Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 30. szám - A német fötörvényszékek büntetőjogi praxisából. 13-14. [r.]

— 241 — ujonan alakítottak ajánltatnak, még pedig ugy, hogy többnyire egészen más helyekre kerülnek, mint a hol azelőtt voltak. Hogy e procedúra nem hajtható végre a nélkül, hogy az eddigi birtokviszonyok teljesen fel ne forgattassanak s hogy egyesek általa érzékenyen meg ne rövidíttessenek, az magától értetődő dolog. Ámde ez még a kisebbik sérelem. Van ennél sokkal nagyobb és fontossabb is. Ha a regi telek tulajdonosa kárpótlásul hasonló minőségű és kiterjedésű telket nyer, az eljárási forma nem helyeselhető ugyan, a fél azonban anyagilag nem károsodik, s igy ez intézkedésben annyira mennyire meg lehet nyugodni. Csakhogy a kir. biztosság e mellett meg mm állapodik s tovább megy. Ha pl. valakinek eddig 600 • ölnyi telke volt, az miután ily nagy kiterjedésű beltelkek a városban ezentúl nem türetnek, »szabályoztatik«, azaz nyesik jobbról nyesik balról, nyesik elöl, hátul, mig a műszaki osztály ízlésének megfelelő alakot nyer. így jön létre például 300 • ölnyi telek, mely a régi helyett kárpótlásul ajánltatik, mig az elmaradt s a szomszédtelkekkel egyesitett részekért pénzbeli kárpótlás jár. Hiába veti ellen a fél, hogy e telek neki kicsi, s hogy épen azért szerzett magának nagyobb fundust, mivel foglalkozása, gazdasága, üzlete stb. nagyobb telket okvetlenül megkíván. Nem hallgatnak rá. Az mondatik neki, hogy ily nagy fundus meg nem maradhat s ha a felajánlott telket el nem fogadja, kisajátítják. Vagy pedig a kérdéses telek kettévágatik s alakittatik belőle két uj telek, részben a szomszéd területekből fönmaradt néhány csücskével kiegészítve. Az egyik telek a régi tulajdonos számára tartatik fön, a másikat ellenben másnak szánják, rendszei int olyannak, kinek régi telkét az ut vagy utcza vitte el. Hiába remonstrál a léi azzal, hogy hiszen mindkét telek az ő fundusából van véve s hogy ennélfogva az igazság azt kívánná, hogy immár mindkét telek az ö tulajdonában maradjon; mit sem basznál. A könyörgő szót elvágják avval az argumentummal, hogy nem illő dolog az, hogy egy embernek két telke legyen akkor, mikor oly számosan vannak, kik telkeiktől a szabályozás folytán teljesen elestek, s kikről tehát gondoskodni kell, hogy másutt kapjanak telket. Ha ez argumentatiót el nem fogadja, kisajátítják. Egyrészt tehát czélszerüségi szempont vezérli a kir. biztossságot, a midőn a »szabályozást« az egyesek magántelkeire is kiterjeszti, másrészt méltányossági álláspontra helyezkedik, midőn a magántulajdonnal nem a »közjó«, hanem egyesek érdekében önkényüleg rendelkezik. A czélszerüségi szempontra már föntebb elmondottuk nézetünket. A mi pedig a méltányosságot illeti, hát bizony annak nagyon sajátságos couleurje van, midőn oly egyének irányában gyakoroltatik, kiknek telkeik épen a szabályozási vonalba esnek s kik tehát méltatlanságról épen nem panaszkodhatnak, s olyanok rovására, kiknek telkei a szabályozás által érintetlenül maradtak. Az ily máltányossági theoria mellett tehát ép azok szenvednek, a kiket a szabályozási sor nem talál, s azok részesülnek előnyben, kiknek a dolog természetes rendje szerint a sors véletlen intézkedését nyugodtan elviselniök kellene. Hogy pedig ily nyilvánvaló jogsérelmek daczára a kir. biztosság a kisajátításokat mégis sikeresen elvégzi és hogy az egyesség az érdekeltek 90 °/0-ával mégis sikerül, ennek oka abban rejlik, hogy a közönség valóságos caudini járomba szorul az által, hogy a kártalanítási összeg oly csekélyre szabatik, a mely a telek valódi értékével a legtávolabbi arányban sem áll. A kisajátítás ennélfogva, amely más vidékeken a feleknek rendszerint anyagi előnyöket szokott nyújtani, a szegedi emberre nézve kész veszedelem, a melytől gondosan óvakodik. Adott ugyan a törvény bizonyos remediumot a fél kezét.e az által, hogy ügyét a bíróság elé viheti ; ha azonban meggondoljuk, hogy a törvény e tekintetben a biróságnak teljesen szabad kezet enged s hogy az összeg megállapítását annak bölcs belátására bizta, teljesen indokoltnak fogjuk találni a fél azon aggodalmát, hogy a hatalomtól függő biró véleménye nem leend talán a hatalom irányában minden egyoldaluságtól ment, és igy érthetőnek fogjuk találni a fél azon elhatározását, mely szerint inkább elfogadja ma a verebet, mintsem a holnapi felette kétes túzokra várjon. Még egy lényeges sérelem nyilvánul a kir. biztosság eljárásában, mely a feleket igen érzékenyen sújtja. Az árvíznek a város területéről történt letakarodása után az addig barakkokban és összetákolt deszkabódékban elhelyezkedett lakosság, kiki saját telkén, ideiglenes lakházakat