Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Néhány kérdés a magyar rádiójog köréből. A rádió-jog és a magánjog [1. r.]

(45) MISKOLCI JOGASZÉLET 29 tekintve attól, hogy az ugyan feltételtől függő, de különben nyilt felhívás az államhatalommal szembeni állásfoglalásra, — a maga jog- és alkotmányszerűségének igazolását a szokásjogban keresi és pedig, mintha ez a szokásjog valami más értelmű lenne, mint az írott jog, — a provizórikus jogszabályok. Úgy vélem, hogy egészen egyéni dolog itt ilyen vagy olyan szokásjogot látni. Az egyik lát, — a másik nem lát, vagy talán inkább az egyik érez, a másik nem érez. És ki fogja eldönteni, hogy van e és milyen értelmű? Ki fogja eldönthetni, hogy van-e szokásjog, amikor ez a szokásjog eddig még tulajdonképen meg sem nyilatkozhatott és miért supponálok itt szokásjogot, amikor a szokásjogalkotó nemzetnek volt és van módja az írott jog útján megm ilatkozni. A törvényhozó szervünk ugyanis olyan állandó és szoros összeköttetésben volt és van a szokásjogformáló társadalommal, hogy ezekben az állandóan evidentiában tartott kérdésekben társadalom-technikai okokból is kizártnak kell tartanunk, hogy az írott jog mellett azzal ellenkező szokásjog alakulhatott volna ki. Szokásjogról a konkrét esetben, ha egyáltalán, úgy csak oly értelemben beszélhetünk, hogy a tacitus consensus populi egyezőleg nyilatkozott meg mindig az írott joggal, az az írott jogalkotást állandó helyeslésével kísérte. Egyébként pedig az, hogy a nemzet külső és belső erőhatások következtében volt kénytelen u. n. ősi alkotmányos életformájával felhagyni és ujat improvisálni, minden kétségen felül áll s kétségtelen az is, hogy a nemzetben megvan a hajlandóság és törekvés ezekhez a kényszerűségből felhagyott alkotmányos életformákhoz visszatérni, de ezt jogilag kötelező formában nem lehet a szuverén szervnek előírni. A szuverén szerv bizonyára vissza fog ezekhez az alkotmányos életformákhoz térni, ha erre módja lesz, és — ami ennek egy további és pedig rátiószerű feltétele — ha ezt a lehetőség megnyílásának időpontjában a nemzet érdekében állónak fogja ítélni. Hiszen a jog az élet szabálya s ezzé éppen az élet üterét figyelő s a jogot eszerint változtató, azt ehhez szabó szuverén szerv, a legmagasabb rendű tudatos államszerv szabad értékelése által lesz, — illetve lehet. Ezt a lehetőséget megvonni egyértelmű azzal, hogy leállítjuk az állam szervek útjáni öntudatos személyi életét, egyértelmű azzal, hogy nem engedjük meg, hogy alkalmazkodhassék az adott viszonyokhoz, hanem kényszerítjük, hogy igazodjék az esetleg irrationálissá változott jogi normákhoz. A szuverén szerv ténykedéséből ugyanis a célszerűség, az érdekszerüség mozzanatát nem lehet kikapcsolni s azt a jogszerűségnek erre idővel nem feltétlenül figyelemmel lévő béklyóiba verni, amint ez a kettős jogrendnek Molnár féle és Zsedényi által is elfogadott fogalmából következik, ahol az alakilag különben törvényesen működő törvényhozó szervnek tartalmilag „jogellenes" működéséről lehet beszélni. Itt van az ellentmondás. Szuverén szerv alakilag jogszerű rendelkezése ugyanis tartalmilag nem lehet jogellenes és ha lehet jogellenes, akkor nem szuverén a szerv. A mi államéletünk szuverenitását sok ténylegesség és sok reánk erőszakolt élő jogszabály sérti s ezek következtében az valóban siralmas képet mutat; ami pedig annak a kettős jogrenddel történő elméleti megvonását illeti, ez megmarad elméletnek, mert a szuverenitás mindig dynamikus erő, melyet csak hozzá hasonló erővel lehet csorbítani, vagy megsemmisíteni. És ha a magyar törvényhozás, mely most király nélkül kénytelen működését kifejteni s így repraesentálja a megtépett egyedül szuverén államhatalmat, esetleg nem fogja egyengetni az ősi alkotmányos jogrend visszatérésének útját s Molnár és Zsedényi szerint megnyílik az alkotmányos jogi lehetősége, hogy az állampolgárok megtagadhassák az u. n. provizórikus törvényekkel szembeni engedelmességet s eredményképen sikerülend a törvényhozó szervet erőszakkal megfelelő intézkedésekre kényszeríteni, vagy más, a kívánság teljesítésére kész törvényhozószervet beállítani, ez sem fogja az elmélet helyességét igazolni, hanem igazolása lesz annak, hogy megfelelő erőhatalommal, erőszakkal, meg lehet akadályozni mindent s így azt a különben szuverén szervet is a maga törvényszerű működésében, amely az általa felismert államérdekből nem hajlandó egyengetni az ősi alkotmányos jogrend visszatérésének útját, de praecedensül és példaképül fog szolgálhatni ez arra is, hogy viszont erőhatalommal meg lehet lesz akadályozni annak a szuverén szervnek a működését is, mely a régi alkotmányos jogrendhez való visszatérésnek az útját igyekszik egyengetni. A kettős jogrend elmélete jogi alátámasztásul itt is sikerrel lesz felhasználható. Én úgy érzem, hogy ebben a tanításban nem a jogtisztelet szelleme nyilvánul meg. A jogtisztelet ugyanis megengedi, hogy a szuverén szervet minden megengedett módon befolyásoljam szuverén elhatározásában, de nem engedi meg, hogy rendelkezéseivel szemben engedetlenségre izgassak. A magyar nemzet jogtisztelő érzéke mindenesetre biztosíték arra, hogy nyugodtan nézhessünk a jövő fejleményei elé s bizonyára nem fog sikerülni a törvényekkel szembeni engedetlenségre való bátorítással felszítani az elégedetlenkedés tüzét, melynek lángralobbantása kiszámíthatatlan következményekkel s a felelősségnek emberileg alig elviselhető súlyával jár. Legyen szabad különben a Molnár-Zsedényi féle, a szuverenitás megtámadásának in concrete való jogi lehetőségét és alapját valló felfogással szemben Molnár Kálmán közjogának a szuverénítást illetőleg in abstrakto tartott azon kijelentésére utalnom, hogy „Megtámadása erőszakosság, amelynek jogi alapja nem lehet." (230. 1.) Viszont az, hogy mai törvényhozó szervünk nem volna szuverén, egy államelméletileg teljesen tarthatatlan, az ősi alkotmány minden áron, még az államraison ellenére is való visszaállítása céljának szolgáló önkényes jogászi konstrukció. Szontugh Vilmos dr. Néhány kérdés a magyar rádiójog köréből (A rádió=jog és a magánjog) A XX. század gyorstempójú technikai fejlődése egy nagyjelentőségű intézményt állított be az emberiség szolgálatába: a rádiót, amely különösen minden feltevést és elképzelést felülmúló elterjedésével, valamit távolságokat úgyszólván nem ismerő tulajdonságánál fogva, nemcsak országos, hanem az egész világot behálózó kultúrintézménnyé fejlő-