Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 15. szám - Az itélet kihirdetése körüli viszásságok a sommás eljárásban

— 119 perköltséget felperesnek 8 nap alatt különbeni végrehajtás mellett lefizetni.« »A kereset azon részének azonban, miként mindkét alperes egyetemlegesen marasztultassék, hely nem adatik azért, mert a kereset alapjául szolgáló kötelezvényben 2-od rendű alperes világosan csak kezességet válalt e. r. alperesért, a kezes pedig csak az egyenes adós vagyontalansága esetére marasztalható.« A sérelmes határozatok ellen tehát jogorvoslat alkamazása vált szükségessé. A felebbvitel módjának megválasztásánál azonban méltán támadhattak alapos aggályok, melyek az elsőbirósági határozat confusus voltában találják alapjukat. Felperesre nézve ugyanis az Ítéletnek alperesek egyetemleges marasztalását megtagadó része képezvén jogsérelmet, ez felebbezés utján volna orvoslandó; ámde mert az ítélet vele törvényszabta módon és alakban nem közöltetett s az előterjesztett kérelem daczára sem kézbesittetett, a végzés pedig, mely az ítélet szövegét tartalmazza és közli, szigorúan véve nem tartozik azon végzések közé, melyek ellen az 1868. 54. t.-cz. 294 §-a felebbezést enged, kényszerülve volt felperes semmiségi panaszszal élni, e mellett azonban magát minden eshetőség ellen biztosítandó, felebbezést is nyújtott be. A kir. Curia mint semmitőszék felperes panaszára, melyben az ítélet és a végzés megsemmisíttetni s a járásbíróság ujabb törvényszerű ítélet hozatalára, vagy pedig az ítéletnek az ellenfelebbezés alkalmazhatása végett kihirdetés vagy kézbesítés utján felperessel is leendő szabályszerű közlésére utasíttatni kéretett, a semmiségi panaszt: >a 4870/p: 1879. sz. a. ítélet ellen intézett részében, ugy a 6535/p: 1879. sz. a. felebbfezést hivatalból visszautasította. Az 5934/p: 1879. sz. a. hozott végzést pedig következményeivel együtt a p. t. r. 297. §. 1-sö pontja alapján a 304. §. alkalmazásával hivatalból megsemmisítette. Mert az alperesek meg nem jelenése folytán hozott ítélet annak végtétele szerint felperes előtt szóval kihirdettetett, ennek hitességét pedig nem czáfolja meg azon körülmény, hogy az ítélet 48 óra alatt foglaltatott írásba, ha tebát az ítélet nem akkép szövegeztetett volna, mint szóval kihirdettetett, e tekintetben felperesnek törvényes határidő alatt perorvoslattal kellett volna élnie, következve az ellen nyilván elkésetten benyújtott semmiségi panaszt és felebbezést a prts 282. §. rendelkezéséhez képest hivatalból kellett visszautasitani, és mert az 5934/p: 1879. sz. alatti végzésben az eljáró birósng a kamatok kamataira vonatko ólag a prts szabályaiba s különösen az 1877. VIII. t.-cz. 2. 3. és 4. §-ainak rendelkezésébe ütközölegbatározott sa már meghozott ítéletnek úmételt indokolásába bocsátkozott, ezen 5934/p: 1879. sz. a. végzés hivatalból volt megsemmisitendő.« Hogy felperes előtt az ítélet ki nem hirdettetett, azt minden kétséget kizárólag igazolja az ügyiratokból csak hunyt szemmel meg nem látható azon körülmény, miszerint az itélet csakis a tárgyalás után két nap múlva hozatott, mert csak ekkor, illetve a tárgyalás utáni napon, vagyis július 18-án érkezett meg az elsőrendű alperes törvényszerüleg lett megidéztetését igazoló kézbesítési ív. Az ítéletnek tehát meghozatala — és nem írásba foglalása, miként a semmitőszéki batározat indokaiban mondatik, — történt a tárgyalás utáni második napon, s igy az a tárgyalás napján vagyis születése előtt 48 órával, kihirdethető sem volt, mert hiszen ez ugrás lenne a természetben, ami ellen a pbysikusok is ugyancsak protestálnának. Mig az indokok ezen része, az ügyállás szükséges és kötelességszerű áttanulmányozásának s legapróbb részleteiben alapos ismeretének hiányát bizonyítja, addig másrészről igen primitív jogfogalmakról és törvényismeretről tesz tanúságot azon további indokolás, hogy: »ha az itélet nem akkép szövegeztetett volna, mint szóval kihirdettetett, e tekintetben felperesnek törvényes batáridő alatt perorvoslattal kellett volna élnie.« Ugyan honnét és hogyan kell számítani ily esetben a »törvényes határidőU, mely alatt jogorvoslatot alkalmazni lehet? Az 1868. 54. t.-cz. 124. §-ának első bekezdésében ez mondatik: »Az eljárás berekesztése utána bíró azonnal ítéletetmond«. A 2-ik bekezdésben pedig ez áll: »A szóval kihirdetett itélet 24 óra alatt írásba foglalandó.