Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 24. szám - Egy illetékügyi kérdés

— 193 Jogirodalom. Ueber den Zweikampf. Geschichte, Gesetzgebung und Lösung. Von Ottó Hausner, Reichstags-Abgeordneter. Wien 1880. (S. S.) Caesar kihívókat küldött-e Pompejushoz? Ma minden boltossegéd kard élén viszi öntudatát. A párbaj ellenei számnélküliek; katonái mindnyájan. Sebol az elmélet nem bizonyult oly »szürké«-nek. A mult századokban metsző guny zápora alatt virágzott az alchemiának, a csillagászat vonalainak, a körzet quadraturájának sportja; mintha csak szakasztott mását látnók ily problémáknak ma. ha birálatot olvasunk, mely elitéli, javaslatot, mely kiirtani igéri a párbajt. Bizalmatlansággal veszünk kezünkbe minden ily olvasmányt, akár csak a női emancipatióval foglalkoznék. Mert hát nagyon sokat nagyan szépen irtak már e tárgyról, és nagyon furcsákat láttak már e tárgyban. Aunál érdekesebb és értékesebb azon rövid értekezés, melyet »Das menschliche Elend« leirója, Ausztria kitűnő statistikusa és nagyhirü szónoka a mult hónapban Bécsben e tárgyról felolvasott. Bemutatja a párbaj eredetét és múltját festői történeti képekben, bírálja mai lényegét, rámutat az intézmény szívósságának forrására, kiirtásának gyakorlati eszközére. S ez utóbbi fejtegetésében ítélete legélesebb. Szerző távol tartja magát a két ellentétes irány túlzásaitól. Álláspontja megegyez Bentham álláspontjával, mely szerint a párbaj a törvény hiányosságának kiegészítése. Szei-ző utal ama finomult, vitéz, minden lovagias gyakorlatban iskolázott nemzetre, az angolokra, kik zaj és feltűnés nélkül a párbajt úgyszólván minden nyomaival kiküszöbölték.— Hogy az ókorban, a bibliai korban épugy mint a classikaiban, a becsületbeli párbaj ismeretlen dolog volt, a becsületről akkoriban uralkodott fogalomban fekszik. A zsidóknál összeesett a becsület az istenfélelemmel s erénynyel; agörögöknél s a rómaiaknál a közület iránti kötelességek teljesítésének volt eredménye. Csak az állam foszthatott meg tőle. Aki megtámadta, a törvény s a közvélemény által kétszeresen sújtatott. Ezen kor párbajai látványosságok voltak, vagy harczi episodok, melyeknél a hadi koczka sorshúzással egyes kezeibe tétetett. A tömegharcz helyébe néha a monomachia lépett. Du Verger de St. Thomas azt állítja »Nouveau Code du duel« cz. munkájában, hogy a görögök és rómaiak a párbajt azért nem ismerhették, mivel pogányok voltak s náluk hiányzott ama hit az isteni gondviselésbe, mely a párbaj alapját képezi. Mig e szerző igy a párbaj keresztény intézményét nem ismerő pogányokat, Platót, Perikiest, Leonidast és Scipiot egy kissé megszánja, néhány lappal utána elfelejti e-en levonásait és öntetszelgöen elmeséli, mikép dédősei, a galliaiak, minden legcsekélyebb indoknál és indok nélkül párbajra keltek druidi kultusuk daczára, és hogy még a pogány főpapi méltóság is néha párbaj szerencsés kimenetelének képezte diját. De ezen galliai párbajok csakugyan alig tekinthetők egyébnek mint verekedéseknek gyilkos * " fegyverekkel, mint azok durva és hevesvérű népeknél minden időben előfordulni szoktak. A becsületbeli párbaj szerző szerint is kereszténygermán eredetű, utódja abirói párbajnak és istenitéletnek, melyek mellett egyidejűleg is fenállott mint azok kinövése. Figyelmet kelthet, hogy azon