Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - Jogtanár lehet-e ügyvédjelölt

— 139 — semmi más foglalkozás nem üzhetö. Ez állana a joggyakortatra nézve is, ha a törvény megállapítaná azt, hogy a joggyakorlat naponta menynyi időt és mely időt kell, hogy igénybe vegyen. Ámde az ügyv. rtts ilynemű intézkedést sehol sem tartalmaz, s közvetve sem lehet a joggyakorlatra nézve (értvén itt mindig az ügyvédi s hasonló joggyakorlatot) egy határozott időt megállapitani. Nem lehet nevezetesen a joggyakorlat természetéből sem. Mert ha a joggyakorlat ki is terjed mindennemű cselekvényekre, melyek az ügyvédi foglalkozás tárgyát képezik, ezen cselekvények teljesitése még sincs egyenlő módon meghatározott időhöz kötve. Legfölebb a hatóságokkal és kül önösen a biróságokkal való közvetlen érintkezésről lehetne mondani azt, hogy az meghatározott időhöz van kötve, a mennyiben ezen érintkezés csak az illető hatóságok hivatalos órái alatt lehetséges. Azonban nyilvánvaló, hogy ezen időmeghatározás is fölötte tág, mert hisz a hatóságokkal való érintkezés a hivatalos órákat teljesen nemcsak nem tölti be, de sőt azoknak csak egy kis részét és ahhoz még igen különböző részeit foglalja el. Sem a törvényből, sem a joggyakorlat természetéből nem lehet tehát következtetni azt, hogy a joggyakorlat mennyi időt és minő időt kell, hogy elfoglaljon; a miből következik, hogy ajoggyakorlatmeghatározottidőhözegyáltalában kötve nincs. A joggyakorlat csak azt foglalja magában, hogy az ügyvédjelölt az ügyvédi tevékenység minden nemeivel foglalkozzék; hogy azonban a napnak mely idejét és mennyi idejét szenteli e foglalkozásnak, az tökéletesen közömbös. De következik abból egyúttal az is, hogy a joggyakorlat »kizárólágossága« nem jelenthet annyit, mintha minden más foglalkozás ki volna zárva, mert ha én a joggyakorlaton bárminő és bármennyi időt tölthetek, akkor nem eshetik kérdés alá, hogy én minő időt és mennyi időt töltök más foglalkozásban. A joggyakorlat kizárólagossága különben még akkor sem jelentene annyit, hogy minden más foglalkozás ki van zárva, ha a joggyakorlat ideje határozottan meg volna állapítva; mert hisz ezen időn kivül más foglalkozás kérdés alá szintén nem jöhet. Ha azonban a joggyakorlat kizárólagossága nem jelent annyit, hogy más foglalkozás ki van zárva, hát mit jelent az akkor? Hogy valamit jelent, az kétségtelen, mert különben a törvény e kifejezést bizonyára nem használná. Szerény nézetünk szerint a joggyakorlat kizárólagossága csak annyit jelent, hogy az ügyvédjélölt a joggyakorlatot mint állandó, következetes, folytonos, hogy ugy mondjuk, iparszerü foglalkozást űzze. Ezzel ellentétben áll az alkalomszerű esetleges foglalkozás, a midőn valaki csak az adott alkalom által, tehát nem előre megfogamzott tervszerű szándék által vezéreltetik. Hogy ilyen alkalomszerű joggyakorlat nem nyújthat elégséges garantiát arra nézve, miszerint valaki magát a törvénykezés terén kellőleg kiképezze, az nem szorul bizonyításra. A törvényhozónak tehát okvetlenül követelnie kellett azt, hogy a joggyakorlat állandó foglalkozás tárgyát képezze, s ez az, a mit a törvényhozó értett, midőn azt mondja, hogy a joggyakorlatnak kizárólagosnak kell lennie. Kétségtelen ugyan, hogy a törvényhozó helyesebb kifejezést is használhatott annak megjelölésére, a mit értett; de hogy a kizárólagosság csakugyan azonos értelműnek vétetett a joggyakorlat állandóságával, azt a már kifejtetteken kivül különösen még azon megfontolás is igazolja, hogy a joggyakorlat állandósága egymagában teljesen biztosítja a kellő kiképzést, a nélkül, hogy szükséges volna azt is követelni, hogy az ügyvédjelölt semmi más foglalkozást ne űzzön, a mi [különben gyakorlatilag telje sjenkivi he tétlen. Csak annyiban lehet követelni azt, hogy az ügyvédjelölt a joggyakorlaton kivül más foglalkozást ne űzzön, a mennyiben ezen más foglalkozás a joggyakorlatállandóságánakjellegét rontaná le, vagy annyira befolyásolná, hogy az illető a joggyakorlat minden alakzataival megismerkedni képtelenné válik; pl. ha egész napon át hivatalban álvén, a joggyakorlatot csak este folytathatná, ugy hogy tárgyalásokra, végrehajtásokra stb. el nem mehet. A joggyakorlat kizárólagossága tehát az egyedül helyes magyarázat szerint csak annyit jelentvén, hogy az ügyvédjelölt a joggyakorlatot mint állandó foglalkozást űzze, a nélkül hogy más foglalkozás ki volna zárva, feltéve, hogy ezen más fogsalkozás a joggyorlat állandóságát és hogy ugy mondjuk egyetemességét le nem rontja: most csak az a kérdés, vajon a jogtanári foglalkozás mellett folytatható-e ily állandó joggyakorlat, s vajon a jogtanári foglalkozás megengedi-e azt, hogy az illető a joggyakorlat tárgyát képező minden