« Tehát a semmitőszéki határozatban hangsúlyozott »törvényes határidő* az itélet kihirdetésének idejétől nem számitható, de nem számitható a kihirdetés utáni 24 órától sem, mert hiszen a többször nevezett semmitőszéki batározat az Ítéletnek 43 óra alatti írásba foglalását sem tekinti törvénybe ütköző szabálytalanságnak s igy az emiitett 124. §. rendelkezése csak irott malaszt, és az ott kitett 24 órához nincs kötve a biró, hanem az írásba foglalást eszközölheti 48 óra alatt, vagy tetszése szerint később is; már pedig felperestől, ki talán nem is a biróság székhelyén lakik s onnét a tárgyalás befejezte után azonnal távozik, csak nem követelhető, hogy mindennap a bírósághoz vándoroljon, megtudandó, vajon az itélet írásba van-e már foglalva s akként szól-e, miként kihirdetve volt. E fáradság különben czéltalanis lenne, mert az itélet dátumául mindig a meghozatal és kihirdetés, nem pedig az irásba foglalás ideje szolgál, s igy a határidő a kihirdetéstől nem számitható, mert hiszen akkor az irásba foglalás eszközölve még nem volt, az irásba foglalás idejétől pedig szintén nem számithatói mert erről a félnek tudomása nincs, de ez a szövegezésből sem tűnik ki. Egyébként véleményünk szerint, ily esetben a jogorvoslat mit sem eredményezhetne, mert a perlekedő fél, s különösen makacsság esetén felperes, ki az itélet kihirdetése alkalmával a legtöbb esetben négy szem között van a per birájával, vajmi ritkán vagy talán soha sem lehet azon helyzetben, hogy a bírói határozat mint közokirattal szemben képes volna kimutatni és a periratokból felderíthető tényekkel igazolni azt, miként ez itélet nem akként szövegeztetett, mint szóval kihirdetve lett. De épen azért, mert ezen kérdés Scylla és Charibdis közé állit bennünket, egy részről, hogy a bíróságok, a gyakori s ta'án sokszor alaptalan gyanúsításoktól megóvassanak, másrészről pedig hogy a perlekedő felek a bírónál is, mert hiszen ő is csak ember, előfordulható tévedések káros következményeitől lehetőleg megkíméltessenek, szükségesnek tartanok az oly törvényszabályt, mely sommás perben az ítéletet csak akkor engedné kihirdetni, a midőn az már irásba foglalva van s a kihirdetési záradéknak felek általi aláírását rendelné. A fenforgó ügyben felperes nem azt panaszolta, hogy: »az itélet nem akként szövegeztetett, mint szóval kihirdetve volt«, hanem azt, hogy az itélet kihirdetve nem lett, s igy annak végtétele valótlanságot tartalmaz. Ezen körülmény pedig — a jelen esetben — minden kétséget kizárólag igazolva van az ügyiratok által, nevezetesen e. r. alperes idéztetésére vonatkozó kézbesitési ívvel, mely az iktató könyvből kitetszőleg 1879. évi július hó 18-án érkezett s 4905/1879. számot nyert, deelismerte eztmagaaperbirájais az 5934/1879. sz. a. végzéssel. Mert hiszen ha a kihirdetés megtörtént, a per birájának csak erre lett volna szükség hivatkoznia, s nem közli, habár szabálytalan módon, az itélet tartalmát, és nem bocsátkozik a >tollhibák<c kiigazításába s az elutasító rész indokolásába. Jogorvoslattal azonban felperesnek mindaddig nem lehetett élnie, mig neki a 5934/1879. sz. a. végzés nem kézbesittetett s ebben az itélet taitalmáról hivatalos uton tudomást nem nyert. Az itt előadottakból kitűnik tehát az, hogy felperes felebbezése és semmiségi panasza »nyilván elkésett«-nek tekinthető nem volt, s midőn a semmitőszék ezt tette, bizonyítékot nyújtott arról, hogy az ügyet pontos áttanulmányozásra nem érdemesítette. A semmitőszék 25000/1879. sz. a. határozatában az mondatik továbbá, hogy a lejárt kamatok után kamat megítélésének helye nem lehetett. Ezen elv, mig egyrészről az 1877. VIII. törvény-czikkben, mely csak a nyolez százaléknál magasabb kamat bírói megállapítását tiltja, támpontot nem talál, addig más részről az 1868. XXXI. t.-cz. 4. §-ával, mely a lejárt kamatok utáni kamatokat, ha azok világosan kiköthettek, megitélendőknek rendeli, nyilt ellenkezésbe jön. Hitelező felperes tőkekövetelése után 7°/0-ban lévén megállapítva a fizetni kötelezett kamat, ez a lejárt évi kamatösszegek után szerződésileg kikötött ujabb 7°/0 kamattal együtt sem éri el azon kamat-maximumot, melyet az 1877. VIII. t.-cz. 4. §-a bíróilag is megállapíthatónak mond. Végül nem hagyható figyelmen kívül az elsőbiróság Ítéletének illetőleg végzésének azon része, mely az egyetemleges marasztalásnak helyt nem adva s ez által a kezes és készfizető kezes közötti különbséget nem respectálva, hadat üzen az eddig kivétel nélkül mindeu jogtudományi munkában kifejezést nyert helyes jogi meggyőződésnek, s ellentétes állást foglal el az eddigi egyöntetű törvényes gyakorlattal szemben. Menthetlenné teszi pedig a hibát azon körülmény, hogy az egyetemleges marasztalást más ok is követelte, nevezetesen a skész fizető kezes« egyszersmind zálogjogot is engedett ingatlanjára a hitelezőnek; már pedig a legfőbb itélőszéknek 1875. évi október hó 8-án kelt 7224. szám alatti ítélete is jogot ád a jelzálogos hitelezőnek a keresetet vagy egyedül az egyenes adós, vagy a jelzálog tulajdonosa, vagy pedig mindkettő ellen közöseu indítani, s igy a jelzálog tulajdonosát nyíltan egyetemleges adóstársnak minősiti. Fenyvesy Sándor, ügyvéd.