hevenyészett össze, kiki tehetsége és módja szerint. Voltak sokan, kik az akkor már közzétett városrendezési tervből azt látván, hogy telkük a szabályozás által változást szenvedni nem fog, értékesebb, több ezerre menő építkezésbe bocsátkoztak. Igy keletkezett Szegeden a mult nyár és ősz folyamán vagy 3000 kisebb-nagyobb úgynevezett ideiglenes lakház, melyekre nézve az illetőknek reversalist kellett kiállítani, hogy a halóság bármikori föl-zólitására azokat kárpótlásra való igény nélkül lebontani fogják. Ez ideiglenes lakházakat már most a kir. biztosság a kisajátítás keresztülvitelénél általában nem létezőknek tekinti s azokra semmi figyelemmel nincsen. Ezenálláspont a jogbirálatot szintén nem állja meg. Mert: est modus in rebus. Az által, hogy az illetők a kérdéses nyilatkozatot aláírták, csakis arra kötelezték magukat, hogy a házat fölszólitásra lebontani fogják, más tehát ebből a reversalisból ki nem olvasható. A kir. biztosság magyarázata pedig csakugyan ilyen más, a mi az okiratban tényleg henfoglalva nincsen. A fél, mif'őn a lebontásra nézve kötelezettséget vállalt, azt nem absolute tette, hanem tette bizonyos eshetőségre való tekintetekből, a midőn t. i. a lebontást rendőri, szépészeti vagy rendezkedési tekiutetek kivánni fogják, s tette azon alapos meggyőződésben, hogy kényszerítő szükség nélkül e lebontás kívántatni nem fog. A jelzett okiratból ennélfogva e házak absolut értéktelenségét okszerüleg deriválni nem lehet, mert ezen érték tényleg létezik és figyelembe kell hogy vétessék a kisajátítási ár megállapításánál, melyre nézve a törvény azt írja elő, hogy a felet teljesen kárpótolja. Figyelembe veendő ennélfogva az ily épület ott, a midőn az illető telek nem a »közjó«-, hanem magán-igények kielégítése czéljáböl sajátittatik ki, s figyelembe veendő főképen akkor, midőn az általános szabályozás útjába nem esik és szilárdsága folytán a lebontandók listájára évek múlva sem került volna. Történik pedig mindez lázas gyorsasággal ugyanannyi hónap alatt, a hány esztendő kívántatott volna hozzá, hogy alaposan és a jogo, igényeknek megfelelöleg végeztethessék s történik bizonyos sportszerűséggel, a miről kivált az utolsó napok tettek sajnos tanúságot. Pedig ily kényes természetű ügynél, főkép tekintettel arra. hogy annak mikénti elintézése a későbbi jogfejlődésnek könnyen irányt adhat, nagyobb megfontolás és több komolyság a közügy érdekében vajmi kívánatos lett volna. Csak főbb vonásaiban s a leglényegesebb elvekre való tekintettel, a mennyiben egy hírlapi czikk keretében elférhetett, mondottam el a szegedi kisajátításokra nézve észrevételeimet és kifogásaimat. Pedig vannak az eljárásnak még egyéb jelentékeny oldalai is, melyekhez szintén sok szó férne. Czélom nem volt más, mint a szigorú jog szempontjából tárgyilagosan megbírálni a kir. biztosság kérdéses eljárását, s minthogy e kérdés nemcsak helyi, hanem általános érdekkel bír, ajánlom azt a hazai jogászközönseg becses figyelmébe. Dr. A. K., ügyvéd. A német fötörFényszékek büntetőjogi praxisából. XIII. Valamely hatóság hivatalnokának hivatalos eljárása alatti tettleges bántalmazása az esetben is megállapítja a hatóság elleni erőszak bün' tettét, ha a bántalmazás nem is a hivatalos cselekmény megakadályozása végett követtetett el, és magával a hivatalos eljárással összefüggésben nem áll. Vádlott valamely hatóság hivatalnokát hivatalos eljárása alatt tettleg bántalmazta, A német btk. 113. §-a alapján elitéltetvén, semmiségi panaszára a lipcsei birodalmi törvényszék 1880. évi május 11-iki határozatában helybenhagyólag döntött: »A törvény épen nem tételezi fel, hogy a tettleges támadás és bántalmazás, mely valamely hatóság hivatalnoka ellen hivatalos eljárása alatt elkövettetik, az illető eljárás tárgyát képező hivatalos eselekménynyel határozott összefüggésben álljon, és egyenesen az ez elleni ellentállás czéljáböl lett légyen elkövetve. A törvény önálló esetekként állítja egymás mellé a hivatalos cselekmény megakadályozását és a tettleges bántalmazást, a mennyiben a hivatalnoknak hivatalos eljárása alatt történő tettleges bántalmazására ugyan egyenlő büntetést állapit meg, mint a hivatalos cselekmény erőszakos megakadályozására, de külön emlékezik meg mindegyikről. E szerint a tettleges bántalmazás magában véve is megállapítja a hatósfg elleni erőszak bűntettének tényálladékát.« XIV. Orgazdaság és bűnpártolás tárgyában. A berlini Obertribunal kijelentései: Orgazdaságot követ el a nőszemély, a ki fajtalan cselekménye fejében tudva lopott pénzen vásárolt dolgot jutalmul elfogad. (Goltdammer Archív 1871. évf. 629. lpn.) Az orgazdaság tényálladékához megkívánt vagyoni haszon nem