Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 5. szám - A demokrácia válsága

(73) MISKOLCI JOGÁSZÉLET Í3 haladt a demokrácia megvalósítása iránti törekvésekkel, másrészt e megvalósulás maga képezte melegágyukat. A kommunizmus, a syndikalizmus és a kifejlődő bürok­ratizmust mind oly jelenségek, amelyek kétségessé teszik a győzelem gyümölcseit. Ha pedig tényként állítjuk melléjük a képviseleti testületek morális tekintélyének a sülyedését, amely kivétel nélkül mindenütt bekövet­kezett, még ott is ahol e nagymérvű kilengések nem észlelhetők, teljes egészében kibontakozik előttünk a demokrácia mai helyzete : A demokrácia hírtelen ug­rással hatalmas tért hódított, de győzelme, talán épp a gyors és előkészületien ugrás miatt, a legnagyobb válságba is sodorta. A jövő utja és a kibontakozás egyelőre még be­láthatatlan. Azok a kilengések, amelyek a demokrácia ösvényein elindulva a gyakorlati életben ís jelentkeztek, egyelőre még csak szomorú példákkal szolgálhatnak. A jobb jövő tekintetében tehát még csak teóriák küz­denek egymással. Legyen azonban a jövő fejlődés bár­milyen irányú ís, e válság okai ugy a gyakorlati poli­tika, mint a politikai tudomány terén nagy fontos­sággal bírnak. Ertékegységeket állítanak fel a demok­ratikus elv alkalmazhatóságának a határaira más államformák keretében s feltárják a demokratikus köz­társaság veszélyeit ís. III. A demokrácia válságának legelső, szembe­tűnő és érzékelhető oka az a csalódás, amellyel a meg­valósult modern demokrácia az emberiség lelkében az antik demokráciák példáján felnevelt szent hitet össze­rombolta. Az emberiség valóban a szabadság és az egyenlőség eszméinek a varázsa alatt, oly túlságos re­ményeket fűzött hozzá, amelyeknek a demokrácia csak igen kis hányadát volt képes beváltani és még azt sem minden feltétel nélkül. A demokrácia érdekében kifejtett propaganda a könnyenhívők előtt tetszetős és a legfenségesebb emberi szólamokkal ígérte a demok­rácia által elérhető boldogabb állami és társadalmi be­rendezkedést és kikezdte a tudomány évszázadok ta­pasztalatai alapján leszűrt megállapításait az állam­formák tekintetében. Egyedül üdvözítőnek a demok­ráciát hirdetve, azt a téves hitet vetette el, mintha az mindenütt és mindenkor a legmefelelöbb államforma volna. E tévhit, amelyet az emberek nagy többségének a lelkébe csakis eszméinek varázsereje által sikerült becsempészni, a reálízálások alkalmával természet­szerűleg összeomlott s így a beállott csalódás, mint lelki depressíó még a valódi értékek értékét is vitássá tette. Mert a propaganda, mint mindig, az ideáltypusok jegyében indult meg, az élet és a valóság azonban reáltipikusokat teremtettek meg. E typusok pedig, ahány demokratikus köztársaság alakult, annyi typusa a demokráciának, bár relatíve közelebb, vagy távolabb esnek ís az ídeáltypustól, eléggé távol esnek mind ahhoz, hogy bennük az ídeáltypus bármely jelleg­zetessége ís valóban megvalósultnak volna tekinthető. Mert, amint helyesen állapítja meg Kelsen,8) míg a despotának ís szüksége van segítőtársakra, akik a ha­talom egy részében osztoznak vele, a megvalósítható legideálisabb demokráciában ís alig fog a törvény uralma alatt állok egyharmadrészére rugní azoknak a száma, akik az állami akarat kialakulásához valóban hozzájárulnak. Ekként minden egyes állam, mint typus, j egy-egy láncszemet képez ama hosszú láncban, amelynek legelső láncszeme a legísztább autokrácia, utolsó lánc­szeme pedig a legtisztább demokrácia. Ha pedig tekin­tetbe vesszük azt is, hogy az államokat rendszerint 8) Hans Kelsen: Allgemeine Staatslehre. Berlin, 1925. 