Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 4. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 2. [r.]

F Kiler\czedik évfolyam. 4. száir\. Budapest, 1879. január 23. KiilSn mellékletek : a „08nt»ények gyűjteménye", az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi tBrvények anyaggylljteménynyel". A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendfik. Szerkesztőség: Nagy korona-utcza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR THEMIS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Előfizetési árak (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmen tes szétküldéssel) a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye", az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel" atmü mellékletekkel együttesen: egész évre 13 forint félévre 5 forint, negyedévre 2 forint 60 kr. Az előfizetési pénzek b é r m e legczélszerübben p o s t a u t küldendők. n, vidékrS i y utján MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. TARTALOM: A jogtudományi oktatási reform kérdéséhez. Dr. Dell'Adami Rezső ügyvédtől. — Az elfogadás hiánya miatti biztosítási visszkeresetről váltó másolatnál. Dr. S ch i ck Sándortól. — A saját részvények megszerzésének vagy zálogbavételének tilalmáról. (Dr. E. I.) — Az 1878. évi ügyvédvizsgáló bizottság alakuló ülése. — A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék ügyforgalma 1878-ban. — Az ügyvédi kamarákból. (Fegyelmi tárgyalás a budapesti ügyvédi kamaránál). — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentósi határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny-bői. (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet : A »Döntvények gyűjteményéinek 1878. évi tartalommutatóját. A „Büntetőjogi Szemle" második számának kiadását a jövő hétre halasztottuk, hogy alkalmunk legyen a jelenleg nyomatás alatt levő rendőri törvényjavaslatot még a jogügyi bizottság tárgyalásai előtt megbeszélni. A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. IL Első czikkünkben igyekeztünk kimutatni, hogy jelen rendszerünk, mely az államtudományoknak és jogtudománynak csupán névleges bifurkatiója; mely a jogászt annyi, gyakorlati szempontból idegen tananyag elsajátításával terheli, minővel gyakorlati jogászt sehol másutt nem terhelnek; mely rendszer nem csak a tananyag halmozásában és választásában inpraktikus, hanem a tanmódszerben is, mely dogmatikus előadások alakjára szorítkozik és különböző sőt ellenkező rendszerek elemi csontvázait isolálva és aprioristikus alapokon közli: hogy ezen rendszer nem csak a tanrend és vizsgarend, hanem a döntő tényezők, tananyag és tanrendszer tekintetében sem uralja túlnyomóan a gyakorlati szakképezés czélját, és hogy ennélfogva tévednek, kik elvitázhatlan ténynek hirdetik jogi főiskoláink gyakorlati jellegét. Nézetünket támogatják a franczia szervezet és eredményei és a német reformtörekvések, eltekintve Angliától, hol a gyakorlati szakképezés az elméleti egyetemi oktatás körén kivül az ügyvédi testületek autonóm alapon szervezett jogiskoláiban eszközöltetik. A franczia facultés de droit azonban valóban nem egyebek, mint állami gyakorlati szakiskolák, melyeknek egyetlen czélja a tételes jogismeretek terjesztése. A kísérletek stádiumában vajúdó nemzetgazdaságtan sem nyert még általános befogadást; azt pedig, hogy a joghallgatót, mint nálunk, a tudomány nevét bitorló gazdasági statistikai adathalmaz és de omni scibili okoskodó politikai nézethalmaz vagy a tudomány nevét compromittáló pénzügyi törvényisme labyrinthikus részleteinek köteles memorisálásával terheljék, a prakticus franczíáknak eszük ágába sem juthat. Pedig ezen szervezet mellett Francziaország nemcsak fölötte képzett, a közigazgatási jogban is kiváló gyakorlati jogászkarnak, hanem oly virágzó és általánosan elismert kitünőségü elméleti jogirodalomnak is örvend, mely bámulatos bölcseleti szellemet és különösen a gazdasági és jogi tanoknak olyan, mondhatni vegyvonzalommá vált, szerves kölcsönhatását tünteti fel, minőt más irodalomban alig, legkevésbbé a mienkben találunk, mely a legjobb akaratú nagyító üveg alatt sem mutat haladást Comte ésSpencer sociologiája irányában, mint gyümölcsét a politikai és jogi anyag közös magoltatása géprendszerének, melyet csak öntudatlan misanthropus alkothatott papiroson, az élettapasztalatok megvetésével. A németek is belátták a collidáló jogrendszerek oktatásának ártalmasságát; a teljesen haszontalan észjogi rendszert, melynek oktatása valóságos anachronismus, máris csaknem teljesen kiküszöbölték, a római és germán, illetve partikuláris jogrendszer egyesítését pedig teljesen kiviendik, mihelyt birodalmi polgári törvénykönyvük lesz. Emellett a római jog taoitását gyakorlatilag is gyümölcsözővé teszik a dogmatikus collegiumok mellett szervezett prakticumok és semináriumok segélyével. Helyesen jegyezte meg már Muther Tivadar (Die Reform des juristischen Unterrichtes Weimar 1873.) a divó tanrendszernek tervnélküliségét, melyet a felosztás alapjainak változása bizonyít: először didakticus alapon oszlik meg az egész tananyag történelmi és dogmatikus részre, azután a tárgy szerint közjogra (és ez ismét állam-, egyház-, per- és büntetőjogra) és magánjogra, végre történeti forrás szerint római és német, illetve partikuláris magánjogra, mi mellett sem a dogmák teljes története, sem egységes egész magánjogi rendszer nem tanittatik. A pandekták oktatásának hiányosságának és terméketlenségének okát abban találja Muther, hogy a tiszta római jog a remek jogászok korából, elkülönítve a későbbi canonistíkus és birodalmi hűbérjogi fejleményektől közvetlenül a forrásokból nem tanittatik. Ennek következménye, hogy a joghallgatók a valódi római jogot tettleg kevésbé ismerik meg, mint az exegetikusok Cuiacius korában ; nem ismerik a római remek jogászok szellemét, mint azt a digesták casuistikája előttünk feltárja, midőn mintegy műhelyeikbe vezet, hol a ténykérdés jogi elemzésével, az akarat magyarázatával, a jogilag döntő mozzanatok kiemelésével, a jogesetre alkalmazott szabály magyarázatával, az egyes szabályoknak a rendszerbe való illesztésével foglalkoznak; szóval nem ismeri meg a jogászi gondolkodás azon élességét, s a jogászi műnyelv azon szabatosságát és elegantiáját, melyben a római classikus juristák valódi mintát képeznek a jogászra nézve, mint p. o. Plató a bölcsészre, Homer a műveltre nézve. Ennek — a római jogászszellemnek — megismerésének fontosságát és szükségességét ki sem ismerheti el készségesebben mint mi. Csakis a tantételek, a római joganyag mai gyakorlati értékének azon túlbecsülésére vonatkozik első czikkünkben foglalt kárhoztató bírálatunk, melyet épen azon praktikusainknál találunk, kik a kézikönyvek rendszerében keresik a római jog bölcseségét. Mindazon hiányokat, melyeket Muther a német rendszerben constatált, fokozva észleljük saját rendszerünkön. Egyetemünk tantermeiben még most is zajlik a harcz az ultrahistorikus iskola szellemében oktatott római jog és az ultrarationalistikus Kanti epigonok szellemében diluált észjog között és a hallgató egyik teremből a másikba lépve majd azt hallja, hogy puszta agyrémekkel, majd azt, hogy puszta régiségekkel foglalkozott. E dilemmából nem segiti ki azon irodalom, melyből vizsgái ismereteit meriti; és a vizsgán szigorúan bánni nem lehet oly jogbölcsészszel, kinek forrásai Bihari-Ahrens és Werner-Schilling voltak. Tanul római jogtörténetet, de remek jogászoknak csak neveit és müveiknek csak czimeit, mint tanulta a bölcseleti rendszerek