Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához

24 MISKOLCIJ 0 GÁSZÉLET (40) Adalékok a magyar főkegyúri jog kérdéséhez és a jogfolytonosság problémájához A Miskolci Jogászélel f. évi 1—2. számában „Molnár Kálmán Magyar Közjoga" címen ismerteti Zsedényi Béla miskolci jogakadémiai tanár Molnár Kálmán közjogi tankönyvét. Ezen tankönyvnémely fejtegetéseihez és megállapításaihoz „Közjogi problémáink szuverenitásunk szempontjából" című tanulmányomban magam is hozzászóltam. Zsedényi a tankönyv ismertetése során az én észrevételeimre is kiterjeszkedik s ez indít és egyben jogosít is arra, hogy a könyvismertetéshez hozzászóljak. /. A főkegyúri jog. 1. Zsedényi a főkegyúri jog kérdésében osztja ugyan Molnárral szembeni álláspontomat, azonban a kérdéshez való hozzászólása során véleményem szerint helytelenül érvel s logikai ellentmondásba is keveredik s ezek alkalmasak arra, hogy velem azonosított elvi álláspontját s ennek révén az enyémet is elhomályosítsák s annak elvi tisztasága tekintetében kételyeket támasszanak. Nem osztja pl. azon okfejtésemet, amely szerint Molnár főkegyúri jogi elmélete alapján a helyzet jogilag az volna, hogy lehetnének a magyar államnak törvényei, melyeket koronás királya nem tartoznék főkegyúri tárgyú eljárásában és intézkedésében alkalmazni és tekintetbevenni, mert úgy állapítja meg, hogy azok nincsenek figyelemmel a főkegyúri jogkörnek egyházi eredetére és természetére, jóllehet azoknak megalkotásában esetleg ő maga is közreműködött. Ez az okfejtés pedig Molnár főkegyúri jogi elméletéből logikusan következik. Molnár ugyanis azt mondja, hogy a főkegyúri jog alatt azoknak az egyházhatalmi jogosítványoknak az összességét értjük, amelyeket pápai privilégium alapján és az emberi emlékezetet messze meghaladó időn át érvényesült jogszokásra támaszkodva, a koronás apostoli király gyakorol a magyar jogrenddel nem ellenkező egyházjogi szabályok és azon magyar jogszabályok (törvények, szokásjog) szerint, amelyek e jogkörnek egyházi eredetére és természetére való figyelemmel alkottattak. (Molnár idevágó meghatározása Zsedényi ismertetésében — nem tudhatom mi okból — csonkán van leközölve. Hiányzik belőle az „és azon magyar jogszabályok" szövegrész. Közelfekvő azon feltevés, hogy Zsedényi ezen kihagyott szövegrészt figyelmen kívül is hagyta s ez esetben meg tudnám érteni velem szembeni állásfoglalását s illetve állásfoglalásomnak tévedésnek való minősítését. Mégis kénytelen vagyok velem szembeni állásfoglalását úgy tekinteni, hogy az a Molnár féle főkegyúri jogi meghatározás csonkítatlan ösmeretében történt.) Ezen konstrukció szerint vannak tehát: A) 1. a magyar jogrenddel ellenkező s 2. a magyar jogrenddel nem ellenkező egyházjogi szabályok, továbbá B) 3. a főkegyúri jogkörnek egyházi eredetére és természetére való figyelemmel és 4. erre való figyelem nélkül alkotott magyar jogszabályok. Molnár szerint a koronás magyar király a főkegyúri jog gyakorlásánál az 1. szerinti, tehát a magyar jogrenddel ellenkező egyházjogi szabályokat figyelmen kívül hagyja, de mellőzheti a 4. szerinti, tehát a főkegyúri jogkörnek egyházi eredetére és természetére való figyelem nélkül alkotott magyar jogszabályokat (törvény, szokásjog) is, amivel azonban megsérti a magyar jogrendet. Zsedényi ezen megállapításomra azt mondja, hogy ez Molnár elméleti konstrukciójának teljes félreértéséből fakad. Hiszen — fejtegeti tovább — Molnár éppen a magyar jogrend határán állítja fel a tilalomfát az egyházjogi szabályok érvényesítése elé s nem a magyar állam törvényeit helyezi háttérbe az egyházjogi szabályokkal szemben. Ez a megállapítás azonban csupán az 1. alatti, tehát a magyar jogrenddel ellenkező egyházjogi szabályokra van tekintettel, de elsiklik a 4. alatti lehetőségen, mely a tilalomfát éppen a magyar jogszabályokkal szemben állítja fel abban, hogy azok figyelemmel legyenek a főkegyúri jogkörnek egyházi eredetére és természetére, mert ellenesetben mellőzhetők. Nem áll meg tehal Zsedényinek azon megállapítása, hogy ebben a konstrukcióban „éppen' a magyar jogrend határán van a tilalomfa, mert ha van a konstrukcióban a magyar jogrend védelmére tilalomfa, ettől a magyar jogrend vetése megvédve még nincs. Molnár konstrukciója ugyanis a magyar jogrenddel ellenkező egyházjogi szabályokat nem engedi ugyan alkalmazni, de megengedi, hogy bizonyos esetben maguk a magyar jogszabályok mellőztethessenek. A magyar jogszabályok mellőzhetését ugyani.; kétségen kívül lehetővé teszi a konstrukció, mert ha ezt nem célozná, nem lett volna szabad bifurkálnia az alkalmazás lehetősége és megengedettsége tekintetében a magyar jogszabályok között is s a bifurkációval meg kellett volna állania a kánonjognál. A magyar jogszabályok közötti jelzett értelmű bifurkációval azonban meg lett sértve a magyar jogrend szuverenitása és ez kihívja a magyar közjogász súlyos kritikáját. Hol van itt a magyar jogrendnek Zsedényi szerinti védelme? Nem védtem meg a magyar jogrendet, ha az egyházjogi szabályok közül mellőzöm ugyan a magyar jogrenddel ellenkezőket, de módot, leiietőséget és szabadságot adok magyar jogszabályokat is mellőzni azon a címen, hogy azok nincsenek tekintettel a főkegyúri jogkörnek egyházi természetére. Hogy pedig a magyar király mellőzni tartozik a magyar jogrenddel ellentétes kánonjogi rendelkezéseket, ez egy olyan elemi tétel a magyar közjog nézőszögéből, hogy efelől vita sem lehet, de hogy jogászilag meg tudjam konstruálni, hogy a magyar király mellőzhessen magyar jogszabályokat, — ez torzszülötte a magyar közjognak. A Molnár féle konstrukció tehát — mint ezt különben már tanulmányomban is mondottam — nem elégítheti ki sem a kánonjogot — ami ugyan nem tartozik ránk —, de nem elégítheti ki a magyar jogot sem, ami viszont már reánk tartozik. Logikai összeütközés rejlik ugyanis abban, hogy ugyanazon életviszonyra két szuverén törvényhozót fogadok el s az ilyképen elkerülhetetlen összeütközés megoldása, végett azután elméletileg ahhoz az expedienshez folyamodok, hogy csak a kongruens rendelkezéseket tartom irányadóknak s az összeütköző rendelkezések mellőzhetésében szuverénné teszem a jog gyakorlására hivatott szervet, melynek eredményeképen hol a kánonjog, hol a magyar jog rendelkezései fognak