Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 19. szám - Az életbeléptetési törvényjavaslat függőben maradt szakaszai

Nézetünk szprint egész más irányban mutatkozik komo­lyabb összeütközés a fentartandó és a létesítendő állapot között. Részünkről ugyanis a következő oldalról látjuk a sajtótörvény fentartandó felelősségi rendszere és a codex e részbeni intézkedései között a kétségtelen összhangot, és az összhangba hozatal lehetőségét is kizárva. A codexnek a sajtó utján elkövetett bűncselekmények tényálladékát meg­határozó szakaszainak mindegyike a tárgyi tényálladékot lényegileg másképen formulázza, mint teszik azt sajtótörvé­nyünk e részbeni szakaszai. Vegyük egyfelől p. o. sajtótör­vényünk 3. §-át. »Ki valamely bünvagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhivást tesz sajtó utján .... stb.« Vegyük másfelől p. o. codexünk 134. §-át. »A ki ... nyomtatvány ... terjesztése által a felségsértés elkö­vetésére egyenes felhivást intéz...... stb.« A 140. §.: »... A ki azonban a sértést . . . nyomtatvány ... terjesz­tése .. . által követi el. . . . »A 171. §. :«• A ki . . . nyom­tatvány ... terjesztése ... által bűntett vagy vétség elkövetéséve egyenesen felhiv ... »A 172. §.:« A ki a 171. §-ban meghatározott módon, a törvény ellen, . . . enge­detlenségre egyenes felhivást intéz vagy terjeszt. . . .< Mindenütt látjuk, hogy codexünk a tárgyi tényálladék al­kotó mozzanatának, a sajtóvétséget magában íoglaló nyom­tatvány terjesztését tekinti. A codex idevágó szakaszai­nak csaknem mindegyikében a sajtó vétség alanyaként a terjesztő szerepel. Ki tekinthető már most a btk. szelle­mében terjesztőnek? Hogy nem csupán az elterjesztett nyomtatvány szerzője, az kétségtelen. Sőt nem egy ol­dalról állíttatott, hogy maga a szerző tulajdonképen nem is tekinthető terjesztőnek, hogy a szerző, a midőn munkáját a kö­zönségnek hozzáférhetővé teszi, azaz azt közzététel és ter­jesztés végett a megfelelő közegnek, vagyis a tulajdonké­peni terjesztőnek, p. o. a kiadónak vagy a szerkesztőnek átadja, nem munkájának terjesztése által intéz egye­nes felhivást, hanem az átadás által csak előmozdítja az ő munkájának más részéről történt terjesztése által p. o. a felségsértés elkövetésére irányzott egyenes felhívás bűn­cselekményét, így Schnierer is commentárjában meg­jegyzi, hogy az elterjesztett irat szerzője a 134. §. szerint csak annyiban büntethető, a mennyiben cselekvényénél fogva a terjesztőnek felbujtója vagy segéde yya­nánt jelenkezik. Részünkről ragaszkodunk a terjesztésnek a legtöbb iró által elfogadott értelméhez. E szerint terjesztő az, aki valamely iratra nézve tartalmának tudatával közrehat, hogy az a nagy közönségnek hozzáférhetővé tétessék. (John Holtz. Handb. III. kt.) Terjesztőnek büntetőjogi értelemben tekinthető tehát névszerint a szerző, a beküldő, a kiadó, a szerkesztő, a nyomdász és egyátalán mindazok, kik felbujtó­lag vagy segitőleg vagy tettestársi minőségben közreműköd­nek a bűnös tartalmú nyomtatványnak a közönség részére való hozzáférhetővé tételében, tehát esetleg még a szedő és a nyomdászinas is, továbbá a könyvkereskedő, az elárusító stb. Szóval a terjesztők köre egészen összeesik a részesek körével. A midőn codexünk a sajtóvétség tárgyi tényálladéka­ként a terjesztést jelöli meg, a sajtóutjáni büncselekmé nyékért mindazokat kívánja felelősségre vonatni, a kik a kifejtett értelemben terjesztőknek tekinthetők, vagyis mind­azokat, kik a szándékos közreműködés egyik vagy másik formájában a sajtóvétséget megállapító nyomtatvány terjesz­téséhez hozzájárultak. Míg jelenlegi sajtótörvényünk az egyes sajtóvétségekre vonatkozó szakaszaiban, a tárgyi tény­álladék körülírásánál oly kifejezéseket használ, melyek csak a sajtóvétség tulajdonképeni lelkére, a közvetlen tettesre, a nyomtatvány szerzőjére utalnak, —nyilvánvaló, hogy ezen kitétel: »...egyenes és határozott felhívást tesz sajtó utján«, sokkal szűkebb jelentményü, mint codexünk e for­dulata : »... nyomtatvány terjesztése által egyenes fel­hivást intéz,« — míg tehát sajtótörvényünk alapjáról a szerkesztő, kiadó stb. nem az egyes sajtóvétség tényálladé­kát meghatározó szakasz erejénél, hanem csak a sajtótör­vény 13. §-ában foglalt átalános szabálynál, az ott minden sajtóvétségre vonatkozólag megállapított felelősségi sor­rendnél, különösen pedig a sajtótörvény 33. §-ánál fogva tartozik felelet terhével: addig codexünk speciális részében, vagyis az egyes sajtóvétségek tényálladékát meghatározó szakaszaiban szerepelteti a szerzőt, a kiadót stb. a sajtóvét­ség alanyai gyanánt; a széles értelmű >terjesztése haszná­lata által az egyes szakasz sanctióját kiterjesztvén a tettesre, tettestársakra, felbujtóra, segédre, szóval a complicitas egész személyi körére. Azzal, hogy codexünk minden ide­vágó intézkedésében a terjesztőkről tesz emlitést, vagyis mig más büncselekvények tényálladékának a speciális rész­ben való meghatározásánál a tettest szerepelteti, a sajtó­vétségek tényálladékának a speciális részben való meghatá­rozásánál pedig nem csupán a tettest, hanem a részese­ket szerepelteti, kétségtelen, hogy a sajtó utjáni bűncselek­ményekre nézve az együttes felelősséget állapítja meg, sőt miután a részesség egész személyi körét egy és ugyan­azon büntetési sanctio alá helyezi, mondhatjuk, hogy HZ együttes és egynemű felelősség rendszerét (»System der gleichzeitigen und gleichartigen Haftung*) adoptálta. Feltéve már most, hogy a törvényhozó abbeli akaratá­nak, miszerint a jelenlegi fokozatos és kizáró felelősség rend­szere a codex mellett is teljes érvényében fenmaradjon, nem ád világosabb kifejezést, mint a hogy ez az életbeléptetési törvényjavaslat 7. §-ában történik, vagyis csak a sajtótör­vény 13. és 33. §-ainak egyszerű, minden további declaratio nélküli fentartása által, a dolog következő fordulatot fog venni. A sajtótörvény 13. és 33. § ainak fentartása által nalvificálni kívánt fokozatos és kizáró felelősség rendszere és a codex ide­vágó határozataiban érvényre jutott együttes felelőség rend­szere teljesen összeférhetlen lévén, nagyon közelfekvő, hogy a biró az összeegyeztetést lehetetlennek látva, hogy mindaz­által ugy a codex álláspontjának, mint a sajtótörvény fentar­tott fragmentumainak is érvényt szerezzen, a törvényhozó szándékának mást fog supponálni, mint a mit az a sajtó­törvény kérdéses szakaszainak fentartása által czélba vett, illetőleg az életbeléptetési törvényjavaslat 7. §-ának jelenlegi szerkezetében kifejezésre juttatni vélt. Nevezetesen a törvény­hozó akaratát nem arra irányzottnak fogja magyarázni, hogy a jelenlegi fokozatos és kizáró felelősség rendszere ma­radjon hatályban, hanem supponálni fogja azt, hogy bár a törvényhozó a fokozatos felelősség rendszerét akarta fentar­tani, de nem a kizáró felelősség rendszerével combiuálva, hanem az együttes felelősség rendszerével oly módon combinálva, mint a hogy az a ba­deni sajtótörvény körvonalozott felelősségi rendszerében eszközöltetett. Vagyis a codexnek a sajtó vétségek re vonatkozó határozatai alapján felelősségre vonandóknak fogja tekinteni mindazokat, és pedig együt­tesen mindazokat, kiket dolosus közreműködés terhel, igy p. o. a 134. §. alapján mindazokat, kikre applicálható, hogy a nyomtatvány terjesztése által a felségsértés el­követésére a nyomtatvány tartalmát tudva egyenes felhivást intéztek, tehát a terjesztőket a fenébb kifejtett értelemben, azaz a bűnrészeseket legszélesebb értelemben. Az ez alapon felelősségre vonható személyekre nézve a snominatio auctoris aut antecessoris«-nnk mentesítő hatályt nem fog tulajdonit­hatni, de másrészt ellenükben a dolus teljes evidentiáját fogja megkivánandónak tartani. A sajtótörvénynek fentartott 13. §-a alapján pedig — a dolosus közreműködés czimén fele­lősségre vonható személyeken kivül — a sorrend szerint felelős személyeket fogja alanyi bűnösségükre való minden további tekintet nélkül felelősségre vonandóknak tekinteni. E szerint p. o. a szerkesztőt felelősségre vonaudónak fogja tekinteni, ha a dolus, a nyomtatvány tartalmának tudata rábizonyítható, még a szerző mellett is, ha pedig a szerző felelősségre nem vonattathatnék, még akkor is, ha a dolus rá nem bizonyítható. Vagyis a szer­kesztő dolusa czimén mindig, még a szerző felelős­ségre vonatása esetében is, dolus nélkül pedig a sorrendi következés czimén fogna büntethetőnek tekintetni. így a ki­adó, a nyomdatulajdonos is. A sorrend szeriut felelősségre egyátalán nem vonható személyeket azonban, p. o. az eláru sitót, mindig csak dolus alapján. Bármennyire helyeselhető is de lege ferenda a sajtó­vétségekérti együttes felelősség rendszere, különösen, ha az egy helyes alapokra fektetett subsidiarius felelősségi rendszer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom