Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 3-4. szám - Id. Katona Mór 1845-1927 - A csehszlovák állampolgárság és községi illetőség magyar vonatkozásaikban [2. r.]

(33) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 5 Itt tűnik ki a vonatkozó határozatnak konstitutív jellege az első ,s viszont annál; <l< darai óriás jellege a második esetben. Nem kisebb jelentőségű e tekintetben a 448. számú (1854/1903. K. számú ítélet) elvi jelentőségű határozat, mely elévültnek jelentette ki a községnek a kötelékbe való felvételért kivethető díj kivetéséhez való jogát azon az alapon, hogy a szóban forgó félnél a négy évi lakással és közben adófizetéssel nyert illetőség a kivetést több mint öt évvel megelőzőleg következett be s igy a kivetéshez való jog a. közadók kezeléséről akkor hatályos törvény értelmében is elévült. E határozat abban a vonatkozásban élénk fényt vet kérdésünkre, hogy az illetőség megszerzése hallgatagon, tehát oly körülmények között következhetik be, hogy erről a község nem vehet tudomást. Nem mulaszthatjuk el azonban azt, hogy itt reá ne mutassunk a községi törvény 14. §-ának a tekintetbeni fogyatékosságára, hogy ugyanakkor, amidőn megengedi a felvételi dij követelését azzal szemben is, ki azt a -örvény 10. § alapján szerzi meg, hogy ugyanakkor nem gondolt az ítélet szerinti esetekre, melyek a községnek ezen dij kivetéséhez való jogát, a község kimutatható mulasztása nélkül, teljesen illuzóriussá tehetik. Szinte kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat a hallgatólagos illetőségszerzés •mellett a 711. szánra (2693/ 1907. K. számú ítélet) elvi jelentőségű határozat, melynek indokolása egész terjedelmében igy hangzik: „Nem vált vitássá, hogy panaszos az 1890. évi január 4-ik napja óla állandóan B. r. t. városában lakik, az pedig a város rendőrkapitányának 351/1904. számú hivatalos jelentésével, de a panaszos által becsatolt 'könyvecskével is igazolva van, hogy az 1891—1896., illetve 1897— 1899. évben a városi közmunkát részint természetben leszolgálta, részint megváltotta. És miután a város ellene az 1886:XX1I. te. 9. §-ában foglalt kifogásokat az 1903. évben folyamatba tett illetőségi eljárásig nem érvényesítette, kétségtelen, hogy panaszos B. r. t. városban az illetőséget négy éven át tartó állandó lakás és a község terheihez való hozzájárulás folytán az 1886: XXII. te. 10. §-ná! fogva már az 1894. évi január hó 4. napján megszerezte. Minthogy pedig a felvételi dij az illetőség megszerzésének beálltával vált kötelezővé, azonban csupán az 1906. évi augusztus hó 8. napján, tehát a követelési jog beálltát követő öt év eltelte után íratott elő, kétségtelen, hogy a városnak eme követelési joga az 1883:XLIV. tc. 90. §-ának a) pontjánál fogva már az előíráskor elévült volt, miért is annak megfizetése alól panaszost fel kellett menteni. Az a körülmény, hogy a panaszos tényleg csak a közigazgatási bíróságnak 1906. évi március hó 4. napján 5739. szám alatt kelt ítélete folytán vétetett a város kötelékébe és a felvételi díj csak ennek következtében íratott elő, a törvény által megszabott elévülést nem érinti, mert a jelzett ítélet, épen a fent elsorolt ténykörülmények alapján és a felvétel megtagadása folytán állapította meg azt, hogy panaszos B. r. t. városában az 1886 :XXII. tc. 10. §-nál fogva szerezte meg az illetőséget, vagyis a fennebbiek szerint már az 18.94. évi január hó 4. napján otta,ni illetőségű volt." Kétségtelen bizonyítéka 'az a hallgatólagos illetőségszerzésnek, annak, hogy itt a. szakaszban felsorolt feltételek teljesülése ipso iure termi meg az illetőséget. A közigazgatási bíróság ugyanis, felette eltekintve még saját ítéletének is, melyet épen a szóbanforgó illetőségnek a 'község részéről vitássá tétele folytán volt kénytelen meghozni, — az illetőség megszerzésének időpontját ismét egy oly megelőző időpontban állapítja meg, melyről az illetőséggel terhelt uj község önhibáján kivül nem tudhatott. A csehszlovák közigazgatási bíróságnak a többek között a felvétel kifejezéshez ragadó álláspontjával szem'ben hivatkozhatunk a magyar közigazgatási bíróságnak itt használt felvétel kifejezésérc, melyből is megállapithatólag nem talált a magyar közigazgatási bíróság ellenmondást abban, hogy a felvétel megtagadásáról szóljon, amidőn nem tulajdonképcni értelemben vett felvételről van szó, csak már megszerzett illetőség elismeréséről, annak deklarációjáról. Ezen elvi jelentőségű határozatok után és mellett feleslegesnek látszik még további elvi jelentőségű határozatok felhívása s amidőn idézzük a 877. számút, mely a négy évi helybenlakásnál a nagykorúságtól tekint el, a 898. számút, mely közteherviselésnek minősiti a községi szolgálatban való alkalmazást, a 918. számút, mely nem tekinti az önjogu illetőségszerzés akadályának a gazdái hatalom alatt állást és a fontosságban kimagasló 989. s.zámut, wvely a 10. § alapján különben megszerzettnek tekinthető illetőséggel szemben a régi illetőség fenntartását maga után vonó régi községbeli adófizetésnek a régi illetőséget fenntartó hatályát, mint az általános szabály alóli kivételt eszközlőt csak addig az időpontig ismeri el, mely időpontig magának az adófizetésnek teljesítési joghatálya terjed s mihelyt az valamely naptári évben folytatólagosan nem teljesíttetett, ezen naptári év első napján az uj illetőség megszereztetett s a régit egy esetleges későbbi évekbeni ott való adófizetéssel sem' lehet feltámasztani; mindezek eredményeképen a bíróság joggyakorlatából azon generális tendenciát állapithatjuk meg, hogy a lehetőségig igyekszik megkönnyíteni az e szakasz alapján való illetőségszerzést. Ez különben a nálunk megállapítható par exeellence szegényjogi tartalmú illetőségnél felettébb kívánatos és szükséges is azon szempontból, hogy a jog' révén az egyesek mindég azon •községhez köttessenek, melyben az illőtök laknak, ahol kifejtik a maguk gazdasági és szellemi életét, amelynek révén azután a köz is közvetlen vagy közvetett hasznot huz az illetőből. Ennek külső ismérvei pedig a bizonyos időtartamú, nálunk négy évben megállapított állandó lakásban s a közterhekhez való hozzájárulásban vannak tételesen megállapítva. X. Feleslegesnek tartjuk ezen, az illetőségszerzésnek hallgatólagos szerezhetése melleit kétségtelen bizonyítékokat szolgáltató, a törvényhozó intencióját s az ennek megfelelő bírói joggyakorlatot élesen megvilágító bizonyítékok mellett még az elméletre is hivatkozni, mit ha megteszünk, tesszük azt csupán abból a meggondolásból, hogy ne maradjon kétség ez irányban sem. Ezzel is hozzájárulni vélünk a törvény szellemének a felfedéséhez, m'ert hiszen 'ennek a megvilágítása az ideális törvénymagyarázat, ez emel fel a törvény szavain való botorkálásnak alacsony szintű módszerétől, mely azoknak tökéletlen fogalmazásából, véletlen hiányosságaiból igyekszik kovácsolni az érveket. Legyünk azonban tisztában vele, hogy a közigazgatási bíróság ezen törvénymagyarázatának tulajdonképen nem is lehet helye, mert hiszen a törvény 10. §-a alapján lehető hallgatólagos illetőségszerzés a. törvény negyven s illetve az intézmény (1876 :V. tc. 6. §-a) ötvenéves hatályossága alatt teljesen átment a köztudatba s a törvényt felvilágosító jogszabállyá, szokásjoggá vált, melynek kétségtelen értelmű szabályaival szem'ben magyarázatra szükség nincs. Ha a hallgató-