Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 28. szám - A váltójog nemzetközi egységesítése. 5. [r.]

gressus, melyen Magyarország is képviselve volt (Dr. Alexy Albert által) a váltójoggal már nem foglalkozott. VI. Mielőtt a nemzetközi jog reformját és kodifikátióját czélzó egyesület által megállapított váltójogi tételeket közelebbről ismertetnők s részünkről is birálat tárgyává tennők, legyen szabad még egy általános képet adnunk a váltójog terén létező főkülönbségekről, hogy ennek alapján megítélhessük, minő nagyok az ellentétek, s mit involvál annak követelménye, hogy ezen ellentétek kiegyenlítessenek ? Az egységi törekvés kivihetőségének kérdésére a válasz csak ugy lehetséges, ha előbb azon előkérdésre felelünk, vajon a létező váltójogok számos és elvi pontokban térnek-e el egymástól, avagy az eltérések számra és jelentőségre nézve csekélyek? vajon továbbá a létező eltérések valóban nemzeti jelleggel birnak-e vagy nem? s vajon az illető nemzet kebelében magában is már nem emeltetett e kifogás a létező singularitás ellen? Ha részletektől és néhány elszigetelt állást elfoglaló váltótörvényhozástól eltekintünk, ugy nagyban és egészben a létező váltójogokat három csoportba foglalhatjuk össze: a franczia, a német és az angol-amerikai csoportba. Ha azonban a különbségeket nem számláljuk, hanem mérlegeljük, hacsak a tulajdonképeni alapfelfogást s nem az egyes leszármaztatott tételeket és mellékpontokat veszszük figyelembe, az összes létező váltójogok voltaképen csak két osztályra redukálhatók: a román és a germán osztályra, mely utóbbiba némely nem lényegtelen eltérés daczára az angol-amerikai jog is sorozható. Ezen osztályozás azonban távolról sem nemzeti, hanem egyedül a kodifikátió időpontján nyugvó tekinteten alapul. A román váltójog megmaradt azon az állásponton, melyet az Francziaországban és egyebütt két évszázaddal ezelőtt elfoglalt. Igen jellemzően ismeri el a franczia váltójog ezen visszamaradt álláspontját Bédarride, midőn azt mondja: »Dans leur transmission de l'école italienne á l'école francaise, les principes n'ont donc pas varié. Le contrat de change est donc sous l'empire du Code ce qu'il a été toujours, rien autre chose que la vente et l'achat d'un argent livrable dans un lieu autre que celui oú le contrat est souscriU (Commentaire du Code de Commerce I. Nro. 24. 25.). Ugyanazon felfogást követte azonban a régibb német iskola is. Bode előtt sem volt a váltóügylet más, mint egy scontractus consensualis dandi et reddendi tantundem pecuniae in diversis locis«, és a váltólevél csak kényelmes és olcsó s ugyanazért gyakori eszköznek tekintetett ezen ügylet megkötésére. A mi pedig Angliát illeti, ugy erre nézve azt mondja Chalmers már idézett munkájának bevezetésében: »Comparing English law with French, it will be seen that, for the most part, where they differ, French law is in strict accordance with the rules laid down by Beawes (1720). The fact is, that when Beawes wrote, the law or practice of both nations on this subject was uniform.« A különbség germán és román íelfogás között, mely főleg a piaczi váltó, az üres hátirat, az értékzáradék és a fedezet kérdéseiben nyer oly nagy gyakorlati jelentőséget, tehát nem nemzeti, hanem pusztán időleges. Francziaország szokása ellenére a váltójog terén visszamaradt, és az 1763-ki Ordonnance-ban valamint a Code de Commerce-ben fentartotta a régibb nézeteket. Anglia és Németország ellenben előrehaladtak; itt a jog nyiltan és merészen levetette azon békókat, melyek a kereskedelemnek akadályul szolgáltak s melyeknek nyomását Franciaországban is érezték ugyan, de a látszat megóvása mellett1) csak közvetve és az elvi állásponttal következetlenül törekedtek enyhíteni. Aszakitás a régi szerződési elmélettel Németországban a törvényhozó teljes öntudatával történt s hogy ez megtörténhetett, az lényegesen a három mester: Einert, Liebe és Thöl érdeme. Angliában ellenben, a hol nem létezett kodifikátió ') Utalunk a számos simulatióra, a fiktív értékzáradékokra (valeur en compte, valeur en moi-méme), azon latitude-re, melylyel a gyakorlatban a helykülönbség kelléke követeltetik, a váltóbirtokos azon jogára, hogy az üres hátiratot kitöltse stb. folytán megmerevedett jog, mely ajudicaturát akadályozta volna a kereskedelmi szokások természetes fejlődését követni, ezen szakitás öntudatlanuls külsőleg nyilvánuló fordulópontok nélkül következett be. De Angliában nemcsak az értékzáradéktól, a helykülönbség kellékétől és a forgatmány kitöltésétől tekintettek el, hanem még egy lépéssel tovább is mentekés 1765 óta megengedték a bemutatóra szóló váltót, ezzel alkalmat adván az u. n. Banking vagy Currency elméletnek, mely a váltót ugyan nem azonositja a papírpénzzel, de annak mégis hasonló gazdasági funktiókat teljesíteni enged. Midőn ekként Németország és Anglia a régi szerződési elmélettel szakítottak, a váltót a materiális alapviszonyoktól függetlenné tették s a jogi következményeket egyedül a formából vezették le: felcserélték a Francziaországban mesterségesen fentartott látszatot a valósággal s nyiltan szentesitették a kereskedelmi forgalomnak Francziaországban csak titokban türt szokásait. A régi és uj felfogás közt létező ezen mély ellentét egy kompromissumot tulajdonképen lehetetlenné tesz. Kompromissum lehetséges, sőt szükséges külsőleg s a részletekre nézve, de az alapelvekre nézve nem. Ezek egymással homlokegyenest ellenkeznek: vagy maga a váltólevél székhelye az obligátiónak, tehát a forma a döntő; vagy a súlypont a váltólevélen kivül, a váltószerződésben létezik. A jogegység tehát a főkérdésre nézve nem kölcsönös, hanem csak egyoldalú engedés mellett érhető el s csak az a kérdés, melyik elv hozza az áldozatot: a régibb román vagy az ifjabb germán elv? Eltekintve a belső érvektől, számos külső jel is az ujabb felfogás győzelme mellett szól. A régi szerződési elv tagadhatlanul hanyatlásnak indult. A franczia Code de Commerce váltójoga ugyan nagy és kétségbevonhatlan előnyei miatt, mint a keletkezési idejében uralkodó váltójogi nézetek formailag legtökéletesebb kifejezése, Európa nagy részében, de azon tul is, méltó csodálat és utánzás tárgya volt, sőt számos helyen változatlan elfogadásra talált. De a franczia törvényhozás stagnátiója a külföldet ismét elpártolni kénypzerité. A franczia Code nemcsak Németország nyugoti tartományaiban, Lombardiában és Velenczében, Dél-Tirolban, Dalmácziában és Krakóban, hanem legújabban Belgiumban is kénytelen volt az ujabb felfogásnak engedni. Ezzel a franczia rendszer érvényességi területe, melyet Borchardt 1871-ben még 234 millió lélekre becsült, mintegy 229 mill. lélekre csökkent, mely szám csak 1 '/2 millióval emelkedik azon körülmény folytán, üogy az argeutini törvénykönyv Paraguay-ban hozatott be. További veszteségek biztos kilátásban vannak. Olaszország és a Svájcz kereskedelmi jogukat reformálni készülnek. Mindkét állam a román rendszert gyakorlatból is ismeri; Olaszországnak majdnem egész területén, Svájcz 7 kantonjában érvényben áll — mindazonáltal az olasz irodalomban épugy mint az olasz parlamentben és az olasz kereskedelmi kamarák kongressusán a germán rendszerhez való áttérés követeltetett s valamennyi a két állam által eddigelé kidolgozott javaslat a román rendszerrel határozottan szakított. Ezzel szemben az ifjabb elv folytonos terjedését tapasztaljuk. A 323 millió lakoshoz, kiket Borchardt 1871-ben az angolamerikai, német és legújabb váltójog területéhez számított, a belgákon kivül ujabban a magyarok is csatlakoztak, USJ nogy Olaszország és a Svájcz reformtörekvéseitől elkintve is, a létező jogállapot szerint, a régi rendszer 230 % millió lakosságával szemben az nj rendszer mintegy 352 millió lelket számlál. A mi azonban döntő jel gyanánt tekinthető, hogy a modern felfogás győzelmet fog aratni, az azon fontos körülmény, hogy a régi rendszer saját táborában, magában Francziaországban is a nézetek átalakulása konstatálható. Nem. hiányoznak ugyan a régi rendszer meleg pártfogói, az uj rendszer elkeseredett ellenségei, élükön Nouguier-rel (hisz' voltak német irók is, kik a román elv mellett és a német vrbly felfogása ellen sikra szálltak, mint pl. Biener), de egész sora a franczia jogászoknak elismerte, hogy a régi rendszer lényeges fogyatkozásokban szenved. így már Mittermaier hivatkozhatott a franczia váltójog fölött irt metsző bírálatában Fréméry-re, részben Vin-