Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 1. szám - A magánjog kútfőinek, kútfői jellegének hatása a jogfejlődésre

(íí) MISKOLCI JOGÁSZÉLET íí lalkozom az alanyi értelemben vett magánjoggal, haiti'iii csak az ü. n. tárgyi joggal. Ha csak a bennünket környező államokat, azok jogéleteit, ezek megnyilvánulásának egyes formáit vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy jogszabályok egy államban sem keletkeznek, származnak egyetlen egy forrásból, a forrás, ahonnan azok erednek, minden állam? bán kivétel nélkül — természetszerűleg csak a mai kor szervezett társadalmi életét élő államokra gondolva — több; s ha még tovább menve egy lépéssel, az egyes államok jogéletének megnyilvánulási formáit vetjük egybe, a jogszabályokat keletkeztető alapok, források szempontjából — nagy tarkaságot kell megállapítanunk. A magánjogi territóriumon maradva meg, jól tudjuk, hogy a mi magánjogi szabályaink a kútfői: t ö r v é n y, s z o k á s, h e 1 y h a t ó s á g i s z a b. r e n d. és a privilégiumok. Ez utóbbi csak az 1848 előtti jogéletben képezte magánjogszabályaink keletkeztető forrását. Ha most már azt kérdezzük, hogy mi a helyesebb, az e, ha a jogszabályok csak egy forrásból erednek, vagy az, ha többől, ez utóbbi esetben melyek legyenek azok ? Általánosságban csak egy mindenütt észlelhető jogtételt lehet levezetnünk és ez az, hogy a jogszabályok keletkezését egy forrásra összesűríteni nem lehet. Erre nézve meg nem dönthető példát szolgáltatott az Oszt, ptkv., melynek 10. §-a kimondja, hogy a szokást csak azon esetben lehet tekintetbe venni, ha arra valamely törvény hivatkozik. — S mit látunk, hogy az osztrák jogéletben szokás utján kialakult, s azzal több tekintetben ellenkező jogszabályra lehet találnunk. Hogy több forrás elismerése esetén melyek legyei nek azok, melyek vezetnek tökéletesebb állami, társadalmi, gazdasági, szociális stb. berendezkedésekre, általános jogtételt megint nem lehet felállítani, mert ennél a kérdésnél domináló befolyással bir az, hogy az illető államnak mennyire fejlettek egyes, pl. a törvényhozási szerve. Képes-e az lépést tartani az élet vitális kívánalmaival. Az élet és az írott jog betűi között előállott hézag keletkezését képes-e megakadályozni, vagy azt már előállás esetén azonnal áthidalni. A jogot keletkeztető alapok, források ezen jellegének az elismerésénél, befolyással vannak továbbá: a társadalmi, gazdasági viszonyok is. Az én észlelőiem az, hogy a kultúra alacsonyabb fokán álló nemzetek, — mert az alacsonyabb kulturnivót nem hajlandók beismerni, hogy azt leplezzék —inkább arra törekszenek, hogy jogszabályaikat tételes törvényekbe foglalják. Teszik pedig ezt abban a tudatban, hogy ezzel fejlettebb jogéleti és kulturnivóról tegyenek tanúságot. S miután nem rendelkeznek törvények alkotására hivatott jogásznemzedékkel és más szakférfiakkal szépen átvesznek egy idegen talajban terebélyes fává növekedett kódexet, nem gondolva arra, hogy amit egy nemzet nagy gonddal kitervezett és még nagyobb fáradsággal kódexbe foglalt, az ő viszonyaira, testére, — de nem egy őtőle teljesen idegen, más gazdasági, ipari viszonyok között élő, ennélfogva más életfelfogással bíró nemzet viszonyaira szabott valami. Érdekes példa erre a ,,Mare Románia" esete. Ott ugyanis még mindig, a Rcgáti részben, a Franc. Code Civil van érvényben, ugy, amint azt a napóleoni Franciaország a XVIII. század végén megalkotta. S jóllehet Franciaország is novelláris uton annak egy jó részét már hatályon kívül helyezte, ellenben M. Románia emiitett részében ma is, mondhatni a maga eredeti szövegezésében van hatályban. Elképzelhető, hogy ami Franciaországban jó volt a XVI