Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Borsod vármegye népszaporodása 1920-tól 1930-ig

10 MISKOLCI 100 lélekre t . 1000 meíye S lakos küzul tényletermé-2 az oldalt ges szetes •§! o jelzet 3 ken élt szaporodás > «• 1920 1930 /. Álfáid 8.87 13.67 —4.80 65 410 401 II. Bükk vidék 8.56 12.35 —3.79 69 99 97 1. Hegyvidék 12.80 20.66 —7.86 62 12 13 2. Déli Bükkalja 6.34 9.03 —2.69 70 33 31 3. Északi Bükkalja 8.75 12.20 —3.45 71 54 53 ///• Ózdi-csernclyi dombvidék 23.78 15.72 -\-8.06 151 122 136 IV. Sajó-Szuha völgye 0.78 15.80 —9.02 43 109 HU V. Boldvamenti dombvidék 5.06 14.29 —9.23 35 84 79 \ 7. Miskolcz körzclc 15.84 13.33 -\-2.51 119 176 183 1. Szomszédos községek 14.63 10.95 +3.68 133 94 97 2. Távolabbi +3.68 környezet 17.24 10.09 +1.15 107 82 86 Együtt 11.34 14.01 -2.6? 81 1000 1000 Akárcsak közigazgatásilag éppúgy gazdaságföldrajzilag is hat részre tagoltan áll előttünk Borsod vármegye. Azonban az így képezett területek úgy a természetes, mint a tényleges szaporodást nagyobb változatosságban szemléltetik. A maximumok s minimumok között nagyobbak a távolságok. Az ózdi halomvidék tartja vezető pozicióját; sőt fölénye még egy árnyalattal kiélezettebben mutatkozik. De jobban kidomborodik Miskolcz közelségének a népszám fokozására s megkötésére gyakorolt befolyása is. Két kifejezetten gyenge szaporasági, egymással különben érintkező területet különíthetünk el: a Boldvamenti dombosvidéket és a Sajó-Szuha völgyét. A számítás végrehajtása előtt külföldről (főleg Svájc magaslati völgyei) ismert példák alapján — arra voltunk elkészülve, hogy a Bükkvidék igen gyenge szaporodást fog feltüntetni, szemben az Alfölddel; a hegységből a síkságra irányuló elvándorlás szabályszerűsége alapján joggal várhattuk is volna ezt. Igaz, hogy ezen vándormozgalmat a jelenleg rendelkezésre álló adatok segélyével megyénken belül amúgy sem sikerülne kimutatni, de azért tényként meg kell állapítanunk, hogy a hegyvidék elmaradásáról s az Alföld erősödéséről Borsodban — legalább ebben az évtizedben — alig lehet beszélni, hiszen az Alföld a Bükkvidékkel szemben jóformán szóra sem érdemes szaporodási többletet tud csak produkálni; sőt, ha arra is tekintettel vagyunk, hogy mennyit őrzött meg a síkság a természetes gyarapodásból és menynyit a hegyes vidék, akkor a mérleg az utóbbi javára dül el. Egyébként vidékek szaporolásának, területek népesség-konzerváló képességének az összehasonlításakor célszerű és helyes figyelemmel lenni arra a lehetőségre, amelyet az illető terület, mint gazdálkodási színtér nyújt. Itt nemcsak a talaj termékenysége, de — a forgalmi, értékesítési viszonyokon kívül, — a földnek művelési ágak szerint való tagozódása is szerepet játszik. Tudjuk, hogy a rétkultura több embernek ad megélhetést, mint a legelőgazdaság, a szántó többnek, mint az erdő s az intenzív kerti gazdaság többnek, mint az extenzív gabonatermesztés. Most már ha a megye északi dombos-hegyes, egyébként szintén egészen agrárius részei az alföldi tájaknál jó klasszissal gyengébben szaporodtak (a Boldvamenti dombos vidék 5.06%-al, az Alföld 8.87%-al), még nem szabad ebből olyan JOGÁSZÉLET " (26) következtetést vonnunk, hogy a föld népességeltartó kapacitása amott a tíz év folyamán kevésbbé aknáztatott volna ki, vagy mintha a nagyobbodó népesség által okozott nyomás valóban az Alföldön érződnék meg jobban, vagy mintha