Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 37. szám - A büntettekről és vétségekről szóló magyar büntető-törvénykönyv birálatához. 5. [r.] - Zur Kritik der Ungarnischen strafgesetzbuches. 5. [r.]

— 294 — tette, hogy a különös részben is (bizonyos bűncselekményeknél) az (első vagy másodszori) visszaesés miatti »büntett«-é minősítést, illetve nagyobb büntetési tételeket mellőzte volna. Nézetünk szerint a visszaesés egyáltalán csak arra alkalmas, hogy (a büntetési tétel eléggé tág keretén belül)befoly jon a büntetés kiszabására. Annak tekintetbe vétele, valamint egyáltalán a már előbb történt büntetés és előbbi jogeiejü elitélésé esetről esetre a biró belátására bízandó; tehát ép ugy mint ezek s a büntetés kiszabásának egyes támpontjai a törvényben hallgatással mellőzendők. De ha már a törvény épenséggel ragaszkodni akart különös súlyosító körülményéhez rablás, lopás, sikkasztás stb.-nél, akkor a kormányjavaslat álláspontja, mely nem a kiállott büntetés puszta véletlenét, hanem a jogerejü »elitéltetést« vette alapul, határozottan az elsőbbséget érdemelte volna, már csak mint az egyedül következetes s gyakorlatilag keresztülvihető is. E tárgyban a gyakorlatban egész sora a szembetűnő igazságtalanságoknak fog előállani, melyeket csakis a törvénykönyv fogalmi ismérveinek valamint egyes határozmányai önkényszerü különbözőségeinek tudhatunk be. Annálinkább tekintendő haladásnak a törvénykönyvben az, hogy a szokásszerüség, iparszerüség s üzletszerűség önmagukban vitás és kétes értelmű fogalmai — egy kivétellel ugyan (372. §. üzletszerű orgazdaság) — föl nem vétettek ; a tett ily minőségeinek, valamint az u. n. alkalmi bűncselekményeknek tekintetbe vétele tehát egyszerűen a büntetés kiszabására bízatott. Azon kivétel is, mely a jogUgyi bizottság toldásán alapul, hátrány nélkül elmaradhatott volna. Hiszen magától értetik, hogy a biró az orgazdaság üzletszerű vitelében a beszámítást súlyosító okot fog találni; de »büntett-«é nem szabadott egyedül ezen körülmény miatt minősíteni egy önmagában csekély sulyu orgazdaságot. VI. »A halmazata-ról szóló VIII. fejezet határozmányai az ujabb törvényhozásoknak a homályos doctrina által uralt irányából erednek s ennélfogva egytől egyig számithatnak ama doctrina helyeslésére, — s pedig annálinkább, mert a 96—101. §§. a részletekben valóságos és önálló javításokat mutatnak fel, — de aligha valaha a gyakorlatnak s a józan észnek helyeslésére. Magam részéről nem vagyok azon helyzetben, hogy csatlakozhatnám a helyesléshez: mivel felfogásom szerint az alaki (egy cselekményü) és anyagi (több cselekményü) halmazat modern fogalmai alapjukban tartbatlanok, és az elméleti s gyakorlati vizsgálat egyetlen kérdésében sem állnak helyt. Más helyütt már ismételten fejtettem ki nézetemet e tárgyban. Hogy itt csak egyet emeljek ki: mi értendő tulajdonképen az elkövetett cselekmény egysége, többsége alatt; hogy vajon a látszólag egy cselekményben in concreto nem lehet-e tartalmazva (összefoglalva) több; hogy in concreto mikor forognak fen több egynemű cselekmények — u. n. bün-ismétlés —, és nem puszta alkatrészei u. n. folytatólagos bűntettnek, — ezek iránt még senkitől sem nyertünk felvilágosítást eddigelé; kétségkívül azon egyszerű okból nem, mert ezek egyáltalában meg nem oldhatók in abstracto. Vagy tán az erőszak (erőszakos nemi közösülésj utján elkövetett vérfertőztetés (az ismeretes iskolapélda) ne vonjon maga után büntetést két bűntett miatt, mindkét büntetési tétel szerint ? A. látszólag egy tett vagy cselekmény nem tartalmazza-e inkább a tettek vagy cselekmények többségét ? Azon eset továbbá, ha valamely látszó'ag egy cselekmény »a büntetőtörvény egy és ugyanazon rendeletét* több ízben »sérti« (megszegi), — p. o. több embernek meggyilkolása ugyanazon mérgezett étel által, avagy reájuk czélzott egyetlen lövéssel, több személy becsületének megsértése vagy rágalmazása egyetlen levél, sürgöny, hirlapi czikkel, egyetlen kőrözvényben, — ezen eset a törvényhozás figyelmét teljesen kikerülte. Pedig értelem nélküli volna itt alaki halmazatot fenforgónak venni és ehhez képest az absorptió elvét alkalmazni, másrészt pedig több (önálló) cselekvénynek, tehát anyagi egynemű halmazatnak tekinteni, ellenkeznék a törvény szó-szerkezetével. Végtelenig folytathatnók e polémiát, hogy ama fogalmi megkülönböztetést egyáltalában, s a tarthatlan doctrinar megkülönböztetéshez kötött különféle büntetési elveket ad absurdum vigyük. E részben a magyar törvényhozónak conservativnek (folytonositónak) kellett volna lenni, t. i. egy igen egyszerű határozmánynyal követnie kellett volna az 1852. évi ausztriai büntető törvény (34., 267. §§.) példáját, csakhogy a feltételekre és a hatályra nézve abban lépten-nyomon talált hibák kijavítása mellett. Ugyanazon személy által elkövetett több (még nem büntetett) büntetendő cselekmény valódi Zusammenleben der Menscheu den unmittelbaren Gedankenaustausch vermitteln. Mit Recht hat auch das Ungar. G.-B. davon abgesehen, den sog. »Rüekfall«t zum allgemeinen Scbiirfungsgrunde zu erheben; aber den wirklichen Fortschritt, auch im Besonderen Theile (bei bestimmten Eigenthumsdelikten namlich) die Qualifikation zum »Verbrechen« bzw. die erhöhten Strafsátze vegén (ersten bzw. zweiten) Eückfalls zu beseitigen, hat es nicht gemacht. Nach unserem Dafürhalten eignet sich die Rückfalligkeit überhaupt nur dazu, eínen Strafzumessungsgrund (innerhalb des veit genug angelegten Strafsatzes) zu bilden. Die Berücksichtigung derselben müsste, gleichwie die der Vorbestrafungen und vorgangigen rechtskraftigen Verui theilungen überhaupt, dem richterlichen Ermessen von Fali zu Fali überlassen bleiben; alsó, gleichwie diese und andere Anhaltspunkte für die Strafabscbátzung, ím Gesetze mit Stillscbveigen übergangen werden. Wollte aber das Gesetz nun einmal an seinem besonderen Scharfungsgrunde bei Raub, Diebstahl, Unterschlagung etc. etc. festhalten, dann verdiente der Standpunkt des Regierungs-Entwurfs, velcher nicht die blosse Zufülligket der stattgehabten Strafvsrbüssung, sondern vielmehr die rechtskraftige »Verurtheilung< zugrunde ]égte, schon als der alléin konsequente und praktisch durchführbare, entschieden den Vorzug. In dieser Materié vird die Praxis eine Reihe von auffalligen Unbilligkeiten zutage fördern, velche nur das Gesetzbuch durch seine Begriífsmerkmale und durch villkürliche Verschiedenheit der Einzelbestimmungen verschuldet hat. Umso mehr muss es im Gesetzbuche als Fortschritt anerkannt verdén, dass die in sich bestrittenen und vieldeutigen BegrifFe der Gevohnbeits-Gewerbs- und Gescháftsmássigkeit — mit Einer Ausnahme freilich (§. 372 »gewerbsmá*sige Hehlerei*) — nicht aufgenommen, somit die Berücksichtigung solcher Eigenschaften der That (gleichwie des sog. Gelegenheitsdelikts) der Strafbemessung einfach anheimgegeben vorden. Auch jene Ausnahme, velche auf Einschaltung vonseiten der Justiz-Kommission beruht, konnte ohne Schadea entfallen. Es versteht sich ja von selbst, dass der Richter in dem geveibsmássigen Betriebe der Hehlerei einen erschverenden Strafbemessungsgrund erblicken wird ; aber zum »Verbrechen« durfte dnrch diesen TJmstand alléin eine an sich geringfügige Hehlerei nicht erhoben werden. VI. Die Bestimmungen des VIII. Abschnitts sZusammentreffen mehrerer strafbaren Handlungen« folgen dem von einer unklaren Doktrin beherrschten Zugé der neueren Gesetzgebungen, und werden daher durchgehend auf den Beifall jener Doktrin rechnen dürfen — und zwar umso mehr, als die §§. 96 bis 101 im Einzelnen wirkliche und selbstándige Verbesserungen aufzuweisen habén — ; aber schverlicb jemals auf den der Praxis und des gesunden Menschenverstandes. Ich bin leider nicht in der Lage, dem Beifalle mich anzuschliessen; veil m. E. die modernen Begriffe der idealen (einthátigen) und realen (mehrthátigen) Konkurrenz von grundaus unbaltbar sind, und in keiner Frage einer theoretischen und praktischen Prüfung stichhalten. An anderem Orte habe ich darüber schon wiederholt mich ausgesprochen. Um hier nur Einzelnes hervorzuheben : was Einheit, vas Mehrheit der Thathandlung eigentlich sei; ob nicht die scheinbar Eine Handlung in concreto derén mehrere entbalten (zusammenfassen) könne; wann in concreto mehrere gleichartige selbstándige Handlungen — sog. wiederholtes Delikt —, und nicht blosse Theilakte Eines sog. fortgesetzen Delikts vorliegen, — darüber hat uns bisber noch Niemand aufgeklart; wol aus dem einfachen Grundé, weil das Alles in abstracto überhaupt nicht aufgeklart werden kann. Soll etwa die mittels Gewalt (Nothzucht) begangene Blutschande — ein bekanntes Schulbeispiel — nicht Bestrafung wegen beider Verbreehen, nach beiden Strafsatzen zur Folge habén ? Enthalt hier die scheinbar Eine That oder Handlung nicht vielmehr eine Mehrheit von Thaten oder Handlungen? Der Fallferner, in welchem durch scheinbar Eine Handlung »eine und dieselbe Bestimmung des Strafgesetzes« mehrmals »verletzt<t (übertreten) worden ist — z. B. mehrere Mtnschen ermordet durch Eine vergiftete Speise oder durch Einen auf sie abgezielten Schuss, oder mehrere Personen in Einem Briefe, Telegramme, Zeitungsartikel, in Einer Cirkularnote beleidigt oder verleumdet — dieser Fali wird in der Gesetzgebung vollstandig übersehen. Und doch erscheint es ungereimt, hier idoale Konkurrenz anzunehmen, und demgemass das Absorptionsprinzip anzuwenden,