Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)
1926 / 2. szám - Az erkölcs mint a jog forrása [1. r.]
MISKOLCI JOGÁSZÉLET 5 VAZ erkölcs mint a jog forrása A jog és ethíka viszonyának kutatása a társadalmi tudományoknak ma is legvitatottabb problémája. Kétségtelen, hogy az egyes jogi rendelkezéseknek erkölcsi hátterük van és összefüggés van a jog, illetőleg a törvény rendelkezései és az erkölcs szabályai közt. De a jog nem keresendő individuális irányban. „Ausgangspunkt für die Erkenntníss des Rechts darf nícht der Mensch ín seíner unkontrollierbaren zufálligen Erscheínungsweise seín. Nur in prinzipieller Abkehr vom Indíviduellen lásst sich das Recht begrunden" — mondja Max Salomon.1) így minden posítív jogrendszer egy állandó és egy változó faktor termékének tekinthető. Az állandó faktort megtaláljuk az „örök erkölcsi törvényben", a változó faktort, a minden időben uralkodó normákat teremtő társadalmi osztályok osztályérdeke által diktált akaratban. E két elemből meríti a tudomány és igazságszolgáltatás sok tekintetben argumentumait a posítív jog magyarázata és továbbfejlesztése számára. A következőkben vizsgáljuk azt a kérdést hogy az erkölcs mennyiben lehet forrása a jognak s mely szerepe van az erkölcsnek a jog fejlődése és a jog alkalmazása terén. Különösen pedig, hogy a jog tartalma és kötelező ereje mily mértékben vezethető vissza az ethíkára, hogy továbbá a jog mennyiben helyezkedik ellentétbe az ethíkaí szabályokkal ? Minden erkölcsiség végső eredete homályos. Rendesen az észt és a lelkiismeretet tekintik az erkölcs két forrásának és az észtől kormányzott lelkiismeretet nevezik erkölcsi öntudatnak. E két fogalom: ész és lelkiismeret tényleg legnagyobb mértékben finom megkülönböztetések és határosak a kíkutathatatlannak területével. Még azt sem derítette ki a tudomány, vájjon az emberi és állati intellektus, amely utóbbi — miként ismeretes — némely állatnál nagyon kifejlett, egy törzsből származik-e, vagy nem2) az a lelki dispositío, amelyet lelkiismeretnek nevezünk eddig inkább csak a tapasztalat, de nem az ismeret tárgyát alkotja. Mindamellett már a saját benső tapasztalatunk alapján mindkét tényezőt az emberi természet jellegzetes tulajdonságainak kell elismernünk. Az erkölcsi öntudat nyomait egyébként bizonyos állatoknál is megfigyelték.3) Ha léteznének emberek minden erkölcsi öntudat nélkül, akkor ezek egyedül természetes életösztöneíket követve, egoizmusuk határtalan elfajulás felé vezetne és állandó harcban állanának egymással. Mert az egoízmus, miként a jogászok kifejezik magukat, nemcsak „természeti", de „lényegbeli" oldala az emberi természetnek. Az egyéni világ és életfelfogás szükségszerű egyoldalúsága képezi számára a soha ki nem apadó forrást.4) Az észnek a szerepét az erkölcsiség megteremtésében a legtöbb bölcsész fenntartás nélkül elismeri és többé vagy kevésbé előtérbe helyezi. Vannak azonban, akik kizárólag az erkölcsi érzelemből magyarázzák az erkölcsi ítélet eredetét. Ette az álláspontra jut Westermark: „Az erkölcsi fogalmak eredete és fejlődése" cimü gazdag ethnografíaí anyaggal telt müvében. S Moór 1) Grundlegung zur Rechlsphilosophie, II. kiad. 1925., 154 old 2) Ch. Darwin, Az emfaír származása 3. fejezet3) V. 6. Darwin í. m. 4. fej., ahol e fejfogásra vonatkozólag kiválóan érdekes bizonyítékok találhatók. 4) Schopenhauer: Die Welt als Wille und Vorstellung, IV, §. 61, továbbá Spinoza, Ethíka, IV, 37. Jegyz. 