328.;. " csak törvényhozó szerveik funkciója és azok össze­alkotása alapján szoktuk államformákba kategori­zálni, míg a végrehajtóhatalom esetleg egészen más elv alapján működik s így demokratikus köztársaság esetleg monarchikus elveket is megvalósíthat és viszont monarchia demokratikus elveket, ugy nyilvánvaló, hogy az egyes elképzelhető reáltypusok száma még megsokszorozódik s elhelyezkedésük is nehézzé válik olykor e sorrenden belül. Példa reá a francia hadsereg monarchikus szervezete s a demokratikus nemzeti ön­kormányzattal kirívó ellentétben álló bürokratikus, centralizált közigazgatás.1') E tények azonban már önmagukban ís eléggé bizonyítják, hogy absolut jó és egyedül üdvözítő állam­formaként egyik sem hirdethető, mert a reális életben az ídeáltypusban megtestesült eszmék csak megcsonkítva valósulhatnak meg s erős korrekcióknak vannak alá­vetve. Mivel pedig a demokrácia varázsereje épp azok­ban az eszmékben van, amelyek a gyakorlatban a legerősebb megcsonkítást szenvedik, a csalódás elkerül­hetetlen s e csalódás bizalmatlanságot szül a forma s az elv ellen is. Treitschke, aki a poroszok szabadságát sokkal többre tartotta, mínt»a svájciakét, azt mondja, hogy a demokratikus köztársaságok mozgató elemeként leg­feljebb a szabadságban való hit tekinthető, de semmi­esetre sem a szabadság maga és Rousseau szabadság­elméletével szemben, melyből annyi tévhit származott, Herodotosra utal, mint aki már régesrégen megállapí­totta, hogy a demokráciában összeségnek a többséget tekintik.'") A többség azonban korántsem azonos az összességgel és az egésszel s igy már eleve lehetetlenné válik a demokratikus köztársaságok alapelve, azaz az egyenlő részesedés a szuverén hatalomban. A ki:ebb­ségnek elvben legfeljebb compromissum révén lehetne kilátása a szuverén hatalomban való részesedésre. IV. Nyitva marad azonban még az a kérdés ís, hogy tud-e valóban maga a többség ís érvényesülni? A gyakorlat, azaz a modern demokráciák élete az el­lenkezőt bizonyítja. Míg egyrészt a tényleges hatalom majdnem minden demokratikus köztársaságban egy néhány ember, egy elenyészte kisebbség kezében össz­pontosul, másrészt egy szervezetbe tömörült s organi­zált kisebbség, — mint például a munkás szervezet az­által, hogy a strájkkal a gazdasági életet megbéníthatja, s így kétszeres hatalommal ís rendelkezik, polgári jo­gaival s e tényleges hatalommal,11) — akaratát a több­ségre bármikor ráerőszakolhatja. A természet maga játsza át mindig egy kis cso­port kezére a hatalmat, — mondja Bryce1-) — és ez a kis csoport hajlandó ugyancsak hasonló természetes folyamat által, miként a föld párái felhőkké válnak, osztállyá alakulni. A demokrácia válságos helyzetét és elveinek a csődjét a leggyakrabban c jelentékten kisebb­ség uralma okozza, amely a mai modern demokrá­ciában rendszerint mint píutokrácía jelentkezik. JameT, Bryce, a modern demokráciákról irt hatal­mas müvének utolsó részében, amelyben megállapításait vonja le, egy önálló fejezetet szentel ennek a kérdés­nek „Olygarchia a demokráciában" címmel s a felvetett kérdésre, hogy vájjon megvalósítható-e az igazi, a va­lóságos demokrácia és létezett-e már valaha, feleletként 9) Barabási Kun József hivatkozik e kirívó ellentétekre Háború és politikai tudomány" c. dolgozatában. Politikai dol­gozatok. Bpest, 1916. 13 1. 10) Treitschke id. müve II. 253-254. í. 11) James Bryce: Moderné Dcmokratíen. München, 1926, III. 270. í. 12) Bryce id. m. III. 237. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom