Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 5. szám - A váltótörvény 76. §-ához
32 Baszok a budapesti vagy más városbeli jogászokkal szemben; de hogy azok a nagyváradi jogászok ellen méltatlanul emeltetnek, arról a t. szerkesztő urat teljesen biztosíthatom. Sőt ellenkezőleg n ek ü n k van okunk panaszkodni, hogy a legjobb akarat mellett sem lehetünk szorgalmasak s nem tanulhatunk. Mert hát hogyan tanuljunk, ha nekünk elő nem adnak? Mint negyedéves jogásznak, nekem most kellene a tételes előadásokat hallgatnom, melyekből az év végén vizsgát is akarok tenni. Hallgatnom kellene a büntetőjogot, az osztrák jogot, a perendtartást, a váltó- és a kereskedelmi jogot. Be is iratkoztam ezen előadásokra; a büntető- és osztrák jogot szorgalmasan is hallgattam, mert az előadás igazán élvezetes volt. A mi azonban a perrendtartást illeti, ugy én bizony a mult félévben ebből semmit sem hallgattam, s váltó- és kereskedelmi jogból a jelen félévben szintén semmit sem hallgatók, s nem is fogok hallgatni. Miért ? mert ezek a tárgyak nálunk tényleg elő nem adatnak. Hoványi igazgató ur ugyan minden évben hirdeti, de sem az idén nem tartja meg előadásait, sem a mult években nem tartotta meg. Rósz nyelvek azt mondják, hogy nem is tudna előadni, mert az uj törvényeket nemcsak nem tanulmányozta, de el sem olvasta. MiLor is érne erre rá, mikor egész nap a takarékpénztárban meg a Casinóbau ül? De hogy is lehetne ilyesmit kívánni egy 70 éves öreg embertől ? S aztán minket vádolnak, hogy nem tanulunk semmit, sőt még az újságba is kiteszik, hogy sorban bukunk a vizsgákon! Hát mi vagyunk ennek oka, ha a tanáiok előadásokat nem tartanak ? Nagyvárad 1879. január 25-én Kiváló tisztelettel Egy negyedéves jogász. Legközelebbi csődbejelentést határidők. (Jan. 29-tól febr. 11-ig.) Klein Lipót kalocsai tsz. jan. 29. 30. 31. (1") — Károlyi Sándo né sz.Pauler Gizella bpesti e. f. kir. tsz. febr. 5. 6. 7. (15). — Károlyi Sándor bpeati e. f. kir. tsz. febr. 5. 6. 7. (15). — Eiseiistiitlter Zsigmond z.-egerszeai tsz. febr. 6. 7. 8. (4). — Bet'k Móricz n.-kanizsai tsz. febr. 10. 11. 12. (280). — Késinárszky Imre lőcsei tsz. febr. 10. 11. 12. (284). — Spitzer Jakab karczagi tsz. febr. 10. 11. 12. (2). — Bnrián Vincze nyitrai tsz. febr. 10.11.12.(8).— Nagyfejei) László r.-szombati tsz. febr. 10. 11. 12. (11). Kivonat a „Budapesti Közlönyből. Rövidítések: bh. = benyújtási határidő és bejelentés határidő ; vh. = végrehajtó; i. = ideiglenes; t. = tőmegfrondnok ; P-= pcrüfryelő'. A hirdetmények elején vagy végén levő számok a „Bpesti Közlöny- azon számát jelentik, melyben a hirdetmény először megjelent. A gyulafehérvári ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy líos;u Ferencz dévai ügyvéd, az ügyvédek lajstromába folytatólag bejegyeztetett. A gyulafehérvári ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy Lázár György dévai ügyvéd, önkénytes lemondása folytán, a kamara lajstromából kitöröltetett. Az egri ügyvédi kamara választmánya ezennel közhírré teszi, hogy Borhy József és Bakó József gyöngyösi lakos ügyvédek, önkénytes lemondásuk folytán, a kamara lajstromából kitörültettek. A szegedi Ügyvédi kamara részétől közhírré tétetik, miszerint Stefa.novits Velimir n.-kikindai ügyvéd s kamarai tag, elhalálozása folytán, a kamara lajstromából töröltetvén, irodájára nézve gondnokul Petrovüs Milán n.-kikindai ügyvéd kirendeltetett. A balassagyarmati ügyvédi kamara részéről ezennel közzé tétetik, hogy Milován János balassa-gyarmati lakos ügyvéd, a kamara lajstromába folytatólag fölvétetett ; Pon/jrácz Ede losonczi lakos ügyvéd pedig, önkénytes lemondás folytán abból kitöröltetett. A kecskeméti ügyvédi kamara részéről ezchnel közhirré tétetik, m szerint Somoygi (Jvsztáv mező-turi lakos ügyvéd, a 749/878. sz. s a m. kir. Curia által 504. 878. sz. a. helybenhagyott Ítélettel, az ügyvédség gyakorlatától, egy évre felfüggesztetett, mely fölfüggesztés 1879. évi április hó 4-én veszi kezdetét. Az aradi ügyvédi kamara közhírré teszi, miszerint Ptaznovszlcy Gyula orosházi ügyvéd önkénytes lemondás folytán, az ügyvédi lajstromból kitöröltetett. Csődök : IJerger Adolf bpesti bej. czég ellen ker. s vtsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. apr. 9. 10. 11.; i. t. ésp. Baintner Imre ; végi. t. s csődválasztm. választása apr. 11. (17).— Néh. Dreschler Márton hagyatéka ellen erzsébetvárosi tsz. által ; bh. febr. 'zl. ; p. Agotha Miklós, helyettese Kozgonyi Ottó ; i. t. Róth Károly ; tárgyalási nap mart 7. (l 7). — Néh. Tóth Jánosné e len r.-szombati tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. febr. 26. 27. 28. ; p. és i. t. Hubay Miklós (17). — Vehner József bpesti bej. szűcs ellen ker. vtsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. febr. 24. 25. 26.; i. t. és p. Tóth Gyula; végi. t. s csődválasztm. választása febr. 26. (17).— Klein Lipót kalocsai ker. ellen e. tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. jan. 29. 30. 31. ; i. t. és p. Hang Ferencz (17). — Hollner Ervin p.-tenki lakos ellen egri tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. febr. 26. 27. 28. ; i. t. és p. Petrovich Antal ; végi. t. s csődválasztm. választása mart. I. (18). — Pollák Emánuel szarvasi bej. ker. el én b.-gyulai tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. mart. 26. 27. 28. ; i. t. Jancsovics Péter, p. Keresztszeghy Kálmán ; végi. t. s csődválasztm. választása mart. 28. (20). — Majoros Mihály aszódi ruha-xer. ellen pestvid. tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. febr. 26. 27. 28. ; i. t. és p. Milassin Mihály ; végi t. s csődválasztm. választása marv. l. (20). — Dusóczky és Teszáry debreczeni bej. s/abóczég ellen e. tsz. által; bh. s hitelezők összejöv. mart. 26. 27. 28. ; p. és i. t. Lökös Gyula (21). — Keppich Móricz bpesti ügynök ellen e. f. kir. tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. mart. 12. 13.14.; i. t. és p. Dr. Darányi Ignácz; végi. t s csődválasztm. választása mart. 14. (22). — Ballá Lajos bpesti lakos ellen e. f. kir. tsz. által ; bh. s hitelezők öszszejöv. febr. 12. 13. 14.; i. t. és p. Eberiing Gusztáv ; végi. t. s csődválasztm. választása lebr. 14. (22). — Néh. Szoilgolt Bálint zilahi volt bej. ker. hagyatéka ellen e tsz. által ; bh. s hitelezők összejöv. mart. 26. 27. 28. ; i. t. Korbu y József, p. Zachariás Jáhos ; végi, t s csődválasztm. választása mart. 28. (22). által által Csödmeeszüntetések : - ííalogli Márton kolozsvári lakos ellen e tsz. tsoamegSiuoiB«»« Wotzásek Fülöp bpest lakos -:ien ker. s vt8z. : vaevonfe osztás folytan (18 .— MOl/.asen * I' v i.i.-.. «n i .a. •a ind vagyon leiosztása folytan ,20). - Neumann Mór bpesti lakos ellen ker. ÍHI , a csői vagyon ie ,n,v,A„ fr,01 _ Hallll Ferencz szegs/ardt szűcsmester vtsz. által: vagyonhtany tolyan ie'1)- — ; , L. 5 • lno en e tsz által • • csődvagyonnak a hitelezők közt. felosztása folytán (22) pLyáÍtok:J*.zb8rényi fanéi II. oszt. tekkv.ezeto ; beteli., tsz elnökéhez (U). - Veszprémi tiznél Írnok ; bh. febr. 23. e tsz. elnökéhez 17). — N -kanizsai tsziiól és csákLnyai s keszthelyi .jhsgokná. egy-egy B.p dljnokj bh. febr. 21. n.-kanizsai tsz. elnökékez (.7;. - Bpesti I.-III. ker. jbsgnal segédtkkvvezelö; bh. febr. 21. bpesti e. f. kir. tsz. elnökéhez (17) - Világosi jbsgnal InAtbb. febr. 23. aradi tsz. elnökéhe, (l »). _ Egri tsznel aljeryzo ; bh febr. 28. e tsz. elnökéhez 19. - Miskolczi tsznél aljegyző \ bh. febr. 23. e. tíz. elnökéhez (19). - Szt -gotthardi jhsgnál albiró ; bh. febr. 26. szombathely, tsz élőkéhez (21). - Felvinczi jbignál Írnok ; bh. febr. 26. tordai tsz. el' okehez (21). —• N.várad-vidéki jhsgnál joggvakornok ; bh. febr. 27. n.-várad. tsz. elnökéhez (22). Iííónykereseti felhívások: (17. sz.) Bejelentési h. I. febr. 1.JOTál.Ovica Jánostól Fischls D. Kai jav. 420 ft Újvidéken j Szaghmeiszter D. vh. — Jov.-inovics Jánostól S'einer Max Zsigmond jav. 390 ft Újvidéken ; Sza.hmeiszter D vh - Peer JóíZeftöl őhlberger Erzsébet jav. Győrött: Villányi A. vh. — Bla.i Jakabtól Spitzer Ignácz jav. 382 ft Cseklész n ; Gallovicb J. vh. Pozsonyban. — Qllirin Vilmos ól Kelleit Gyula s Pollák Hennán mint Tóth Karoly jogutódja jav. N.-Becskereken. — Franz Lötz et Sohn, Farkas sz. Chladek Ludmilla s tsától Mallá z Justin jav. 442 ft Bpesten ; Tipula A. vh. ker vtsz — MunteailU Georgetól Móga Demián jav. HJ9 ft Kelln-kben ; Grácser K. vh. 8ebesen. Bejelentési li. i. febr. S. - lialkányi Gyulától Neulander K. jav. 477 ft Kisvárdán ; Oláh Gy. vh. — Demcsik Mitertöl Steinberaer Jakab jav. 317 ft Tőkés községben; beregszászi tsz. — Tisch Jettitől Grünfeld Miksa jav. 12i9ft Margittán ; Vidovich J. vb. — Bogojev.icz Gruja » Jovántól a kulai árvatár jav. 600 ft Kulán ; Ovosgyák G. vh. — Zsolnay I^ná'-z s Mártontól Jakobi Ferencz s neje jav. 801 ft Kecskéden ; Scheda J. vh. Tatán. — Szabó György István s tsától a tata-tóvárosi takpzt. jav. 1400 ft Tatán ; Scheda J. vh. — Veres György s Jái o«tói Csizi Albe.t jav. 897 ff. M.-Csáthon ; Sugár D. vh. - Kreutz Rózától a budai keresk. s iparbank jav. 429 ft Bpesten ; Soltész A. vh. VI. s VII. ker. jbsg. — Borkeszku lüoniszie s tsaitól a m. kir. kincst. urad. jav. 3199 ft Kuttinán ; Muráriu Gy. vh. Lúgoson. — Ifj. Klein Jóseltől Prager Ede s Klein Márton jav. 538 ft Ádándon ; Ferter I. vh. Tabon Burián Lajostól Le-fák Ambrus jav. 335 ft Hidegvégen ; Malocsay M. vh. Ipolyságon. - Farkas Móricznétól Leuchtman s Keszner jav. 344 ft T.-Ujlakon ; Zloczky B. vh N.Szől ősön. — Glozsáni árvatártól Súlyán Pál jav. 773 ft Újvidéken ; 8zaí hmeiszter D. vh. — Demcsik Ivántól Steinberger Jakab jav. 317 ft lökés községben; beregszászi tsz. — I írni áll ily Ignác tói Kucher Lajos jav. Boldogasszonfán ; Dóczy B. vh. Szigetváron. — GróSZ Alberttől Nuszbaum Ignácz jav. 1787 ft N-Váradon ; Sirr.onits J. vh. — Bencze Károlytól Engl Salamon jav. 960 ft Kolozs községben ; Párvy M. vh. Nyitrán. (18. sz.) Bejelentési h- i. febr. 2. Stcnzky Alajostól Spieler Ferencz jav. 435 tt Egerben ; Rajcsányi F. vh. — Schöntag Hermantól Kohu C. Dávid jav. 1100 ft L.-Szt.-Miklóson ; Plathy L vh. — Melliuger Rózától Neustadt et Lackenbacher jav Esztergomban ; Left'ter I. vh. — Aiuster Adolftól Glück Mór jav. 500 ft Kassán; Tahy K. vh. — Boz«ik Józseftől Franki Lajos jav Aradon. — Neh; Motesiczky Károly hagyatéki tömege ellen Rettinger J. s na jav. 175s ft Illatán.; Barényi J. h. — Herold Jánostól Folget sz. Hübel Terézia jav. 4261 ft Bpesten Tellér F. vh. ker. s vtsz. — Fraeilkel Mihálytól ; artaIos Béla jav. 400 ft Kassán ; Tahy K. vh. Bejelentési h. i. febr. !). — Kiss Istv-in s tsától Polgár Mihály jav. i~51 ft T.-Szt.-Miklóson ; Károlyi L. vh. Szolnokon. — Ar. Tímár Illés Istvántól Bagossy Károly jav. 35u ft Szolnokon ; Károlyi L. vh. — Unger Mihály s Koch Lűrincztől Östreicher Bernát jav. 3375 ft Miklósfalván ; in.-óvári jbsg. — Klein Gábor s nejétől Szalay Pál jav. 559 ft Kács községben ; Patyi L. vh. M.-Köv esden. — Leitner Roziuátol Mayer Iitnáczjay. 491 ft Bpesten ; Grünschuek J. vh. IV. -er. jbsg. — Grü'.lbaumFarkastól Pók Sándor jav. 408 ft Tibold-Darócz községben ; Patyi L. vh. M.-Kövesden. — Klrin Mártontól özv. Lajos Józsefué jav. 1052 ft M.-Keresztesen ; Patyi L. vh. M.-Kövesden. — Özv. Tyeekáll Szondre Szovetától Lővenstein Kaialinjav. 358 ft Mócsán ; Györfy M. vh. Aradon. — Palkovics István s nejétől a sz.-fehérvári házi pénztár jan. 4 2 ft Sz 4Fehérvároit; SsAllOsy E. vh. (lí). sz.) Bejelentési h. i. febr. 3. — Néh. Motesiczky Károly hagyatéki tömeue ellen Berger Antal jav. 750 ft Illaván ; Barényi J. vh. Bejelentési h. i. febr. 10. — Tkálecz Ivántól Mentsik Károly jav. 323 ft Bellatinczon ; Vresits E. vh. Alsó-Lendván. — Áltmailll Mór « nejétől Altmaun Dávid jav. 2912 ft Kocskóczon ; Barényi J. vh. Illaván. — Ifj. Czirkcsz Somától Hollender Ede jav. 595 ft Jólsván ; Márkus D. vh. Nagy-Rőczén. — Korláth Árpádtól Krón Haim jav. 390 ft N. Kapóson ; Várady E. vh. — Wei^zherger Sámueltől gr. Lónyay Menyhért jav. 2 00 ft Pcsolina köz-égben ; Kádoss B. vh. Homonnán. — Ranolder János hagyatéka ellen Fischer Sámuel jav. 197 It Veszprémben, (isiben s Hajmáskéren ; Grmanetz S. vh. Weszpréinbeu. — Özv. Beskidt Jánosnétól Mibalik Pál jav. 353 ft Verebélyen ; Kaszanyiczky D. vh. (20. sz.) Bejelentési h. i. febr. 5. - Pollák Fülöptől Eigler Fülöp jav. 1800 ft Bpe-ten ; Gyongyösy J. vh. ker. s vts . — Naschitz Jakabtól Tholt Titus jav. 483 ft Bpesten ; Miklós L. vb. ker. s vtsz. — B Percnyi Zsigmondtól Deutsch Ignác/, jav. 10710 ft Halmiban; Tegze L. vh. — BlftO Linától Holczer Simon jav. 1146 ft Czegléden ; Losonozy Gy. vh. - Fiöhlich János s Borbálától Dr Dell' Adami Rezső jav. 509 ft Bpesten ; Ge-zti F. vh. e. f. kir. tsz. — Schlesinger Adolftól Tholt Titus jav. 485 Bpesten ; Iglódv K. vh ker. s visz. — Pali Albert s Páll Mihálytól Jakabfy Albert jav. 1131 ft Kolozsvárott; Szabó K. vh. — Gy urgyeuits Jánostól Hn-czfeld Henrik jav. 1132 ft Szabadkán ; Vojnich T vh Bejelentési h. i. febr. 12. - Ifj. Czirbesz Somától Hollender Ede jav 595 ft Jolsván ; Márkus D. vh. N.-Rőczén. - Luftsellitz Jakab illetve örököseitől LOwy Mór jav 485 ft Bpesten ; Gsiszér J. vh. V. ker. jbsg. - Schlesinger sz. Leindorfer Maritól Hubsch Ede jav. 2349 ft Papradnó községben ; Tafferner Gv vh Vág-Beszterczén. _ Kombelles Lajostól Stern Emma jav. 1678 ft Papina községben ; KadossB. vh. Homonnán. - Földváry Árpádtól Spitzer Berta jav. 191"6 ft Egerben. - Bartók Ágnes, Karolina, Róza s Teréziától Birtok Albert s József jav. Déván ; üpra M. vh. Knappicll Dávid s tsaitól Ehrlich Józsefné jav Soroks ron ; pestvid. tsz - Maár Sándor s tsaitól Majovszky Jakab jav. 303 ft BpesteV,e; HM! !SZ' 7 Na"<1 Sanmeltől Grnnva'd s tsai jav. 47 9 ft Sz.-Fehérvárott. vh rott Ozv. Föld váry Andrásáétól Márkbreit Adolf jav. 433 ft Bpesten Laurinetz L U ; IvánszJk7j.~h 'CZee ft61 Aujerdszki Adolf jav. 367 ft Sz.-Fehérváfi (A1.,,8?,)TB?jeíenté8Í ''• febr.6.-Szártory Józseftől Landauer Ignácz s ha jav. 4537 tt Iyolysaghon ; Malocsay M. vh. - Roaenthál Albert , baci, Katharina jav. 727 ft N.-Enyeden ; Hermann A v h. — Kerekes Máila s özv" Kerekes Istvánnétó. Ráth János jav. 640 ft B -Gyarmaton ; Tomis J vb - VJner SzpTiCH Emihas lérjetől Csintalan Sándor jav. 2850 ft Nyíregy házán ; £2£Z tás J. vh Bejelentési h. i. febr. 13. - Farkas S 3487 ft Bpesten; Grünschnek J. vh IV~te iir'6!!1 í?^, ^Je"0 jaVanna jav. 309 ft Gödöllőn ; Szaak J. vh - Vnakiü V ****** Máté Jul" mii ft . v 1 T. ' , . . . j'nttKiis rerenc Nyomatott az »A t h e n a e u m« írod. és nyom. r. társ. nyomdájában