vallás, mely lényegében oly meglepően hasonlít a keresztény valláshoz, a buódhaismus, annak legtöbb híveinél, igy a japánok, mongolok, thibetanok és anamitáknál előmozdította a párbajt, holott a brahmanismus és azislam híveinek száz és száz millióinál a párbaj, a becsületbeli verekedés teljesen ismeretlen és a leglovagiasabb arabs scheich megvetéssel vállat vonna a gondolatnál, hogy valaki Deki imputálhatná az oly bolondságot, miszerint annak, ki megsértette, vagy nejét meggyalázta, még alkalmat adjon arra, hogy neki golyót röpíthessen testébe. A párbaj első történeti fellépését szerző a IV. századba ÍPSZÍ. A nyugoti góthok annak első hősei. Az első törvénykönyv, mely az istenitéletet behozta, Gundebald király burgundi törvénykönyve a VI. század elejéből, melyből a bajorok, thüringiek, friesek törvényeibe, a Schwabenspiegel, a Sachsenspiegel s a longobardi jogba átment. A lex salica nem vette fel, mi azonban nem akadályozta, hogy a birói párbaj a frankoknál is elterjedt. Az egyház századokon keresztül habozgató, ingadozó álláspontot foglalt el. Pápák, szentek, főpapok ajánlták, sőt parancsolóan előírták az istenitéleteket; pápák, szentek, zsinatok, főpapok kárhoztatták. IV. Martin pápa excommunicált egy lovagot, mivel az el nem fogadta volt a kinált párbajt, IV. Leo pápa s alatta a valence-i zsinat excommunicált mindenkit, ki párbajt viv. Mintha csak a mai időjárást látnók, melynek észszerű igazságosságának magaslatáról a katonatiszt, ha kihívást el nem fogad, quittirozásra kényszeríttetik, ha sikeresen megvív, fegyházba hurczoltathatik. Nincs tehát meglepő abban, hogy szent Agobard buzgóan fáradozott a gundebaldi törvény abolitióján, mig novarai Péter püspök maga is megverekedett. Mily hihetetlenül csekély indokok lehettek az ily párbajok előidézői, mutatja Orleans városnak 1167. évben kiadott egy charta, mely 5 sols alatti adósságoknál betiltotta a párbajt. A birói bárbaj gyérülésével virágzásra jutott a becsületbeli párbaj. Ez kezdetében hasonlólag a nyilvánosság, ünnepélyesség és törvényszerűség fényével lépett fel. Királyi engedelem kéretett ki, a kihivást hirnök vitte át a király nevében. A verekedések óriási elterjedésével az engedelem gyakran megtagadtatván, az engedelem kikérése mellőztetett, kijött a divatból, a formalitások egyszerüsültek, elfajultak. Igy a XVI. század végével például Francziaországban a párbaj valóságos országos bajjá nőtt, a nemességet kiirtással fenyegette. Világos nappal vivtak Páris legnépesebb utczáiban, valamennyi segéd vivott a vívókkal együtt, fáklyák mellett. — A végzetes hibát, melybe kivétel nélkül minden törvényhozás esett s mai napig van szemben a párbajjal, szerző szerint a törvényben szabott büntetési tétel túlzott, az uralkodó szokások és fogalmakkal nem számoló szigorában rejlik. Nem súlya, hanem bizonyossága a büntetetésnek riaszt vissza. A túlzott szigor látszatos szigor. IV. Henrik 1602. évi blois-i ed'.ctjával halálbüntetést s vagyon elkobzást szabott a párvivókra s 6 év alatt 7000 kegyelmi levelet irt alá. XIII. Lajos 1623-ban St. Germain-i edictjával halálbüntetést szabott a segédekre is. De ez ép oly kevéssé használt, mint az 1643. és 1651. párisi edictumok, melyek minden részest, sőt azok leszármazóit is nemesség elvesztésével és infamiavai is sújtották. Még nagyobbra