2; „Mindenki a természet legfőbb joga szerint létezik és ebből kifolyólag mindenki azt teszi... ami természetének szükségszerűségéből következik. A természet legfőbb joga szerint. . mindenki saját felfogása szer nt gondoskodik hasznáról." Gyula: „Bevezetés a jogfílozófíába" címő könyvében (Budapest, 1923) ís így fejteget: „Az erkölcsi követelmény végső sorban érzelmi (effektív) forrásokból fakad. Minthogy az etikai megítélés tudatos emberi akaratokra vonatkozik, kétségkívül értelmi elemek ís vegyülnek ugyan az erkölcsi értékelésbe. Alapszíneit azonban érzelmi elemektől kapja. Irracionális, ésszel fel nem fogható, érzelmi alapokon épül fel az erkölcs, amely előtt az emberi belátás néma csodálattal áll meg, de amelyet a tudás eszközeível megmagyarázni nem tud."0) Egyébként a nézetek csak annyiban különbözők, hogy egyesek azt állítják, hogy az ész a priori képes felismerni az erkölcsi törvényt. Kant a „Grundlegung zur Metaphysík der Sitten" című müvében a legnagyobb határozottsággal védi azt az alapelvet, hogy az ész minden tapasztalat kizárásával az erkölcsiség egyedüli forrása.6) E gondolatot később más alakban fejezte ki a „Metaphysísche Anfangsgrunde der Rechtslehre" cimü müvében.7) Az erkölcs legfelsőbb princípiumának megismerése tehát elvont reflexió eredménye, míg másoknak az a véleménye, hogy az ész csak a tapasztalat alapján vezetheti le az erkölcsi törvényt. Mindenesetre meggyőzőbb ennek az utóbbi nézetnek az indokolása. Aristoteles ismert mondása szerint az ember természeténél fogva szociális lény. Személyes biztonságra és jólétre való tekintettel, valamint egy misztikus közlési vágyból kifolyólag ösztönszerűen alkot társadalmat. De már a legkezdetlegesebb társadalmi alakulatban felismeri, hogy a vele közösségben levő társakra való tekintettel saját egyéniségének korlátlan kífejthetőségét megszorítja és kénytelen ezeket az áldozatokat meghozni, hogy a közösség előnyeiben részesülhessen. Ez az önkorlátozás tehát a tapasztalat által okult ész terméke. Ugyanabból a gyökérből, habár valamivel más szubjektív indokolással magyarázza Schopenhauer az erkölcsi fogalmak keletkezését. Bármennyire megfelel az emberi természetnek saját egyéniségünk korlátlan tevékenysége, mégis nem csupán gyönyört, hanem szenvedést is eredményez. „Die allén Indíviduen gemeinsame Vernunft, welche síe nícht, wíe die Tíere, bloss den einzelnen Fali, sondern auch das ganze ím Zusammenhang abstrakt erkennen lásst, hat síe nun aber bald die Quelle jenes Leídens einsehen gelehrt und síe auf das Míttel bedacht gemacht, dasselbe zu verringern oder womöglich aufzuheben durch ein gemenschaftliches Opfer, welches jedoch von dem gemeinschaftlích daraus hervorgehenden Vorteil überwogen wird." Az ész bizonyos tekintetben pillanatig kilépett az egyénből megszabadította magát tőle és felismerte, hogy a véletlenség által kormányzott erők eme játékában az egyes sokkal ritkábban részesülne az alkalomadtán igazságtalan cselekedet élvezésében, mint az igazságtalan seenvedés átélésében. Ezért arra a következtetésre jutott, „dass sowohl, um das über alle verbreitete Leiden zu mindem, als, um es möglíchst gleíchförmig zu verteilen, das beste und einzíge Mittel seí, allén Schmerz des Unrechtleidens zu ersparen, dadurch, dass auch alle dem durch das Unrechttun zu erlangendem Genusse entsagien."s) Ha szemügyre vesszük a lelkiismeretet, mint az erkölcsiség forrását, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a lelkiismeret lélektani elemzése eddig alig eredményezett mást, mint csak hypothesíseket. A modern tudomány, amelyet minden téren a fejlődéstörténeti 5) I. m. 300 old. 6) Kirschmann-féle kiadás 30—33 old. 7) Nicolovius-féle kiadás 162 old. 8) Schopenhauer i. m. IV. § 62.