Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 34. szám
273 Ezen helyreigazítások után lássuk azon kérdéseket, melyekben Dr. Dell’Adami ur nézete az enyémtől eltér. Első sorban áll azon kérdés, oly ügyyédgyülést tartsunk-e, melyen a megjelenők csak igen és nemmel szavazhatnak a már kitűzött kérdésekre, vagy olyant-e, melyen — ha nem is minden rögtönözve tett, hanem minden a rendező választmányhoz előzetesen bejelentett indítvány és módositvány tárgyalás alá vétethetik. Van-e ellentmondás abban, hogy én — ki az ügyvédi kar selejtes tagjainak epurálását kívánom — nem félek ezek »szabad« indítványainak méltóságától ? avagy több-e az ellenmondás Dr. Dell’Adami ur érvelésében, ki ily epurálást szükségtelennek tart és mégis a lengyel országgyűlésre emlékeztető jeleneteket akar megakadályozni ? e kérdésre nem tartozik. Én azt hiszem, hogy oly gyűlésen, minőt én kívánok, az ügyvédi kar azon elemei, melyeknek — igenis — kiirtását kívánom, legfőbb kivételesen fognak megjelenni, — többséget pedig semmi esetre sem fognak képezni; ellenben oly gyűlésre, minőt Dr. Dell’Adami ur javasol — ha máskép nem, Írásbeli szavazataikkal ez elemek is fognak jelentkezni. De ha alapos azok aggodalma, kik Dr. Dell’Adami ur szerint ellenkezőtől tartanak: ne felejtsük, hogy az ügyvédgyülés nem lesz, nem lehet Constituante; e gyűlés hivatása csakis javaslatok tételére, óhajok kifejezésére fog szorítkozhatni; és ha e gyűlésen a jobb elem kisebbségben volna, ezen legalább is jelentékeny kisebbség névszerint nyil- vánitott indokolt szavazata nagyobb horderővel fog bírni, mint a féltett többség enunciátiója. Ily kisebbségi szavazattal szemben mindenesetre ártalmatlanabb volna a Dr. Dell’Adami ur szerint sokak által féltett többség enunciátiója, mintha ez postai és egyéb szavazás utján indokolt ellenvélemény nélkül nyilatkozik. És — a mire én helyezek legfőbb súlyt — önmagunk meg fogjuk ismerni az ügyvédi kart; ennek jobb elemei (akár többség akár kisebbség legyen) sorakozhatnak, és megindíthatják a harczot az ügyvédi kar és igazságszolgáltatás közös érdekében, kifelé és — ha szükséges — befelé is. Abban igaza van Dr. Dell'Adami urnák, hogy oly gyűlés, minőt én óhajtok : egy nap alatt alig fogná befejezni feladatát. De — ha nem munkás-meetinget, nem strikeot, nem agitatiót akarunk inscenirozni — hanem az ügyvédi karnak azon postulátumait megállapítani és komoly actio utján érvényesíteni, melyek egyúttal a jogszolgáltatás postulátu- mai is; ha nem a kenyérkérdés, hanem az igazságügy érdeke irányo- zónk: az ügyvédi kar, mint az igazságszolgáltatás egyik fontos közege — nehány nap feláldozásától nem rettenhet vissza. A mi az ügyvédgyülés elé terjesztendő indítványokat illeti, Dr. Dell’Adami ur újabb nyilatkozata sokban eltér azon javaslatától, melyre felszólalásom vonatkozott. Sok tekintetben tehát mást véd Dr. Dell’Adami ur, mint mit én megtámadtam, és mást támad meg, mint mit én védtem. így megtámadja a mostani bagatell-eljárást, melynek helytelenségét magam is hangsúlyoztam, midőn a bagatell-ügyeket képzett biró officiósus eljárására bizandóknak jeleztem, és határozottan kijelentettem, hogy a bagatell-törvény intézkedései ellen sok kifogásom van. E bajokon azonban nézetem szerint nem ügyvédek közbenjöttével gyakorlandó rögtönbiráskodással, hanem lelkiismeretes, képzett bírák offiiciosus eijárásával kell segítenünk. Az alaki jogszigor épen a bagatellügyeknél csak cum grano salis alkalmazható; mert — bármikép döntessék el az ügyvédi költség kérdése — ez ügyeknél igen gyakran a jogban járatlan felek maguk fognak egymással vagy a felperes ügyvédjével szemben állani. Bagatell-ügyeknél az anyagi igazság kiderítésére kell törekednünk; a biró hivatása felvilágosítani a feleket bizonyítási kötelességük felől; kijelölni a bizonyítandó tényeket; útmutatást adni a bizonyítási módokról. Ellenkező kezelése a bagatellügyeknek, az offiiciosus eljárás kizárása, a formális jogszolgáltatás előtérbe helyezése egyenlő volna azon törekvéssel, hogy a bagatellügyeknél is kötelezővé tétessék az ügyvédi képviselet: ily törekvéssel pedig Dr. Dell’Adami urat gyanúsítani nem akarom. E helyen szabadjon még Dr. Dell’Adami urat figyelmeztetni arra, hogy én nem mondtam erkölcstelennek, ha az ügyvéd oly munkát végez, mely több időt mint tudományt igényel; hanem mondtam és ismétlem azt, hogy az ügyvédség erkölesi súlyát csak akkor nyerheti vissza, ha rendszerint tartózkodik oly eljárásoktól, melyek több időt mint tudományt igényelnek, melyeket bárki elvégezhet, vagy melyek — akár felét, akár ellenfelét — aránytalan költségekkel terhelik. A bagatellügyek legtöbbje mindhárom, a harmadik szempont alá mindegyik esik. Kereset, egy tárgyalás, végrehajtási kérvény, foglalás, árverés — illő díjazás mellett — a legnagyobb bagatell-per tárgyát — 50 ftot tnlhalad. A telekkönyvi beadványok tekintetében követelt ügyvédi kényszer indokolása végett Dr. Dell’Adami ur a föld hiterejére hivatkozik, és arra, hory ezzel a közjegyzői kényszer pótolható volna. Ámde egyik sem helyes. A telekkönyvi bejegyzések alapjául szolgáló okmányok nagy jelentőséggel bírnak ; ezek helyes szerkesztése gyakran kíván jogi képzettséget. A telekkönyvi beadványok csak azon kivételes esetekben, midőn egyúttal a bejegyzés alapjául szolgáló okmányt helyettesítik, vagy utóbbi bejegyzési engedélyt nem tartalmaz. A. most érvényben levő telekkönyvi rendtartás és még inkább telekkönyvi hatóságaink gyakorlata szerint ugyan ma a telekkönyvi beadványban is per longum et latum ismételjük mindazt, mi a bemutatott okmányban foglaltatik; de ez valóban oly formalismus, melyet minden Írnok eltalál, és mely a földhitel sérelme nélkül telje en elejthető lesz, elégséges lévén ha a telekkönyvi hatóság a folyamodó jogosultságának és a bejegyzés végett bemutatott okmány tartalmának vizsgálatára fog szorítkozhatni. Teljesen mellőzve tehát azon ide nem tartozó kérdést, vajon az okmányok maguk nem volnának-e helyettesíthetők a telekkönyvi hatóságok előtti fassiók által: annál kevésbé találhatunk indokot arra, hogy a telekkönyvi beadványokra ügyvédi ellenjegyzés követeltessék, mert ez a közjegyzői kényszert — mely a dolog természeténél fogva nem a beadványokra, hanem az okmányokra vonatkozhatnék csak — egyáltalán nem helyettesíthetné, ezenfelül súlyosabb, költségesebb volna. És ha gyakorlatilag tekintem a dolgot: telekkönyvi ügyekben hazánkban úgy a közjegyzői mint ügyvédi kényszert kivihetetlennek, mindenesetre pedig károsnak tartom. Gfazdanépünk a telekkönyvi rendszerrel mai napig sem barátkozott meg. Habár a községi jegyző — díjszabása szerint — legtöbb helyen 2 ftért szerződést készíteni, 50 — 1 ftért telekkönyvi beadványt fogalmazni és felszerelni tartozik: számtalan telekkönyvön kívüli birtokváltozás történik ma is. Követeljük, hogy a több mértföld távolságra eső ügyvédhez vagy közjegyzőhöz utazzék szerződés kötés végett és 5—10-szeres dijat fizessen a szerződés és beadványért: és el fogjuk érni, hogy kis ingatlanok tekintetében a telekkönyvi birtokváltozás a ritka kivételek közé fog tartozni. A községi jegyzők képzettségét azon fokra kell emelnünk, hogy a községi lakosok szerződési és folyamodási ügyeiket elláthassák; a telekkönyvi intézmény népszerűvé tétele érdekében gondoskodnunk kell, hogy kisebb gazdáink telekkönyveik minimális költséggel ren- deztessenek. Ellenkező eljárás talán valami kevés anyagi hasznot nyújtana az ügyvédeknek : a telekkönyvi intézményt azonban a falusi birtok tekintetében mindenesetre megakasztaná fejlődésében. De tekintsük más oldalról is e kérdést. Azt mondja Dr. Dell’Adami ur, hogy a nyilvános, közvetlen szóbeli eljárás eszközül fog szolgálni arra is, hogy az ügyvédek natural selection utján megrostáltassanak. Én is osztom ezen meggyőződést, de csak akkor, ha az ügyvéd kényszerülve lesz kilépni a gyakorlati vizsgálat ezen legilletékesebb terére, vagy — abdicálni az ügyvédségről. De ha ugyanakkor, midőn a képzett, tehetséges, szorgalmas ügyvédnek tért nyitunk hivatottsága kitüntetésére, a bagatell-ügyeket és telekkönyvi ügyeket acquiráljuk azoknak, kik a plaidirozáshoz szükséges képzettséggel, és ennek megszerzéséhez szükséges szorgalommal nem bírnak: maguk rontjuk le a natural selection hatását; magunk nyújtunk alkalmat az ügyvédek nagy részének arra, hogy működésűket bagatell- és telekkönyvi ügyekre korlátozva, lemondjanak az ügyvéd nemes ambitiójáról, és képezzenek — az ügyvédi karon belől — külön, alsóbb, a plaidirozó ügyvédekre irigy szemmel néző kasztot. És végül — ha ma azokat, kik félnek a szóbeliség behozatalá- tól, — kik abban ügyvédi keresetük újabb korlátozását tekintik csak — a bagatell- és telekkönyvi ügyek ígérgetésével saját actiónkhoz füzzük: nem kell-e attól is tartanunk, hogy az egyenetlen elemek közös actiója véghetetlen, kiengesztelhetlen keserűséggel fog végződni ? ha — a mit valószinünek tartok — elérjük a szóbeliséget, de nem nyerjük
