Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)
1926 / 5. szám - A feléntúli sérelem (laesio enormis)-ról
4 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (64) színt nálunk az elszakított felvidéki városokban és az erdélyi szászoknál.23) A szégyenkő cgyhkzí büntetés, tehát az egyházi jog révén lett általánossá. Leginkább egyházi területen és püspöki városokban alkalmazták és egyházi körökben oly közkedvelt büntetés volt, hogy az evang. egyházba ís bejutott. A szégyenkövet ünnep- és vasárnapon az oltárról a templom körül, vagy egyik templomból a másik templomba kellett az elitéltnek mezítláb vinnie. A városokban a szégyenkövet a városházán őrizték és innen vitte az elítélt a városi körfal egyik kapujától a másikhoz. Iyenkor a nép-ígazságszolgáltatás ís szóhoz jutott, amennyiben az elitéítet a gyermeksereg záptojással, rothadt almával dobálta meg és macskazenével kísérte. A szégyenkő a legkülönfélébb neveken fordult elő és pedig a kő külső formája és súlya szerint nevezték flasche-, zentnerstein- nek, vagy a megőrzés helye után kírchen-y pranger-, kaksteín; a bűntény után pagsteín (pagen = veszekedni), laster-, schand-, kröten-, efiebrechersteín-nék2i). A budai jogkönyv is ismerte a a szégyenkövet.25) A szégyenköveket utóbb sok helyen templomtornyokban órasúlyzónak, vagy mérlegeknél súly gyanánt ís használták. Rendszerint két súlyos követ kötöttek össze egymással lánccal, amelynél fogva az elítélt nyakába vette a szégyenkövet. Aki vasárnapon kenyeret sütött, kényérformájú két szégyenkövet kapott a nyakába. A szégyenköveket utóbb művésziesen kiképezték és gúnyos felírásokkal ís ellátták; különösen az üveg-formáju szégyenkő *rek (flasche) voltak ügyesen díszítve. A XV. századtól kezdve a szégyenköveket a hegedű (Fiedel) kezdte felváltani, mely nálunk ís nagyon elterjedt és sokféle alakban fordult elő. A hegedű (Fiedel) természetesen már fából készült és a közepén kivágták, hogy a nyakra alkalmazható legyen.26) Szimbolikus büntetések voltak még csúfondáros adóslevelek, gúnyképek és gúny íratok (pamfíettek). Ha az adós határidőre nem fizetett, a hitelező szégyen-, vagy gúnyiratot állíttathatott kí, vagy gúnyképet festethetett róla- A gúnyképeket szétküldötte a hitelező, bárhol kíszegeztethette, még illetlen helyeken ís. Ezek a csúfolódó képek igen veszedelmes fegyverek voltak a hitelező kezében. Németországból több gúnykép maradt ránk. Nálunk a XV. és XVI. századbeli perjogi városi levéltári anyag teljes átkutatása után talán szintén napfényre kerülhet egy-két gúnykép. A gúnyképen rendszerint a nőstény disznó, nőstény szamár és a tehén szerepelt. Az adós legtöbbnyíre az állaton arccal hátrafelé fordulva lovagolt és felemelte annak farkát, hogy az állat mögött álló hitelező a felemelt fark alá nyomhassa az adós pecsétjét. A hitelező a megcsúfolásnak ezen módját csak nemessel szemben alkalmazhatta, aki e megszégyenítéssel, mivel a benne helyezett bizalmat eljátszotta, egyúttal 23) Mitteil. d. Inst. f. Österr. Geschíchte 32. k. 549. 1. Lásd még Künssberg, Díe Srafe des Steintragens c. cikkét (Untersuchungen zur deutsch. Staats- u. Rechtsgeschischte 190791. Heh.) 24) U. c. í. h. és lásd még Künssberg, Rechtsgeschichte u. Volkskunde c. tanulmányát a (Jahrbuch für Hístorische Volkskunde. Berlin- 1925. Í04. 1.) 25) Ha a kofa (fragncrin) a piacon veszekedik és káromkodik ,,dy sol den bagsteín tragen tiber ir achsel auf dem rugk von dem rathaus hin vmb íür sand Jorgen Kirchen und hin wieder zu dem rathaus. (Ofner Síadtrechí. Herausg. A. Michnay ü. P. Lichner. Pressburg. 