Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 7-8. szám - Rendszeres magyar kultúrpolitikát!

(123) MISKOLCI J OGASZÉLET megoldatlan problémája. Hzf ismerte fel az angol jogélet is, amidőn bár azzal az indokolással, hogy a magánjogot matériájánál fogva sem lehet a codex paragrafusainak merev és szük határai közzé beszorítani, mert tudatában volt annak, hogy nem is azok a kérdések okozzák a nehézséget, amelyek mintegy önmagukat nyomják az érdeklődés homlokterébe s amelyekről annyi sok szó esett már eddig is, hanem á/,ok, amelyek szerényen húzódnak meg egy más probléma szines portáléja mögött, amelyről azt gondoljuk, hogy rendben vagyunk, ha azonban élesebb bonckés alá vesszük, akkor látjuk, hogy megoldásuk a messze jövő ködtengerébe tartozik. dr. Szilágyi Antal Rendszeres magyar kultúrpolitikát! A trianoni Magyarország közéletének szünetlen megcsendülő jelszava a nemzeti kultúra, a kulturális fölény hangoztatása. £ jelszó nyomán sarjadt az a nagystílű propaganda, amely a hazai művelődés hatalmas gondolata felé tereli immár évek óta a közvélemény figyelmét s amelynek — hogy többet ne mondjak — egyik érdekes terméke a Miskolci Jogászélet is. Ugyancsak ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy hivatott kulturpolítíkusaínk érdeklődése napjainkban fokozott. mértékben irányul szellemi előrehaladásunk megannyi problémája felé.1) Mindezek a körülmények a kultúrpolitika alapvető kérdéseit olyannyira a tudományos gondolkodás előterébe állították, hogy ma már egészen világos előttünk, miszerint az uj berendezkedés keretében az állampolitika egyetemes érvényű filozófiai alapvetésén tul speciális magyar kultúrpolitikára, e stúdium rendszeres, elméleti kiépítésére múlhatatlanul szükség van. * Amikor az önálló kultúrpolitika, az államtudományok e tán legifjabb hajtása érdekében szólani kezdek, igénytelen fejtegetésem élére a Hitel szavai kívánkoznak : Minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték és szerencsének legmélyebb sarkalatja a kiművelt emberfő. Ezért mondhatta méltán Széchenyi, hogy a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ennek nyomán már a mult század közéletének jeles státusférfía, Schvarcz Gyula, a maga államtudományi elgondolása szerint az államéletet közművelődési alapon kívánta felépíteni. Felfogásában ismételve kifejezésre juttatta, hogy a kultúrpolitika nem kiegészítő része vagy függeléke, hanem gerince az állampolítíkának.2) Ilyen értelmezés mellett a kultúrpolitika valóban irányítómunka: a célok helyes kiválasztása és azok elérésére alkalmas eszközök megtalálása Mindez nagy áttekintést, alapos tanulmányt, gyakorlati tapasztalatot sőt invenciót és tehetséget is kíván, ennek megléte vagy hiánya dönti el a kultúrpolitika termékeny vagy meddő voltát.3) A kultúrpolitika feladata tehát egy országban a szellemi javaknak és hatalomnak tervszerű elosztása í) E nemben abszolút értékű dolgozatok a következők : Beöthy Zsolt: A cultura politikája. Budapesti Szemle. 1921. 531, sz. 97 - 106 1. Berzeviczy Albert: Küzdelem kultúránk hanyatlása ellen. Ugyanott, 534. sz. íJ8 — í26 1. Hóman Bálint: A magyar tudományosság jövője. Ugyanott, 1920. 5X8 9 sz. 127 - 161 1. Neményi Imre: Nemzeti kultúránk jövő utjai. Ugyanott, 1919. 514-16 sz. 67 J05 I. Weszely Ödön: A nevelés mint nemzeti feladat. Néptanítók Lapja. 1923. 16 - 17. sz. 2) Nagy László : Schvarcz Gyula mint kulturpolitikus. Magyar Paedagógia. 1902. 77 1. 