Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Kártérítési jogunk ujabb irányai

4 tálSKOLOI J0GÁSZ3LET (4) re az egy és ugyanazon kérdés két különböző nézőpontbeli szemlélet kényszerítő szükségességére, mert ez alkalommal elegendőnek vélem, ha egyszerűen csak reá mutatok ezen körülményekre és keresem a szőnyegen forgó kérdést illetően a megoldásnak a lehetőségét. Már Grosschmid Benő is megpróbálkozik a kérdést megoldani és e végett az okláncolatba belépett idegen tényezőknek az okozat bekövetkezésére gyakorolt hatása szempontjából, amit ő közvetettségnek nevez, csoportokat állít fel: Cumulativ, filiativ, damnositási, érdekeltségi ú. n. közvetettségeket és munkája egyikében: (Fejezetek a kötelmi jagunk körében I. köt. 709. és köv. old.) végig vezeti az olvasót a felmerülhető eseteknek egyik-másik csoportba való osztályozásánál kártérítési jogunknak legszíndúsabb területén, de végül mégis arra a szomorú megállapításra jut, hogy: csak az érzék dolga sokszor annak a megállapítása, hogy mikor van és mikor nincs helye kártérítésnek, vagyis mikor tekintsük a magánjogi felelősség szempontjából az okláncolatba belépett és általunk előre nem látott körülmények által azt megszakítottnak és mikor nem. Nem kívánok ez alkalommal abba a kérdésbe sem belemélyedni, hogy hol válnak külön a büntetőjogi és magánjogi causális nexus kérdései, de nem térhetek ki két szempont kidomborításától, először: hogy ott, ahol a büntetőbíró megállapítja a felelősséget, ott a magánjogi bírónak is meg kell azt állapítania, bár kivételes esetek, amelyek már a büntetőjogi felelősség határait meghaladják, a magánjogi bíró mégis marasztalni lesz kénytelen. Kártérítési jognak tehát az okozati összefüggés kérdése az a terrénuma, melyen az évszázadok folyamán lezajlott társadalmi, politikai, pénzügyi, gazdasági események és más irányú megmozdulások mi változást sem okoztak s bár a jövő útjai minden irányban bizonytalanok, nagy valószínűség szerint a közelebbi, de a távolabbi idők is aligha hozhatnak változást, mert ahhoz teljesen új világnézet, életlehetőségek, más, a maival teljesen ellentétes köz- és társadalmi berendezések szükségeltetnének. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a probléma mindig időszerű lesz. az elméket örökké foglalkoztatni fogja, vitás és érdekes kérdéseket mindig fog színre hozni. IV. A mai kártérítési jogunknak második alapvető problémája a nem vagyoni ú. n. ideális károkért adandó elégtétel kérdése. Ha helytállónak kell találnunk azon megállapítást, hogy a kártérítés tana a magánjogunknak a legszíndúsabb területe, úgy helyesnek kell elfogadnunk azt a nézetet is, hogy a magyar kártérítési jogunknak a legfejlődésképesebb része az ideális javak megsértéséért nyújtandó elégtételnek a tana. A kár fogalmának a XIL-ik sz. végéig egyik lényeges kritériuma volt: a vagyoni hátrány. Csodálatos azonban, hogy amíg a vétkességi princípium kérdésében úgy az angol-amerikai, mint a francia jogéletek megmaradtak a római jogélet által is elfogadott alapon és csak a magyar jog által is elfogadott exemtionális esetekben fogadták el az objectiv felelősségi elvet, addig a tett vagyoni jelentőségű következményét illetőleg már nem maradtak meg az azelőtt vallott elvi alapon. A római jog jóidéig a legmerevebben elzárkózott a nem vagyoni károkért nyújtandó igényekkel szemben. Egy — már kevésbbé materiálisztikus felfogásnak a kapuját a lex Aquiliánna alapján végbemenő jogfejlődés nyitotta meg azon jogtétel felállításával, hogy minden objective^ és subjective jogellenes cselekményért, amely által valamely idegen vagyon, vagy személy testileg megséretett, kártérítés ítélendő meg. Ennek a jogelvnek az elfogadása tette lehetővé később azon jogszabálynak a kialakulását, hogy minden a személyiség jogellenes kisebbítésére irányuló cselekmény, elégtétel nyújtására kötelez. így nyújtott az idők folyamán a római jog elégtételt: becsületsértés, szabadság korlátozása, közhasználatára szolgáló dolgok használatának az elzárása, illetve az arra vonatkozó jogoknak jogtalan megtagadásáért. A régebbi magyar jogélet kevésbbé materiálisztikus álláspontot foglalt el, mint az egy-két évtized előtti. Mátyás 1471. évi III. dec. 28. c. 7. §-a szerint: az emberölésért alaptalanul vizsgálat alá vontnak a vádló a szenvedett, jogtalan nyugtalanítás miatt vagyoni elégtétellel tartozott. Becsületsértés esetén nyelv-váltság volt fizetendő, melynek egyharmada a sértettet illette meg elégtétel címén. Hasonlókép elégtétel illette meg a sértettet kisebb és nagyobb hatalmaskodás esetén. Testi sértés esetén fájdalomdíj-, ezen és más személyes bántalmak esetén pedig a jövendő szerencséjének a megakasztásáért illette meg a sértettet elégtétel. 3,14' Az osztrák ptkv. nyolc évi időleges uralma és az azt követő idők jogélete már sokkal materiálisztikusabb álláspontot foglalt el, mert csak testi sértés esetén ítél meg fájdalomdíjat, ezen és az erkölcsi tisztaság elvesztése esetén nyújt elégtételt a jövendő szerencse megakasztásáért. A XIX. század második felének ez a materiálizmusa az Oszt. ptkv.-nek nyolc évi időleges uralmára vezethető vissza. Ma már a sértettnek a bírói gyakorlat elégtételt nyújt: társadalmi helyzet-, polgári foglalkozás-, emberi méltóság, kijáró tisztelet-, megbecsülés-, bizalom-, tekintély, az egyén személyes jogával kapcsolatos egyéb erkölcsi értékek csonkulása esetén ; az egyes t. c-ben (1883:XLIV. t. c. 85. §.. 1878 :V. 198. §., 1896:XXXIII. 589. §.. 1914 :XIV. 39. §., 1914 :XLI. 28. §., 1915 :XIX. 17. §., 1923 :V. 35. §.) kiemelt eseteken kívül a bírói joggyakorlat még elégtételt ad: a házassági ígérettel kierőszakolt nemi közösülés és teherbeejtésért, testi sértés által okozott szenvedés és az abból folyó egyéb kellemetlenségekért, amennyiben az méltányosnak mutatkozik, büntető feljelentésért, ha az hamis, vagy feltűnően gondatlan volt, eljegyzés felbontásáért, amennyiben az méltányosnak mutatkozik és végül a feltűnő eltorzításért. Ha a mai joggyakorlatnak a most taxatíve kiemelt eseteivel szemben a tervezetekben elfoglalt álláspontokat vizsgáljuk, annyiban, hogy utóbbiak már minden, — az általános szabály alá tartozó esetekben elégtételt nyújtanak, haladást kell megállapítanunk, azonban abban a felfogásban vagyok, hogy a vétkességi elvnek a kifejezett! bevonásával, azok csak egy félúton maradt elvi álláspontot képeznek és pedig nemcsak azon okból, mert megfelelő körülírással a jogbiztonság megrendítése nélkül ott megállani nem kellett volna, de azért is, mert nem bír megálható