Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 3. szám - Az erkölcs mint a jog forrása [2. r.]

2 MISKOLCI JOGASZÉLET (34) kerülhetetlen ott a konfliktus az erkölcs és a jog között, ahol tételes jog áll fenn és az összetűzés anyaga annál inkább szaporodik, minél nehézkesebb a törvényhozás gépezete, minél lassabban követi a jog fejlődése az erkölcsi nézetek változását. E tekintetben nemcsak a törvényadó részére, hanem a jogtudomány és az igazságszolgáltatás számára is a kulturális munkálkodás tág tere nyílik. Különösen a két utóbbi által gyakorolt működés az ujabb időben a jogtudományban szenvedélyes vitára adott alkalmat. Bár a jogtudomány orthodox iránya a pozitív jog hézagtalanság dogmáját tanítja, mégis az elfogulatlan szemlélet még a laikus számára is mutatja, hogy minden törvény hézagos. Ezen hézagosság oka részben abban van, hogy a törvényhozó nem tekintheti át előre a joggyakorlás minden tényét és viszonyát, részben abban, hogy megfeledkezik egynémely ismeretes jogviszony szabályozásáról. A XIX. században az ipari és kereskedelmi forgalomnak hatalmas fellendülése, a technikai találmányok és azoknak a gyakorlati téren való kihasználása az első fajta tények közé tartoznak. Hogy a tőrvényhozók mennyire tudatában vannak munkájuk e tökéletlenségének, azt az a tény ís mutatja, hogy a legtöbb pozitív törvény azokra az esetekre ad utasrást, nmelyeknek eldöntése a pozitív jog alapján úgy direkt, mint indirekt módon lehetetlen. — Rendesen tág teret ad a szabad véleménynek és végeredményben a bíró jogérzéséhez fordul. Mert az „általános jogi alapelvek" sehol síncsennek kodifikálva és hogy a bíró hogyan viselkedne, mint törvényhozó, arra a törvény sehol sem ad támpontot. Mint látható az ethíkaí alapelveknek a joggyakorlatba való benyomulására ís van lehetőség, bármily szűk alakban is. Igaz, hogy a legtöbb törvény az itt említett egyéni ítélkezést ultíma ratíonak tekinti és így gyakran elrendeli, hogy a törvény esetleges homályosságai, eltenmondásaí és hézagossága elsősorban a törvény szövegének grammatikai és logikai interpretatíója, azután ugyanennek a törvénynek vagy más fennálló törvényeknek, amelyek hasonló eseteket szabályoznak, rendelkezései alapján döntessenek el, azaz (törvény és jog) analógia által. Ámde éppen a logikai ínterpretatío és az analógia gyakran nagyon ís nem helyeselhető eredményekre vezetnek. As első abból indul ki, hogy a törvény logikai építmény. Ez azonban tévedés. A törvényben valódi és látszólagos logikai ellenmondások találhatók. Ennek oka az, hogy minden törvény a logikai következetességet feláldozza célszerűségi megfontolásoknak. Az analógiának ismét esküdt ellensége az argumentum a contrarío. Ha valamely jogi eset a törvényben nincs teljes határozottsággal eldöntve, akkor az analógia hasonló ugyanezen vagy más törvényben szabályozott jogi esetre támaszkodik. Az argumentum a contrarío ismét azt mondja, hogy éppen azért, mert ez az eset a törvényben nincs úgy szabályozva, mint a vele párhuzamos hasonló eset, jogos az a következtetés, amely szerint a törvényhozó nyílván el fog vetni hasonló szabályozást. Ezt a dilemmát akarják elkerülni újabb törvények azáltal, hogy kiépítenek a legkisebb részletekre kiterjeszkedő kasuistikát, amely kísérlet azonban túllő az elérni kivánt célon. Mert absolut tökéletesség sohasem érhető el és minél gazdagabb a kasuistíka, annál inkább szaporodik rejtett ellenmondásokra az alkalom és az argumentum a contrarío orgiákat ünnepel. Ehhez jő, hogy a dogmatikus jogtudomány oly eljárást fejlesztett kí, amelyet aztán a joggyakorlat ís eléggé felhasznált és amely abban áll, hogy oly jogviszonyok, amelyek a törvényben egyáltalán nem vagy csak hiányosan tárgyaltatnak, a tény mindenkori állásának mozzanatai ügyes csoportosítással úgy állíttassanak be, hogy azok mégis alárendelhetök legyenek valamely pozitív norma tényállásának. Ez az eljárás, amely a jogi konstructío elnevezés alatt ismeretes, a naiv jogérzésen a legmélyebb sebeket ejtette. A pozitív jog ezen épenséggel nem kielégítő állásával szemben oly szellemi mozgalom tör urat magának, amelynek egyrészt célja, a bíró jogalkotó munkáját lehetőleg tágítani, másrészt oly bírákat kiván, amelyek nincsenek oly mértékben, mint az állami bírák a törvényhez kötve (laikusbírák, esküdtbírák), hogy így azután helyet adjon a jogérzésnek, az erkölcs s a méltányosság alapkövetelményeinek. A szabad jogelméletek mozgalma ez (Freírechtsbewegung), amelyek tehát, ha a törvény bizonyos jogesetre vonatkozólag nem dönt határozottan, azt követelik, hogy a jogtudomány szabadon találjon fel jogi döntést és a bíró szabadon alkosson jogot. A törvény világos és kétséges döntései között természetesen ismét nincs oly éles határ és a szabad jog híveinek radikális iránya azt ís követeli, hogv a döntés bizonyos esetekben akár a törvénnyel ellentétben történjék, akkor t. i. amikor ez eklatáns módon ellentmond az általános jogi tudatnak. Bár mindezeknek a nézeteknek végleges tisztázása még eddig nem történt, mindenesetre egyhangúlag bizonyítanak amellett, hogy a félreismerhetetlen törekvés az : visszatérni a tiszta jogtudományhoz, tehát az erkölcshöz. E reformtörekvésekkel szemben a dogmatikus jogtudomány hívei azt hangoztatják, hogy a pozitív jog értéke éppen abban az előrelátásban van, hogy a cselekvés következményei kiszámíthatók s az új irány alkalmas arra hogy a jogbiztonságba való bizalmat megrendítse, ezenkívül a jogérzés nem megfelelő fórum szövevényes érdekkonfliktusok eldöntésére és méltányosság tárgyilagos kritériumai. A vélemények itt előadott harca éppen nem új ; periodikusan lép fel mindig, midőn szocíál-ethíkai és a jogi fejlődés közötti harmónia megzavartatott. Már Aristoteles állást foglal e felfogásokkal szemben rhetorikájában2') és oly indokolásokkal, amelyek azóta többször ismétlődtek, a dogmatikusok pártjára lép. A rómaiak a gyakorlatiasság és a célszerűség felé hajló ösztönük révén az igazi középutat követték, amennyiben a praetort jogalkotó tevénységgel ís felruházták. A római praetor a méltányosság indokaiból kifolyólag (innen íus aequum) azon érdekek számára, amelyek a posítív jogban (íus civile) vagy egyáltalán nem vagy nem eléggé nyertek védelmet, külön panaszjogot szervezett. (Actíones fíctítíae, actíones utiles). Európa államaiban az uj irányt egyelőre csak közvetve ismerik el a gyakorlatban. Nagyon sok ítélet világosan tanúsítja, hogy a bíró az ítéletet először a jogérzésből és a méltányosság alapelveiből kifolyólag alkotta meg s utána kereste még csak a törvényben az indokokat és a megfelelő jogalapot. Ezt az eljárás gyakorolta már a híres középkori jogász és a római jog postglossatora Bartolus egészen nyíltan, amennyiben először megállapította az előtte levő jogesetekre vonatkozó döntést és azután — állítólag rossz emlékezőtehetsége miatt — Pigr'mus barátját azzal bízta meg, hogy megkeresse a hozzáillő helyeket a corpus jurísban. A szabad ítélkezés e maszkírozott módszerét természetesen s érthetöleg élesen támadják és pseudoszreíológíaínak nevezik azok, akik a szabad ítélkezést a maga teljességében vallják. Mindamellett a dogmatikusok argumentumai eddig, még mindig megtartották fölényüket. Mert határozott, egyetemesen ismert vagy. (27. I. fej. í.)