Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Széchenyi emléke

10 MISKOLCI JOGÁSZÉLET _____ (*?Q) és az ügyvédség túlzsúfoltsága még kí ís emeíicedík az átlagos aránytalanságból. így a tisztviselői létszámapasztásnak nemcsak a trianoni, de a régi bajokat ís orvosolnia kellene. Az államkormány ama törekvése, hogy a tisztviselőket gyakorlati pályákra terelje, csak kis mérték ben sikerült s a létszámapasztás terén a kis kezelői személyzet s a régi tapasztalt tisztviselők tömeges nyugdíjazása pénzügyi szempontból ís aggályos tünetek. Az állam mégis megtette a termelőcsoportok arányosítására a kezdő lépéseket, de a társadalom teljesen tehetetlen a kérdéssel szemben, pedig maguknak az illető foglalkozásoknak, illetőleg érdekíestületeíknek kell a saját problémáikat megoldani Dk. Hogy miként, azt mindig az illető életpályák sajátos viszonyai szabják meg. A társadalom termelő elemei láncszemekként függenek össze egymással, épp ugy, miként életüknek a jogi szabályozása ís s hogy a létszámapasztás épp ezen okból milyen komplikált müvelet, annak megvilágítására foglalkozzunk egy kissé pl. az ügyvédi létszámapasztás kérdésével. Ma a bejegyzett ügyvédek száma 58Í4. a 2Í00 ügyvédjelöltet, 5000 körüli segédszemélyzetet s az elsoroltak eltartottjajként 60 százalékot véve, ügyvédkedéssel jelenleg mintegy Í3000 ember foglalkozik az eltartottakkal együtt 22000-re emelkedik e szám, de a rokon foglalkozásúak és a zugírászok nincsenek e számban. E szám aránytalanul nagy, hisz tipikusan agráráílam létünkre az összes magyar gazdasági tisztek száma csak 5200, pedig e számban benne vannak a botos ispánok s a középiskola nélküli felügyelők is. Plébános és egyházelöljáró 2833 van, pedig ők ellátják összes híveik lelki szükségleteit a keresztelőtől a temetésig, az ügyvéd pedig a népességnek csak néhány százalékával foglalkozik. A csonkaországban 54 tanulóra esik egy tanító, 54 ügyfélre pedig 3—4 ügyvéd. Az ügyvédkedés funkcióit kényelmesen elvégezné 1500 ügyvéd ís s most négyszer annyi látja el, ami nemzetgazdasági szempontból nagy erőpazarlás. Minden felesleges ügyvéd a felesleges ügyek és perek számát ís növeli, ami erkölcsileg a „jogkereső közönségre" nem nevelő, de rontó hatással jár. Ne tévesszék tehát össze az ügyvédek a „főiskolai numerus clausust" az ügyvédi numerus clausussal, hanem fogjanak össze s tegyék megfontolás, m>jd országos agitáció tárgyává a következőket: í. Tömörüljön az ügyvédség saját bajaínak orvoslására s az ügyvédi kamarákat érdekvédelmi élő szervévé építse kí; 2. dolgozzon kí egy tervezetet a minősítési törvény novellárís módosítására. A novella csakis a jogi pályákkal foglalkozzék s domborítsa ki azt az elvet, hogy a magasabb kvalifikáció a törvény erejénél fogva minden pályázatnál előnyben részesüljön; 3. országos agítácít szervezzenek az ügyvédek a szoros értelemben vett közigazgatás államosítása érdekében, mert ez a nagyobb jogi képzettségűeket s így az ügyvédeket ís nagy mértékben alkalmazná s míg így egyrészt megjavítaná a jogi közigazgatást, másrészt az ügyvédség létszámának természetes lacsapolója lenne; 4. tervezet dolgozandó kí az ügyvédi vizsgáló bizottság működésének felfüggesztése, illetve korlátozása céljából, mely átmenetileg addig tartana, amíg az ügyvédség száma a nemzet gazdaságilag kívánatos mértékig le nem csökkenne; 5. országos és helyi pontos statisztikák szerkesztése a termelési adatok és a foglalkozások arányának kídomborításával. Az ügyvédség öntudata keltheti csak a programmot s bármely más programmot ís életre. Ám — ha az ügyvédség, a tisztviselők, a mérnökök, orvosok, tanárok és a többi foglalkozási ágak párhuzamosan kidolgozzák és megoldják ís részletproblémáikat, még hátramarad a megélhetésnek a mai nyomoroontról kulturnívóra való emelése, amely cél szolgálatában nem annyira az önérdekünket védjük, mint inkább fiaink, unokáink és a nemzetnek érdekét! Klenics Barnabás dr. X Széchenyi emléke Egykor hatalmas császárok ősi székhelyének, Bécsnek a határában, — a világváros árnyékában s mégis távol annak rohanó, lüktető életétől, — csendesen húzódik meg egy kis falu, amelynek kihalt uccáín ha jár-kel a vándor, egyszer csak csodálkozva áll meg egy magányos, csendes, fehér palota előtt. Virágos park százados fái borítnak árnyat az épület rácsos ablakaira, amelyeken nem hatol keresztül a tülekedő élet robaja és amelyeken át nem szüremlik kí a nagyvilágba sohasem kacaj .. • Ott bent az élőhalottak temetőjében megállt az élet és áll az idő. Temetve vannak itt azok, akiknek a nagyvilág kemény tusájában kiszakadt a lelkük és azok, akikben az élet szörnyű realitása megölte a reményt; mindmind megdöbbentő mementóí az embersorsnak t mivé lesz a földön járó ístengép, az ember, ha szerkezetében a: őrök titok, az értelem elborul. Azt a távoli kis falut ugy hívják, hogy Döbling és annak a csendes palotának a neve: tébolyda. Sokáig volt egy kálváriát járt nemzet mekkája az a szomorú lakás, mert abban viaskodott 12 hosszú éven keresztül a lángész és őrültség határán egy ember, — míg végre nem bírva a harcot önkezével zárta be a vitát, — egy ember, akinek a nevét nem teszi fényessé király/ korona, sem a bársony trón, nem fűződnek nevéhez titání csaták dicső győzelmei, amelyekért kijárna a babér — az ő nevéhez csak egy egyszerű jelzőt tett a történelem, amelynek hallatára megdobbanó szívvel kapja le a kalapját a koldus és király s amelynek hallatára, a költő szava szerint, az egész hazán végígvíharzott a fájdalom, amikor messze idegenből szállt a hír: Döblingben meghalt a „legnagyobb magyar" ! Szomorú tragikum az, hogy a magyar faj legnagyobb fiának utolsó életstáeíója a tébolyda volt és egy elvakult nemzet tudatlansága és bűne, hogy neki életében osztályrészül csak az örökös lélckháborgás kínja jutott, csak azért, mert szerette fajáí. Szerette, de fajának imádata nem tette elvakulttá; ö látta a nemzet hibáit ís. Lángeszének fénysugara bevilágította a magyar jövendő útját; nemzedékén keresztül látta a minden idők örök magyarját. Látta a pipázó Pató Pálokat, akik tétlenségbe merülve nézik az események rohanását s a körülöttünk lakó nemzetek óriássá növését, míg mí egyre törpébbek leszünk; nekí-nekí adják ugyan fejüket néha a búnak, de aztán olyankor előkerül a tokaji, meg a cigány és csakhamar kisírja magát a magyar bánat. Látta az egyetlenkedést és az ősi átkot, a dúló pártvíszályt, amely a személyek harcában elfelejti a hazát és a hazának száz baját; látott egy idegen dínastía nagyhatalmi étdekeínek áldozatul esett és járomba fogott szolganépet, hallotta a nép gügyögő sírámát, mely tele van az emberiséghez szálló panaszai és bajaink okát a körülményekre, a nemzetek gonoszságára hárító váddal — és megrettenve vette észre, hogy a szolgaság mennyire megváltoztatja egy nép jellemét.