Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 26. szám - Azok az ügyvédek. 1. [r.]

— 207 — vonatkozó intézkedései miatt fordul. Keménynek és igazságtalannak állitják a törvény azon szabályát, hogy gonosz szándékból vagy feltűnő gondatlanságból eredt kár esetében teljes elégtétel, egyéb esetekben pedig csak a tu 1 ajdonképeni kár (damnum emergens) megtérítése követelhető (1324. §.), Szemére vetik a törvénynek, ho^ya magánjogi szempontot a büntetőjogi szemponttal összetéveszti, mert hisz a legnagyobb gonoszság sem fokozza a kár nagyságát, s mégis ez esetben a kárvallott az által, hogy neki az előszereteti érték (pretium affectionis) téríttetik meg (1331. §.), a kár nagyságát meghaladó gazdagodást nyer. Megfordítva azon körülmény, hogy a kártétel kisebb vétkességre vezetendő vissza, a vagyonban támadt hiányt nem csökkenti; ha tehát levis culpa esetében csak a tulajdonképeni kár megtérítése adatik és csak azon közönséges érték téríttetik meg, melylyel a tárgy a kártétel idejében bírt (1331. §.), a megtérítés daczára, a kár nagy részben, talán nagyobb részében még mindig megtérittetlen marad. E vád alaposságát szerző teljesen szintén nem ismeri el, utalván arra, hogy a szerződés-sértés több esetében a törvény visszalépési jogot > d a sértett félnek; hogy továbbá az 1324. §. nem tartalmazza a törvénynek a kártérités módjára vonatkozó legfőbb elvi szabályát, mely inkább az, hogy a mennyire lehetséges, minden az előbbi állapotba visszahelyezendő. Igaz ugyan, hogy ily természetes visszahelyezés ritkán lehetséges, de ily esetek a gyakorlatban mégis előfordulnak. Tekintetbe veendő továbbá, hogy a késedelmi kamat fizetésének kötelezettsége sem más, mint az elmaradt nyereség megtérítésének kötelezettsége; már pedig ez nincs feltételezve az adós dolusától vagy nagyobb vétkességétől. Szerző odáig megy, hogy egyenesen védelmére kel az o. p. t. álláspon'jának. Bármennyire kemény és nem teljesen igazolható, ha a kárvallott kárának csak egy részét kapja megtérítve, mégis a törvényhozó nemcsak az ő érdekeit tarthatja szem előtt. Sőt inkább a törvényhozó a kártevő érdekeit is tartozik figyelembe venni, a kire nézve nem kevésbbé kemény volna, ha egy kis vétkesség miatt esetleg egész vagyonával lakolna, — egy nézpont, mely mellett szerző I he ring auctoritására is hivatkozhatik. A gyakorlatban különben a kárvallottak még azt is ritkán érik el, a mire törvény szerint kétségtelen igényük volna, minek oka két jelenségben keresendő. Egyrészt abbaD, hogy a biróságok gyakran vonakodnak egy keresetet kártéritési keresetnek tekinteni, s a helyett inkább teljesítési keresetet vesznek fel. Alkalmat erre az o. p. t. 919. §-a szolgáltat, mely szerint a szerződéstől való visszalépés nem, vagy nem kellő teljesítés miatt csak a törvényben meghatározott esetekben vagy kifejezett fentartás mellett lehetséges, különbé i csak teljesítés és kártérités követelhető. A gyakorlatban e szó »kifejezett« szorosan vétetik, holott a tárgyalási jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy az csak annyit jelent, miszerint magából a szerződésből felismerhetőnek kell lennie, hogy a teljesités a meghetározott időben történjék, különben a hitelező arra többé nem reflektál. A második jelenség az, hogy a biróságok a kárösszeg becslésénél igen félénken iárnak el. Már a törvénynél fogva lehetséges lévén, hogy a kárvallott kevesebbet kap, mint a mennyi kárt tényleg szenvedett, ha most a kárösszeg alacsonyan is becsültetik, akkor megfogható, hogy a kárvallott ritkán fog győzelmének örülni; következménye ennek azon viszásság is, hogy a kárösszeg a kárvallott által mindig a legmagasabbra csigáztatik fel, hogy még akkor is eleget kapjon, ha a biró a kárösszeget erősen mérsékli, — oly eljárás, mely a bírót arra kényszeríti, hogy a kárvallott állítása iránt eleve mindig bizalmatlansággal viseltessék. E tekintetben szerző az orvoslást szintén a törvény módosítása nélkül látja lehetségesnek. Összevetve mindezeket és sok egyebet, a mit az érdemes szerző az o. p. t. kártéritési jogának védelmére felhoz, el kell ismerni szerzővel nzt, hogy a kártéritési perek körüli viszásságok Ausztriában (eltekintve az eljárástól) tényleg inkább a gyakorlatra, mint magára az o. p. t.-re vezetendők vissza. De azért az utóbbi sem menthető fel egészen a vád alól, sőt azt találjuk, hogy szerző a törvény védelmében talán kelleténél messzebb is ment, messzebb mint azt talán ő maga is tette volna, ha nem a kártéritési jogra vonatkozó partiái is revisió, hanem az o. p. t. teljes revisiójának követelményével vagy épen keresztülvitelével áll szemben. Annak bebizonyítása, hogy az o. p. t. kártéritési joga nem roszabb, mint a törvénykönyv bármely más része, teljesen sikerült szerzőnek, s tökéletesen helyes álláspontot foglal el, midőn azt mondja, hogy ha az osztr. p. t. kártérítési jogának revisiója kivánatos, ugy kevés része a p. t.-nek található, a mely revisióra kevésbbé szorulna. Ebből a szempontból az osztrák ügyvédgyülés elé terjesztett, indítvány kétségkívül kifogás alá jöhet. Ha azonban a kérdést olyképen formulázzuk, vajon az o. p. t. kártéritési joga objektíve véve kielégítő és helyes elveken nyugszik-e, s vajon az nevezetesen lex ferenda esetében mintául vehető-e: a T Á R_C Z A. Azok az ügyvédek! Tissot, a szellemes, bár a megengedetten tul felületes franczia iró, ismeretes müvének egyik nem utolsó fejezetében a magyar jogi állapotokat is tárgyalván, kinyomatandó müvének e részét egy magyarhoni ismerősének adta ki felülbírálás végett. De ez utóbbi annyira túlzottnak és vastag valótlanságoktól bemzsegőnek találta a franczia iró al-fresco módjára festett képeit, s annyira féltendőnek hazája renomméját a külföld előtt, hogy a kezébe került kéziratot vissza nem szolgáltatta, így történt az, hogy e fejezet künrekedt a könyvből, s ha a gonosztevő felülbíráló ezennel a magyar publikumnak kezére játsza, ugy ezt az okból teszi, hogy lássa kiki e honban, mennyire felületesek azok a külföldiek boni viszonyaink birálgatásában, melyekkel mi magunknak, kiket pedig közelebbről érintenek, megelégedetleneknek lenni semmi okunk, s nem kevésbbé a czélból, hogy közlő magának e pasquille elnyomásáért köszönetet ízavaztasson nemzete által. Tissot azt találta a »pays des tziganes«-ban, hogy a jogi viszonyok fejlesztése kéidésében itt az utolsó években nevezetes mozgalom indult meg, melynek valamennyinek az igazságügy javítása a czélja, s minthogy ez országban az igazságügyi miseria oly akut formát öltött, hogy az államra és a társadalomra már-már zsibbasztólag kezd hatni, a tudvalevőleg hideg logikával számító magyar nép önfentartási ösztönétől vezettetve, hosszasb fürkészés után kiderité, hogy ennek a sok bajnak — okának s igy okozójának is kell lenni. E mathematikus igazságnak felfedezése után már nem lévén valami nagy feladat ez »okozó« kilétét is kisütni, kiindulva azon elvitázbatlanul helyes álláspontból, hogy a jogi bajok a kezelőikben, tehát a jogászokban rejlő bajokra kell hogy visszavezettethessenek: kijött az egyenlet 2-ik ismeretlené, a jogász; s miután a jogászból ügyvéd lesz, abselut igazságként felismertetett és a közmeggyőződés pajzsára emelve lett, hogy minden jogi bajnak s belőle folyólag minden egyéb bajnak is — egyetlen felelős szerkesztője a magyar ügyvéd. Mindenekelőtt tehát arra kellett törekedni, hogy a jogászok minél kevesebb számban érjék el azt, mire törekszenek, mit életczéljuknak tűztek ki s a miért 10—12 év óta lelkesülni tanultak. A feltételeket tehát megszigorították, az előkészülés idejét meghosszabbították, a tudori diplomát reájuk okiroyálták s mindezt azon ország-világ előtt nyíltan bevallott czélból, hogy tőle visszariaszszák; a mi a külföldire azon benyomást teszi, hogy a magyar ifjúságnak iszonya van a tudomány előtt s hogy a tudori diploma reá nézve nem mint mindenütt a müveit földön igéret földje, a hesperidák almája, de ellenkezőleg medusafő, bubus. Hogy a magyar kormány ez aktiója helyes és kifogástalan volt, ennek tanúsága az ezen országban példátlan egyhangúság, melylyel az ország valamennyi pártja e kérdésben hozzátart; és csakugyan nehéz el nem ismerni a retorsio szükséges voltát, a midőn azt látjuk, hogy a csalások, a bukások, a büntettek és vétségek ezer nemei évről évre szaporodnak ; ha a végrehajtások, elárverezések s a pénzcsinálás számos más módját, melylyel a hitelező pénzéhez jutni mer, évről évre fokozódni látjuk, s ha észleljük azon furcsaságot, hogy minden gazember oldala mellett, minden perbe fogott csaló háta mögött egy ügyvéd áll, a ki élég arczátlan a bűntetteket védeni, mentegetni és a gazemberért síkra kelni; ha azt észleljük, hogy mindenütt, a hol egy szegény váltóadóst perbe fognak, az ügyvéd nyújt erre segédkezet, az ügyvéd exequál, licitál, az ügyvéd tilt le fizetéseket, ő kér csődöt; szóval ha azt látjuk, hogy valamennyi bajnak, elszegényedésnek, nagy uraktól birtok elvételének, szegény adós paraszt kiliczitálásának egyetlen oka a magyar ügyvéd! Soha nagyobb szabású politikát. Ha nem lesz ügyvéd : nem lesz váltóper, nem lesz a törvényszékeknek dolguk, fel fog virulni a jólét, s vele az ország, nem lesz csőd, exekutió, licitátió; legfeljebb a hitelező jár pórul, a ki pénzéhez ex lege csak ügyvéd utján juthat s ilyennek hiányából prolongálni lesz kénytelen. Az ügyvédek ellen initiált aktió Tissot szerint — a kinek megfigyeléseit és előadását azonban közlő, mint már megjegyezte, elejétől végig koholtaknak és a valóságnak meg nem felelöknek tartja, — bárom