Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 12. szám - Ovás és váltói szigor. 2. [r.]

— 82 — külözők: >a jelen törvény által megállapított védelmi idő alatt,« mert a szerző kizárólagos többszörözési joga nem áll absolute, hanem csak a védelmi idő alatt. A javaslat 2. §. igy szól: »Mások irodalmi adalékaiból szerkesztett miire, mint egészre nézve, annak kiadója a jelen törvény által biztosított jogok tekintetében a szerzővel egyenlőnek tekintetik. Az egyes irodalmi adalékok tulaj donjoga azok szerzőit illeti<r. Az ezen §-hoz csatolt indokolás semmit sem indokol. A német törvény 2. §-a: >Dem Urheber wird in Beziehung auí den durch das gegenwartige Gesetz gewahrten Schutz der Herausgeber eines aus Beitragen Mehrerer bestehenden Werkes gleich geachtet, wenn dieses ein einheitliches Ganzes bildet. Das Urheberrecht an den einzelnen Beitragen steht den Urhebern derselben zu«. — Nem kiadóról (Verleger) van tehát szó. Az sem áll, hogy mások adalékaiból kell, hogy a mii szerkesztessék, mert ellenkezőleg a gyűjteményes munka szerkesztője saját tollával is hozzájárulhat, sőt majdnem kivétel nélkül teszi is. Mindenesetre már a szerkesztés is szellemi alkotás és ezért aequiparálja a törvény a szerzőt a szerkesztővel, de nem a kiadóval. — Tervezetem a mellett lényegesen eltér a német törvénytől és pedig Endemann (Gesetz betreffend das Urheberrecht stb.) fejtegetései nyomán, melyeket a későbbi irók is elismertek, amennyiben két egészen uj alineát vettem fel. Ugyanis csatlakozom W&chter (Das Urheberrecht an Werken der bildenden Kiinste, Photographien und gewerblichen Mustern 13. 1.) nézetéhez, miszerint a törvénynek feladata abban is áll >diejenigen Fragen, die sich in der Praxis als controvers herausgestellt habén, legislativ zu entscheiden.« A német törvények ujabban túlságosan rövidek és soványak. Biznak a doctrina és judicatura felfogásában. A javaslat 3. §-a igy hangzik: >A szerző joga átszáll örököseire és akár egészben, akár részben szerződés által vagy halál esetére szóló intézkedéssel másokra is átruházható*. A német törvény azt mondja, >beschrankt oder unbescbrankt*, minek egészen más az értelme. A javaslat nem indokolja azt, hogy miért tért el, valamint azt sem, hogy az örökösre átszálló szerzői jogot hogy lehessen szerződés által másokra is átruházni, holott az átruházás az átszállást kizárja. A javaslat 4. §-a ellen az a kifogásom Dahn és Klostermann (223.1.) nyomán, hogy >a leirás semmikép sem Ítélhető gépi többszörözésnek, < habár azt a német birodalmi törvény is igy mondja. — Tervezetem továbbá a német doctrina által elismert egészen uj alineát hoz javaslatba, mely a szerzői jog fogalmának helyes felfogásából ered ugyan, de czélszerü, ha felvétetik. Ugy hiszem tudniillik, hogy a kézirat nem lehet végrehajtás tárgya, ha a szerző annak többszörözését nem akarja. A javaslat 5. §-ának a) pontja alatt hibásan vannak felvéve a >felolvasások«, melyek mint irói művön alapulók, az 1. §-ban benfoglaltatnak. — Tervezetem továbbá a doctrina nyomán d) alatt egészen uj pontot javasol felvétetni, mely szerint bitorlásnak tekintetik az is, ha több szerzőtárs által közösen készített miinek uj kiadása az egyik szerzőtárs által a többi beleegyezése nélkül eszközöltetik. A javaslat 6. §-a azon szabványt tartalmazza, hogy >a szerző vagy jogutóda engedélye nélkül« feltétlenül bitorlásnak tekintetik, ha a fordítás olasz, franczia, angol vagy német nyelvre történt. Bevallom, hogy ezen felfogást nem találom indokoltnak. Tervezetem egyszerű elvet javasol. A szerző ugyanis fentarthatja magának a fordítás jogát, de akkor eszközölje is azt. A fentartott fordítás kezdessék meg egy év alatt és fejeztessék be három év alatt és ekkor élvezze a szerző öt évig a fordításnak értékesítését. A fordítás egészen más szempont alá esik, mint az egyszerű változatlan többszörözés. Részemről odáig is mennék sziveseű, hogy költeménynek költemény alakjában történő fordítását feltétlenül megengedném, mert az nem mechanikai fordítás, hanem nagy részben alkotás s az eredeti költemény fogalmának semmikép sem árt. Sőt lehetséges, hogy a fordított költemény szebb és jobb, mint az eredeti. A javaslat védeni akarja a szerzőket (nincs megmondva meddig, tehát az egész védelmi időre) az ellen, hogy a mű olasz, franczia, angol vagy német nyelvre ne fordittassék. Ha szerzőnek nem elég az öt év, ugy adja ki müvét eredetileg több nyelven. Felfogásom szerint azt kell kimondani legfeljebb, hogy az eredetileg több nyelven megjelent mü az egész védelmi idő alatt ezen nyelvek egyikére sem fordítható. De ez álljon minden nyelvre nézve egyaránt. Dr- Herich K&™lyOyás és váltói szigor. Fizetés hiánya miatti óvás szüksége fenforog-e, ha a váltó lejártakor az egyenes váltóadós vagyona felett a csőd már megnyittatott 9 II. Kimutatni iparkodtunk, miszerint a czimben körülirt esetben a váltó rendes fizetésének lehetősége törvényileg ki van zárva. Kimutattuk eddig, miszerint sem a közadós, sem (telepített váltónál) annak helyettesítésében a telepes a váltót rendes uton be nem válthatják, s hogy továbbá ezek részéről jogilag lehetetlen oly fizetési mód, mely váltójogunk szerint a rendes uton való fizetés lehetetlenségének joghatásától eltekintve különös okból indokolhatná a fizetés hiánya miatti óvás felvételének szükségét. Felszínen úszik azonban némely kételyt ébresztő ellenérv, melyet a felállított tétel helyességének kimutatására helyén lesz közelebbről megvilágítani. Kérdéses lehet, vajon nem fekszik-e az egyenes adós részérőli fizetés jogi lehetősége azon eshetőségben, hogy az előző, tudván, miszerint az elfogadó csődbe esett, hogy a viszkereset költségeit és kellemetlenségeit kikerülje, a váltóösszeget beküldi a bukott elfogadónak, hogy ez a váltót annak fizetés végetti bemutatásakor kifizesse. Miután azonban azon körülmény, vajon a fizetés mily gépies uton, mily kézen keresztül teljesíttetik, annak lényegére ki nem hat, ennélfogva ezen esetben nem rendes fizetésről, hanem: a váltónak előző általi beváltásáról van szó. Már pedig előző általi beváltás hiánya miatti óvást a váltótörvény nem ismer. Csődtörvényünk szerint a közhivatalnok fizetése nem esik a csődtömeg alá. Ha tehát az egyenes váltóadós közhivatalnok, bukása után is válthatná be a váltót fizetéséből ? Ámde a későbbi (1876) törvény, annak fizetése azon részét, mely végrehajtás alól ki van véve, törvényileg szabott fentartási összegre szorítván, nézetünk szerint lerontotta a csődtörvény érintett intézkedését. A csődtömeg fogalmilag magában foglalja a közadósnak csődnyitáskor végrehajtás alá vehető összes javait s igy az idézett törvény egyben a fizetésnek szabott összegét meghaladó részét is a csődtömeghez tartozónak nyilvánította, minek folytán a váltókövetelések ezen fedezeti állagból való kifizetésének lehetősége is jogilag kizártnak mutatkozik. Más megoldást nyerne ugyan az egész kérdés a német birod. csődrend szempontjából. Annak ismeretes, az Apáthyféle tervezet által is elfogadott 27. §-a szerint ugyanis a közadós által fizetésképtelenségének beállta, avagy a csődeljárás megindítása után teljesített váltófizetések a n. b. csődr. 23. §-ában foglalt, a csődviszonyban gyökeredző támadási okok alapján még érvénytelenítési per utján sem követelhetők vissza a fizetést elfogadott váltóhitelezőtől, a mennyiben ez többi váltókötelezettjei elleni viszkeresetének különbeni elvesztése mellett váltójogilag kötelezve volt a fizetés elfogadására. Ezen intézkedést azonban csődtörvényünk nem ismervén, az a szóban forgó kérdésnél figyelembe nem vehető. Közel fekszik azonban azon ellenvetés, hogy a váltót kifizetné talán a csődtömeg gondnoka, a csődhitelezők választmánya! Igen könnyen gondolható s gyakorlati szempontból fontos lehet, hogy ezek, mert pl. a csődtömeg követelje igen kedvezőnek mutatkozik, előnyösebbnek találják a váltó egyszerű kifizetését; mi kereskedelmi csődöknél, melyek nem ritkán üzletpangás szülte fizetésképtelenség s nem vagyonhiány következményei, különösen gyakori lehet. Ezen érv tartalmának esettani elemzésében találandja czáfolatát. Miután nálunk a bejelentési kényszerrendszere uralkodik, azon esettől eltekinthetni vélünk, mikor a váltó birtokosa a csőd tényének alapján váltóját a rendes bejelentés mellőzésével fize-