Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 5. szám - A demokrácia válsága

14 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (74) arra a megállapításra jut, hogy az összes állampolgárok, a nemzet minden tagjának közvetlen és egyenlő részesedése a hatalomban soha sem létezett és a jövőben sem létezhet soha. Megállapítását pedig Proudhon idézetével zárja le: „L'espéce humaíne veut étre gouvernée, elle le sera. J'aí honte de mon espéce."13) Bryce e fejtegetések során részletesen foglalkozik azokkal az okokkal, amelyek a valódi demokrácia megvalósulását megakadályozzák s amelyeket általános érvényüeknek ismer el. Ezek az okok, amelyek közvetve, vagy közvetlenül a demokrácia válságának az okai között is jelentkeznek, — Bryce szerint — a következők : í. A hatalom átjátszását a többség kezéről a kevesek kezére s ezzel az egyenlőség elvének a meghazudtolását a demokrácia vezérei is elismerik. De mindezt a szükség parancsolja. Az organizáció olyan, mint a hadsereg, egységes vezényletet igényel. A győzelem után beállhatna ugyan az egyenlőség, de bekövetkezne vele együtt a nemtörődömség is. Organizációra pedig szükség van, bármily célt akarunk is elérni, mert ellenőrizhetetlen tömeggel országot kormányozni annyi, mint egy vasúttársaságot vezetni a tájékozatlan részvényesek szavazata alapján, vagy a nyilt tengeren az utasok szótöbbségével kormányozni a hajót. 2. A polgárok legnagyobb része nagyon keveset törődik a közügyekkel s elintézésüket, eltekintve a legfontosabbaktóí, szívesen bízza egy kis csoport kezére, mert sokkal fontosabb dolgokkal van elfoglalva: foglalkozásával, családjával, rokonságával, barátaival, vallási meggyőződésével, kötelességeivel és szórakozásaival. 3. Azok a polgárok pedig, akik érdeklődnek a közügy ek iránt, nagyrészben nembánomságot vagy tudatlanságot tanúsítanak. 4. Végül az emberek tehetségbelí különbsége, amely azt eredményezi, hogy a vezetés önkéntelenül és természetesen azoknak a kezére megy át, akik energiával, bátorsággal és szónoki képességgel rendelkeznek.H) Megállapítható tény tehát, hogy a modern demokratikus köztársaságban egy aránylag jelentéktelen kisebbség kezébe kerül a hatalom, amelyre még a többségnek sincsen közvetlen befoli/ása, nem hogy benne a nemzet minden tagja közvetlenül és egyenlően részes lehetne. E miatt azonban egymagában még nem vethetünk a demokrácia szemére semmit, mert a demokratikus köztársaság alapelvének teljes és tökéletes megvalósulása az államot az erkölcsileg legalantabb álló osztály színvonalára sülyesztené s így „az összesség tagjaínak egyenlő szuverénitása a valóságban az alsóbb osztályok szuverénításává" ir' válna. Az így uralomra jutott kisebbség e tényleges hatalma pedig, bár az egyenlőség eszméjét meghazudtolja ugyan, még mindig nem jelenti azt, mintha a demokratikus elv nagymérvű érvényesülése s a többség, sőt az összesség olykor közvetett, olykor közvetlen befolyása teljesen ki volna zárva. Mert bizonyos ínícíatívák, a főbb irányok megjelölése, az ellenőrzés szerepe és a legközvetlenebb behatás a vezérek kiválasztása által még így *s a^ összesség, illetve a többség kezében marad és a demokratikus köztársaság ily módon, de csakis a kellő előfeltételek mellett épp oly jó és alkalmas államformának bizonyul, mint a többi államforma, sőt némely kiválóbb tulajdonságában1") értékre felülmúlja a többieket. Az összesség, illetve a többség erősebb befolyását a hatalomra nagyban pótolja a sajtó is, amely 13) Bryce id. m. III. 236. í. 14) Bryce id. m. III. 234-236. í. 15) Concha: Politika I. 387. í. J6) A legszegényebb néposztály jólléte, a nyomor megszüntetése érdekében és általában a humanitárius intézmények terén a demokratikus köztársaság tett a legtöbbet. a modern demokráciákban, liberális sajtótörvények uralma alatt, oly nagy hatalom, mely olykor mindennel felér. De egyben veszélyes is, mert szinte korlátlan lehetőségeket tár fel a szabadosság és a nagytőke érvényesülése előtt. Mindebből azonban végeredményében arra a szükségszerű következtetésre juthatunk csak, hogy a demokratikus köztársaság lényege és valója is abban a néhány emberben testesül meg, akik a tényleges hatalmat bírják, tehát a kormányban, „Annak a szemében — írja egyik politikai tanulmányában Benedetto Croce — aki a konkrétumokat szereti, nem pedig az elvontságokat, az állam nem egyéb, mint a kormány és mindenestől a kormányban valósul meg és a kormány cselekvéseinek szakadatlan láncolatán kívül nem marad egyéb, mint éppen e cselekvések abstrakt szükségszerűségének a tárgyi valósága, az a feltévés, hogy a törvényeknek önmaguktól való és állandó tartalmuk van és ez különbözik a cselekvésektől, amelyek az ő világosságuknál, vagy az ő árnyékukban végrehajtatnak."1?) Betöltheti tehát egymagában a forma a lényeget ? Es elegendő-e maga a demokratikus köztársaság, számtalan elképzelhető typusában, mint forma, mint alkotmány és mint törvény arra, hogy a demokratikus elvek nagyrészét többé-kevésbbé megvalósítsa, jobb boldogulást teremtsen és az összes államcélokat betöltse ? Nem. Mert nem a formán mulík a kérdés, hanem mindenkor azon a jelentéktelen kisebbségen, egy néhány emberen, a kormányon fog múlni minden megvalósulás. A kormányon magán, egyes neveken, még nem is a pártokon, amelyeknek az egyesek vezérei és exponensei, mert a pártok elnevezése és céljuk labilis és megtévesztő, hanem csakis az egyes neveken.18) A modern demokratikus köztársaság, mint diadalmas államforma, azonban ílykép a politikai fejlődés terén üres tarsollyal futott be. Es ha a különböző korok erkölcsi nézőszögébe helyezkedve, végigtekintünk a történelmen, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Augusztus, vagy Hadrián császár és Mátyás király hatalma, a római szenátus, Períkes, a firenzei respublika és Bismark kancellársága, tehát az autokrátíától a demokráciáig mindegyik államforma egyként valósíthatja meg az állam legfőbb céljait, ha a hatalomra elhívottak a kor erkölcsi fogalmai szerint kellő kultúrával, egyéni értékkel, energiával és bátorsággal rendelkeznek. De a demokrácia üres tarsolya ezek szerint és különösen az általánosan elfogadott modern erkölcsi törvényeknek az uralma alatt, nem csak hogy kiváltságos helyet nem érdemel a fennálló államformák értékelésénél, hanem a monarchiával szemben momentán háttérbe is szorul. Mert míg a monarchia elfajulásaínak leggyakoribb alakjai annyira beleütköznek a modern idők erkölcsi törvényeibe és megvalósításuk lehetőségére oly kevés eshetőség állhat fenn, hogy e veszélyek ma komolyan számba sem vehetők, addig a demokrácia kilengései és elfajulásai éppen a legutóbbi időkben okozták a legborzasztóbb forradalmakat s rejtik a mellűkben még ma is a legnagyobb veszélyt. V. Amíg a fenti fejtegetések a modern demokrácia válságának leginkább azokat az okait tárják fel, amelyek egyszersmind általános érvényű megállapításokra is vezetnek s példákra találhatnak a történeti 17) ,,A politika elemei" Bpest, Franklin t. Í3 - 14. 1. 18) ,,. ..ka nevekről, mint nevekről van szó és ha meg ís becsülik magukat, mint nevek és a pártokban az ember a történelmi létezésüket és a pártokat alkotó és vezető egyéneket keresi és veszi szemügyre . . . akkor ott áll előttünk a különféle pártok valósága, ami érzelmek, vérmérsékletek, előzmények, szellemi fejlődés, műveltség, nevelés, hivatás különbözősége." (Benedetto Croce: A politika elemei. 45. í.)