Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 6. szám - Látogatás a miskolci m. kir. állami gyermekmenhelyen

(69) MISKOLCI JOGASZÉLET Í3 propaganda a fenti törekvések igazolása érdekében? — A debreceni járásbíróság is marasztalt a felperes hozzájárulása nélkül részletre 18014 P. 1931. sz. a., ezt az ítéletet azonban a fellebbezési bíróság e részében megváltoztatta és csupán csak hosszabb határidőt szabott meg. A többi ilyenirányú jogeset felsorolására, sajnos, nincs elegendő hely. Ha valamely kérdést nem tud sikerrel megoldani a bíróság jogalkalmazó művészete, akkor beáll a törvényes szabályozás szükségessége. Az adósvédelem moratóriális alapon történő rendszeres és egységes írott szabályokba öntött kiépítése is igen jótékony hatást hozna gazdasági életünkre. A törvényes szabályozást a valorizációs törvény (1928:12. t. c.) mintájára lehetne legjobban megoldani. Ilyen szellemű rendezés a hitelezői oldal aggályait jobban eloszlatná, miután ez a törvény az abban szabályozott viszonyokhoz képest megállotta a helyét. A törvény 12. §-ának megfelelően az új szabályozásnál is olyan re delkezéseket kellene felállítani, amely a moratórium nyújtásánál — a megfelelő generális szabályokon kívül — minden méltánylást érdemlő körülmény figyelembevételét is előírná. A felek, de különösen az az adós vagyoni helyzetét kellene vizsgálni. (Van-e ellene még más per, végrehajtás folyamatban, vagy van-e ellene árverés kitűzve stb.) Szóval tisztre kell — esetleg hivatalból is — hogy érdemel-e az adó és ha igen, milyen; — a rendesnél hosszabb teljesítési határidőre, vagy részletfizetési határidőre szóló moratóriumot, illetve marasztalást. Vagyis oly szabályokat kell alkotni, amelyek segítségével adhasson a bíró „a fizetés elmaradásában gyakran csak hibás és nem bűnös, sőt mostanában igen sokszor vétlen adós Minek — nem tartozás elengedést", (mert az nem a moratórium fej/adata, hanem első renden egy megalkotandó devalorizációs törvény lehetne), törvényes fizetési halasztást, akár hosszabb marasztalási határidő megszabása által, akár részletfizetési kedvezmény nyújtása utján, „ha éttől a fizetés nagyobb valószínűsége és az elmarasztalt vagyoni státusának megmentése remélhető". A valorizációs törvény 30. §-ának az a rendelkezése, amely a hitelező beleegyezése nélkül is a részletekben való marasztalást engedi meg, természetesen itt is változatlanul és feltétlenül bevezetendő lenne. * Az eredményeket összegezve a fenti megoldásnak a következő előnyei mutatkoznának. Mindenekelőtt az így kiépített moratóriumban való részesítésnél a legnagyobb mértékben érvényesülne az individualizáció; a közvetlenül automatikusan ható merev moratóriumi jogszabályok a bírói kézben átközvetítve elasztikussá válnának és ezáltal az anyagi igazság elve jobban megközelíthető lesz. Nem csak egy osztály részesülne moratóriumban, (mint jelenleg) hanem bárki, aki azt a bírói kognició szerint megérdemli; tehát szociális szempontból is kiegyensúlyozottabb elgondolásu lenne a kifejtett álláspont a mostani rendelkezéseknél és nem hintené el a moratóriummal favorizált osztállyal szemben a gyűlölködés magvát; — a törvényes fizetési halasztással védett egész osztály hitelét nem tenné úgy tönkre az egyéni moratórium rendszere, mint a mos. tani gazdavédelmi intézkedések. — Módszertani szempontból tekintve a probléma, a kifejtettek alapján modernebb jogszellemben, átfogóbban és rendszeresebben lenne megoldható. - Last not least - a vázolt álláspont érvényesülése rengeteg költségtől kímélné meg a jogkereső közönséget, mert szabályként a drága végrehajtási eljárás előtt lépnének működésbe a moratóriumos rendelkezések. # Hogy a ma érvényben levő moratóriumos intézkedések a közgazdaság szempontjaiból megítél r< sem helyesek és hogy ezek helyett az egyéni elbírálás rendszere (v. ö. az egyéni moratóriummal!) lenne bevezetendő, — azt Royal Tyler magyarországi népszövetségi megbízott is megállapította 1933. évi április havi jelentésében. (Magyarság, politikai napilap, XIV. évf. 92. sz. 1933 ápr. 25. 2. o. „Általános gazda, moratórium helyett egyéni elbírálás" alcím alatt.) Haendel Vilmos dr. Két tanulmányi kirándulás i. Látogatás a miskolci m. kir. állami gyermekmenhelyen. A kriminálpolitikával foglalkozó elméleti büntetőjogász számára nem érdektelen annak az ismerete, hogyan nevelik fel azokat a — legtöbbször — árva gyermekeket, akik — ha az állam nem gondoskodnék neveltetésükről - - valószínűleg bűnözőkké válnának. Ezeknek a gyermekeknek a meglátogatására indultak a Jogakadémia harmadéves hallgatói — büntetőjogi tanáruk, dr. Hackei* Ervin professzor úr vezetése mellett — a miskolci gyermekmenhely! &, ahol dr. Rókay Zoltán igazgató-főorvos úr előadása és a gyermekmenhelyen való kalauzolása által ismerték meg a gyermekvédelmet. Az elhagyott gyermekek védelme — kezdte meg előadását Rókay főorvos úr — belső és külső intézmények által történik. A belső védelem a gyermekmenhelyen, a kórházban történik, míg a külső az egyes telepeken. Csonkafelsőmagyarország öt vármegyéjének egy belső kórháza van: a miskolci, különböző falvakban pedig tizennyolc telep működik, melyeken a gyermekek száma a háromezret is meghaladja. Ilyen a beosztása azon országok gyermekvédelmének, ahol nyílt gyermekvédelem van, míg a zárt védelmi rendszer mellett — ilyen van például Ausztriában a telepek helyett is intézetekben őrzik a gyermekeket. A magyar gyermekvédelem irányítása eleinte a belügy-, majd népjólét-, jelenleg ismét a belügyminisztériumból történik. Itt azonban csak elvi kérdések felett határoznak, a gyakorlati kérdések eldöntését, így magát a gyermekek felvételét is, teljesen önálló hatáskörrel az egyes igazgatóságok végzik. A gyermekmenhelyre az árvaszék által elhagyottá nyilvánított gyermekeket veszik fel, de akármelyik hatóság, testület, vagy altruista közület megkeresésére is minden akadály nélkül vesznek fel gyermekeket. A felvételnél a gyermeket alapos vizsgálat alá vetik. Ha akármilyen betegségben szenved is, bennmarad a belső intézetben, a kórházban, ha egészséges, akkor kihelyezik valamely telepre. Tizenötesztendős koráig