Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 17. szám - Párisi levelek. 4. [r.]

— 135 — egyébnek alig lehetne tekinteni. De isaert ugy az előadói tervezet és a javaslat, mint az ezek alapján megindult vitatkozás a kényszeregyezség ^kifejezésével él, és mert meg vagyunk győződve, hogy a képviselőház igazságügyi bizottsága opponál minden kivülröl jövő befolyásolásnak, mi is kénytelennek érezzük magunkat ezúttal még a kényszeregyezség kifejezésével élni. E kitérés után menjünk át azon fontos kérdésre, hogy alkotandó csődtörvényeinkbe fölveendő-e a kényszeregyezség intézménye, és ha igen, minő szabályozás mellett? A. mi a kérdés első részét illeti, ha rövid két évet nem számítunk, akkor mondhatjuk, hogy 36 év óta fenállott akár jó, akár rosz, de mindegyik bizonyos rendszeren alapuló két csődtörvényünk közül egyik sem ismerte ezen intézményt, és ha ma kérdezzük, vajon a 36 évi tapasztalat után azon eredményre jöttünk-e, hogy kétségtelen csődmiseriáinknak a kényszeregyezség hiánya képezi-e fő vagy egyik különös okát, akkor bizony a kérdés igenlésével legalább is rendkivüli túlzás hibájába esnénk, mert sem a gyakorlati élet, sem az irodalom terén nem tapasztalhattuk, hogy a kérdés ily irányban fejtegetve lett volna. De elismerjük, hogy azon érv, miszerint valami még nincs és nem is kívántatik, nem érv az ellen, hogy ez a »valami« életre való nem lehet, de ezen érv mégis elegendő arra, hogy a kényszeregyezségért nagyon lelkesülni ne tudjunk, különösen akkor nem, mikor el kell ismernünk, hogy ezen intézmény a szoros jog fogalmával nemcsak nem indokolható, hanem azzal teljesen ellenkezik. Hiába, a mi jogi fogalmaink még azon gondolatmenetet követik, hogy bárkinek joga meg nem szüntethető, mert egy vagy millió más, ki hason joggal bir, annak teljes tartalma szerinti hatalmával élni nem aka^, és igy előttünk nincs jogi érv, mely indokolhatná azt, hogy ha egy vagyonbukott 10 hitelezője közül 9 a maga 100 — 100 írtjáért önkényt 10—10 írttal akar megelégedni, a tizedik is az ő 10 fit követeléseért 1 írttal legyen kénytelen megelégedni akkor, a mikor ugy az adós, mint hitetezőtársai és a biróság elismerik, hogy a 10 írt követelés teljes jogi alappal bir. A javaslat szerzője a szokásos vény mintájára megkisérti ugyan TÁRCZA. Párisi levelek. X IV. Páris, apr. 19. Biére Mária bünpere tartja egy hét óta a legnagyobb izgatottságban Párist. A salonokban, a boulevardokon, kávéházakban a napi társalgás legfontosabb tárgya; egy időre minden politikai kérdés, még a jezsuiták kiűzetése és Napóleon Jerome antiklerikalis levele is háttérbe szoiult; a napi lapok egész mohósággal használják fel e pikáns tárgyat, a vezérczikkek csaknem kivétel nélkül erről szólnak. S a jogászok? Az ügyvédi és jegyzői irodákban, az »Avocat«, »Avoué«, »Stagiaire« és »Magistrat« mind e cause celébre-t vitatják. Valóban e pernek oly érdekes vonásai vannak, melyek kirivó színekben világitják meg Páris erkölcsi és társadalmi életét s másrészt a franczia igazságszolgáltatást. A társadalmi kérdés nem tartozik ide; de jogi oldala is számos rendkívül érdekes vonást mutat fel, méltó, hogy a >M. Themis« tisztelt olvasói megismerkedjenek vele. Bátor leszek az ügyet igen röviden resumálni. Biere Mária, 32 éves, volt színésznő, a mult deczember havában a Rue Auber-ban M. Gentien-re háromszor lőtt revolveréből; két lövés talált és súlyos sebeket okozott; a tettes rögtön letartóztatván, a rendőrségi irodában ugy nyilatkozott, hogy ha áldozata meg nem halt, mihelyt teheti, újra meg fogja kisérleni őt meggyilkolni. Az ügy a mult héten került végtárgyalás alá a >cour d'assise« (esküdtszék) előtt. A vádlott a maga védelmére a következőket hozta fel. Elcsábíttatott, megcsalatott M. Gentien, régi kedvese által; ez utóbbi őt, midőn terhes állapotban volt, magzatelhajtásra csábította, miiránt vádlott, mint maga is beismerő s tanuk által is kétségtelenül bebizonyittatott, lépéseket is tett, habár erre vonatkozólag a kisérlet tényálladéka fen nem forgott. A gyermek megszületése után azt állítólagos atyja látni nem akarta, s iránta valóságos irtózatát fejezte ki, sőt kényszeritette, hogy adja ki dajkálás végett (en nourrice). Utóbbi állítása vádlottnak nem bizonyittatott be, valamint az sem, hogy a gyermek e körülmény miatt halt meg. Vádlott és ügyvéde, a híres L a c h a u d, mindennek daczára ez utóbbi körülményre fektették az egész védelmet. S az esküdtszék ? az felmentette vádlottat, még pedig egyhangúlag. Tegyük hozzá még mindehhez, hogy M. Gentien 6000 franc évi járadékot ajánlott fel vádlott számára a merénylet elkövetése előtt és hogy a szakértők egyhangúlag oda nyilatkoztak, miszerint a tettes a bűntett elkövetése alkalmával ugyan exaltált, de mégis teljesen beszámitható állapotban volt. jogilag is a kényszeregyezséget indokolni és azt mondja, hogy a csődhitelezők bizonyos közösségben állanak, márpedig a közösség eszméjében ben van az, hogy a rendezett állapot fentartása végett a többség az egész közösség közakaratának tekintendő, miért is jogi szempontból indokoltnak tekintendő az, hogy az állam kényszerítő hatalmával lépjen közbe azon czélból, hogy a közösség többségének akarata a külvilágban mint a közösség közakarata nyerjen valósulást. De nézetünk szerint ezen indokolás nem állja meg helyét, mert ha van a csődhitelezők között bizonyos közösség, ez csak a csődtömeg értékesítése és felosztása tekintetében állhat fen, de már ott minden közösség megszűnik, hol azon kérdés merül fel, hogy a csődtömegnek a hitelezők többségének akarata szerinti értékesítése és felosztása után minő viszony legyen az egyes hitelező és a volt vagyonbukott között, és igy nézetünk szerint a javaslatnak a közösségen alapuló indokolása mint jogi indokolás legfelebb csak Dr. Held Kálmán urnák az első m. jogászgyülésen tett indítványát indokolhatja, hogy t. i. a csődhitelezők többsége, szerinte 2 3-da, a csődöt a kisebbség akarata ellenére beszüntetheti olyaténképen, hogy a bele nem egyező hitelezőknek követeléseik a csődtömeg arányában kifizetendők, a ki nem fizetett részre fenmaradván joguk azt csődön kivül érvényesíthetni. Ennél több a csődtömeg közösségéből jogilag nem következtethető, és igy újra ki kell mondanunk, hogy a kényszeregyezség jogilag nemcsak nem indokolható, de a szoros jog elveivel teljesen ellenkezik. De azért mi nem vagyunk a jus strictum elveivel olyannyira tulsaturálva, mint a római jog azon világhírű tanára, ki Shylock iránt is rokonszenvet érez, midőn kötvénye világos szavaira történő hivatkozása daczára, a bíró meg nem engedi, hogy darabról darabra vághassa Antonius testéből a kötelezett font hust. Ugyanis akárhogy veszszük a dolgot, még a most emiitett nagyhírű romanista meggyőző érvelése szerint is kétségtelen, hogy a magánjogi elvek nem képeznek az emberek bizonytalan kezdetéig változatlanul visszavezethető, és bizonytalan elenyésztéig változatlanul fenmaradó elveket, hanem ezek csak a legBiére kisasszony az ismeretségkötés idejében 29 éves volt; az előtt 10 évvel lépett a színészi pályára, hol elég alkalma volt a párisi színházi coulissák titkaival megismerkedni. A legelső légyott alkalmával ő kereste fel M. Gentient ez utóbbinak lakásán, hol az éjet együtt töltötték Párisban minden a centralisatio bélyegét viseli magán. Itt a békebiróságokat kivéve valamennyi törvényszék ugyanazon egy helyiségben van elhelyezve a »Palais de Justice«-ben, e roppant terjedelmű pompás épületben, mely a város szivében, a »cité«-ben, a forgalom központjában van elhelyezve. Már maguk a pompás fedetlen lépcsők is mintegy hivogatólag tekintenek az elhaladóra; s ha az ember belép, a felséges »Salle des pas perdus«-ben (az elveszett lépések terme) találja magát, mely két nagy hajóból áll, alakjára nézve nagyon hasonlít egy román stylben épült nagy templomhoz; világítását felülről kapja, körüskörül padok kínálkoznak a fáradtak számára, jobbról balról mint mindmegannyi kápolnák, a tárgyalási termek (chambres) nyílnak. Az élet 12 órától 3-ig a lehető legmozgalmasabb; a tógás ügyvédek, bírák, ügyészek, huissier-ek, a laikus publicum — férfiak és nők egyaránt — egész raja zsong a nagyszerű teremben, mint valami roppant méhkasban. Ez a terem télen jó meleg, nyáron jó hűvös, s ha egyik >chambre« nem —a másik bizonyosan kinál valami érdekes, izgató látványt, s igy nem csuda, ha a párisi dolog-nélküli közönségnek oly kellemes időző helye. Hátha még oly érdekes dráma kínálkozik, mint csak az imént lefolyt. Adjuk itt át a szót Páris egyik legtekintélyesebb lapjának a »Temps«-nak. »A Palais de Justice-ben csaknem ugy megy mint a színházban. Minden pernek megvan a bukása vagy sikere, mely néha előre eskomptáltatik, néha hirtelen villan fel. Meglehet, hogy tiszteletlen e hasonlat. De megérdemli, hogy megemlítsük azon sajátságos indokot, mely lázas izgatottsággal a palota felé hajt mindenkit, kinek bármily parányi czime van kedvezményezett kártyára.*) Bachelier, a sessio elnöke, tehetetlennek érezte magát a kérvényezők roppant tömegét visszaszorítani, melynek hullámai már eddig is nyugtalanító magasságra emelkedtek. A hatóság, melynek a delicát feladat jutott a débattokat szabályozni, bizonyosan ismeri jogát és kötelességeit s élni fog az eszközökkel, melyek a rend fentartása czéljából kezei közé vannak adva. Delicát a feladat, de delicát a per tárgya is: a csábítás kérdése, melynek problémái három század óta foglalkoztatják a törvényhozót. Az esküdtek előtt egy vádlott fog ülni a vádlottak padján; a közönség szemeiben egy s z e r e 1 mi t ö r t énet lesz az egész.< *) A Cour d'assise s minden egyéb tárgyalási terem ajtai kevesebb érdekkel biró perek alkalmával, midőn tolongástól nem lehet félni, feltétlenül nyitva vannak a közönség számára. *