Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 12. szám - A csödtörvényjavaslat elvei

— 94 az oly vételi vagy szállítási szerződésekre alkalmazni, melyek piaczi vagy tőzsdei árral bíró dolgok iránt köttettek s melyeknél a kikötött teljesítési idő a csődnyitás után jár le. Az ily szerződéseknél a míg egy részről a teljesítés követelhetését megengedni egyik félnek sem lehetne, más részről nem lenne elfogadható ok arra, hogy a felek jogi állására nézve különbség tétessék. Midőn azonban a javaslat az ily szerződéseknél a felek jogi állására nézve különbséget nem téve, azokat egyaránt kártérítésre jogosítja fel s ennek tárgyául az árkülönbözetet jelöli ki, — ezzel nem akart a szerződő félnek kiváltságolt állást biztosítani; mert a fél az őt megillető kártérítési jogot a szerződések kérdéses neménél is csak mint csődhitelező érvényesítheti, tehát e czimen csak azon hányadot követelheti, mely neki a csődtömegből jut. A bérleti és haszonbérleti szerződéseknél átalában csak lényegtelenek lehetnek azon változások, melyeket a csődnyitás ténye maga után von, s ezek közé tartozik kétségen felül az, hogy egyrészről oly esetben, midőn a bérleti vagy haszonbérleti szerződést mint bérlő vagy haszonbérlő a közadós kötötte meg, a felek mindegyike, mert azok egyénisége a szerződésnél jelentőséggel bir, a csődnyiiás folytán történt változás miatt a szerződést felmondhatja; hogy továbbá más részről a közadós által bérbe vagy haszonbérbe adott ingatlan vagyonnak értékesítését a szerződés nem gátolhatja s hogy ennek folytan az ingatlan vagyon eladása a szerződést megszünteti. Ha a közadóseak a bérlet vagy haszonbérlet a csődnyitás előtt még át nem adatott, minden megoldás közt leghelyesebbnek mutatkozik az, ha eltérőleg azon elvtől, melyet a javaslat a még nem teljesített ügyletekre nézve alkalmaz, a másik fél feljogositlatik arra, hogy a sze ződéstől elállhasson, mintha az meg sem köttetett volna. Habár a mondottak szerint a javaslat a bérleti és haszonbérleti szerződésekre nézve a jelzett szempontokhoz képest különböző szabályokat állapit meg, e szabályokkal szemben is fentartja azon elvet, hogy ha a szerződés a csődnyitás következtében a közadós részéről nem teljesíttetik vagy megszűnik, a másik fél nem teljesítést, hanem csak kártérítést követelhet, s hogy ebbeli igényeit, ha őt zálog-, megtartási, vagy visszakövetelés! jog nem illeti, csak mint csőd hitelező érvényesítheti. A beszámítást a javaslat ellentétben a korábbi felfogással, a törvényes feltételek fentartása mellett, főleg a hitelezők érdekében szabályozza, azon elvből indulván ki, hogy az ellenkövetelés, melyet a csődhitelező a tömeg ellen támaszthat, reá nézve bizonyos tekintetben a fedezet jellegével bir ép ugy, mint a zá'og- és megtartási jog; méltatlanság lenne tehát a hitelezőt arra kényszeríteni, hogy ez tartozását a tő negnek teljesen fizesse ki, saját követelését pedig a tömeg ellen liquidálja, tehát elégedjék meg azon quotával, mely követelésére a tömegből jut. Ha a törvény a hitelezőnek jogot ad arra, hogy ez a kezei közt levő tárgyakból magát a zálog- és megtartási jog alapján kielégíthesse, — e jogot meg kell adni azon hitelezőnek is, ki a közadós tartozásának, tehát pénzének van birtokában ; e tekintetben nem tevén különbséget az, hogy a hitelező ellenkövetelése esetleg még nem járt le, mert a javaslat szerint a tömeg elleni követelések a csődnyitás tényével annyiban lejártaknak tekintendők, hogy a tömegnek jogában áll azokat, figyelem nélkül a netaláni lejáratra, azonnal kifizetni; a tömegre nézve tehát uem történik jogtalanság az által, hogy ellenében egy még le nem já' t követelés compensáltatik. Míg azonban a javaslat a beszámítást, főleg tekintettel a hitelezők érdekeire szabályozza, egy részről azt határozottan kizárja azon esetekben, melyekre az ép előbb érintett szempontot alkalmazni nem lehet; más részről meggátolja azt. hogy a beszámítással a par conditio creditorum elve akár a materiális, akár a formális concursus stádiumában megsértessék, vagy hogy H beszámítás in fraudem creditorum történhessék. Megfelelőleg azon elvnek, mely szerint a csidnyitás joghatálya nem terjedhet ki az oly dolgokra, mel}ek a tömegben találtatnak ugyan, de nem a közadósnak, hanem másnak tulajdonát képezik, — szabályozza a javaslat az átalános jogi elvek fentartása mellett a visszakövetelési jogot, érintetlenül hagyván a speciális törvények mindazon intézkedéseit, melyek a kérdéses jogot egészen sajátszerű viszonyok tekintetében szabályozzák. A javaslat ez álláspontjából következik, hogy a visszakövetelési igények a csődperen ki ül esnek; hogy továbbá csőd esetében is azon jogi elvek szerint itélendők meg, melyek szerint csődön kívül elbirálandók lettek volna, s a csődtörvénynek e részbeni határozatai csak annyiban bírnak jelentőséggel, a mennyiben bizonyos igényekre nézve külön dispositiókat tartalmaznak. Minden kétségen felüli gyakorlati jelentőséggel b r a visszakövetelési jogra nézve az európai törvényekben is elfogadott azon elv, mely szerint pretium succedit in locum rei. A javaslat abból indul ki, hogy a visszakövetelési jog, melyet megállapít, illusoriussá válhatnék, ha az csak oly esetben engedtetnék meg, midőn az idegen dolgok a tömegben még természetben megvannak. És ez ép oly természetes, mint igazságos ; mert ha a tömeggondnok adta el vagy értékesítette az idegen dolgokat, ezt csak mint annak megbízás nélküli ügyviselője tehette, kit a visszakövetelési jog illet; e jog, mely a csődnyitás előtt már létezett, a tömeggondnok által nem alterálható; ha pedig a dolgot a közadós a csődnyitás előtt eladta, vagy egyébként értékesítette, ez esetben idegen pénz, vagy érték folyt a tömegbe, melyre ez ép ugy, mint magára a dologra, igényt nem formálhat. Összhangzásban a kereskedelmi törvényben kimondott azon elvvel, mely szerint a fuvarozó addig, míg az áru rendeltetése helyére nem érkezik, s a fuvarlevél ugyanott a kijelölt átvevőnek ki nem adatik, a feladó utasításait követni tartozik, — a javaslat megengedi, hogy az eladó a közadósnak elküldött, de ez által még teljesen ki nem fizetett árukat visszakövetelhesse, a mennyiben ezek már a csődnyitás előtt rendeltetésük heljére nem értek és a közadósnak vagy helyette egy harmadiknak birtokába nem jutottak. Hasonlag - legalább nagyban - a kereskedelmi törvényre vezethetők vissza azon esetek, melyekben a javaslat a visszakövetelési ioeot a forgalom érdekében kizárja. Ellenben tisztán magánjogi elveken alapulnak a javaslat azon intézkedései, melyek a no visszakövetelési jogát és e jog kizárását szabályoznák A javaslat első részének befejezését képezik azon intézkedések, melyek a csődtömeggel szemben álló felek osztályozásával foglalkozva, különbséget tesznek a tömeg hitelezői, a kü ön kielégítésre jogosított és a csőd-hitelezők közt. A javaslatnak a hitelezők most érintett osztályaira vonatkozó intézkedései közül különösen azokat tartom szükségesnek kiemelni, melyek a külön kielégítésre jogosított és a csődhitelezők jogviszonyait szabályozzák. Azok, a kik a csődnyitás előtt szerzett jogezimen a közadós bizonyos vagyonából külön kielégítést igényelhetnek a javaslat szerint a csődeljárás által nem érintetnek, s követeléseikkel a csődhitelezőket kizárják olyképen, hogy a dologi joggal terhelt vagyonból csak az folyik az általános csődtömegbe, ami az ily hitelezők kielégítése után fenmarad. Ez elvnek természetszerű következménye egy részről azon intézkedés, melynél fogva az ily hitelezők az őket megillető jogokat függetlenül a csődeljárástól gyakorolhatják másrészről azon intézkedés mely szerint követeléseiket a csődtömeg ellen Lejelenteni és felszámítani csak annyiban tartoznak, a mennyiben követeléseikkel, vagy azok bizonyos részével mint csődhitelezők az átalános csődtömegből leendő ki-dégitésre igényt tarthatnak. Mindaz, a mit a javaslat e tekintetben tartalmaz, újnak csak részben, nevezetesen annyiban tekinthető, hogy a javaslat eltérőleg ugy az ideiglenes csődrendtartástól, mint az országbírói értekezlet bat&rozataitól, a külön kielégítésre .jogosított hitelezőket követeléseik bejelentésére s azok