foglalkozásban részt vegyen ? A jogtanári állás természete eléggé ismeretes, s így azt fölösleges bővebben ecsetelnünk. Fölöslege utalnunk arra, hogy a jogtanár hivatalos elfoglaltsága átlag naponkinti 2 órai előadásra s az időközönkint tartandó vizsgálatokban való résztvételre szorítkozik. Azt sem szükséges kiemelnünk, hogy a jogtanár semmi vagy igen kevés korlátozás alá esik arra nézve, hogy előadásait a napnak mely óráiban tartsa. Hogy pedig az előadásokra való készülés tekintetében egészen közömbös, hogy az mikor történik; hogy ezen készülés az esti órákban épugy történhetik mint nappal: azt is szükségtelen hangsúlyoznunk. Hogy ilyen foglalkozással az állandó joggyakorlat összeegyeztethető nem volna, azt belátni valóban nem vagyunk képesek. Hi valakinek, ugy a jogtanárnak és különösen a vidéki jogtanárnak, a ki vizsgákkal tulhalmozva mint a fővárosi tanár nincs, van módjában, tanári teendőit ugy beosztani, hogy a joggyakorlat semmi fogyatkozást ne szenvedjen, hogy a joggyakorlat minden ágaiban részt vehessen, nemcsak periratokat szerkeszthessen, hanem a hatóságokkal is érintkezhessek, tárgyalásokra, végrehajtásokra stb. is elmehessen. Avagy a jogtanári foglalkozás minősége az, mely miatt az a joggyakorlattal összeférhetlen ? Hisz a jogtanár épen a joggal foglalkozik, igaz, hogy csak elméletileg; de hisz a jog elmélete a jog gyakorlatának épen alapját képezi, tehát a gyakorlattal nemcsak ellentétben nincs, de sőt utóbbi által egyenesen feltételeztetik! Hogy az ügyv. rtts a jogtanári foglalkozást a joggyakorlattal összeegyeztethetőnek tartja, kitűnik különben annak 5. §-a 5. bekezdéséből is, mely a jogtanárokat azon kedvezményben részesiti, hogy az ügyvédi vizsgára leendő bocsáthatás czéljából csak két évi joggyakorlatot kötelesek kimutatni. A törvény sehol sem mondja, hogy ezen két évi joggyakorlat a jogtanári állás elfoglalását megelőzőleg betöltetett légyen, a miből következik, hogy a két évi gyakorlat beszámittatik akkor is, ha az a jogtanárság alatt folytattatott. A törvény tehát nyilván abból indul ki, hogy a jogtanári állás a joggyakorlattal nem összeférhetlen, s ha felmerUlő eset alkalmával a jogtanár felvétele az ügyvédjelöltek lajstromába megtagadtatik, ez a törvény által engedett kiváltság részbeni hatályon kivül helyezésével volna azonos, a mire csak a törvényhozó illetékes. Végül még a következő méltányossági okok is harczolnak a mellett, hogy a jogtanár a joggyakorlattól és ennek alapján az ügyvédi vizsgától el ne zárassék. Bárminő szép és kellemes a jogtanári állás, mégis előfordulhat az eset, hogy a jogtanár a birói vagy ügyvédi pályára akar átmenni. Indokolt-e már most ezen átmenetet megnehezi teni? Azt hiszszük épen ellenkezőleg, ezen átmenet csak kívánatos lehet, s különösen a birói kar csak nyerhet azáltal, ha alapos elméleti készültséggel rendelkező egyének abba belépnek. Külföldön a jogtanárt már mint ilyent tartják qualificáltnak a legmagasabb birói állomások elfoglalására. Utalunk többi közt ar uj német »G e r i c h t sver fassungsgezetz«-re, melynek 4. §-a azt mondja: »Zum Richteramte befáhigt ist jeder ordentliche öffentliche Lehrer des Rechts an einer deutschen UniversitüU; hogy pedig a jogtanárok ezen kiváltságolása nem indokolatlan, mutatja azon tapasztalati tény, hogy a német főbiróságok legkitűnőbb tagjai épen a tanárok sorából kerültek ki. A hanza-városok legfőbb bírósága, a 1 ü b e c k i főtörvényszék legnagyobb virágzását H e i s e elnöksége alatt élte, aki előbb göttingai tanár volt. H e i s e után e bíróság elnöke egy ideig a hires W a c h t e r volt. A most már megszűnt lipcsei kereskedelmi főtörvényszék legjelesebb elnökei tanárok voltak, így nevezetesen Goldschmidt, Hahn, R ö m e r — s még számos más példát más országokból is lehetne idézni. Hogy nálunk az 1869. IV. t.-cz. megalkotása alkalmával a jogtanárokat mint ilyeneket a birói állásra qualifikáltaknak kimondani jónak nem találták, annak ugyan tekintettel különösen a vidéki és főleg a felekezeti jogtanárok átlagos képzettségének alacsony színvonalára, meg volt a maga jogosultsága; de ha ezt elismerjük is, mégis annyir a semmi esetre nem szabad mennünk, hogy a jogtanárt az ügyvédi vizsgától s igy a birói és ügyvédi uualifícátió megszerzésének lehetőségétől elzárjuk. Még ha az ügyv. rdts inkább a mellett szólana, hogy a jogtanár az ügyvédjelöltek sorába fel nem vehető, még akkor is indokolt volna, a törvényt ellenkező értelemben magyarázni. Ismételjük azonban, hogy az ügyv. rdts a jogtanári állást a joggyakorlattal Össze férhetlennek nem nyilvánítja, sőt hogy a kettőt egyenesen összeférhetőnek tartja; nincs tehát arra szükség, hogy erőszakos magyarázatot alkalmazásba vegyünk.