a dombvidék népe talán az életszínvonal iránti túlnagy igényektől sarkalva nem tudna megmaradni születése helyén. Bár az északi részek népességének növekvése tényleg kisebb méretű (kedvezőbb természetes szaporodása dacára), magához a szántóföld terjedelméhez, vagy akár a szántóföld, kert, rét és legelő együttes területéhez mért szaporodása nemcsak nem kedvezőtlenebb, de határozottan jobbnak látszik, mint az Alföldnek sok megoldandó problémától vemhes és sok lehetőséget nyújtó területein észlelhető népszaporodás.17) A Sajó-Szuha mentén észlelhető kisfokú gyarapodás, a hatalmas születési többletnek nagyarányú elkallódása szomorú jelenség. Felhívja a figyelmet arra, hogy a természeti kincsekben ugyancsak gazdag völgyben (széntelepek) nagy bajok vannak. Pedig — miként a részieteknél még látni fogjuk — vannak itt egészen kiváló szaporodású, fellendülő községek is. De másrészt egy-két üzemcsökkentés, egy-két tárna készletének kimerülése helyenként rohamos zuhanásokat idézett elő. Községről-községre menve itt olyan nyugtalan ingadozást, változatosságot találunk a népesség alakulásában, hogy nincs még Borsodnak egy vidéke, amely ehhez hasonlítható volna. Ez a völgy az a kapú, amelyen át az Alföld a gömöri s felvidéki tájakkal érintkezett; mint ilyen mindenkor értékes forgalmi útvonal volt. Vájjon Trianonnak, amely ezt az érintkezési kapút mesterségesen lezárta, a forgalmat ellankasztotta, nincsen-é része abban, hogy ez az egykor elég bíztatóan fejlődött szénbánya- és forgalomközvetítő terület ekkorát veszített jelentőségébőig Vannak ugyan adataink arra vonatkozólag is, hogy az 1920 évek elején olyan szép fejlődésnek indult bányászat hirtelen megtorpant. A termelés adatai ezt csak kevéssé igazolják, de tény az, hogy több üzemleállítás és üzemredukció történt. Az, hogy a Bükk déli lejtőjén a népesség lassabban szaporodik, mint északi dombságain, arra vall, hogy a mellékes foglalkozások nélkül szűkülködő s közlekedésileg elszigetelt fekvés (hiányzik egy valamirevaló transversális út) s a szegényesebb földeken folytatott, piactól távoleső mezőgazdaság egyaránt rossz ajánlólevelek a szaporodási képességre; északon a népesség foglalkozása változatosabb; bányákba járnak, fuvaroznak és vízben sem 3I) Kísérletképpen vettem 6 egyaránt őstermelő és egyaránt S—10% (közötti növekedést feltüntető, dombos-hegyes vidékein fekvő falut (Borsod, Debréte, Meszes, Szaikáesi, Dédes és Tardona a IU. és II/3. vidékeikből. (Úgyszintén 6 alföldi faluit) Hojőkeresztúr, Igrici, Sajószüged, Tiszaoszlár, Egerlövő és Vatta a 1-tól). Az első csoportba tertoaó községek lélekszáma 1920-tól 1030-ig 4.301-röl 4.617-re, az utóbbi csoporté 5.895-ről 6.348-ra növekedett, tehát a kulcs ott 7.92, emitt 7.68; szóval alig mutatkozik külön.bsé,g. Ellenben 100 hotld szántóföldre a dombos-hegyes vidéken, 6.07, az Alföldön csak 3.59 főnyi szaporodás jutott, s hogyha a számtóhox a kert, rét, szőlő és Jegelő területét is hozzáadjuk, akkor a doimbosvidéki 100 hoJdra eső 3.73 népszaporodással szemben még mindig csak 2.85 főnyi, tehát 24<%-al kisebb alföldi gyarapodás áll. Persze nem tudom, hogy ezen egészen szükkörü megfigyelés feltétlenül jellemző-é az Alföld és a Dombvidék szaporodására, de arra mindenesetre jellemző, hogy azonos viszonyszamok mögött más-más teljesítmények és mérlegelésre érdemes minőségbeli differenciák lappanganak.