Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 22. szám - Bírák kineveztetése

— 170 — férence-okat. A methodus a mily egyszerű ép oly kitűnő, rendesen az eredeti források fejtegetéséből, azoknak az elvekre való visszaviteléből s ezeknek ismét az egyes részletekre való alkalmazásából áll, egyszerű beszélgető formában a tanuló és tanár közt. A tanulók a legnagyobb elragadtatással dicsérik e kitűnő intézmény előnyeit, a tanárok meg épen az egyedüli szernek tartják, mely képes volna a franczia jogoktatási rendszer kirivó hátrányait orvosolni, s mely arra a gondolatra vitte őket, miszerint a »Sociélé pour l'enseignement superieur« ülésén kimondták, hogy a repetitoriumok minden tanulóra nézve kötelezőknek mondattak ki; többet várnak tőle mint a legfényesebb előadásoktól, mint a vizsgák számának megkétszereződésétől. Egy oly eszmének kifejezése ez, mely mind Németországban, mind a szomszéd Ausztriában mindinkább utat tör magának. S minálunk! — — mi még mindig csak a vizsgákkal és a catalogus-olvasásokkal bajlódunk, vajon nem lehetne-e a mi colloquiumainkat, e szerencsétlen valamit, melyeD rendesen csak az constatálható, hogy ki mennyit nem tud, czélszerüen »conféreuce«-okká repetitoriumokkal vagy practicumokkal átalakitni. A »conférence«-ok a legközelebbi practicus czélnak megfelelőleg, mint a vizsgára való előkészülés legjobb eszköze, tekintetnek; ámbár igen sok függ a tanár ügyességétől, hogy mit csinál belőle. Volt alkalmam egy párt hallgatni, melyben a tanár igen szépen pótolta az előadások hiányát, valóságos tudományos szellemet igyekszik e leczkékbe bevinni s az iránt hallgatóiban az érdeklődést felébreszteni. Igen sajnos azonban, hogy e jótéteményben minden tanuló nem részesülhet, mert ha a 10 conférence mindegyikére a maximumot 50 et veszünk is, még mindig csak 500 tanuló, ki a conférenceokon részt vehet, a mi a párisi jogi facultás 2000-et meghaladó népességének még egy negyedét sem teszi. Itt a magán- speculatiónak a legtágasabb tér nyilik, főleg a párisi facultáson, hol számtalan magántanuló van, azaz kik fel vannak mentve az előadások látogatásától (dis pense d'assiduité). Egy oly rendszer ez, melynek megszüntetésére Francziaországban seDki sem gondol, s mely a helyzet kényszerűségében találja igazolását. A colonián és vidéken levő hivatalnokok részint a nagy távolság, részint az anyagi körülmények miatt nem küldhetik gyermekeiket akadémiai városba, másrészt meg a franczia bourgeois talán sok tekintetben igazolt előítéleténél fogva a »roszkirü« Párisba nem meri gyermekeit minden felügyelet nélkül küldeni. Az ily tanulóknak okvetlen szükségük van segédeszközökre, hogy a vizsgára előkészülhessenek, melyeket részint az irodalom részint az úgynevezett jogi repetitorok (repetiteurs de droit) a legnagyobb mértékben és a legjobb minőségben szolgáltatnak. (Befejezése köv.) Dr. Nagy Dezső. Bírák kineveztetése. Az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával folytatott vitatkozások élő képet állitottak lelkünk elé igazságszolgáltatásunk minőségéről. Az egyik törvényhozó azt hangoztatja, hogy nekünk tulajdonképen codificáltmagánjogunk nincsen; utána egy másik arról ad felvilágosítást, bogy a felebbezési perut rendkívül hosszadalmas és a gyors igazságszolgáltatással összeegyeztethetlen; egy harmadik törvényhozó kitünteti, bogy az írásbeliség, mely az »illetékes körök« különös protectiójának örvend, már rég eltemetendő lett volna, és hogy csakis a szóbeliség alkotásától várható jobb igazságszolgáltatás, jobb ügyvédi kar. Az egész vita az igazságügy vezetése ellen emelt hatalmas vád volt, intő szózat, hogy más útra térjünk. Egyik-másik szónok csak ugy mellesleg érintette volt a birák kinevezésénél követett rendszert. Az igazságügyminiszter ur azon volt, hogy az ellene és közigazgatása ellen emelt panaszokat megczáfolja. Hogy vajon sikerült-e ez neki, vagy nem, az oly kérdés, melynek megoldása már csak azért is hiábavaló feladat, mert a vádak megczáfolása nem szavakkal lehetséges, de tettekkel. Vajon tagadható-e annak valósága, a mi az igazságügyi költségvetés vitái alkalmával gáncskép felhozatott? Tagadható-e, hogy igazságügyi politikánk habozó, peres eljárásunk rosz, magánjogunk nincs codiíikálva, codificált büntető jogunk még mindig »irott malaszt« ? Allitható-e, hogy bíróságaink organisatiója megfelelő, a felebbezési forumok organisatiója a perekre nézve üdvös; állitható-e, hogy a birák kinevezésénél követett rendszer észszerű? Nem, százszor nem! És ép ez azon pont, melynél ma kissé időzni akarnánk. Ha az igazságügyminiszter ur ezen rendszer tekintetében azt állítja, hogy a kor bizonyos előjoggal jár: ugy ezen állítás csak részben bír jogosultsággal. Tisztelet becsület bírói karunknak. Az elhamarkodottság és az épenséggel sem nagy alaposság daczára, melylyel a bíróságok organisatiója alkalmával annak idején eljártak, bátran állithatjuk, hogy birói karunk minden instantiában számos oly egyéniséget mutathat fel, kik szellem- és jellemtulajdonságaiknál fogva, tudományuk, komolyságuk és szorgalmuk által a testületre dicsőséget árasztanak, kik előtt, tekintetbe véve, hogy tudvalevőleg rosz fizetésük mellett, gyakran materialis gondok közepette is törhetlenül teljesitik kötelességüket, meghajlunk. De azért lehetetlennek tartjuk azt, hogy általános szabályt lehessen felállítani arra nézve, mily uton módon szaporítható a birói kar ujabb erőkkel. Miért tekintethessék axiomá-nak az, hogy azok, kik bizonyos ideig valamely bíróságnál mint gyakornokok vagy egyéb minőségben alkalmazásban állottak, birói állások ujabb betöltésénél mindenesetre előnyben részesittessenek velük pályázó ügyvédek előtt ? Vajon ki merné állítani, hogy az, ki több évig birói praxisban élt, már derék bíró? És ha egy valóban derék ügyvéd egy egész közönséges »több évi practicans-sal« concurrál, miért legyenek utóbbira nézve egyedül a praxis évei mérvadók? Vajon megótalmazhatja-e az embert a bíróságnál töltött többévi praxis az egyoldalúságtól ? És vajon fontosabb-e az igazságot kereső félre nézve az, hogy birája kizárólag bírósági praxist mutathat fel, mint az, hogy valóban szakavatott egyén? És milyen egészséges alapja van azon conclusiónak, hogy oly ember, ki folyton bírósági gyakorlatban volt, jobb biró, mint az, ki hosszabb időn át gyakorlati ügyvéd volt? Oly kérdések, melyekre az igazságügyminiszter ur nem felelt. Altalános szabály, mint már mondva volt, itt nem képzelhető. ^Egyenlő képességnél«, igy az igazságügyminiszter ur, »a hivatalnok előnyben részesítendő*. Kérdés: constatálható-e oly könnyedén az egyenlő képesség? Lehetséges-e ezt a pályázati kérvényből megállapítani ? Nem! A csatolt okmányokból ? Nem engedhetjük meg, hogy bizonyítványok egyedül mérvadók lehessenek az ember megbirálásánál. Az ^egyenlő képesség« megbirálása a pályázat idején tehát nem képzelhető. De ha az életet általában, különösen pedig a jogi életet szemügyre veszszük, ugy azt állithatnók, hogy oly esetben, ha több évi gyakorlatot tanusitó ügyvéd szintén több évi gyakorlattal biró bírósági gyakornokkal concurrál, az előbbi okvetlenül előnyben kell, hogy legyen, ha ugyan a jó és practicus birói kar szükségéről szóló tan több a puszta phrásisnál. A bírósági gyakornok praxisa ideje alatt »kedélyes egyoldaluságba« éli magát bele, mely egyoldalúságot azután ezen praxis idejére való kegyeletes emlékéül megőriz egész életén át. Ügyvéd, ki már a törvénynél fogva is ügyvédi és bírósági praxisban van, formailag is már jogosulttá teszi azon feltevést, hogy gyakorlottabb, ennélfogva alkalmasabb a birói állásra, mint oly ember, ki praxisa életének legnagyobb részét azzal töltötte, hogy a biró dictatumait jegyzőkönyvbe foglalta, vagy végrehajtási űrlapokat töltött ki. Voltak esetek, hogy oly egyén, ki több éven át szakadatlanul bizonyos törvényszék bűnügyi osztályánál mint jegyző fungált, albiróivagy birói állást nyert, és igy kénytelen volt civilis perekben Ítélni, melyekről fogalma sem volt. Hány per, melyben a materialis igazság meghallgattatásért esdekelt, hány ily per tétetett tönkre már csirájában a biró ügyetlensége által? Mennyi áldozatot követelt már a »többévi bírósági praxis« rendszere, mely a birói állások betöltésénél egyedül mérvadó, hány áldozatot követelt már e rendszer, hány áldozatot fog még követelni, ha azzal nem szakittatik! És ezen rendszer üli most szomorú diadalait! Valóban sajnos, hogy az országgyűlésen egyetlen egy hang sem szólalt fel, mely e rendszert ostorozta volna. Hosszú, vajmi hosszú idő óta egyetlen egy eset sem fordult elő, hogy ügyvéd azon birói állást, melyért folyamodott, elérte volna. Az ügyvédek részéről talán senki sem folyamodott birói állásért ? Azon nem igen irigylendő állás, melybe az ügyvédek az utolsó időben jutottak, ily feltevést nem igen tesz valószínűvé. Ügyvédek azért nem neveztettek ki bíráknak, mert az illető törvényszéki elnökök, kiknek tiszte a concurrensek canditatiója, mindig csak a törvényszéki kerületekben alkalmazásban volt gyakornokokat jelölték ki első helyen kinevezendöknek. Az igazságügyminiszter ur azonban e candaidatióhoz nincs kötve; ő szabadon határozhat és dönthet. A törvényszéki elnök csakis a tapintat, a kötelesség és az elismerés érzelmétől van áthatva, a midőn az ő vezetése alatt álló hivatalnokot hozza javaslatba; a miniszter ment minden külső befolyástól, minden morális és egyéb kényszertől. Az csak nem fog tagadtatni, bogy birósági karunknak minden szakavatottsága és jelessége mellett is uj erőkkel való felelevenítése nagy haszonnal járna. Hogy ezen uj elemek nem mindig a fiatalabb »régi elemekbők volnának recrutálandók, az bizonyos. Ha már annyira ragaszkodunk a légiekhez, hát Isten nevében, legyen a birák kinevezésénél a birósági gyakornokok és ügyvédek közti arány ugy viszonyítva mint 3 : 1; de szakítsunk már egyszer azon valósággal elvvé emelt aránynyal, mely ugy szól 3 : 0. Hogy ezen utóbbi arány az authenticus, az tény. Itt okvetlenül változásnak kell beállani; különben az elavult buraucraticus rendszer jogszolgáltatásunkat valóságos joghanyatlásnak fogja bélyegezni. Móses László.