Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 55. szám - A férj hatalma a nö vagyona felett. 1. [r.]

— 422 — szervezetnél tehát a főnökön kivül a nő vagy más családtag önálló vagyonnal uem birhat. Az állam csiráját képező ezen szervezet nem vérrokonsági, hanem politikai alapon nyugszik s azért a nők felszabadulását teljesen kizárja. Talán sehol sem állott fen ridegebben, mint Indiában, hol a vallás befolyása a jogra a legnagyobb és a vallás értelméban a nő alsó, alávetett lény volt. Felette tanulságos ez ind jog, mert évezredeken át máig alig változván, az őskorban általános jogot, a jogfejlődés granitrótegét tünteti fel előttünk. A társadalom alkotó eleme, egysége e csoport — a patriarkális család — volt és nem az egyén; oly jelenség, melyet bizonyos gazdasági s politikai fejlődési fokon minden ókori és középkori, mai napig | minden primitív nép feltüntet.*) A vallás befolyása a vagyonjogra, a tulajdon s örökösödés fogalmára, a hindu jogban, melynek alkotói, alkalmazói és tudósai, mint szintén minden primitiv népnél, a papok voltak, — különösen azon brahman tan alkalmazásában nyilvánult, melyet ind jogászok a , szellemi beneficium tanának neveznek. E tan abban culminál, hogy minden öröklött vagyon — s igy csaknem minden tulajdon — czélja első sorban az elhalt örökhagyó lelkének megváltása az engesztelő áldozatok bemutatása által. Közbevetőleg — egy érdekes párhuzam kínálkozván, — figyelmeztetnem szabadjon e brahman tan közel rokonságára a kath. keresztény egyháznak a középkorban uralkodott doctrinájával, mely már a római jog utolsó fejlődési korszakában, utóbb a középkori barbár népjogok átalakításában, különösen a pia legata (vallásos hagyományok) kiváltságaiban nyilvánult. Ezek annyira mentek, hogy míg p. o. más végakarati intézkedés érvényéhez 7 tanú, okmány stb. kellett, addig vallásos hagyománynál elég volt utolsó kenetet adó pap bizonysága is arra, hogy az intézkedés érvényes legyen. Meg kell jegyeznem, hogy a középkor hűbéri törzsszerkezetében — ép ugy mint a primitiv népeknél — a földbirtok közös, törzs- vagy családbeli tulajdon volt és az egyén csak az általa szerzett ingó dolgokat ('irta szabadon. Csakis ez utóbbiakról rendelkezhetett tehát szabadon. Az egyház már most nagyon protegálta a római jog intézményét, melyeta középkori hóditó bar- \ bár népek joga nem ismert volt t. i. a végrendeletet s protegálta az özvegy j öröklési jogát. Az akkori törvényes szükségörökléssel szemben ugyanis i csak az ingók, később a szerzett ingatlanok szabad végrendeleti áthá- ] romlása mellett lehetett azokat az egyház vagyonába átvinni s a nők különös egyházi pártfogást érdemeltek, mert akkor is kitűntek az i idealismus azon neme által, mely a papokkal kiválóan rokonszenvez. ; Az egyház saját érdekében állott tehát azt a tant propágálni, melyre j czéloztam, hogy t. i. az ingó és szerzett vagyon, melyről az egyén szabadon rendelkezett, első sorban halottas misék bemutatására s ha- í sonló czélokra szolgál az örökhagyó lelki üdve érdekében. Eleii.te igy | máig Islandban a kereszténység behozatala után keletkezett. Grragas ' nevü XII. századbeli törvénykönyv alapján csakis efféle egyházi czélra, I halottas misékre stb. volt megengedve a végrendelkezés. Igy gazda- : godott az egyház, mint csaknem minden buzgó hivőjének öiököse, mig ! az országok vagyonának nagyobb részét szerezvén, a további szerzést | törvényekkel tiltani kellett. Indiában a metempsychosis, a lélekvándorlás, hite a halotti ál- ] dozatoknak még nagyobb fontosságot kölcsönzött és az ind brahman ' jogászokirataikban egyenesen avval indokolták a nő kizárását í az öröklésből, hogy a vallás rítusa tiltja nekik ily áldozatok bemu- j tatását. Megjegyzem, hogy az öröklési képesség ily vallásos alapja a j keresztény római jogban is még található, hol az eretnekség ki- ! zárt az öröklésből. Mindazonáltal idővel Indiában is volt a nőknek külön, a férj | tulajdonát nem képező vagyona, az u. n. s t r i d h a n. A legrégibb ind jogkönyvek egyike, a Mitakshara, azt követke- | zőleg definiálja: »stridhan azon vagyon, melyet a nőnek apja, anyja, férje vagy fivére mint mennyasszonynak az esküvő tüz előtt ad.