Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 16. szám - A perköltségek jogi természetéhez - Törvényjavaslat a műemlékek fentartásáról

— 128 — előterjesztése után beismeri a felperes, hogy a kereseti követelésre nézve I-ső rendű alperestől van egy köztörvény erejű váltója, minek következtében alperesek kérelmezték a váltót a perhez mellékeltetni ennek folytán a bíróság felperesnek végzésileg meghagyta, hogy azt záros határidő alatt a perhez csatolja. Felperes azonban a váltót birói Írásbeli meghagyás daczára sem mellékelte a perhez, de föl sem is mutatta a per során, hanem e helyett kereseti állításainak igazolására tanukra hivatkozott, kiket is a bíróság kihallgatván, alpereseket egyetemlegesen, habár az egyetemlegesség alperesi részről a tárgyaláskor kifogásoltatott is, elmarasztalta feltételesen, t. i. ha felperes még pótesküt tesz a tanuk vallomásai mellé. Ezen Ítéletet a Il-od bíróság megváltoztatta, ellenben a III-ad bíróság 1880. évi január hó 21-én 10. sz. a. hozott Ítéletével az 1-ső biróság Ítéletét hagyta helyben. A perhez nem csatolt, de a per folyamán föl sem is mutatott okmány története mellett felmerül jelen perben még egy másik körülmény is, t. i. az: hogy vajon alperesek mindnyájan elmaraszlalhatók-e, s ha igen, egyetemlegesen marasztalhatók-e el akkor, ha a kereset alapjául szolgáló kötelezvényt csak egyikök irta alá ? Csekély nézetem szerint nem, mert okmány mellett a szóbeli kikötés semmis. A perköltségek jogi természetéhez. Sarlay Ede ügyvéd urnák a »M. Themis« f. é. april hó 8-án a perköltségek kölcsönös megszüntetéséről szóló czikke szerint >a perköltségben! marasztalás lényege civilis büntetésben áll.« Nemcsak hazánkban, Németországban is felette sürüek a panaszok a bíróságoknak a perköltségek kölcsönös megszüntetése tekintetében divó praxisa ellen s én ennek egyik okát ama téves tannak tulajdonítom, melyet Sarlay Ede ügyvéd ur is hallatott. Azon kérdés, miért marasztalandó el a pervesztes fél a perköltségek megfizetésében, régi s időnkint — mint ép most Németországban — meg-megújuló vita tárgya; már a római jog kimondá a jogszabályt : victus fert expensas; a canoni s minden modern jog recipiálta azt, de e jogszabály okadatolása iránt mindenkor szétágazók voltak az irók véleményei. A római jog a perköltségekről az institutiók »de p o e n i s temere litigantium« fejezete alatt szól; a régibb irók mint Hennemann s Emmerich a római jog mesgyéjén indulva, felállították ama tant, hogy a perköltségekben való elmarasztalás büntetéstermészetü. Bár ujabb irók is, mint például Dernburg, e tant védelmezik, nézetem szerint eme a perköltségeket a büntetéssel viszonyba hozó elmélet tarthatatlan. Következtetem ezt a következő okból: A peres eljárást a törvény megengedi, szabályozza, szentesíti. A ki a törvény által megengedett módon jár el, nem követ el büntetendő cselekményt. Büntetendő cselekmény nélkül nem lehet szó büntetésről. A pervesztes fél megfizeti ellenfelének a pénzben — mert a perköltségek természeténél fogva csak erről lehet szó, — megállapított költségeket. Ha e költségek büntetés természetével birnak: a nyertes fél gazdagodását kell, hogy eredményezzék. Ámde gazdagodik-e az, a ki perköltséget kap? Bizonyára nem; mert a perköltségek csak aequivalensét képezik a nyertes fél által előlegezett kiadásoknak, munkának. Martin, Wetzell, B-enaud s Bolgiano ez okokból vetik el a perköltségeknek a civiljogi büntetés-féle elméletét. A vesztes fél ténykedése által károkat okozott ellenfelének; a ki károkat okozott, azokat jóvátenni, megtéríteni tartozik. A pernyertes félnek okozott károkhoz tartoznak a perköltségek is; kell tehát, hogy a vesztes fél ezeknek megtérítésére köteleztessék. Ha ezen, számos újkori civilista által felállított, helyes elv következményeit szembe állítjuk a büntetés elméletéből levonható consequentiával, az eredmény következő: Büntetéssel sújtani csak azt lehet, a kit dolus vagy culpa terhel; a biró mindenkor annak vizsgálatába kell hogy bocsátkozzék: vajon a vesztes fél dolosus vagy culposus-e ? S minthogy igen gyakori azon eset, hogy a vesztes fél legjobb meggyőződésében védte igazait, a biró kénytelen lesz a perköltségek kölcsönös megszüntetésének zsákutczájába menekülni. Ez a mi praxisunk ; igy járnak el bíróságaink, ezen uton halad törvényhozásunk is. Míg ha a kártérítés elvét alkalmazzuk a perköltségekre, látni fogjuk, hogy a pervesztes fél mindig károkat okozott ellenfelének; midőn őt a perköltségek megfizetésére kötelezzük, csak azon jogelv következményét mondjuk ki, hogy az általa okozott kárt megtéríteni tartozik. Ezen elméletnél a perköltségek megtérítése a vesztes fél által: szabály, melytől csak a legnyomósabb esetekben szabad eltérni; itt minden eltérést okadatolni kell; a büntetés-féle elméletnél a biróság compensálja a perköltségeket »a per körülményeinél fogva*. A helyes elméletnek igy veszi hasznát a praxis, mely hogy nálunk a perköltségek tárgyában helytelen, részben egy elavult helytelen theoria következménye. Dr. E. E. Törvényjavaslat a műemlékek fentartásdról. I. Fejezet. A műemlékekről s azok gondozásáról. 1. §. Történeti vagy műemlék becsével biró, földalatti vagy földfölötti minden építmény s tartozéka a jelen törvény védelme s a vallásos közoktatásügyi miniszter felügyelete alá helyeztetik. 2. §. A ki ily építményt felfedez, tartozik ezt az illetékes közigazgatási hatóságnak azonnal bejelenteni. A közigazgatási hatóság a felfedezésről a műemlék országos bizottságát Budapesten késedelem nélkül értesiti, s a felfedezett építmény érintetlen fentartásáról időközben gondoskodik. A műemlékek országos bizottsága a felfedezés iránt 40 nap alatt intézkedik, mit ha nem teljesít, megszűnik a tulajdonosnak az építmény érintetlen hagyására vonatkozó kötelezettsége. 3. §. A műemlékek országos bizottsága véleménye alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter esetről esetre határozza meg, mely építmények tartandók fen mint műemlékek; valamint az iránt is a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz, hogy a föld alatt gyanított történeti vagy műemlékek becsével biró építmények felfedezése, vagy a részben felfedezettek feltakarása végett ásatások eszközöltessenek-e ? Ily ásatások a föld tulajdonosának beleegyezése, illetőleg az illető terület tulajdonának kisajátítása nélkül nem eszközölhetők. 4. §. A fentartandónak nyilvánított műemlék fentartásáról tartozik a tulajdonos gondoskodni. Javításokat, bővitéseket vagy átalakításokat rajta csak a vallásés közoktatásügyi miniszter engedélyével s az általa meghatározott módon tehet. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a műemlékek országos I bizottságának meghallgatása után intézkedik. 5. §. Ha a tulajdonos a fentartásra vonatkozó kötelezettségét a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízottjának jelentése szerint nem teljesiti: a műemlékek fentartását a vallás- és közoktatásügyi I miniszter eszközli. Ha azonban az elhanyagolt műemlék nem isteni j tiszteletre használt templom vagy kápolna, a fentartás elhanyagolását nak esetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter a műemlék kisajá' titását is az alábbi szabályok szerint elrendelheti. 6. §. Megszűnik a tulajdonosnak a fentartásra vonatkozó kötelei zettsége: 1. ha a műemlék isteni tiszteletre használt templom vagy kápolna, mihelyt az illető egyház a műemlékek országos bizottságának bejelenti, hogy a műemléket isteni tiszteletre többé nem használja és egyébként is fentartani nem akarja; 2. egyéb esetekben, mihelyt a tulajdonos a műemlékek országos bizottságánál bejelenti, hogy a műemléket fentartani nem akarja. Mindkét esetben tartozik a tulajdonos a műemléket, ha a szabad rendelkezésre a vallás- és közoktatásügyi miniszter által előbb fel nem jogosittatik, a bejelentéstől számítandó 40 napig érintetlenül hagyni. 7. §. Ha a tulajdonos az előző §-bau előirt bejelentést megtette, a vallás- és közkatatásügyi miniszter vagy feljogosítja őt szabad rendelkezésre, vagy elrendeli az alábbi szabályok szerint a műemlékek kisajátítását. Ezen utóbbi esetben a tulajdonos tartozik a műemléket érintetlenül hagyni a kisajátítási eljárás befejezéséig. 8. §. Ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter által a föld alatt gyanított műemlékek felfedezése vagy feltakarása czéljából elrendelt ásatásokhoz a föld tulajdonosa beleegyezésével hozzá nem járul: az ásatások megkezdése előtt az illető terület: 1. midőn kő- vagy téglaépitmény, vagy más anyagból készült laképület van rajta, véglegesen — 2. midőn ily építmény vagy épület nincs rajta, ideiglenesen kisajátítandó. 9. §. Az, a ki ellen bebizonyittatik, hogy történeti vagy műemlék becsével biró földalatti építményt vagy földfölötti építménynek történeti vagy műemlék becsével biró, eltakarva volt tartozékát fedezte fel, s a kiről műveltségi állapotánál fogva fel kell tenni, hogy a felfedezett tárgy emlékbecsének ismeretével birt, s a 2. §-ban előszabott feljelentést a felfedezés napjától számítandó 8 nap alatt megtenni elmulasztotta: 5 — 100 frtig terjedhető s a műemlékek fentartására szolgáló alapba szállítandó pénzbirságban marasztalandó. 10. §. Az, a ki a fentartandónak nyilvánított műemléket vagy ennek tartozékát önhatalmúlag ledönti, lebontja vagy rongálja, vagy ennek ledöntését, lebontását vagy rongálását elrendeli vagy saját telkén megengedi: 50—500 forintig terjedhető s a műemlékek fentartására szolgáló alapba szállítandó birságban marasztalandó s tartozik tűrni, hogy a műemlék, a mennyiben helyreállítható, az ő költségén állittassék helyre. Ha ezen törvényellenes cselekmény azon törvényhatóság, község vagy egyház képviselőtestülete határozatának kifolyása, a mely birtokosa a műemléknek: azon képviselők marasztalandók el a birságban, egyetemlegesen, a kik az illető határozat hozatalánál igennel szavaztak.