Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - Jogtanár lehet-e ügyvédjelölt

— 138 lezők közti közösségből a kényszeregyezség jogi alapjára következtetést vonni, e közösség praktikus szempontból elég indok arra, hogy a többség és nem a kisebbség akarata és felfogása vétessék helyesnek; a hol tehát a többség azon nézetben van, hogy a hitelezőkre és az adósra nézve előnyösebb az egyezség, miért adassék az ellenkező véleményű kisebbségnek a döntő szavazat, ha egyszer — bár az emberi gyarlóság folytán teljesen soha — de legalább lehető törvényes biztosíték adatott, hogy az adós nem csalárd ember és hogy a többség nincs mesterkélten összeállítva ? Mindezek folytán azon errdményre jutunk, hogy csak a kor követelményeinek engedünk, ha kimondjuk azt, hogy a kényszeregyezség intézménye alkotandó csődtörvényünkbe felveendő. Minthogy azonban nem czélunk itt a kényszeregyezségről monographiát irni, azért azon kérdést, hogy mezőgazdasági gyakori csapásainknál fogva, a kényszeregyezség ne terjesztessék-e ki a közönséges csődre is, legalább ugy mint az a badeni nagyherczegségben fenállolt, hol közönséges csőd kényszermoratoriummal volt megszüntethető, és azon érdekes kérdést is, vajon kényszeregyezség helyett nem jobb lenne-e egyátalán a csőd kiütését megakadályozó kényszermoratoriumot behozni: ezúttal mellőzzük és áttérüűk feltett kérdésünk második részére, hogy t. i. ha a kényszeregyezség csődtörvényünkbe felveendő, akkor ez minő szabályozás mellett történjék ? E tekintetben is rövidek lehetünk, mert el kell ismernünk, hogy a javaslat nagyjában megvalósítja azon követelményeket, melyeket az irodalom és külföldi gyakorlat megvalósitandóknak kimondott, és így csak azon néhány pótlásra és módositás ajánlására érezzük magunkat utalva, melyeket legjobb felfogásunk és belátásunk szerint az intézmény érdekében megtenni jónak gondolunk. Ezen módosítások és pótlások következők lennének: 1. A kény szeregyezség tárgyalásához nemcsak a csődben jelentkezett hitelezők, hanem azok is meghívandók, kik a csődbe nem jelentkeztek, de a vagyonbukott által mint hitelezők bevallva lettek. Hogy ezen hitelezőknek szavazati joga előbb az e felett tartott tárgyalás alapján a csődbíróság által álapitandó meg, az önkényt értetik. 2. Ha a vagyonbukott azt vallja, hogy valamely nem jelentkezett hitelezőnek rendeletre szóló forgatható papír alapján tartozik, akkor a netáni ismeretlen hitelező hirlapilag és gondnok kirendelése mellett idézendő, és ezen idézésről értesítendő azon hitelező is, kinek első izbeni rendeletére a papir kiállíttatott. 3. Oly hitelező követelése, kit az adós a vagyonfelfedezésbe be nem mondott, a kényszeregyezség által semmikép meg nem csonkul. 4. Ha oly hitelező szavaz a kényszeregyezség mellett, ki a csőd kiütése előtti egy év alatt engedmény utján szerezte követelését, akkor a csődbíróság a kisebbség kívánatára vizsgálatot köteles tartani annak kitudása végett, hogy az engedményes nem adott-e az engedményezőnek nagyobb értéket, mint milyet a vagyonbukott a kényszeregyezségben ajánl, és a bíróság ezen vizsgálat eredményéhez képest akár az illető követelést foszthatja meg a szavazati jogtól, akár az egyezség jóváhagyását tagadhatja meg. 5. A biróság feljogosítandó oly indokolt kifogásokat is figyelembe venni, melyek csak a kisebbség vagy az egyes hitelező érdekét érintik és a bíróságnak jogában kell állania az összes hitelezők javára oly korlátolások és pótlások mellett jóváhagyni az egyezséget, melyeket csak a kisebbség vagy csak egyes hitelező indítványozott, és melyeket a vagyonbukott csak birói határozat folytán mondott ki elfogadhatóknak. 6. A bíróságnak jogában kell állni, hogy belátása szerint vétkes bukás vétsége esetén is a kényszeregyezség jóváhagyását megtagadhassa és esetleg a már jóváhagyott egyezséget megsemmisíthesse, és legyen szabad a bíróságnak különösen oly esetben megtagadni az egyezség jóváhagyását, midőn az adós bebizonyítható passivitása idején aránytalanul kölcsönzött oly hitelezőktől, kik most a kisebbséggel szavaznak. 7. Ha az adós közbejött halála vagy szökése lehetetlenné teszi, hogy a kényszeregyezség megkötése után kitudott tények miatt bünfenyitő eljárás alá vonathassék, akkor a csődbíróság legyen jogosítva a bűnösség kérdése felett annyiban ítélni, a mennyiben ez a kényszeregyezség polgári következményeire befolyással lehet. 