felszámítására nem kényszeríti. A javaslat e tekintetben az ujabb törvények által kivétel nélkül elfogadott azon elvből indul ki, hogy ha a zálogos hitelezőket a közadós valamely vagyonából külön kielégítés illeti, és ha e vagyon, a mennyiben a zálogos hitelezők hielégitésére szolgál, a tömeg kiegészítő részét nem is képezheti, — akkor teljesen felesleges és helytelen azokat, kik a csődtömeg ellen igényt nem formálnak, követeléseiknek bármily alakbau leendő bejelentésére vagy érvényesítésére kényszeríteni. A csődhitelezőkre vonatkozó intézkedéseiben a javaslat főleg a követelések osztályozására nézve tér el lényegesen az eddigi rendszertől, a mi technicai tekintetben az osztályok számának meghatározására nézve lényeges befolyással volt, s lehetővé tette azt, hogy a csődtömeg ellen érvényesíthető személyes követelések három osztályba soroztassanak. Hogy a javaslat e tekintetben megtartotta-e a kellő határokat s hogy nem lehetne-e esetleg a követeléseknek még szűkebb osztályozásával megelégedni, azt a tisztelt bizottság bölcsesége fogja elhatározni; nekem e tekintetben elég a javaslat által elfogadott azon irányelvre utalnom, mely eltekintve a szem elől teljesen nem téveszthető fiscalis és humanisticus szempontoktól, a pénzbeli követeléseknek a jogczim vagy a hitelező minősége szerinti megkülönböztetését kizárva, tulajdonképen csak egy osztályát ismeri a személyes követeléseknek. A személyes követelések, tekintve jogi alapjukat, egyenlő erővel bírnak, s azok természetén sem az idő, sem a bizonyítási eszközök minősége változást nem tehet. Ha áll az, mit kétségbevonni alig lehet, hogy a kereskedelmi forgalom alapját, éltető elemét, a hitel képezi; ha áll továbbá az, hogy a hitel az adós vagyoni állásának biztos áttekintését tételezi fel: akkor nem szenvedhet kétséget, hogyr a személyes követelések minden megkülönböztetése az adós vagyoni állásának áttekintését megnehezíti s a hitelre kártékonyán hat. Ha a hitelező nincs bíztositva az ellen, hogy az adós oly kötelezettségi viszonyba léphet, mely a törvény által kiváltsággal van megvédve, csak tartózkodással fog üzleti összeköttetésbe lépni, vagy oly biztosíték megszerzésére fog törekedni, mely a többi hitelezők érdekeivel ellenkezik, tehát az adós hitelképességének legalább is korlátozását vonja maga után. Ha az adós bármi okból oly helyzetbe jut, hogy összes tartozásait kielégíteni nem képes, — legigazságosabb, ha a személyes követelések azon arányban nyernek kielégítést, melyben a felosztandó tömeghez állanak, ha tehát azok közt semmiféle különbség nem tétetik. Áttérve a javaslat második részére, a tulajdonképeni csődeljárásra, mindenekelőtt jeleznem kell azt. hogy a javaslat különbséget tesz a közönséges és a kereskedelmi csőd között, azon elvből indulván ki, hogy habár a törvényhozásnak a forgalmi élet követelményeivel a legtöbb esetben nem az alanyok, hanem az ügyletek minőségére való tekintettel kell számolnia, a forgalmi életből eredő viszonyok rendezésénél azon különbséget, mely a kereskedők és a nem-kereskedők közt mai napig kétségen felül létezik, ignorálnia nem lehet. E különbség csőd esetében sem szűnik meg teljesen, miért is a törvényhozás a csődeljárásnak a kereskedőkre nézve irányadó szabályait indokolatlan erőszak nélkül nem terjesztheti ki azokra, a kikre a kereskedő fogalmát alkalmazni nem lehet. Maga azon körülmény, hogy a csődnyitás esetei kereskedőknél egészen sajátszerű momentumok szerint állapitandók meg, oly intézkedéseket tesz szükségessé, melyek nem-kereskedőkre semmikép nem illenek. A kereskedőnél a fizetések megszüntetése, az átalános felfogás szerint, egyenlő a nem-kereskedő vagyoni hiányon alapuló fizetési tehetlenségével; mert ha a kereskedő fizetéseit megszünteti, joggal tehető fel, hogy ez lényegileg azon okokból tőrtént, melyek miatt a nem-kereskedő ellen rendszerint csőd nyittatik. A hitel, a kereskedelmi forgalom eme nélkülözhetlen feltétele, lényegileg a kötelezettségek pontos teljesítésén alapszik; erre számítanak a kereskedelmi forgalom alanyai s erre támaszkodva rendezik be