II. század végén, az Romániában már akkor sem lehetett jó, s ma talán még kevésbé az, mert a lefolyt másfél század alatt a kultúra, ipar, mezőgazdaság, szoeiális viszonyok valamicskét csak továbbfejlődtek. Ezt minden más állam már felismerte, csak Clemenceau Romániája nem. Hogy a feltett, de a még meg nem fejtett kérdést a helyes oldaláról lássuk megvilágítva, röviden utalok az európai vezető állam: Anglia helyzetére. Bár a magánjogi szabályok ott sem fakadnak egy forrásból,, de határozott formában jutott kifejezésre ott az a meggyőződés, hogy a magánjogot természeténél fogva kodifikálni nem lehet. Bár tagadhatatlan, számtalan előnye van annak, ha egy állam jogszabályait kódexbe képes összefoglalni, de van viszont annak egy nagy hátránya és azzal szemben a szokásjogi jogalkotásnak egy nagy előnye, mely előbbi egyikével sem paralizálható, s ez az, miként ezt igen helyesen Orossmid megállapítja, hogy a kódex a jogi műveltséget megfosztja a maga perspektívájától. A kódex turistája előtt— mondja tovább (Irossmid — a jog a maga közvetlen építményeiben, idomaiban sohasem tárja fel magát. Úgyszólván ugrál a kódex paragrafusain, mint a csíz a kalitkában. A kódex juristája előtt ott van a jogéletnek a szabad levegője, nagy természete. Közelit és távolit egybekapcsolni, századokon végig látni, erre tanít, erre nevel a szokásjog, míg a kódex az ő kis kamrájában rövidlátókká tesz. S ha elfogadjuk — mondja végül (Irossmid — a nagy filozófusnak: Spencer Herbertnek azt a mondását, hogy az emberben azok a képességek fejlődnek ki legerősebben, amelyeket gyakorol, helyesnek kell tartanunk e tételből levezethető azon konklúziót is, hogy a magánjogi kódex esetén éppen azok a képességek, tehetségek petyhüdnek el a jogimüveltségben, amelyekre pedig a leggyobb szükségünk volna. Az elmondottak után joggal feltehetjük a kérdést arranézve, hogy miért van ez igy az angol jogéletben és miért oly erős ezzel szemben a magyar jogéletben a vágy a ptkv. mielőbbi megalkotása és törvénnyéválása irányában. Hogy ezen kérdés nyitjára rájöhessünk, nem kell mást tennünk, mint az angol ós magyar viszonyokat egymással szembeállítani. Angliában ott látjuk a tőke bőségét, fejlett ipari viszonyokat, szerencsés geográfiai helyzetét, a mind ezek és másokból folyó felbecsülhetetlen számos más előnyöket. Irigylésre méltó piedestálon látjuk állani az angol birót. S ha figyelembe vesszük azt is, hogy egy angol bíró Magyarországon vagyonszámba is beillő évi fizetéssel bir. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy az angol biró csak tárgyalást vezet és Ítéletet mond, még az itéletszerkesztés sokszor csak technikai munkát igénylő teendői alól is fel van mefltve. S mind ezek mellett nem. hagyjuk még figyelmen kivül azt sem, hogy ott 28 éves korában biró senki sem lehet, csak legfeljebb birói-segéd, akkor megérthetjük azt is. hogy a magyar jogéletben nem hajtott még gyökeret az a a felfogás, hogy a biró az igazságszolgáltatáson kívül a jogfejlesztésre is hivatva van. Törvényt alkot ott, ahol nincs és nem halasztja el az egyes elébe került kérdéseknek ad grécas calendas való elintézést csak azért, mert a jogalkotó a megfelelő jogszabályt nem alkotta meg, mert ugy érzi, hogy ő arra hivatva van, s ezzel szemben a magyar biró pedig azt, hogy arra ő feljogosítva nincs. Csak ezt a tévhitet kellene kifejezetten is a mi gondolkodásunkból kiirtani, s nem azt nézni, hogy még tegnap — amikor más viszonyok voltak, mint ma vannak — mit mondott ki a Il-od, vagy lll-adfoku bíróság, hanem minden esetet a ma speciális, individuális körülményei alapján birálni el, amint adott esetben az igazság és a méltányosság azt megkívánja.