Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 5. szám - A magyar alkotmányról

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (60) lenségnek láttuk, a magyar alkotmány kezdete összeesik a magyar állam kezdetével. Ámbátor a magyar állam körvonalai a honfoglalás befejeztével kibontakozni kezdenek s az államalakulás csírái Géza fejedelem idejében egyre fejlődnek, kialakultabb, kíjegecesedettebb magyar államról — amely az állandóság jellegével kétségtelenül rendelkezni látszik — csak az első király j. István uralkodásával beszélhetünk. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a magyar nemzet korábbi közületi élettel már rendelkezett és hogy a magyar nemzetnél már korábbi, régebbi, ősi közösségi életről alkotott felfogással, közjogi elvekkel találkozunk. Módszerünk megengedi, sőt szükségessé teszi a rövid ídevísszapíllantást, mert egy nemzet ősi közületi felfogása, közjogi érzéke rendszerint érvényesül későbbi, teljesen rendezett állam életében is. A mai kor által teljes hitelességűeknek el nem ismert egykorú vagy későbbi írott munkák, krónikák (Anonymus,. Kézaí, IV. v. Bölcs Leó, Konstantin császár) az ősmagyarok szabadszellemü törzsi szerveseiéről írnak, amelyben — a magyar nép keménysége, szabadságszeretete, harcíassága faji tulajdonságok) mellett — egyesek önkénye nem érvényesülhetett. Habár kétségtelen, hogy — miként az emberi fajok élettörténetének elején mindenütt — a magyar törzsszervezet is egyes — különösen testi erő, bátorság, harci-készség, bölcsesség, erély stb. tulajdonságok által — kiváló egyének köré csoportosulás által jött létre (már a további fennmaradásnál a szokás is jelentékeny szerepet játszik), a magyarnak — mai napig fennmaradó - egyéni büszkesége, rátartisága, szabadságszeretete folytán a törzsi közületi élet is egyéni belátásokon, tehát közös akaraton nyugodott. A magyar nemzet szerencséjére, a további fejlődés iránya: az egységesülés volt. A törzsi különállás fennmaradása, vagy pláne még további szétszakadozás helyett a törzseknek, nemzetté egyesülése következett be, egy személynek (Árpád) közös akarattal, önként történt fejedelemmé, Vezérré választása által. E ténnyel kapcsolatban említ a későbbi forrás (Anonymus) oly eseményt, amely az ősí magyarság közéletére, különösen közületi szellemére élénk világot vet. Ez az u. n. vérszerződés. A szerződés voltaképen nem helyénvaló elnevezés itt. U. í. egyáltalában nincsenek egymással szembenálló, ellentétes érdekű felek, (szerződési-kellék), hanem: valamint Árpádnak fejedelemmé választása épenugy az öt rendelkezésnek kimondása is a törzsíőnökök által képviselt, törzsekben élő magyarság egyoldalú akaratelhatározása, egységes cselekménye volt. Nem kétségtelen, hogy ez az u. n. vérszerződés valóban, vagy ugy, amint leíratott, megtörtént; az azonban kétségtelen, hogy tételei, elvei hosszabbrövidebb ideig valóban érvényesültek a magyar államéletben, majd az idők folyamán változott formában ugyan, de az elv magjára csírájára ráismerhetően állandó elvei lettek a magyar alkotmánynak. Az Árpádház kihalásáig valóban innen választott magának fejedelmet, királyt a nemzet s a király, — uralkodó-választásnak családhoz kötöttségével a magyar történelem későbbi folyamán is találkozunk. A közös erővel szerzettekben való közös részesülés közvetlenül — természetesen — csak primitívebb közületi élet mellett érvényesülhetett, az állami lét megszílárdultsága mellett és óta a nemzetből megszerveződött és mégis külön léttel bíró államban erős közvetettség mellett valósul az elv. Az uralkodót választóknak (fejedelmi személyek, nemesség, nemzet) a fejedelmi (királyi) tanácsban, az ország méltóságaiban, az országgyűléseken, az országlás tisztében, az államhatalom gyakorlásában való részvétele a magyar alkotmánynak — legkisebb mértékben a királyság elején — egyik legfőbb tétele (alkotmányos monarchia, korlátolt királyi hatalom, politikai jogokkal rendelkező nemzet, nép). A nagyot változott világ, uj idők küszöbén a történeti magyar alkotmányra — ebből a szempontból — visszatekintve, valóban megállapítható, hogy: „a régi", a nemzeti királyság idejében (a Habsburg dinasztiával végzetes kapcsolatba kerülés időpontja előtt) valódi elveiben tényleg érvényesülő8) — „magyar alkotmány fejlődés iránya, ha azt egészében nézzük és egyes időközi kitéréseit nem vesszük figyelembe, az volt, amely az állam lényeges alkotó elemének, a népnek az államhatalom gyakorlásában minél nagyobb és határozóbb befolyást biztosít. . ." Természetesen —• amint Polner is megjegyzi — a nép alatt itt nem a mai értelemben vett népet kell értenünk, hanem annak csak egy jogi osztályát (rendi magyar állam: „a nép neve 's nevezete alatt pedig ... értsd csupán a főpap, zászlós és más országnagy urakat, s minden nemeseket, de nem a nemetleneket" - Verbőczí István Hármaskönyve, kiadta a Magyar Tudós Társaság, Pest, 1844). A modern jogegyenlőségü állam idevonatkozó elvei a magyar alkotmányban az 1848-as reform-törvényekben valósulnak meg. A király (vezér, fejedelem) személyéhez való hűtlenség és meghasonlás-szítás következményei az Árpádhází királyok alatt hozott törvényekben is mindig megállapíttatnak s mai büntető törvénykönyvünk külön fejezetet szentel a király és felségsértés kérdésének. Ugy a fejedelem (és utódai), mint a választók (és utódai) részéről elkövetett esküszegést (a vérszerződés rendelkezéseinek megsértését) erkölcsi sanctíoval („átok alatt legyen") sújtja a vérszerződés. A későbbi időben (1222-ben) a közakarat még tovább megy s az arany-bulla záradék-pontjának intézkedése — amelynek érvénye 1687-ig fennállott — az alkotmánynak illetőleg a bulla rendelkezéseinek a király részéről történő megsértése esetére: erkölcsi sanctío helyett a nemesi nemzet (főpapok, főurak és nemesek összesen és egyenként) felkelésének és ellenmondásának hűtlenség bűne nélküli megengedése által: fizikai erővel történő királyi felelősségrevonást constítual. Kétségtelenül meg nem állapítható időtől kezdve királyaink a koronázás alkalmával hitlevelet adnak ki és esküt tesznek le (alighanem II. Endrénél és utódainál veszi kezdetét mindkettő) az ország törvényeinek és alkotmányának megtartására. Ebben, valamint a királyi felelőtlenség elvének vísszaállásától kezdve (1687), az adott szó, ígéret (hitlevél, eskü) meg nem tartása esetén a csupán erkölcsi következmények beállásában a vérszerződés utolsó elve csendül meg. Ha pedig a nemzet oldaláról tekintve — a nemzet egészének akarata nem tartja meg a törvényt, vagy az alkotmányt, akkor nincs szó törvény-, vagy alkotmánysértésről, hanem — a nemzeti akarat meg8) Polner Ö.: A2 uj idők közjogi követelményei és régi alkotmányunk. (Magyar Jogi Szemle I. évf. 2. ss. 67. 1.)