Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 4. szám - A visszaeső és hivatásos bűnösök elleni védekezés

(55) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 7 eső bűnözők számára szolgál. E rendszer gyakorlati jelentősége nem lenét kétes. A rövid tartalmú szabadságvesztés büntetés helyett ajánlják a feltételes elítélést és pénzbüntetést, mely behajthatatlanság esetén elzárás nélküli kényszermunkával lenne megváltható és csak végső esetben elzárással. Különösen a feltételes elítélésnek lehetne nagy szerepe a visszaesés elleni küzdelemben. A felfüggesztett ítélet, mint Damokles kardja függ a bűnös felett, visszariaszt az uj bűntől. VI. Nehezebben orvosolhatók, mert mélyebben fekvő sebek, a visszaesésnek gazdasági okai, melyek közül a munkanélküliség és az ezzel kapcsolatos pauperízmus a legfontosabb. Az inkább erkölcsi természetű okok gyanánt felfogható nevelés hiánya, analfabétizmus, alkoholizmus, vaílástalanság, a városi élet csábító és alkalomszerző hatása, tömeglakásaí — végeredményben szintén gazdasági természetű okokra vezethetők vissza. Egyenként vizsgálva már most a visszaesés ez okait, igen érdekes tapasztalatokra jutunk. A külső körülmények között, mint említettem, a munkanélküliség talán a legfontosabb. Nem akarok itt rámutatni a munkanélküliségre, mint az első bűnözés fő indító okára. Ha a visszaesést vizsgáljuk, itt arra a tapasztalatra jutunk, hogy a börtönből szabadult rab a legtöbb esetben azért lesz kénytelen visszaesni, mert mint börtönviselt ember munkát nem kap, nyomorog és egyetlen mentsége az éhhalál ellen az ujabb bűn, mely visszajuttatja a börtönbe. A visszaesés elleni küzdelem szempontjából igen fontos szerepet kell tehát tulajdonítanunk a rabsegélyezésnek, a patronage-nak. Balogh Jenő írja: „Nem álhumanítáríus, nem szentimentális intézmény a rabsegéíyezés, hanem a legbölcsebb embervédelem, amit a társadalom saját érdekében tanúsíthat." Nálunk, de főleg a külföldön szép eredménnyel működnek ez intézmények, melyek a hozzájuk forduló, most szabadult raboknak munkát juttatnak. Nem beszélve a mai helyzetről, normális gazdasági viszonyok mellett is nehéznek látszik a rabvíselteknek a büntetlen előéletüekkel szemben való helyzete; nem szabad elfelejtenünk, hogy a büntetlen előéletű, ha van munkaalkalom, minden további nélkül elfoglalja azt, míg a rabviseltet ilyenkor is sokszor elutasítanák. Ilyenkor a kiszabadulás után utáni első időkben dűl el, hogy sikerül-e magát a társadalomba beilleszteni, vagy pedig, hogy a társadalom ellen újra bűnözni fog. Munkát kell tehát adni a börtönből szabadultnak, nehogy visszaeséséért a társadalom legyen felelős. Érdemesnek tartom itt megjegyezni, hogy Ford, a híres amerikai autómobílgyáros, óriási gyáraiban különös előszeretettel foglalkoztat volt fegyenceket — tapasztalás szerint igen szép erkölcsi eredménnyel, amennyiben az ily munkások magaviselete, munkateljesítménye, takarékossága és általában egész erkölcsi magatartása semmivel sem rosszabb a többi — büntetetlen előéletű munkásénál. Gazdasági ok gyanánt kell felfognunk a városok szerepét is a visszaesésben. Köztudomású a városok hatása a bűnözési statisztikára általában: a vísszaesési statisztikában pedig még nagyobb szerepük van. Nem lehet mondani, hogy ez a nagyobb arány onnan van, hogy a bűnre hajlamos egyének a városba tolulnak, hol egyrészt kisebb az ellenőrzés, másrészt több az alkalom a bűnre. A városi élet maga is gondoskodik a bűnösök kitermeléséről. A megélhetés bizonytalanabb, a munkanem és helye gyakrabban változik, elvész