1845. 155. §. (97. 1.) Lásd még 180. §, 109 1.) 26) Eberhard Frh. v. Künssberg í. m. Í05. 1. néhány képet közölt a szégyenkövek- s 'hegedükről. a pecsét használati jogát ís elvesztette és saját pecsétje alatt ügyvédet többé nem vallhatott.27) Még drasztikusabb gúnyképeket ís alkalmaztak, de ezeknek ismertetésétől a jóízlés érdekében el kell tekintenünk. * * A dióhéjban vázolt tények igazolják, hogy a jogtörténet és a floklore-néprajz állandóan a legszorosabb kapcsolatban állanak egymással, sőt az ís kitűnik, hogy a folklóré a jogtudomány minden egyes díscíplínájában éreztette és érezteti jelenleg ís hatását. A jogszokás és népszokás párhuzamosan kiegészítik egymást, sőt idő folyamán nem egyszer történt, hogy egymásba olvadnak és csak nagy nehezen bogozható kí, hogy melyik fejlődött kí a kettő között hamarabb. Jogszokásból népszokás válhatík, ha jogi életünk a jogszokást elejti, de a nép mint népszokást fenntartja. Ez esetben a népszokás azonban rugalmasabbá válik, átalakul, sőt elveszti sokszor minden jogi vonatkozását ís és csak egyes szavak emlékeztetnek a jogszokás jellemző vonásaira.28) De viszont a fordított eset ís előfordulhat, hogy a népszokás jogszokássá lesz, amint ezt a szégyenkövek tárgyalásánál láthattuk. A fentebbiekben korántsem merítettem kí a jogtörténet és a folklóré sokoldalú és igen tanulságos vonatkozásait, csupán rámutattam, egyes szempontok felemlítésével, arra az útra, melyen a kutatónak haladnia kell, hogy a magyar jogtörténetírás folklore-ísztíkus hiányait mielőbb a rendelkezésre álló anyag rendszeres és részletes feldolgozásával pótolja. Bruckner Győző dr. A feléntulí sérelem (laesío enormís)-ró! Van e joga a visszterhes szerződéseknél, különösen az adásvételi szerződésnél, az egyik félnek a másiktól az ő szolgáltatásánál nagyobb értékű ellenszolgáltatást követelni, — vagyis, hogy vájjon az adásvétel jogügyletének essentíalíáíhoz tartozik-e a justum pretíum, Díokletán uralkodása óta sokat vitatott kérdése a civiljogi irodalomnak. x) A klassikus római jog, a feléntulí sérelem jogintézményét nem ismerte, ezen a címen nem adott szerződés megtámadási-jogot egyik szerződő félnek sem, mert nem tekintette az adásvételi szerződés lényeges előfeltételének azt, hogy a szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak összhangban kell állania. A Justínianus compíllatíojába felvett és Ulpíanus27) U. o. közöl Künssberg néhány érdekes gúnyképet is. 28) Lásd Günihzr, Recht u. Sprache 1899. és Laband, Deutsche Rechtsaltertümer in unserer heutigen deutschen Sprache 1904. c. munkákat. í) V. ő. Sohm- Wengerx Instítutionen. XVII. kiad. München Í923. 42Í. lap. Gírard-Mayr: Geschíchte und System des römtschen Rechtes. Berlin 1908; 589. lap. Gradentvítz: Bulletin dí dirítto Romano II. í889. Í4. lap, Marion Géza: A római magánjog elemeinek tankönyve. II. kiadás Debrecen. Í925. 211. lap. Horovitz Simon: A romai jog történetének és anyagi részének a tankönyve. Eperjes Í908. 287 és 288 lapok. VécseyTamás: A római jog ínstitutíoi. Budapest 1907. 356. lap Saíkcmskí: Instítutionen. Leípzig. 1898. 380 lap. Windscheíd-Kipp: Pandekten 8. Kiadás II 39b. §. 2. jegyzet, és Glück: Erleuterungen der Pandekten (1830.) XVII. kötet 19. és 20. lapokat, valamint a 28-ik jegyzetet, ahol a feléntulí sérelemre vonatkozó irodalom teljesen fel van sorolva,