3) Magyary Zoltán dr. : Művelődési politika és közoktatásügyi közigazgatás. Társadalomtudomány. 1922. 67 1. és szervezése, a szellemi értékeknek a nemzet szolgálatában való tudatos átplántálása.1) Ennek a tevékenységnek képe nálunk korántsem megnyugtató. Egyik igen előkelő kulturfílozófusunk szavai szerint a magyar kultúrpolitika végzete a szüntelenül megkezdett, de soha teljesen be nem fejezett, mindig ujból-ujból nekilendülő és mindig újból megakadó munkásság balvégzete.5) Sajnos, ez a balvégzet immár jó félszázados múltra tekinthet vissza. A hetvenes évek Magyarországának kultúrpolitikájáról így ítéltek a kortársak j Rohamos tervezetek, intézkedések, számítás nélküli tervezetek, egymást sebesen felváltó, alig született, már elenyésző alkotások. Néha még az alapok lerakásánál vagyunk s már másról, másféléről gondolkodunk. Amit alkottunk, meggyökeredzní nem hagyjuk, főkép mert egyik tervező a másikat taszítja félre Js mert inkább tervezni, mint* türelemmel munkálni van kedvünk. így amit tegnap alkottunk, ma már rosszaljuk, azt mondván róla: „hogy az intézet túlélte magát a tenyéren fekszik."0) Azt lehetne tán leginkább mondani, hogy ahány miniszter vagy ügyosztályfőnök, annyi változó elv; csak az volt állandó, hogy valamennyi elvet keresztüllyukaszlotta a politika. A tervszerűség e hiánya furcsa állapotokat hozott létre; néha feltűnt ez a minisztereknek is, akik alapos változtatásokra gondoltak.7) így talált kifejezésre az az ötlet, hogy a magyar kultúrpolitikának vezérgondolata nem változhatík e hely minden gazdacseréjével.8) Ez a gyakori gazdacsere okozta, hogy nemzetnevelésünk rendszerében folytonosság nem volt, sőt mondhatjuk, hogy a magyar nemzetnevelésben nem volt eddig rendszer. Alig volt, aki rendszeres munkát kezdjen s nem volt soha, aki a megkezdett munkát szervesen folytassa.9) Pedig már Campanella, a maga ideális államában nem hiába vallotta a közoktatási kormányzó szerepét a legfontosabbnak.10) Ezzel szemben nálunk tagadni sem lehet, hogy kultúrintézményeink a kormányzati irányok és miniszterek örökös változása közt immár aggasztó idegesség vagy vigasztalan fásultság állapotába jutottak. Az utólsó huszonöt esztendőt áttekintve megállapítható, hogy közművelődésünk legfelsőbb kormányzatában semminemű folytonosság és állandóság nem tudott létrejönni. Pártok jönnek-mennek, miniszterek és államtitkárok sürü egymásutánban váltják fel egymást, minden uj pártalakulás, minden uj miniszter uj eszméket és terveket hoz magával, egyik ezt, a másik azt tartja fontosnak és alig hogy rálép a reformálás útjára, már elsodorják a politika hullámai; legőszintébb törekvései derékban kettétörnek, hogy helyet engedjenek valami más törekvésnek, amelynek megint nínesen ideje csírájából kikelni és megnövekedni, Ezért gondoltak már régtől fogva arra, vájjon nem volna-e lehetséges a közoktatási miniszter állásának 4) Komis Gyula dr.: C. H. Becker Culturpolitische Aufgaben des Reiches c. munka ismertetése. Ugyanott, 1921. 609 1. 5) Fínáczy Ernő dr.: Tanügyi reformok. M. P. 1917. 443 1. 6) Id. Imre Sándor: Nemzetiség és nevelés. Budapesti Szemle. 1875. IX. 58 1. 7) Benisch Artúr dr.: Magyar iskolapolitika. M. P. 1914. 193 1. 8) Molnár Viktor : Wlassics Gyula miniszter 3 évi működése. Néptanítók Lapja. 1898. 6 sz. 4 1. 9) Imre Sándor dr. : A magyar nevelés történetének jelentősége. M. P. 1905. 7 1. 10) Mítrovics Gyula dr. : A tanárság és kulturális közigazgatásunk. Az Országos Ref. Tanáregylet Évkönyve. 191 í — 12. 97 í.