az erkölcsi alap, mely a munkást a megszokott helyhez köti — tömeglakás, ágyrajárás, rossz társaság, csábító és izgató szórakozás, utcai nő, korcsma, az utca varázsa és hatása — sok ut vezet a bűnhöz, mit a nagyváros szinte kézen kínál. VII. Eddigiekben azokat a külső körülményeket vizsgáltuk, melyeket a visszaesés okai gyanánt jelölhetünk meg. De nem csupán a külső okok azok, melyek a visszaeső bűnöst a bűnismétlésre indítják. Belső, lelki, vagy még helyesebben mondva, egyéni motívumok azok, melyek végzetesen determináljak a visszaesőt. A bűnügyi embertani iskola megalapitója: Lombroso, mikor a született bűnös ismérveit megállapította, méréseit főleg, sőt majdnem kizárólag visszaeső bűnösökön végezte. Szerinte a születe t bűnöst, vele született testi sajátságai, illetve rendellenességei determinálják, benne az ősember féktelensége üt atavisztikus erővel elő, nem bűnös ő, de beteg, kit büntetés helyett gyógyítani kell, viszont gyógyíthatatlanság esetén ártalmatlanná tenni, örökre elzárni. Bármennyire is szépen hangzanak azonban a Lombroso-ískola tanai, az élet és gyakorlat megdöntötte az — hogy ugy mondjam — olaszos hévvel és elhamarkodottsággaí felállított tételeket. Hisz a hivatásos bűnösök egyrésze legalább testileg, egészséges képet mutat, viszont nagyon gyakran akadnak becsületes emberek, kik magukon viselik a Lombroso-féle Káinbélyeget. Több fontosságot és igazságot kell tulajdonítanunk a bűnügyi sociologíaí iskolának, bár következtetései levonásánál ez is gyakran esik a költői túlzás rokonszenves hibájába. Ez iskola szerint, nem testi vagy lelki, szóval egyéni motívumok determinálják el a bűntettest, hanem társadalmi és gazdasági helyzete környezete, egyszóval a miliő, melynek hatása alól kivonni magát nem tudja. Ismétlem egyénileg hajlandó vagyok e tanoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint a Lombroso iskoláénak, az igazság azonban valószínűleg ott van, hogy mindkettőnek részben igazat adva, így formulázzuk a tételt, mely a krímínálantropología és krímínaísocíología elért eredményeit foglalja magában: A bűntett a bűntettes egyéni körülményeinek és a bűntettest körülvevő társadalmi viszonyoknak közös terméke. Vizsgálva most már egyenkint ez egyéninek jelzett okokat, már nem ís fogjuk ezeket sem egyéninek találni, hanem hajlandók leszünk ezeket ís gazdasági alapra visszavezetni. A bűnözést már az ifjúkorban megkezdők alkotják a visszaesők nagy százalékát. Családi felügyelet, iskolai nevelés fegyelmező hatását nélkülöző utcagyerekek alkotják a bűnöző társadalom tartalékját, melyből az uj bűnösök rekrutálódnak. És a gyermek talán romlottabb, mint a felnőtt. Statisztikai adatok szerint a büntetőíntézetből szabadult fiatalkorúak kétharmada visszakerül egy éven belül az intézetbe, felnőttek közül a fele. A visszaesés elleni küzdelem első lépcsője ezzel ezzel adva ís van. A nevelés, kötelező iskoláztatás, gyermekek munkatilalma, erkölcsi felügyelet, bűnösöknél javítónevelés, de lehetőleg nem javítóintézetben, hanem családban végrehajtva, — ezek volnának azok a szempontok, melyeket elégnek tartok csak röviden megjelölni. Ha a nem hatását vizsgáljuk a vísszaesési statisztikában, szomorú képet kapunk. í 900-ban lopás miatt elítélt férfiak között ÍÍ.3 százalék volt visszaeső, női elitélt között azonban J 8*5 százalék. A magyarázat egyszerű: a börtönből először szabadult nő majdnem menthetetlenül a prostitúció karjaiba, az ujabb és ujabb bűnök e melegágyába kerül. És ez erkölcsi fertőből alig van menekvés, a mocsár lehúz és uj bűnökre késztet.