nőtt a baj XV. és XVI. Lajos alatt, mig a nagy forradalom vas seprűjével száz és száz más balszokással a párbajt is elseperte. A napóleoni epopoea újra helyreállitá a párbajt, és pedig a teljes büntetlenség alapján. Sem az 1791. sem a 1810. évi code Napóleon nem tesz említést a párbajról mint bűncselekményről. A harczi zaj közé, mely egész Európát átviharozta, újra vegyültek a párvivók pisztolydurranásai. A bourbonok visszaérkezése után a baj még nagyobbodott. — Ep oly eredménytelen maradt az 1540. évi nápolyi, 1643. piemonti törvények tulszigora. A Carolina nem emliti. Nem csoda, hisz maga V. Károly császár kétszer hivta ki párbajra L Ferencz királyt. 1668-ban a párbaj is »an Leib und Leben« büntettetett. Legborzasztóbb volt Frigyes Vilmos 1688. évi edictuma, mely halálbüntetést, becstelenitő elásatást és vagyonkobzást rendel. Nem sokkal szelídebb volt az 1682. évi osztrák törvény. Spanyolországban a toledai zsinat óta (1473.) a birói párbaj megszűnt volt; Angliában formailag C9ak 1819. szüntetett meg. A britt legnagyobb államférfiú Pitt, legnagyobb szónok Canning, legnagyobb hős "Wellingtone, párviadalokat vivtak. És ma a párbaj Angliából teljesen száműzve van. A lökést a katonaság adta s a katonai büntetőtörvénykönyv, mely igen bölcs intézkedéseket foglalt magában a becsületsértésekről a magyarázatadás, bocsánatkérés, elégtételadás és megtorlás négy fokáról, melynek a sértést követnie kell. Ezen intézkedések igen kedvező fogadásban részesültek. Hatalmas anti-párbajtársaság alakult, melybe 17 admiral, 60 tábornok, 392 katonatiszt s több mint 500 lord és képviselő belépett. S ime, 30 év lefolyása után a fegyveres elégtétel eltűnt az angol földről, a ritka kivételek a részeseknek a kizárást hozzák minden jó társaságból és a veszélyes őrültség foltját. Hasonló socialis módon száműzte Portugál a párbajt, és ott a párvivóknak bezáródik minden ajtó, hátat fordit a legjobb barát. A continensen a közműveltség mélyebbre terjedése, a higgadt reflexió uralomra jutása és a gazdasági kérdések rémitő komolysága daczára mindenkit, a ki számítani kiván a társadalomban, a legcsekélyebb alkalom oly helyzetbe hozhat hogy a párbajnak váljék bolondja. Emlékezetben van még a porosz rendőrfőnök Hinkeldey megöletése Rochow által, Lassale megöletése Racovizza által, Bismarck és Virchow, Turgot és Soulé, Ratazzi és Minghetti, Montpensier prátendens és Enrique infans stb. közti párbajok és nemkevésbé a legújabb párbaj-seria politikai és nem politikai háttérrel Budapesten. Figyelmet érdemel az ellentét ama erély, következetesség és szenvedélyesség között, mellyel a halálbüntetés kérdése Európa minden országában és törvényhozásában tárgyaltatik és azon közöny és apathia között, melylyel a párbaj kérdése félre tolatik. Pedig szerző igen helyesen jegyzi meg, hogy az utóbbi egykedvűen elhanyagolt kérdés a kettő között a fontosabb. Szerző kimutatja azt statistikai uton. Az esküdtek, szakbirák és fejedelmek lágyszivüsége az utolsó években (1870—1878) a gyilkosság miatt tényleg végrehajtott halálbüntetéseket átlag egész Európában évenkint 50 esetre apasztotta, melyekből esnek Nagybrittaniára 15, Francziaországra 12, Osztrák-Magyarországra 8, Németországra 6, Belgiumra 4, Olaszországra 3, Svéd-Norvégiára 2. Oroszországban köztudomás szerint