« Ezen definitiót minden jogiskola mai napig elfogadta, Ellenben a Mitakshara e<*y commentatorának azon hozzátételét, hogy (Mitakshara XI. 2): »azon vagyont is stridhannak nevezik Manu és mások, melyet a nő öröklés, vétel, osztály, foglalás vagy találás által szerez*, a többi commentátorok nem ismétlik és azt el nem ismerik a niythikus Manu, ez ind Moses, törvényének. *) Indiára, Kómára, Irhonra 3 a középkori egyházra nézve következükről l. H. Sumner Maine : The early history of institutions London 1875. Lecture XI. Az angol birák, kik Indiában a britt hódítás óta az ind törvényeket alkalmazzák, e szabály értelme fölött, mely szerint tulajdonkép minden vagyon a nő szabad tulajdona volna, mert a szerzés miüden neme el van abban sorolva, nagy zavarba jöttek. E zavart növelte, hogy tudva volt egyes jogszokás eredetének vizsgálatából, p. o. az özvegy elégetéséből, hogy a régi törvény nem viseltetett oly barbár szigorral a nők iránt, mint a későbbi gyakorlat, mely türelmes bölcselet befolyását mint p. o. a rőmai régi barbár jog a görög stoikus bölcseleté* soha nem tapasztalta és igy idővel nen: szelídült, hanem ellenkezően a leginbumanusabb szellemben megmerevedett. Az ind jog szellemével mégis ellenkezik azonban azon feltevés, hogy a nő ősidőkben független s utóbb a családi despotismusnak alávetve lett legyen. A Mitakshara is mondja: »hogy meghalt ember vagyona vallásos czélra szentelendő s azt nő nem örökölheti, mert azon vallásos szertartások végzésére képtelen« — és csak a fenemiitett szabály interpolatora küzd azon nézet mellett, hogy némely áldozatra a nő is képes és hogy nem minden vagyon ily czélra való, és hogy ezért a nő is örökölhet. Az ind vallásos jog egyéb tekintélyei s a gyakorlat azonban mindig az özvegy ily joga ellen döntöttek. Sőt Bengáliában a család illetve férfitagjai érdeke meghonositá azon a legújabb időkig fenállott kegyetlen szokást, hogy a gyermektelen özvegy, miután őt különben még férje ingatlan birtokának élethossziglanas haszonélvezete is illetné, magát férje hullájával elégetni tartozott. Hasonló nő-ellenes szellemben szoritották meg a törvénymagyarázók a stridhan ősi intézményét, bár annak lényegét, hogy a nő e vagyonnal egészen szabadon rendelkezhetik, s hogy az halála után is első sorban nőnemű utódaira száll, meg nem sérthették. Az angol-ind főbiróságok tehát ez alapon mai napig is ugy Ítélnek, hogy a házas nő szabad vagyona, a stridhan csupán az, mit házasságkötéskor családjától vagy férjétől kap. Ez képezi tehát máig a nőnem több mint száz milliónyi tagjának jogát oly népnél, mely magas miveltségre emelkedett ugyao, de részben bizonyára a nő szolgasága folytán, e miveltséget évezredek óta n in fokozhatta és u. n. stationár kulturnéppé lett. A » stridhan* eredetét és analógiáját csaknem minden arya népnél találjuk a patriarkális korban. Szokás volt ugyanis, hogy a vőlegény a családfőt kárpótolja azért, hogy hatalma lánya s ennek szolgálatai felett a házasság által megszűnik, és hogy a vőlegény a szűz meunyasszonynak is bizonyos kárpótlást adjon azért, mit a házasságban elveszt. A magyaroknál is »eladó« lány volt a kiházasitandó leány és neve volt: a vőlegény »arája«, azaz kinek megadták arát, árát. Az irek jogában, — e legrégibb kelta jogi maradványban, — szintén ily bride-price szerepel, hasonlóképen a germánoknál és szlávoknál (Morgengabe), s a mely tulajdon később a nőké lett, azt ezen mennyasszonyi ajándék mintájára szabályozták. Igy az ir nő is férje beleegyezése nélkül rendelkezhetett a kelengyéjéről, mig a 17. századbeli angol birák, eltelve az angol manus mariti (férji hatalom) eszméjével, ezen gyakorlatot megszüntették. Méltóztatnak tehát látni, hogy a nő jogi emancipatiójának eredete a trousseau volt. Ezzel áttérek a modern jogok anyagjogára, a római jogra, mely ellentétben az ind joggal folytonos fejlődést mutat fel. A rómaiaknál is mint keleten a család eredetileg nem a természetes rokonság, hanem a patriarkális hatalom alapján volt szervezve.*) A »familia« minden tutela s pecunia, azaz miuden a páter familias hatalmában lévő személyből és vagyonból áll. E hatalom csak később oszlik meg s lesz kölönböző a gyermekek felett (patria potestas), a nők felett (manus mariti) s a dolgok, rabok fölött (dominium). Azonban, részben az állam érdeke folytán, melynek szolgái nem állhattak apai hatalom alatt, részben a gazdasági viszonyok, ipar és kereskedelem fejlődése folytán, később behozták a fiuk emancipatiójának, az apai hatalomból kibocsátásának szokását, meiy által ez illető emancipált önálló jogszerző személylyé lett, de minden jogot családja iránt elvesztett. A nőknél némileg hasonló szabadságot eleinte csak azon hajadonok élveztek, kik férjt nem kaptak és szüleiket elvesztették, mely szomorú helyzet mindenesetre részvétet érdemelt. *) »Quaedam parva respublica, cuius páter familias princeps « I B Vico • De uno univ. iur. princ. et fln. un. .L'état n'est qu'une fédération de familles ; petites sooiétés indépendantes, dont le chef est á la fois le magistart, le pontife et le caprtame. C'est bien moins le lieu du sang qui constitue la famille que le lien pohbque* - Laboulaye: Histoire de la propriété fonciere en Occident. Paris 1839. hv. IV. chap. 1. p. 164.