Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 7-8. szám - A kényszer egyezségi eljárás vélt és valódi hibái

(125) MISKOLCI JOGASZÉLET Í3 elérkezett a próba ideje. Siettette az étkezését a gazdasági válság számos tényezője : a kereskedelem vállaira nehezedő tetemes adók, a fogyasztó közönség vásárló képességének és kedvének csökkenése (már nem akartak az emberek mindenáron szabadulni a pénztől és vásárlásokba átmenteni annak momentán értékét!), a pénzhitelviszonyok súlyosbodása. Es megadta a végső lökést az időszerűtlen időjárás: a száraz ősz, a tavaszias tél, a korai kánikulában elsikkadt tavasz: az ídényáruk sorra a kereskedők nyakán maradtak. A hitelbe vásárolt áruk vételárának fizetési határideje pedig elérkezett. A megszorult kereskedő — s melyik nem volt az! — hogy segítsen magán: a kosztpénzhez és a váltóhoz folyamodott. Mind a kettő gyorsan és biztosan ölő méregnek bizonyult. A stabil értékű pénz után fizetett kosztkamat több volt,- mint amennyit az árun nyerni lehetett; sőt nem egyszer meghaladta a kosztba vett tőke összegét, — amikor még az áru mindig a raktáron feküdt. A váltó-nyargalás pedig soha nem tapasztalt méreteket öltött. Falusi szatócsok, akik eddig a váltót csak hírből ismerték, meggondolás nélkül vállalták a váltói kötelezettségeket; és — elkövetkezvén a lejáratok ideje —, egymásután mondták be a fizetésképtelenségeket. Az eddig kihasználatlan hidra maximális súllyal dübörgött rá a teherpróba: özönével zúdultak a törvényszékhez a kényszeregyezségi kérvények. A híd recsegett-ropogott, de meg kell állapítanunk : nagyjában és egészében kíállotta a próbát. Már legalább műszáki (jogi) értelemben. Más kérdés, hogy gazdasági szempontból mennyiben mondhatjuk azt. Söt: hogy mondhatunk-e már általában véleményt ? Hiszen a megkötött kényszeregyezségek legnagyobb része még nem bonyolódott le, az adósok vállalt fizetési kötelezettségeiket még nem teljesítették. Es kérdés, hogy fogják-e egyáltalán teljesíteni; s ha nem : hogyan alakul majd ki az uj kép. Bárhogyan ís legyen, egy bizonyos: ugy a hitelezők, mint az adósok összehasonlíthatatlanul jobb helyzetbe kerültek, mintha csőd ütött volna ki, amikor az adós existentíáját veszti, a hitelező pedig egész követelésére keresztet vethet. Mert az a néhány százalék — gyakran csak 2—3, a legritkább esetben 5 —ÍO százalék — amit a hitelező az évek hosszú során át fartő csőd végeztével kapott: csaknem egy értékű a semmivel. De: hálátlansággal fizet a világ ! Hajlandók vol- j tak a hitelezők a csőd emlékéről ís megfeledkezni és ahelyett, hogy hozsannát zengtek volna a kényszeregyezség intézményének, amely megszabadította őket a gonosztól: a csődtől, zúgolódni, elégedetlenkedni kezdtek és a kényszeregyezség hibáit keresték. Es a hiba keresésében nem egyszer maguk estek hibikba. Először ís: az iskolásgyerekek módjára a sűrűn előforduló kényszeregyezségi esetek láttára összecserélték az okot az okozattal. Mint a tanító kérdé sére : hogy mí okozza a szelet, — a gyerek azt felelte: a fák mozgása, — ők is ugy látták, hogy : a kényszeregyezségí intézmény hozta magával a kényszeregyezségi eljárások nagy tömegét. Pedig: ha voltak is szórványosan esetek, amikor talán nem szükségből, hanem számításból kért valamely kereskedő kényszer- \ egyezségi eljárást maga ellen, az csak a legritkább kivitelek közzé tartozott. Hiszen ha semmi más: a kereskedő hitelének csaknem teljes elveszése, ami a kényszeregyezségí eljárást követi, egymagában elég biztosíték arra, hogy a kereskedő csak végszükség esetén ! — a haláltól menekülendő — használja ezt a keserű orvosságot. És ott van a fenyegető rém : ha a kényszeregyezség nem sikerül, automatikusan megnyílik a csőd. Állandó panasz tárgya volt az utóbbi időben, hogy a kényszeregyezségí rendelet nem szabja meg a minimális egyezségi kvótát, — mig végül ís az ismeretes kormányintézkedés' provokálták, a 40, illetve 25 százalékos legkisebb hányad megállapítására. Pedig erre nem volt komoly szükség. Á kényszeregyezségí rendelet a hitelezők legális többségének teljesen szabad kezet ad a felajánlott kvóta elfogadása tekintetében. Módjukban áll a hitelezőknek az ajánlat reális voltáról meggyőződni s ha azt megfelelőnek nem találják : visszautasítani. Has:níóképpen áll a dolog a fizetési n.ódozatok s a fizetési határidőre nézve, amelyet — külön novellárís kényszer nélkül is, — tetszésük szerint kifogásolhattak és visszautasíthattak a hitelezők, ha azt megfelelőknek nem találták. De lényeges fogyatékossága a rendeletnek, hogy az egyezségi ajánlat elfogadása tekintetében számításba nem veszi, még kevésbé engedi a szavazó urnákhoz azokat a hitelezőket, akik követeléseiket kellő időben be nem jelentik. E rendelkezés indokolása az, hogy ezzel szorítani vélik a hitelezőket az érdeklődésre. Mindenképpen elhibázott és igazságtalan álláspont. Az adós köteles hitelezőinek és tartozásainak pontos jegyzékét összeállítani és a kérvény kapcsán minden hitelezővel külön ís közölni. Ha a hitelező megkapja a lajstromot és saját követelését ott pontosan feltüntetve látja: semmi komoly szükség nincs arra, hogy külön beadványban még egyszer tüntesse fel, ugyanazt a követelést. Ne felejtsük el, hogy ha jogilag még oly egyszerű ís az a bejelentés, a laikus hitelező legtöbbször még sem bízik magában és ügyvédhez fordul a bejelentés elkészítése végett. S ez annál súlyosabb teher reá nézve, mert a bejelentési költség őt terheli, azt nem háríthatja át az adósra. Még indokolatlanabb az a sanctíó, hogy ha a bejelentés a megszabott határidőig elmarad, a hitelező elesik az egyezség sorsának eldöntésétől. Holott helyes felfogás mellett: azt a döntési jogot, — hogy ugy mondjam — a hitelező veleszületett jogának kellene tekinteni, nem pedig külön, szükségtelen formalísztíkus előfeltételektől függővé tenni. Es ez a jogfosztás annál igazságtalanabb, mert a rendelet szerint ugyan minden ismert hitelezőnek kiadatják a kérvényt és ídézövégzést, de a kézbesítés elmaradása nem fontos, hanem csak a hirdetménynek a hivatalos lapban való megjelenése. Már pedig a hivatalos lapból szerezhető tudomás legtöbbször csak fíctio, külföldi hitelezőkkel szemben csaknem mindig az. Módosítandó volna a költ égekre vonatkozó intézkedés ís és legalább a bejelentés és a tárgyalás költségei az adós terhére volnának írandók. Hiszen ezeket a költségeket az adós legtöbb esetben így sem kerülheti el Mert a Védegyletekbe tömörült hitelezők ugy ís behajtatják rajta e költségeket, képviselőjükkel pedig nyomatékosabban és súlyosabb formában, mert így az irányítás egy kézben van és mert a költségek egységesen s meglehetős magas kulcs szerint vannak megállapítva. De ismételem, minden kis és nagy hibái mellett is áldást jelent a kényszer-egyezségi eljárás gazdasági életünk epídemíás idejében, mely az egyes gazdasági exístentíák elhalálozását legtöbbször sikerrel megakadályozza és ha törve is, — megtartja őket az életnek. Barta Jenő dr.