8. Kimondandó lenne, hogy ha a kiegyezett adós újra és pedig azelőtt esik csődbe, mielőtt valamely hitelezőjének quotáját kifizette volna, akkor ezen hitelező követelését az uj csődben, a kényszeregyezség tekintetbe vétele nélkül, jelentheti be. Ezek volnának még azon intézkedések, melyeket jobb praecirozással, de mindenesetre az alkotandó csődtörvénybe fölvétetni óhajtanánk, mert Dr. Július Langhammer urnák az aOesterr. Advokatenzeitung* 1879. évi folyama 9-ik számában közzétett azon javaslatát, hogy a többség mesterkélt létrehozása nemcsak azzal akadályoztassék meg, hogy a titokban adott kedvezményi Ígéretek semmi, sek legyenek, hanem hogy az ezeket elfogadó hitelezők még bűnügyi, leg is megfenyíttessenek, helyeselni nem tudjuk, mert ennek az lenne következménye, hogy a vagyonbukottak ily kedvezményeket harmadik személyek utján adnának vagy igértetnének, már pedig azt eltiltani nem lehet, hogy harmadik személy a maga zsebe terhére ne nagy. lelküsködjék, és azt még kevésbbé lehetne constatálni, hogy vajon a harmadik személy nem mint a vagyonbukott stroh-manja működik és müködött-e? De meg bajos is lenne ily bűntényt qualifikálni és a népérzületnek megfoghatóvá tenni, hacsak az Anhalt herczegségben fenállott intézkedés mintájára ki nem mondatnék, hogy a kisebbség kívánatára a többséghez tartozó mindegyik hitelező esküt tartozik tenni arra, hogy részére sem közvetve sem közvetlenül, sem a bukottól sem más harmadiktól utófizetés és utóigéret nem tétetett és kedvezmény nem adatott. A mi a csődtörvényjavaslat beterjesztése óta a hazai kereskedői körök egy része által követelt azon garantiát illeti, hogy a kényszeregyezség csak törvényes minimál-quota, nevezetesen csak 40°/0 mellett létesülhessen, szintén nem tudjuk helyeselni, és pedig azon indokok alapján, melyeket Dr. Heinrich Benies az »Ali. Jur. Zeit.« f. évi 2., 7. és 10. számaiban meggyőzően fejtett ki. Teljes igaza van neki, hogy e quotának sem észszerű sem gyakorlati kulcsa nincs, hogy a minimal-quota csakhamar maximal-quotává fajulna; hogy az egy valóságos Prokrustes-ágy, mely egyik esetnek hosszfl, a másiknak meg rövid lenne; hogy ez a hitelezőknek a a kutatás és ellenőrzés iránti kötelességükre altatólag hatna, hogy ily quota felállítása által a minoritás uralná a majoritást; hogy mig e quota a jólelkű embert nem tartaná vissza, hogy vagyona teljes kimerítéséig sorsának jobbraforditását meg ne kisértse, addig a roszhiszemü adósnak biztos kulcsot adDa, hogy hitelezőinek mennyi vagyonát szabad elköltenie és ő adósságától mégis teljesen megszabaduljon; hogy e minimalis quota valóságos felhívás az adósokhoz, hogy utolsó perczben lehetőleg igénybe vegyék hitelüket, hogy a legutolsó hitelezések segélye mellett és ezek különös kárára a régi hitelezőknek a törvényes minimál-quotát megadhassák, és végre az is bizonyos, hogy a törvényes minimal-quota sok esetben az adóst oly egyezség elfogadására birná, melynek meg nem felelhetne, a mennyiben azon számítása, hogy mégis jobb 40°/0-kal mint 100-zal tartozni, csak illusoriusnak bizonyulna. Dr. Berkovits Ferencz. Jogtanár lehet-e ügyvédjelölt? — n.— A legfőbb Ítélőszék már kimondotta azt, hogy jogtanár nem vehető fel az ügyvédek lajstromába. Ha vajon azonban jogtanár felvehető-e az ügyvédjelöltek lajstromába, ez iránt a legf. ítélőszék tudtunkkal még nem nyilatkozott. A kérdés nemrég praktikussá vált egy vidéki ügyvédi kamara előtt fekvő konkrét eset alkalmából, mely egyelőre azzal végződött, hogy az illető kamara egy jogakadémiai tanár kérvényét az ügyvédjelöltek lajstromába leendő felvétele iránt elutasította. Nézetünk szerint helytelenül, s legyen szabad ellenkező felfogásunkat a következőkben indokolni: A szóban forgó ügyvédi kamara választmánya elutasitó végzésében az ügyv. rtts 5. § - á n a k 3. bekezdéséből indult ki, melynek értelmében a kimutatandó joggyakorlatba csak azon idő számittatik be, mely 2>kizárólag« a joggyakorlatban töltetett, kivéve a betegség, katonai szolgálat és évi szabadság idejét, mely azonban két hónál továbbra nem számittathatik be. A kamarai választmány lehetetlennek tartotta, hogy egy jogtanár hivatalos állása mellett kizárólagos joggyakorlatot folytathasson, s el kell ismerni, hogy ezen argumentátió első tekintetre helyesnek látszik. Ha a »kizárólagosságoU szószerinti értelmében veszszük, kétségtelen, hogy a joggyakorlat minden más foglalkozással összeférhetlen, minden más foglalkozást kizár, s tökéletesen közömbös, vajon ezen más foglalkozás hivatalos vagy magánjellegü-e ? Ámde ha a joggyakorlat természetét közelebbről vizsgáljuk, meg fogunk győződni arról, hogy az érintett szűk, grammatikai magyarázat helytelen, hogy az sem az ügyv. rtts szellemével, sem a tényleges életviszonyokkal össze nem egyeztethető. Mint minden foglalkozás, ugy a joggyakorlat is időhöz van kötve, időben teljesíttetik. Ha ezen idő meg van határozva, pl. meg van állapitva, hány órát és mely órákat kell az illető foglalkozásban tölteni: akkor kétségtelen, hogy a foglalkozás kizárólagossága csak arra vezethető vissza, hogy a meghámozott idő alatt