Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 6-7-8. szám - A készülő sajtótörvény céljai

tú MISKOLCI JOGÁSZÉLET (86) tanukul hívhatott volna, azok épp ugy fizetettjei a lapvállalatnak, mint ő maga. A jövőben tehát a vádlott cikkírótól függetlenül, hivatalból kutatják majd, kik voltak azok, akik ha közvetve is, befolytak a cikk megírásába. Hogyan oszlik meg a felelősség a'tettestársak között, ezt a bíróság állapítja meg. Milyen purifikáló hatása lesz ennek a törvénynek, azt csak az látja, aki egészen közelről ismerős a lapszerkesztéssel, különösen pedig a könnyebb fajsúlyú lapok belső életével. A sajtóíelelősségnek ez a, gyakorlati életnek megtelelő dimenziókkal való át formálása tehát uj korszakot jelent sajtójogunkban (az uj angol sajtótörvényben is csupán egyszerű]))) formában van meg ez az elv), maradéktalanul tisztázva azt a legfontosabb sajtójogi problémát, amelynek megoldatlansága sokszor illuzórissá tette a bíróság munkáját. Ez az első alapvetően fontos cél. B mellett jelentőségében egyenrangú az a másik törekvése a készülő törvénynek, hogy minél nagyobb biztosítékot teremtsen az újságírók szellemi függetlensége s hirlapirodalmi n ivó érdekében. Ezt a célt olyképpen akarja elérni a törvény, hogy újból rendezi az újságírók és a lapkiadók magánjogi viszonyát. Több más intézkedés mellett ez nyilvánul, meg elsősorban a felmondási idő fölemelésében. Ez látszóan csupán az újságírók szociális helyzetén javít, a valóságban azonban ez a törvényintézkedés igen jelentős biztosíték a sajtómorál és a közérdek védelmében. Ez kitűnik a következőkből: A Tisza-féle sajtótörvény szerint vezető szerkesztőket egy évi, fontosabb munkakörü munkatársat félévi, egyszerű munkatársat negyedévi felmondási idő illett meg. (A végkielégítésen kívül, amelynek nagysága az Öt évnél nem kisebb szolgálati időhöz igazodik. (Ez azt jelenti, hogy azok a lapok, amelyek munkatársaik megválogat ásánál nem nagy igényűek képzettség, megbízhatóság, tudás dolgában s csak gyorslábú, olcsó embereket, keresnek, minden komoly következmény nélkül űzhetik ezt a rendszert, mert ha ki is derül valamelyik emberükről, hogy nem elég megbízható és komoly, egyszerűen kiteszik a szürit, három havi fizetésük kiutalásával megszabadulnak tőlük s nézhetnek uj munkatárs után, akinek fölvételénél szintén, fontosabb szempont, az olcsóság, mint a komolyság, hiszen a komoly, értékes embereket nem lehet olyan könnyen beugratni felületes szenzációk megírásába, amelyek növelik a rikkancs-példányszámot s legrosszabb esetben a cikk megiróját ültetik le néhány hónapra. Az uj sajtótörvény azzal, hogy a felmondási időt jélentőseii fölemeli, egy csapásra el fogja érni, hogy a szerkesztők és kiadók, mielőtt szerződést kínálnának egy hírlapi rónak, alaposabban fogják megvizsgálni, hogy a sajtó nagy hatalmát kellő tudással, felelősségérzettel és lelkiismeretességgel tudja-e kezelni? A most készülő sajtótörvény a Tisza-féle törvényt veszi alapul, olyan reformmal, amilyent az azóta szerzett tapasztalatok megkívánnak. Mert hogy a Tisza-féle törvény nem minden téren tud érvényt szerezni akaratának (részben az azóta megváltozott viszonyok miatt is) azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az intézkedése, amely legfenköltebb gondolata a sajtószabadságnak s amelynek még sincs semmi foganatja. Tisza István gróf egyik, újságíró bizalmasának a tanácsára maga adott utasítást arra, hogy mondja ki a sajtótörvény, hogy ha az újságíró a szerkesztőjétől kapott utasítás végrehajtását megtagadja arra való hivatkozással, hogy a cikknek megírása meggyőződésével nem fér össze — ez nem lehet ok a felmondásra. Hogy az életben ennek semilyen hatása nem volt, azt akárhányszor láttuk. Mert, ha egy újságíró ilyen helyzetbe került, a. szerkesztő másnap egyszerűen az ok megnevezése nélkül elbocsátotta, a háromhavi fizetés nem okozott nagy gondot. Ebből is látjuk, hogy a felmondási idő fölemelésének milyen nagy erkölcsi hatása lesz. Kiadónak és szerkesztőnek olyan embereket, kell majd maguk köré gyüjt.eniök, akik a lap alkotta nagy szellemi családnak valóságos hozzátartozói, becsületben, világnézletben, politikai, társadalmi meggyőződés dolgában. Talán profán hasonlat, de mindenképpen jellemző pálda, hogy minél nehezebben felbonthatóvá tesszük a házassági köteléket, annál nagyobb igényekkel lépne,c föl egymással szemben a házasságra lépők s minél könynyebben bonthatók fel a házasságok, annál felületesebbek' lesznek az emberek a házasságkötésnél. Milyen nagy horderejűek az uj sajtótörvénynek c törekvései, azt a lapok belső életét nem ismerő közönség nem is láthatja tisztán. Azzal a várható hatásával például, hogy az uj sajtótörvény magát a szerkesztőséget, mint erkölcsi és szellemi testületet nagyobb függetlenséghez segít i a természetszerűen túlnyomóan anyagias gondolkodású kiadóhivatallal szemben — ezzel nem is akarunk foglalkozni, csak arra mutatunk rá, hogy a kormány e célból megfelelő gyakorlati foggantyukkal ellátott törvényi intézkedéseket tervez, amely intézkedéseknek még csak a körvonalai vannak meg. Az uj sajtórenddel (ha próbaidőre is) feléled az esküdt bíráskodás. Ezzel kapcsolatban, fel kell hivni a figyelmet arra a. felfogásra, amely az esküdt bíráskodás válságából hamis érveket merít azzal a történelmi igazsággal szemben, hogy az esküdtbirásködási intézmény egyik alkotmányos biztositéka a sajtószabadságnak. Hogy az esküdtbiráskodás válságban van, ez ma már közhely. Ennek azonban nem az a kényszerű következése, hogy szüntessük meg, hanem csak az, hogy reformáljuk meg. Mert bármennyire is igazak azok a kifogásolások, amelyek az esküdtbiráskodás működése ellen felhozhatók, egészen bizonyos, hogy az esküdlbiróság minden hibája mellett is nélkülözhetetlen akkor, amikor politikai ügyekről van szó. Nélkülözhetetlen, mert rendes viszonyok közepette tarthatatlan az a helyzet, hogy a. kormánytól többé-kevésbbé függő bíró döntsön olyan perben, amely — politikai természeténél fogva — hatással lehet, a kormány helyzetére, vagy legalább is a kormánnyal vonatkozásban levő vagy azzal szemben álló politikai pártok érdekeire. Már pedig, hogy a sajtóperek legnagyobb része politikai vonatkozású, azt nem kell bizonyba ni, hiszen a lapok és munkatársaik politikai személyiségek, politikai irányzattal, politikai célokkal s politikai szövetségesekkel. Az igazságnak tehát valahol ott kell lennie, hogy ha nem jó az esküdtbiráskodás, akkor reformáljuk meg és csak a politikai ügyeket hagyják meg Ítélkezési körében, Végre is sem nem jogszerű, sem nem politikus az •<•>• felfogás, hogy az esküdtbiráskodás ugy, ahogy most van, nem jó, tehát üssük agyon. Hiszen ha egy vár nem. jól védi a hegyet, (mint ahogy az esküdtbiráskodás egyik vára. a sajtószabadságnak) akkor ne az legyen az első dolgunk, hogy lebontsuk a. várat — s védtelenül hagy juk a hegyet _ hanem hogy javítsunk rajta, Le kell tehát szögeznünk, hogy az esküdtbiráskodás válsága egyszerű jogászi kérdés ugyan, ha mint jogszolgáltató intézményi tekintjük. A sajtószabadságnak és az esküdtbiráskodásnak a viszonya azonban nem jogi,