Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 12. szám - Széchenyi emléke

MISKOLCI JOGÁSZELET II Egy szolganépből kivész a tettekre tüzelő energia., az cselekedni nem tud, csak álmodik.1) Almában nem látja a valót. A multak dícsüségétől elvakítva azt hiszi, hogy ő is olyan erős, mint apái voltak; csodálja önma­gát s nemzetét a világ legelső népének tartja. Nem veszi észre azt a szédítő űrt, amelyet az ősök kemény ökle és az ő puhánnyá vált karja között áll: azt hiszi, a nemzetek összefogó gonosztága tartja rabláncba fűzve öt, a népek legkiválóbbikát. És a látnók szeme előtt pergett a jelen és lelké­ben elvonult a muít és megvillant a jövő : kutatta rég­letünt korok, eltemeíett népek pusztulásának, bukásá­nak oksági viszonyát, s kutatta 2) a jelenben uralkodó népek és országok, Anglia és Amerika nagyságának és hatalmának az alapját s ugy látta, hogy az ut, amelyen a nemzet halad, nem ide a nagysághoz, hanem szintén amoda: az elmúlásba vezet. Rá nehezedett a vállára egy ősi nagy név köte­lező ereje s annak a lángésznek a küldetése, amely látja a kórképet, megtudja állapítani a diagnózist s tudja a baj orvcsszerét; érezte a vállán a felelőség sú­lyát, de nem habozott tovább: kinyújtotta kemény kezét és megrázta a nemzetet: Te minden népek legnaívabbja, ábrándozó magyar, minden bajodnak magad vagy az oka és az a száza­dokon át rádmaradt gyámoltalan hited, hogy a magyar magában nem, csak idegen segítséggel boldogul. A nemzet nagysága önmagában rejlik: az erős nemzeti egyéniségben.3) Az élet nemcsak egyének, ha­nem nemzetek létharca, amelyben győz az erősebb, nem annyira a testben, mint a lélekben erősebb ; azt a nemzetet, amelyben erős lélek lakik, nem igázhatja le idegen hatalom soha. Erős lelkű pedig az a nemzet, amely megérzi a sorsdöntő pillanatot, amelynek amikor a nemzet létéről van szó, magára vonatkoztatva mindig a fülébe cseng Nelson admirálisnak az abukírí csata előtt katonáihoz intézett hadparancsa : „Nagybrítánía a minden alattva­lójától elvárja, hogy teljesítse kötelességét". Erős lelkű az a nemzet, amelynek fiaiban nagyobb a fajszeretet, mint a magyar testvérei elleni gyűlölet, amelynek fiai egyéni előnyekért és anyagi érdekekért, az elvekharcá­ban nem teszik kockára az ország sorsát, hanem össze­fognak mindannyian, mert átkozott az és gyalázat arra, akinek akkor, amidőn a magas létharcát vívja a többi nációval, előbbre való az hogy ö liberális vagy demokrata, szocíálísta, vagy komunísta, kisgazda, vagy nagybirtokos, bankár, vagy háztulajdonos, hatholíkus, vagy zsidó, mint az, hogy ö magyar. Ha az ilyenben egy szikrányi becsület volna, akkor hitvány elvekért nem tagadná meg magyar voltát, hanem, — legyen bár fajának ezer hibája ha milliárdokat érő kincse­ket kínálnának neki azért, hogy többet ne szálljon könyörgón az Úrhoz ajkáról az ima : „Isten, álld meg a magyart", — vagy ha látva, hogy vele így nem boldogulnak, ha máglyára vinnék és a bőrít nyúznák, akkor is, utolsó erejével is, ordítva, bőgve kellene, hogy kiáltsa : én ezt nem tehetem, én magyar vagyok ! Nem szabad azonban egyoldalúan magyar szigetet alkotnunk a népek tengerében s mindig csak a mi sajátos turáni érdekeinket hangoztatva azokat tartanunk szem előtt, mert kíába, mi kevesen vagyunk. Ha fenn akarunk maradni, nekünk kell belekapcsolódnunk Európa életébe, í) Gr. Széchenyi István : Kelet Népe (Magyarország ujabb­kori történetének forrásai. Szerk : Dr. Ferenczí Zoltán. Gróf Széchenyi István összes munkái V. kötet.) Bpest, 1925. 