Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 37. szám - A büntettekről és vétségekről szóló magyar büntető-törvénykönyv birálatához. 5. [r.] - Zur Kritik der Ungarnischen strafgesetzbuches. 5. [r.]

- 296 — ellenben az inditványi bűntettekre vonatkozó batározmányok közbeszúrása által teljesen elválasztatik a végrehajtás elévülésétől; oly szétválasztás, mely aligha maradt következmények nélkül. Ide számítom, hogy a végrehajtás elévülésének nyugvására (megakadására) vonatkozólag határozmány hiányzik. Kellett volna ugyanis a mint az 1877. évi ausztriai bizottsági javaslat (72. §. 2. bekezd.) gondoskodott, kimondani: »Ha a büntetés végrehajtása muló körülmények miatta törvény erejénél fogva felfüggesztendő, az elévülés ez alatt nyugszik.* Ily körülmények: testi vagy elmebetegség, terhes állapot, behívás a katonai szolgálatba s a végrehajtás felfüggesztésének hasonló okai. Immár a büntető perrendre maradt e hézagok kipótlása. Miután továbbá a végrehajtás elévülésének törvényes tartama nem a törvényben megállapított, hanem az ítéletben kiszabott büntetéshez képest meghatározandó (lásd fentebb sub II.) és így az elévülés két neme közelebb hozatott egymáshoz, ennélfogva elesik minden ok, hogy az elévülés kétféle nemérc nézve a fokozat és tartam különfélekép állapittassék meg. Elegendők lettek volna egyaránt mindakettőre nézve a 20. és 3. esztendők közötti fokozatok. Ha a megállapított büntetés in concreto elévül, annak nagyobbrészben maga a büntető hatalom az oka, mindenesetre inkább és gyakrabban ily esetben mint az elmulasztott üldözés esetében. Azon kérdés, mikép méri ki és állítja fel a törvény az elévülési tartam fokozatát, felfogásom szerint egyáltalában csak alárendelt jelentőségű. A fődolog az, hogy bizonyos a törvényben meghatározott időnek eltelte az eljárást és végrehajtást, és pedig minden bűncselekményre nézve, kizárja. Különben egy kevésbbé súlyos bűncselekménynél az emlék, nyomai és következményei in concreto nem ritkán sokkal tovább tartanak, mint a súlyosabb bűncselekménynél. A törvényben megállapított s az ítéletben kiszabott büntetés felette kétes értékű fokmérők az elévülés tartamára nézve. A törvénynek a tartamra vonatkozó határozmányait ennek megfelelő egyszerűségben kellett volna megállapítani. »Az eljárás és a végrehajtás bűntetteknél 10, vétségeknél 3 év elteltével évül el« ez egy oly határozmány volna, mely ellen lényeges kifogásom nem lenne. Aggályosnak mutatkozik a 124. §-ban az »illetékes« hatóság. Ellenben elismerésre méltó, hogy az elévülés kezdete és vége egész napok (nem ugy mint az ausztr. javaslatban »idöpontok« !) szerint kiszámítandó, csakhogy nem lett volna szabadatörvénykönyvben majd »napjával«. majd pedig napján«-ról szólni (v. ö. 107,108. 121, 124. §§.) hanem mindig »napjával« azaz beszámításával az egész napnak, melyre a kezdet esett. A bűncselekmény elévülése kezdetét veszi tekintet nélkül a beállott eredmény idejére (anyagi bűncselekményeknél), azon egész nappal, a melyen a büntetendő cselekvés vagy mulasztás in concreto befejeztetett. A 107. §. szükségesnek tartotta ezt a bevégzésre illetve kísérletre külön megjelölni; erre valóban alig volt szükség. Ellenben elismerésre méltó minden általános vagy különös határozmány kihagyása az úgynevezett folytonos bűncselekmény azaz a helyes felfogás szerint azon bűncselekmény tekintetéből, melynek törvényes ismérveihez folytatólagos, az elkövetésben bizonyos ideig tartó maradás tartozik (p. o. fogvatartás, fegyverviselés). Hogy ennél fogva a kettős házasság nem képez folytonos büntettet, hanem a házasságkötés ténye által bevégezve van, magától értetődik. Ha ellenben a folytonos bűncselekmény jellegét az elkövetett bűncselekmény által okozott tartós jogellenes viszonyban találnók, akkor a lopás és a csalás is igen gyakran esnék ezen álfogalom alá. Az ausztriai javaslatok (67—68 §. végbekezd.) vonatkozó határozmánya ép oly tarthatlan, mint a német btk. 171. §. végbekezdésének különös határozmánya. A magy. törvkv. csak az inditványi bűncselekményt ismeri, nem pedig egy ettől különböző vádbeli bűncselekményt. Ezen megkülönböztetést tudvalevőleg először az anyagi jog állította fel s az ausztr. javaslat juttatta érvényre; természetesen nem kellő világossággal a megkülönböztető ismérv tekintetéből, a mi szükségszerűen az alkalmazási esecek téves elbatárolásához vezetett a különös részben. Nézetünk szerint a kizárólagos magánvád alá csak oly bűncselekmények illenek, melyeknek üldözése körül egyedül vagy legalább túlnyomóan a sértett fél, az állam ellenben épen nincs vagy alig tekintetbevehetőleg van érdekelve (igy magánbecsület-sértés, házasságtörés, könnyű testi sértés); az inditványi mint oly bűncselekmény alá pedig, mely nem ex officio hanem csak a jogosítottnak indítványára, de ekkor közvád utján üldözendő, csak azon cselekmények illenek, melyeknek nem-üldözése Es besteht auch in der That gar kein vernünftiger Grund dafür, die Geldstrafe anders und zwar ungnádiger zu bebandeln als die Freiheitsstrafen. VII. Der 9. Abschnitt vereinigt als Ausschliessungsgründe der Verfolgung bzw. Vollstreckung das, was andere Gesetzgebungen (so der Oesterr. Entwurf, nicht aber das Strafges. von 1852) trennen, namlich 1) die Aufhebungsgründe der Strafbarkeit bzv. Strafvollstreckbarkeit einer begangenen Strafihat, und 2) die besondere Voraussetzung der Verfolgung des sog. Antragsdeliktes, weil derén Entfallen in concreto ebenfalls die Verfolgung ausschliesst (vgl. § 530 des Oesterr. Strafges.) Dem Tode des Schuldigen und der Begnadigung sind im Gesetzbuche nur rücksichtlich der Vollstreckung besondere Paragraphen gewidmet (abweichend der Reg.-Entw. §. 104). Dagegen wird die Verjiihrung der Strafverfolgung durch Einschaltung der Bestimmungen über das Antragsdelíkt vollstáudig getrennt von der VollstreckungsVerjabrung; eine Trennung, welche nicht ohne Folgen geblieben sein dürfte. Dahin záhle ich den Umstand, dass eine Bestimmung über das Euhen (die Hemmung) der Vollstrekungs-Verjáhrung vermisst wird. Es hátte nümlich, áhnlich wie im Oesterr. Ausschuss-Entwurfe vom J. 1877 (§. 72 Abs. 2) vorgesehen worden, gesagt werden müssen: »Muss wegen vorübergehender Umstánde kraft gesetzlicher Vorschrift mit der Vollstreckung innegehalten werden, soruht wáhrend derén Dauer die Verjáhrung.« Gemeint wáren: Körper- oder Geisteskrankheit, Schwangerschaft, Einberufung zum Militárdienste, und áhnliche Gründe des Aufschubs eines Strafvollzuges. Nunmehr wird die Strafprozessordnung diese Lücke ausfüllen müssen: Wenn ferner die gesetzliche Frist der Verfolgungs-Verjáhrung nicht nach der Srafandrohung, sondern nach Massgabe der Straferkenuung zu beurtheilen ist (s. oben sub. II), dadurch alsó beidé Arten der Verjáhrung einander náher gerückt worden sind, so dürfte jeder Grund entfallen, die Abstufung und die Lángé der Fristen bei den beiden Arten der Verjáhrung verschieden zu bestimmen. Die Stufen zwischen 20 und 3 Jahren hátten für beidé gleichmássig genügt. Verjahrt in concreto die erkannte Strafe, so tragt darán grossentheils die Strafgewalt selbst die Schuld ; jedenfalls mehr und háufiger hier, als bei unterbliebener Verfolgung. Ueberhaupt aber dürfte die Frage, wie das Gesetz seine Verjáhrungsfristen bemisst und abstuft, von untergeordneter Bedeutung sein. Hauptsache bleibt, dass durch Ablauf irgerid einer gesetzlich bestimmten Zeit. und zwar bei allén strafbaren Handlungen, Verfolgung und Vollstreckung ausgeschlossen wird. Im TJebrigen dauern Andenken, Spuren und Folgen eines geringeren Delikts in concreto nicht selten weitaus lánger, als bei einem schwerer stafbaren. Strafandrohung und Strafausmass sind als Massstábe für die Verjáhrungsfristen von höchst zweifelhaftem Werth. Umso einfacher müssten die Fristbestimmungen des Gesetzes lauten. »Die Verfolgung und die Vollstreckung verjahrt bei Verbrechen in 10, bei Vergehen in 3 Jahren* — das ware eine Bestimmung, wogegen ich nichts Erheblicb.es einzuwenden hatte. Bedenklich will ersebeinen die »zustándige« Behörde in §. 124. Dagegen ist anzuerkennen, dass Beginn und Ende der Verjáhrung nach ganzen Tagén (nicht, wie noch im Oesterr. Entwurfe, nach »Zeitpunkten«!) bemessen werden soll. Nur durfte es im Gesetzbuche nicht heissen bald >mit« bald >an dem Tage« (vgl. §§ 107, 108, 121, 124), sondern stets »mit«, d. h. unter Einrechnung des ganzen Tages, in welchen der Beginn gefallen ist. Die Verjáhrung des Delikts beginnt — ohne Rücksicht auf die Zeit des <-ingetretenen Erfolges (bei materiellen Delikten) — mit dem ganzen Tage, an welchem die strafbare Thátigkeit oder Unterlassung in concreto ihren Abschluss gefunden hatte. Der § 107 hat für nöthig gehalten, dies für Vollendung bzw. Versuch naher zu bezeichnen ; es warin der That kaum nöthig! Aber anzuerkennen ist dieWeglassung jeder allgemeinen oder besonderen Bestimmung rücksichtlich des sog. fortdauernden Delikts d. h. nach der richtigen Auffassung eines solchen Delikts, zu dessen gesetzlichen Merkmalen ein kontinuirliches, eine gewisse Zeit andauerndcs Verharren in der Begehung gehört (z. B. Gefangenhalten, Waffentragen). Dass hier nach die Zweifache Ebe kein fortdauerndes Delikt ist, vielmehr durch den Akt der Eheschliessung vollendet wird, versteht sich von selbst. Wollte man dagegen in einem durch das begangene Delikt hervorgerufenen daueruden rechtswidrigen Verháltnisse das Kennzeichen des fortd. Deliktes erblicken, so würden auch Diebstahl und Betrug sehr haufig unter diesen Pseudo-Begriff fallen! Die einschlagende Bestimmung der Oesterr. Entwürfe (Schlussabsatz des § 67/68) ist ebenso unhaltbar, wie die Spezialbestimmung des Deutsch. St.-G.-B. § 171 Schlussabsatz. Das Ungar. Gesetzbuch kennt nur das Antragsdelíkt, nicht ein davon verschiedenes Privatanklagedelikt. Bekanntlich ist diese TJnterscheidung zuerst auch im materiellen Rechtsgebiete aufgestellt und durchgeführt worden im Oesterreichischen Entwurfe; freilich nicht mit hinreichender Klarheit über das Ünterscheidungs-Merkmal, was zu einer verfehlten Abgrenzung der Anwendungsfalle im Besonderen Theile führen musste. Unseres Erachtens eigoen sich für die ausschliessliche Privatanklage nur solche strafbare Handlungen, an derén Verfolgung der Verletzte das einzige oder doch ein weitaus überwiegendes, das Oeffentliche dagegen gar kein oder ein ganz untergeordnetes Interessé hat (so Privat-Ehrverletzuug, Ehebruch, leichte