Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 37. szám - A büntettekről és vétségekről szóló magyar büntető-törvénykönyv birálatához. 5. [r.] - Zur Kritik der Ungarnischen strafgesetzbuches. 5. [r.]

— 295 — halmazatának valamennyi eseteire nézve, - arról, hogy vajon tényleg fenforog-e a cselekmények többsége, az értelmes biró mindig meggyőződik valamennyi lényeges ténykörülmény megállapításából s a büntetési határozatoknak az iránybani egybevetéséből, vajon magukban foglalják, vagy kizárják-e egymást, — csakis egy és ugyanazon büntetési elv alkalmazható, t. i. az, melyet a juridicai cumulatió vagyis helyesebben a reductió vagy büntetés-enyhités elvének nevezni szoktak. Magában véve ugyanis a bűnösnek a törvény szerint kiérdemelt valamennyi büntetést kellene tényleg elszenvednie. Miután azonban acunralatio, hahilál- vagy életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés, vagy valamelyik más összeférhetetlen büntetés concurrál, avagy ha a büntetési Dem általános törvényes maximumát kellene túllépni, tényleges vagy törvényes oknál fogva kivihetetlen, ugy méltánytalanság voka ezzel szemben azon esetekben, a melyekben az összeférhetőség és a büntetések halmazása lehetségesnek mutatkozik, mindenkor a büntetést egész összegében kiszabni. A méltánytalanság annyival nagyobb volna, a mennyiben ilykép a csekélyebb bűnesetek halmazata a teljes szigorral toroltatnék meg, a sokkal súlyosabb bűnesetek halmazata pedig nem! Ez az egyedül tartható ok a cumulatió természetes (és a szigorú jognak megfelelő) elvétől való eltérésnek. Röviden mondva ezen eltérés oka pusztán a büntetési nemek tényleges illetve törvényes összeférhetlenségében, és az összeegyeztethetés valamennyi eseteire nézve ebből eredő méltányos következetességben rejlik. Kivánatosnak mutatkozik tehát, hogy a biró a törvény által felhatalmaztassék: miszerint az összeférhetőség eseteiben is valamennyi megállapított egyes büntetés összegét egy kisebb összbüntetésre leszállíthassa, mely azonban a legsúlyosabb egyes büntetés alá sohasem szállhat. Hogy milyen büntetési nemek concurrálnak, különbséget nem tesz. A felhatalmazás az egyes megállapított büntetések reductiójára, kiterjed minden büntetési nemre nézve; s foganatosítása a körülmények szerint vagy összbüntetéshez vezet, a büntetések átváltoztatásának utján, vagy pedig, a hol ez nem mutatkozik helyén valónak vagy kivihetőnek, különféle, de egyenként leszállított büntetések halmazához. A halálbüntetés illetve az életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés mellett is, épugy mint minden egyéb esetben, valamennyi többi kiérdemelt egyes büntetés is megállapítandó, és (ama legsúlyosabb büntetés kegyelem utjáni elengedésének esetében) a büntetés leszállitottan kiszabható a többi bűncselekményekre. A btk. 95—102. §§-nak helyébe egyetlen szakasznak lehetett és kellett volna jönnie, körülbelül következő szöveggel: 295. §. Ha valaki több (külön- vagy egynemű) büntetendő cselekményt követett el, a cselekményekre megállapított egyes büntetések összege leszállítható, de legfölebb az egyes büntetések legsulyosbbikának összegéig.« Hogy a bírónak az ilykép megengedett reductió foganatosítására törvényes támpont nyujtassék, szükséges lett volna e szakaszhoz toldatot csatolni, a mely a különféle szabadságvesztés-büntetési nemeknek és a pénzbüntetésnek egymásközti és egymáshozi értékviszonyát megállapította volna, amint ez más törvénykönyvekben már a »büntetések«-röl szóló fejezetben (v. ö. a magy. btk. 53. §-át a német btk. 21. és 29. §§-val), lehetőleg kimerítően történt. Ezen oly annyira egyszerű szakasznak, mely ama egész »szürke elmélet«-tel szakit, kiegészítéséül megmaradhattak volna azután a btk. 103—104. §§-ban foglalt határozmányok, feltéve, hogy az utóbb említett szakasz tartalmát nem akarták volna fentartani a büntető perrendnek. Csakhogy abban e szót »szabadságvesztés-büntetés« következetesen felcserélni kellett volna »büntetés« általánosabb megjelölésével. S valóban nincs józan ok, hogy a pénzbüntetés más és pedig szigorúbb elbánás alá essék mint a szabadságvesztés-büntetés. VII. A 9. fejezet egybefoglalja a bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okokként azt, a mit más törvényhozások (igy az ausztriai javaslat, de nem az 1852. évi büntetörv.) szétválasztanak, jelesen 1. az elkövetett bűncselekmény beszámithatóságát illetve' büntetés végrehajtását kizáró okokat, és 2. az úgynevezett inditványi bűntett üldözésének különös feltételét, mivel a jogosítottnak indítványa nélkül a bűnvádi eljárás meg nem indítható (v. ö. ausztr. büntetőtörv. 530. §.) A bűnös halálának és a királyi kegyelemnek csak a végrehajtás tekintetéből szentel a törvénykönyv különös szakaszokat (eltér a kormány-javaslat 184. %-&.) Az eljárás megindításának elévülése wáhrend andrerseits die Annahme »mehrerer« (selbststándigen) Handlungen, alsó realer gleichartiger Konkurrenz dem Wortlaute des Gesetzes widersprechen würde. Wir könnten mit dieser Polemik in infinitum fortfahren, um jene begriffliche Vnterscheidung überhaupt, und die an eine haltlose doktiinilre TJnterscheidung geknüpften verschiedenen Bestrafungs-Prinzipien ad absurdum zu fühien. Hier hátte nun der Ungarische Gesetzgeber als konservativ (kontinuirend) sich bewahren, námüch durch eine ganz einfache Bestimmung dem Vorgange des Oesterr. Strafgesetzes von 1852 (§§. 34, 267) —nur unter Verbesserung der darin allseitig gefuodenen Mángel in Voraussetzung und' Wirkung — folgen sollen. Für sámmtliche Fálle des wirkliehen Zusammentreffens mehrerer (noch ungetilgter) strafbaren Handlungen derselben Person — und ob eine Mehrheit von Thaten wirklich vorliege, davon überzeugt sich der verstándige Richter stets au-; der Erhebung sammtlicher relevanten Tha'umstánde, und aus Vergleichung der Strafbestimmungen, ob dieselben sich einoder ausschliessen — kann nur Ein Bestrafungs-Prinzip gelten, namlich dasjenige, welches man als das der juristischen Kumulation oder richtiger als das Reductions- oder Strafkürzungs-Prrnzip bezeichnet. An sich námlich hátte der Schuldige alle verwirkten Strafen des Gesetzes auch wirklich zu verbüssen. Da aber diese kumubrte Strafverbüssung, wenn Todes- oder lébenslángliche Freiheitsstrafe, oder eine anderweite inkompatible Strafe konkurrirt, oder wenn das allgemeingesetzliche Maximum d^r Strafart würde überschritten werden, aus thatsáchlichem oder gesetzlichem Grundé nicht ausführbar ist, so wáre es unbillig, in Fállen einer möglichen Kompatibilitát und Háufung der Strafen gleichwol stets die volle Summe derselben verbüssen zu lassen. Es wáre dies umso unbilliger, als hier die Konkurrenz minder schwerer Straffálle mit dem vollen Masse geahndet werden würde, nicht aber die Konkurrenz der weitaus schwereren Straffálle! Dies ist der einzig haltbare Grund der Abweichung vom naturgemássen (und dem strengen Rechte entsprechenden) Prinzipe der Strafháufung. Derselbe besteht, kurz ausgedrückt, nur in der thatsáchlichen bzw. gesetzlichen Unvereinbarkeit der Strafmittel, und der biliigen Konsequenz für Fálle der Vereinbarkeit. Somit empfiehlt sich eine gesetzliche Ermáchtigung an den Richter: auch in den Fállen der möglichen Kompatibilitát die Summe aller erkannten Einzelstrafen auf einen geringeren Gesammtbetrag herabzusetzen, welcher jedoch niemals unter den Betrag der schwersten Einzelstrafe hinabsteigen darf. Welche Strafarten dabei konkurriren, macht keinen Unterschied; die Ermáchtigung zur Reduktion der einzelnen erkannten Strafübel greift ein bei allén Strafmitteln; und ihre Anwendung führt je nach Umstánden zu einer Gesammtstrafe auf dem Wege der Strafumwandlung, oder wo dies nicht geboteu oder nicht ausführbar erscheint, zur Háufung verschiedener, jedoch reduzirter Strafen. Neben Todes bzw. lebenslánglicher Freiheitsstrafe muss zunáchst, gleichwie in allén anderen Fállen, auch auf sámmtliche übrigen verwirkten Einzelstrafen erkannt, und kann ferner (für den Fali des gnadenweisen Erlasses jener schwersten Strafe) in einen reduzirten Betrag wegen der übrigen Strafthaten verurtheilt werden. An die Stelle der §§95 bis 102 incl. des G.-B. konnte und musste hiernach ein einziger Paragraph, etwa in nachstehender Textirung, treten: »§ 95. Hat Jemand mehrere (verschieden- oder gleichartige) strafbare HandluDgen begangen, so kann der gesammte Betrag aller erkannten Einzelstrafen, jedoch höchstens nur bis auf den Betrag der schwersten unter diesen Einzelstrafen, herabgesetzt werden.« Um nun dem Richter für die Ausführung dieser ihm gestatteten Strafkürzung einen gesetzliehen Anhalt zu bieten, war diesem Paragraphen ein Zusatz anzufügen, welcher das Werthverháltniss der verschiedenen Freiheitsstrafmittel und der Geldstrafe unter und zu einander feststellte, wie das in anderen Gesetzbüchern schon in dem Abschnitte, welcher von den »Strafen« handelt (vgl. mit § 53 Ungar. G.Buchs, im Deutschen St.-G.-B. §§ 21 und 29), mit annáhernder Vollstándigkeit geschehen ist. Zur Erganzung dieses höchst einfachen Paragraphen, welcher jene ganze »graue Theorie« über Bord wirft, konnten dann die Bestimmungen in §§ 103 und 104 des G.-B. stehen bleiben, wofern nicht der Inhalt des letztgenannten Paragraphen der Strafprozessordnung vorbehalten bleiben soHte. Nur war in demselben das Wort »Freiheitsstrafe* überall durch die allgemeine Bezeichnung »Strafe« zu ersetzen. *