Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - Párisi levelek. 4. [r.]

— 136 — legkülönbözőbb tényezők mindenkori és ideiglenes termékei. Volt idő, hogy mindenki természetesnek tartotta, hogy az adós, a ki fizetni nem tud, a hitelező által még életétől is megfosztathassék; később jött idő, melyben természetesnek tartották, hogy az adós, a ki fizetni nem tud vagy nem akar, az állam kényszerítő hatalmának segélyével fogságba vethető; most már van és még inkább lesz idő, hogy bizonyos feltételek fenforgása esetén az adós annyit sem tartozik fizetni, mennyit különben köteles lenne, hanem a hitelező az állam kényszerítő hatalmánál fogva kevesebbel is tartozik megelégedni, és ime körülbelül itt vagyunk a kényszeregyezség terén. Már Marcus császár egy decretuma azt határozta, hogy a meghalt adós jó hírnevének fentartása végett a praetor az elhunyt adós hitelezőinek kisebbségét kötelezhette arra, hogy követeléseiket azon arányra szállítsák le, melyet a hagyatékból az örökös által fizethetni a hitelezők többsége elfogadhatónak talált. Ebből kiindulva a német gyakorlat tovább ment és azt mondá, hogy élő adós is juthat önvétke nélkül oly helyzetbe, hogy a csőddel járó gyalázatanak1) kikerülése végett a hitelezők kisebbsége engedni köteles a többség azon méltányos felfogásának hogy az adóst ért vétlen szerencsétlenségben az összes hitelezők részesüljenek az által, hogy követeléseik egy részéről mondjanak le. Azonban még máskép is fejlődött a dolog, és a kereskedői önérdek, ezen a kereskedelmi jogot szült közérdek, mely gyakran kimutatható motívum és még gyakrabban a szokásos jogfogalmak ellenére működik, a hitelezők és adós közös kielégítendő érdekének minősítette a kényszeregyezséget, és így történt, hogy Olaszországban, mint a középkor legkifejlődöttebb kereskedésével biró országban fa kereskedői testületek a doctrina határozott ellenzése daczára2) statútumok utján léptették életbe a kényszeregyezséget oly esetben, midőn megszökött, tehát roszhiszemü adós bukása forgott fen, amiből azután természetes volt a fejlődés, hogy később helyt adtak annak jóhiszemű kereskedő bukása esetén is. S mi e tekintetben osztjuk c-gy német szerző azon nézetét, hogy ha vitássá is tehető a tétel, hogy a jog ') L. Hefter tasár czikkét az »Arcliiv für die eiv. Praxist 10-ik kötetében. '-) L. Fuchs, der deutache Concursprocess. Leipzig 1877—142. 1. A sajtó tisztességes része már előre félt, s óvatosságra figyelmeztette az elnököt, ki kötelességének megfelelni vagy nem tudott vagy nem akart. A közönség és a sajtó beleavatta magát a perbe, az esküdtekre nyilvános pressiót gyakorolt, ugy hogy ez utóbbiak előtt sem a vádlott ült a vádlottak padján, az ő szemeik előtt is csak egy szerelmi történet lebegett. A sokoldalú befolyásolás mintegy elnyomni látszott bennük a józan észt, a felkorbácsolt érzelmek uralták egész valójukat, az érzelmek, melyeket oly könnyű hamis irányba terelni. A franczia sajtó és a franczia ügyvédek nagy mesterek az úgynevezett »coup de théátrec szervezésében, s a franczia nagyon fogékony a pillanatnyi hatások befogadására. A tárgyalás 11 órakor délelőtt kezdődik; 8 órakor már csinálják a belépésre jogosítottak a »queu«-t, hogy helyet foglalhassanak. A vádlottnő csinos külsejű. A nőknek nagy hatalmuk van a franczia férfira, még ha biró is, a ki pedig itt nem igen szokott valami udvarias lenni a vádlott iránt. Midőn a vádlott fekete ruhájában sápadt szinü zöldesbe átcsapó megtörött arczával, roskatag léptekkel a tárgyalási terembe lép, a közönség hallhatólag nyilvánítja szánakozó érzését. Ez érzés elragad az esküdtekre és a bírákra, söt még a zsandárokra is. A zsandár karját nyújtja a vádlottnak s ugy vezeti a vádlottak padjára, melyet most az elnök által rendelt karos szék helyettesit. E kitüntető figyelem, e feltűnő megkülönböztetés mily benyomást gyakorolhat az esküdtekre, e rendszerint egyszerű emberekre, kik oly kérdőleg tekintenek a törvény szolgáira ? Nem előleges utasítást foglal-e ez magában ? Nem hiába jegyezte meg egy lap, hogy »igen el vagyunk ragadtatva a birói és zsandári udvariasság ez eclatans nyilatkozata által, és ha már így van, akkor igen szeretnők, hogy ugyanazon módon viseltessenek a törvény szolgái minden vádlott irányában; ha a törvény előtt mindenki egyenlő, legyen az a cour d'assise előtt is.« A vádlott kikérdeztetése, a tanuk kihallgatása, melyek több tárgyalási napot töltenek be, a legizgatottabb jeleneteket, a tetszés- és nem-tetszésnyilvánítás minden tartózkodás nélküli kifejezését idézik elő a közönség részéről. Nevetés, morgás, hurrogatás, taps minden pillanatban, a hallgatóság kizárólag a vádlott pártjára áll, feleleteit bravóval fogadja. A csábító Gentien mint tanú golyóval a lábában, sántikálva, világos kesztyűben és ruhában jelenik meg mint párisi gavallér; arczán a nyugalom kifejezése, belépténél a közönség gúnyos nevetéssel, majd feleleteit hangos morgással és lehurrogatással fogadta. Milyen a külső megjelenése a csábitónak és a csábitottnak, ez maga elég a könnyen hevülő francziának, hogy a vádlottat s az áldozatot felmentse, a tanút elitélje. Igen szellemesen jegyezte meg egyik lap, hogy ha Gentien fekete ruhában és szomorúbb arczczal jelenik meg, talán elitélték volna a vádlottat. S mindezzel szemben mit tesz az elnök ? Passive viseli magát, szabadon engedi folyni a dolgot. Mi volt ez a közönség? A »Gazette des Tribunaux« igen találólag jellemzi: csak a gazdasági érdeket tartozik követői, mégis áll az, hogy a ki csupán theoretikus szempontból opponál, a felett az élet csakhamar napirendre tér át. S azután ne feledjük el, hogy ma már a socialistikus mozgalom nemcsak a papiron létezik, hanem a mindenkori társadalmi fejlettséghez alkalmazható elvei nolens-volens testet nyernek, és igy mindinkább érvényesül az elv, hogy az egyén a társadalom utján boldoguljon és a társadalomban kitört veszély esetén a többség érdeke legyen irányadó. Nem meggondolásra ad-e okot azon jelenség, hogy mig Németország nyílt ellenséges állást foglal el a socialismus ellen, kormánya mégis életbeléptette a kényszeregyezséget, mely azon socialistikus maggal bir, hogy a bukottá lett szerencsétlen adós hely. zetén könnyittessék az által, hogy veszteségeinek egy részét a hitelezők vegyék át, és igy a veszteség nagyobb körbeni elosztása által annak elviselése a társadalomra is könnyebbé tétessék ? Miért tette ezt Németország kormánya ? Kétségtelenül csak azért, mert az érdekelt körök többsége ezen értelemben nyilatkozott; hogy pedig csakugyan igy nyilatkozott, kitűnik abból, hogy az 1865-iki »Handelstagi a stettini és danzigi kereskedői testületek a kényszeregyezség mellett emeltek szót és hogy az igen sok helyt már fenállott. S hogy mi jogászok se maradjunk a körön kivül, ne feledjük el, hogy a hatodik német jogászgyülés Makower indítványára, túlnyomó többséggel a kényszeregyezséget behozandónak mondta ki. Mindezek folytán ma már mint tényt constatálhatjuk, hogy folyvást ritkul azon felszólalók sora, kik a kényszeregyezséget a szoros jog szempontjából támadják meg, hanem hogy most már a támadók szintén az opportunitás és praktibilitás eddig mellőzött fegyvereivel harczolnak és érvelnek. Ellenvetéseik leginkább a következő pontokban foglalhatók össze : 1. A kényszeregyezség, különösen a többség létrehozatalában, a visszaélések egész tárházát rejti magában és igy ez intézményből származható előny nem érdemli meg, hogy az abból biztosan következő hátrányoknak tág tér nyittassék. 2. Kényszeregyezség mellett sem lehet csődöt gyorsabban és olcsóbban befejezni, mint ezt jól rendezett csődeljárás mellett lehetséges. »A ,cour d'assise' képe a tárgyalások alatt mély szomorúsággal töltött el mindenkit, kiben még csak egy kis tisztelet létezik az igazságszolgáltatás iránt. E három nap alatt a tárgyalási termet oly közönség özönlötte el, mely minden illedelmet elfeledett, mely botrányos magaviselete által megbélyegezte magát. Férfiak és asszonyok, nem tudni miféle körből (de quel monde), találtak módot az auditoir-ba. sőt a prétoire-ba is benyomulni. Ott ugy rendezkedtek be mint valami szinházban, hol a közönség maga magát sem tiszteli. A tanuk padján kétes életű nöszemélyeket lehetett látni, kiknek becstelenségét egész Páris ismeri. A teremben, hol a büntető igazságszolgáltatás székel, és ennek is a legsulyosabbja, hol a halálitéletek hirdettetnek ki, ahol csak a suttogó beszéd van megengedve, hol magát mindenki komolyan s tiszteletteljesen tartoznék viselni, e helyiség a futtatási versenytérnek vagy a Folie Bergére sétahelyeinele színét öltötte fel. A padokon ugy ettek, mint a futtatáson a kocsisok a bakon; a pezsgős üvegek durranásait lehetett hallani. Nagy hangon társalogtak és tettek megjegyzéseket a vádlottra, tanukra, esküdtekre és bírákra. A taps és a mormogás nemcsak a vád- és védbeszéd hanem még a résumé alatt is hangosan nyilatkozott. E tömeg praetendálta, hogy ő dictálja a jurynak a verdiktet; minden alkalmat megragadott tetszése vagy nem-tetszése kifejezésére. Minden demonstratiója által igyekezett tudtára adni az esküdteknek, hogy miféle határozatot vár, követel tőle. A tegnapi oly felmentés volt, melyet a tömeg követelt, a holnapi talán ugyanolyan elitélés lesz. Reszketve gondolunk — folytatja tovább a nevezett lap — a vádlott sorsára, midőn az erkölcsök oly mélyre sülyedtek, ha a közönség oly intentióval léphet be az igazságszolgáltatás körébe, hogy ott nézetét, rokonszenvét és gyűlöletét nyilvánítsa.« De nemcsak a nagy közönség volt ilyen; a beteges izgatottság elragadt még az ügyvédekre is, a mi a lehető legszigorúbb megrovást érdemli. Nekik, kik az ügyvédi sipkát felteszik, egy külön fentartott helyre szabad bejáratuk van. Méltán jajdul fel a »Gazette des Tribunaux«: »Hát ők sem tudták magukat visszatartani, hogy helyeslésük és nem-helyeslésük jeleit ne adják ?! Nem az ügyvédi méltóság durva megsértése, annak rombadöntése-e az, midőn a felmentés után a vádlott felé rohantak neki szerencsekiváuataikat kifejezni ?« Némely újság még azt is beszélte, hogy örömükben kendőiket lobogtatták és a »toque«-t (sipka)a levegőbe dobálták. Mint mondják, köztük sokan voltak olyanok, kik nem voltak feljogosítva az ügyvédi ruha viselésére.* Ezt a képet nyújtotta a »salle d'audience« a tárgyalások alatt. De nem kevésbbé jellemző, a mi ezenkívül ment végben. A lapoknak a tárgy szerfelett háládatos volt. A »Figaro« gyorsírói jegyzetek után egész hiven közölte a tárgyalás minden legkisebb mozzanatát s zárjelben mint valami parlamenti debattnál a közönség tetszés- és nemtetszésnyilvánitását. a maga részéről folytonosan bírálva