétkességi és az objectiv felelősségi elv egymással coordináta viszonyban vannak és nem lehet primandér és sácundér helyzeteket megállapítani. III. A fent kifejtettek szerint tehát a mai kártérítési jogunknak első vitás alapvető problémája: az okozati össze.L;iggés meg, vagy meg nem szakított voltának a kérdése. Kiemelni kívánom azonban már e helyütt is azt, hogy ezt a kérdést nem a természetjogász, a bölcsész szemüvegén kívánom vizsgálat tárgyává tenni, hanem egyedül a magánjogász nézőpontjából, mert egyik ma élő büntetőjogászunk azon nézetével szemben, hogy: „az okozatosság a bütetőjogban is ugyanaz, ami a természetben, mert nincs sajátos büntetőjogi okozatosság", teljes meggyőződéssel vallom ennek a tétel nek az ellenkezőjét, vagyis azt, hogy a fogalmi közösség még egyben nem jelenti a fogalmak jelentményének az azonosságát is és egy és ugyanazon fogalom más és más perspectivát tár elénk aszerint, amint azt a magán jogásznak, vagy a büntetőjogásznak a szemüvegén vizsgáljuk. Ez nem csupán az épen szőnyegen lévő okozali összefüggés kérdése szempontjából áll, de más fogalmakat illetően, így pl. a dolus és a culpa fogalmait illetően is. A most mondottak igazolásául neves büntetőjogászunk ellenkező véleményével szemben álljanak itt Grosschmid Benőnek a következő megállapításai: „A kártérítési és a büntetőjogi causálitási kérdés nem egyforma kérdés. Mások elsőbben is a láncolat egybekötendő végszemei. A büntetőjog azt kérdi, hogy vájjon az, ami bekövetkezett, beszámítható-e a cselekvőnek; a kártérítés: vájjon az, ami kárképpen fenforog, következtetése-e annak, ami civiliter beszámítható." Messze vezetne kiindulási pontomtól annak a vizsgálata, hogy mi okozza az egyes jogterületek szempontjából ezen különböző megoldásokat, azonban mégsem mulaszthatom már e helyütt is a kérdést illetően a dolus és a culpa jelentménybeli különbözőségére, mint egyik ható tényezőre rámutatni. Mert ha a magánjogász is csak akkor állapítaná a vétkes károkozást, mikor a cselekvő alany előre látta, vagy láthatta volna — a kellő, adott esetben tőle elvárható gondosság kifejtése esetén tettének összes következményeit és nem már akkor is, ha csak cselekményének a jogellenességét ismerte, vagy felismerhette volna, állana neves büntetőjogászunknak fent ismertetett tantétele, de amikor a magánjogi territórium a vétkes károkozás beállásához elégséges — egyéb feltételek fennforgása esetén — már a cselekmény jogellenességének a tudata, illetve annak a felismerhetősége, már kétféle úton kell elindulnunk az okozati összefüggés meg, vagy meg nem szakított volta kérdésének az eldöntésénél. Nem vitatom, hogy a feltételek láncolatából kiemelkedő ú. n. döntő tényező megítélése szempontjából is már oly mélyreható nézőpontbeli különbség jellemezné a két jogterületet, de azt sem vizsgálom ez alkalommal, hogy minő más körülmények hatnak köz-