218. 1. 2) Kelet Népe 305-307 11. 3) I. m. 2J9. 1. nekünk kell magunkévá tenni Európa érdekeit s ak­kor ha Európa tolja'a saját szekere rúdját s a mi érdeke­ink az övével megegyeznek, a magáéval együtt tolja a miénket is. És ha külsőleg és belsőleg megerősödtünk, ha módot találtunk arra, hogy a rabkoszton sem puhul­janak el az izmaink, csak akkor szabad megkísérelnünk lerázni a bilincseket, amikor már meg/áltoztattuk az erőviszonyokat, amikor már kifejlesztettük a szabadság kivívásához szükséges anyagi erőket, csak akkor kísé­relhetjük meg szétzúzni ázt a sirkövet, amely a magyar szabadság sírja fölött áll s amelyre az van vésve : „Magyarok, szabadok voltunk". Mert nem szabad megondolatlanul mindent koc­kára tennünk, as élet egy sakjáték, a játszma végét keli nézni egy elhamarkodott, nem a célhoz irányított lépés és jön a bukás. Már pedig ne* felejtsük el, hogy nem egy nemzedék jó vagy rossz sorsáról, kanem egy faj, a magyar faj létéről vagy nem létéről van szó. És a szavai felrázták a nemzetet. Megindult a magyar közélet robogó vonata s a kormánykeréknél Széchenyi ült. Mindig szebb és szebb tájakra jutott a vonat s lassanként jelentős stációi emelkedtek Állt már az Akadémia, melynek alkotásánál Széchenyi leg­fényesebb bizonyítékát adta annak, hogy ő nem a je­lent nézi, hanem a jövőbe lát; nem egy nemzedék kulturális szükségleteit akarta kielégíteni vele, hiszen akkor alapította az Akadémiát, amikor még elemi iskola sem volt, hanem a magyar nyelv feenmaradá­sának a biztosítására emelt benne templomot.4) Állt már a Lánchíd, a Kaszinó, a Lovaregylet és az alkotások hosszú sora, amelyek mind a magyar egység össze­hozására születtek s lassanként erőre kapott az előbb még bágyadt nemzet. Amikor pedig már elég erősnek érezte magát a haladáshoz, akkor eltolta a kormány eddigi vezérét a keréktől, ott hagyta az ut szélén árván, elhagyottan és haladt ellenkező irányban az ímádottjnépvezér, Kossuth nyomán. És Széchenyi ekkor mutatkozott a legnagyobb­nak. Nem követte a nemzetet vesztébe rohanásában, csak azért, hogy vezér maradjon és nem vonult félre megbántottan ; hanem szembeszállt a rohanó tömeggel: úszott az ár ellen.5) Vészkíálltása azonban amelyet a „Kelet népé"-ben intézett a nemzethez, csak pusztába kiáltó szó maradt, mert a szabadság ragyogó varázsígéível elvakított tö­meg rohant tovább a maga utján s az ut vége . . . Világos — ... Döbling! Összeroppant a nemzet és összeroppant Széchenyi! Nem értette meg nemzedéke! Túlságosan nagy volt ahoz, hogy a tömeg felérje; az ő magasan álló, látnokí szeme előtt messze-messze megnyílt a láthatár, de az ő tiszta látómezőjébe nem tudott felemelkedni kora. . . Azt azonban épen legnagyobb ellenfele, Kossuth is elismerte, hogy ő minden magyarok kőzött a leg­nagyobb s a történelem szentesítette ezt a jelzőt. Ez volt a legkevesebb, amit adhatott Széchenyinek, mert a sok álmodó magyar közt tökéletesebb és józanabb államférfit, olyant, aki nagyobb tudással és meglátás­sal, önzetlenebbül és okosabban szerette volna nemze­tét s akinek ezért a sok szeretetért több szenvedést adott volna a haza, — előtte talán igen, de utánna még nem tud felmutatni a magyar történelem ! S midőn mi most, immár egy történelmi távla­ton át nézzük Széchenyit, — még rosszabb sorsban, 4) Réz Mihály: Tanulmányok. 19Ö9. 544. 1. 5) Réz i. m 486. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom