Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 13. szám - A magya magánjog mai érévnyben. Az elmélet és gyakorlat igényeire való egyenlő tekintettel. Irta Dr. Herczegh Mihál. Első kötet. A mgyar magánjog általános része. 3. [r.]

— 105 — speculatio tárgyát. Ujabb időben azonban egész társaságok vannak, melyek ingatlanokkal kereskednek; Francziaország nagyobb városaiban, főleg Párisban, bol annyi temérdek idegen van állandó tartózkodásra, nagy kaszárnyaszerű bázak béreltetnek ki speculatio czéljából; az illető bérlők azokat felbutorozva albérlőknek adják ki, ezek az úgynevezett »bőtels meublés«. Mindez nyilvánvaló közvetítése a javaknak, szóval kereskedés. E körülmény a franczia első- és másodfolyamodásu törvényszékek legellenraondóbb'itéleteinek voltszülőoka, melyen még a cour de cassation mint legfőbb törvényszék sem segíthetett e fórumnak sajátságos állásánál és hatáskörénél fogva (ezt majd egy más helyen leszek bátor bővebben kifejteni). Szerzők, befolyásoltatva némileg a német és ennek nyomán keletkezett ujabb törvényhozások által, a kérdést tagadólag döntik el az ingatlanokra vonatkozólag. Másrészt a párisi semmitőszék egy 1850. jun. 4-én kelt határozatára támaszkodnak, s ennek nyomán kifejtik, hogy azok, kik ingatlanoknak eladási szándékkal való vételét kereskedelmi ügyletnek tartják, összezavarják ezen ügyletek természetét azoknak lényegével (essence). Szerzők szerint a kereskedés természete az áruknak gyors, könnyed és forma nélküli átbocsájtásában áll, ez azon elv. melynek irányadónak kell lenni és ez az, a mi az ingatlanoknál való forgalomban teljesen hiányzik; mig az ellenfelek által hangoztatott lényeg: a speculatio, a kereskedelmi ügyleteknek nem elengedhetlen feltétele, ismérvül pedig annyival inkább nem szolgálhat, mert az számtalan egyéb ügyletnél is képezi a felek intentióját. Szerzők a kereskedő togalmának bővebb kifejtése után, a kereskedők kötelességeiről, majd a kereskedők házassági szerződésének közzétételéről, e kötelesség elmulasztásának jogi következményeiről szólanak, fejtegetve azon viszonyt, mely a kereskedő és neje közt különféle esetekben a javak tekintetében fenáll, pl. ha mindkettő kereskedő, ha csak a nő, vagy férj, ha a házasság előtt vagy házasság után lettek kereskedőkké stb. E fejezet a nemzetközi kereskedés, és az ennek következtében igénybe vett hitelnél fogva a külföldi, nem fraüezia jogászokra nézve is kiváló érdekkel bir. A megjelent füzet legtekintélyesebb részét (124. laptól 320-ig) a kereskedő alanyok második osztályának, a kereskedelmi társaságoknak tárgyalása foglalja el. Ez a mü egyik legsikérültebb része. Miután a társaságokról egy általános ismertetést ad (notions generales), a franczia jogrendszer szempontjából azokat polgári (société civiles) és kereskedelmi társaságokra (sociétés commerciales) osztja fel. A társaságoknak ezen felosztása a franczia jog szempontjából rendkívüli fontosságú, kihatása van ennek a gyakorlatban előforduló legapróbb kérdésekre is; a hely szűke miatt mindezekre ki nem terjeszkedhetem, csupán egy pár nevezetesebb pontot akarok felemliteni. A törvény ugyanis (code de com. 18. §.), mely a társaságoknak két nemét élesen megkülönbözteti egymástól, semmi ismérvet nem ad, melyek szerint el volna dönthető, hogy mely esetben tekintendő az kereskedelminek s mely esetben polgárinak. Szerzők a most már ugy a judicatura mint az irodalom által csaknem általánosan elfogadott álláspontra helyezkednek, mely kritériumul a vállalat tárgyát tekinti, hogy t. i. kereskedelmi üzlet-e az, vagy nem. Igen, de az egy ujabb nehézséget szül, mert a code civil a részvénytársaságot nem ismeri, ez csakis mint kereskedelmi társaság van a törvény által elismerve, miből az következik stricti juris, hogy oly részvénytársaságok, melyeknél az üzlet tárgyát nem kereskedelmi üzlet folytatása képezi, nem keletkezhetnek. Ezen azonban a gyakorlat keresztül törte magát. Számtalan részvénytársaság van jelenleg Francziaországban, hol a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet folytatása képezi, ezek az úgynevezett »s o c i étés civiles áformes commerciales.« S ez ismét számtalan nehézséget és visszásságot szült a gyakorlatban, melyeken nem lehet oly könnyen keresztül mennünk, mint azt a szerzők vallják. Szerzők a hinárból kivezető utat a következő két tétel felállítása által vélik feltalálhatni: 1. »miután a kereskedelmi formának puszta elfogadása a polgári társaságot még kereskedelmivé nem teszi, ez nincs alávetve a keresk. törvény kereskedőkre vonatkozó szabályainak; 2. a kereskedelmi formának elfogadása által azonban a polgári társaságok alá vannak vetve a keresk. törvény kereskedelmi társaságokra vonatkozó szabályainak.*: Ez ideig igen jól van, de vele számtalan gyakorlati kérdés még megoldást nem nyer, mint a hogy az a szerzőknek több részletes fejtegetéseinél kitűnik. A német és a magyar törvényhozásban ez a kérdés tudva levőleg ugy oldatott meg, hogy az ilynemű részvénytársaságok is egyszerűen kereskedőknek tekintetnek. Hogy azonban ez a megoldás sincs mindeu inconvenientia nélkül, erre egy a »M. Themis* mult évi 23. s köv. számaiban megjelent czikksorozatomban1) volt szerencsém utalni. A kereskedelmi társaságok jogi természetére vonatkozólag, t. i. hogy mennyiben tekinthetők azok jogi személyeknek, a franczia jogászok által azon általánosan elfogadott álláspontra helyezkednek, melynél fogva azok kivétel nélkül jogi személyeknek tekintendők; ez azon nézet, melyet nálunk Dr. Nagy Ferencz a kereskedelmi társaságok jogi természetéről irt becses munkájában követ. Jelen munkában az olvasó megismerkedhetik ezen nagy hord| erejű »elméleti« tételnek a praxisban való alkalmazásával, melyet a I franczia jogtudomány és judicatura mindenütt a legnagyobb követ| kezetességgel visz keresztül. A társaságokról szóló fejezetnek egyik legérdekesebb pontját azon czikk képezi, mely az érdekelt feleknek azon jogát tárgyalja, miszerint bizonyos esetekben a társaság megsemmisítését kérelmezhetik. Ez a kérdés nemcsak a franczia, hanem a német és a magyar kereskedelmi jog szempontjából is szerfelett érdekes. Ez utóbbi két törvénykönyv ugyanisexpresse nem intézkedik. Mindkettő igen szigorú intézkedéseket tartalmaz a részvénytársaságok megalakítására vonati kozólag, de ha mégis megesik, hogy a leglényegesebb pontok az alapiI tók részéről meg nem tartatnak, s ez a bíróság figyelmét kikerülvén, a 1 társaság bejegyeztetik, nagy kérdés, hogy kérhető-e annak megsemmisítése a törvény alapján. Németországban legújabban igen tekintélyes hangok emelkedtek, melyek a kérdésre igenlöleg feleltek. A franczia törvény e tekintetben világos. Minden kereskedelmi társaság semmis, melyre nézve az előirt nyilvánossági szabályok meg nem tartatnak, 1 ezenkivül az 1867-iki törvény a 7. §-ban következőleg intézkedik: »est nulle et de nul effet á l'égard des intéressés toute société en commandite par actions constituée contrairement aux preseriptions des articles 1., 2., 3., 4. et 5. de la présenteloi. Cetté nullité ne peut étre opposée aux tiers par les associés.« (Ugyanez a szabály áll a közönséges részvénytársaságokra vonatkozólag is.) Az emiitett törvény 1., 2., 3., 4. és 5. §-ai pedig azon formaságokat állapítják meg, melyek a részvénytársaságok alapításánál ugy az alapítók, mint az aláírók által semmiség terhe alatt megtartandók. E sanctió, a részvénytársaságok alapításánál elkövetni szokott szédelgéseket volna megakadályozandó. Mindenesetre sokkal hatályosabb mint a magyar és német ker. törv. intézkedései, s sok tekintetben helyesebb is; mert mig pl. a ra. kt. 151. §-ának utolsó bekezdése az ezen §-ban megállapított szabályokkal ellenkező aláírást semmisnek tekinti, addig az esetre, ha a társaság mindennek daczára bejegyeztetnék, semminemű intézkedést nem tartalmaz. E tekintetben azonban a franczia törvény, mely e megtámadást expresse megengedi, sem teljes; számos vitás kérdést • hagyott nyitva, s még számosabb visszáságokra szolgáltat okot. Leg| elsőben is az a vitás kérdés merült fel, hogy ki kérheti a társaság megI semmisítését. A törvény e kifejezést használja »intéressés« »érdekel| tek« ; ez azonban igen tág fogalom, érdekelt lehet egy másik társaság vagy személy is, ki versenytárs. Szerzők itt a megszorító magyarázatot alkalmazzák, hogy ez alatt csakis a jogilag érdekeltek értendők, ; kik 1. a társaság hitelezői, 2. adósai, 3. tagjai. Szerzők a franczia í törvény ezen intézkedését a közhitel érdekében elkerülhetlennek tart| ják és igen helyeslik. Szerény véleményem szerint azonban ezen intézkedés által a törvény ép az ellenkező hatást, az örökös bizonytalanságot azaz a hitel megrenditését szüli. Fényes bizonyítéka ennek az, hogy mint azt szerzők is a jog elveihez képest igen helyesen kifejtik, 1 a társaság megsemmisítését kérő kereset elévülhetetlen, azon elv, melyet a bírói gyakorlat is elfogadott. Ennek következményei kiszámíthatatlan károkkal járnak, több eset fordult elő, hogy társaságok tíz, sőt több évi fenállásuk után, midőn üzletük a legvirágzóbb volt, egy versenytársnak keresete folytán megsemmisittettek. Ezen kívül számos egyéb inconvenientiák merültek fel, melyeket a szerzők behatóan tárgyalnak s a szakemberre nézve szerfelett érdekesek. Az ujabb időben roppant kiterjedésnek örvendő értékpapírokkal való kereskedés szempontjából nemzetközi jelentőségre emelkedett az elveszett vagy ellopott értékpapírok nullificatiójának feltétele és az e körül követendő eljárás. Szerzők ezen kérdést igen behatólag tárgyalják u°y de lege ferenda, mint de lege lata. Ismertetik azon eljárást, melyet a franczia bíróságok régebben követtek, midőn e tekintetben j minden törvény nélkül voltak ; továbbá az 1872. juu. 12. törvényt, | mely e tárgyban részletesen intézkedik, a melynek meghozatalára az 1870-iki hadjárat s az azt követő commune szolgáltattak alkalmat. ') sMennyiben tekinthetők az oly részvénytársaság ügyletei, melynél a vállalat tárgyát nem kereskedelmi üzlet folytatása képezi, kereskedelmi ügyle; teknek.í