Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 4. szám - A jogtudományi oktatás reformkérdéséhez. 2. [r.]

— 22 — jelszavait: lehetőén keveset és e keveset meg nem értve. Tanul rabszolgaság és patronatus, legis actiók stb. rejtélyes intézményekről; a pandektákat hallja mint római, majd mint osztrák, végre mint magyarjogrendszert olykép mint Wachter kezdeményezte a közönséges és partikuláris jog egyesítését württenbergi magánjogi rendszerében, melyet Unger osztrák magánjogi rendszerében plágiált. A forrásokat joghallgatónk rendszerint csak idézetekből ismeri; eleven képet pedig nem alkothat magának forrásismeret, exegesis és gyakorlat nélkül azon dolgokról, melyek fogalmai illetve szavai mint elvont, száraz, unalmas schémák, mulandó árnyak vonulnak el lelkének tükre fölött. Csak beható közvetlen forrástanulmány hatna képzeletére, serkentené öngondoskodásra, gazdagítaná szerzett fogalmak világosságával és szabatosságával, melyek állandóan bevésve lelkébe, abban érdeklődést keltenek a »többet tudás« iránt. Az eddig jelzett hibák természetesen nem csak gyakorlati képezetlenséget, hanem elméleti felületességet is eredményeznek és ennélfogva orvoslást igényelnek akkor is, ha a gyakorlati müvélyt, a »mesterséget« a tanithatlan élettapasztalat dolgának tartjuk és az egyetem által megvalósitandó feladatul pusztán azt tekintjük, hogy egyes tudományág belterjü, concentrált mivelésére képesitsen bizonyos általános miveltség s ismeretek közlése mellett, minél többet vagy kevesebbet a mai munkamegosztás, az egyes tudományágak terjedelme egyrészt, a tudományok Bacon álmodta mai kölcsönhatása, a bölcseleti egyesítés másrészt kizár. Már ezen bajok is igazolják különben, bogy tévednek, kik azokat egy ponton akarják orvosolni, mint Mephistopheles az asszonyokat; egy vizsga áthelyezése vagy öt órás pandektacollegium hallgatása oly orvoslás, mint cseppek rendelése az eddigi — pillulák helyett. A gyökeres orvoslás iránytűjéül az egyetemi nevelés czélját jeleztük. Felfogásunk helyességét támogatja Csengery Antal urnák az enquéte második ülésében tett hasonló nyilatkozata. Szerinte választanunk kell az angol, franczia és német rendszer között; ő az utóbbit mint a tudományos mivelés és gyakorlati szakképezés egyesitőjét és saját rendszerünk eredeti alapját alánlja, melyhez, a mennyiben elhagyta az 1874-iki reform, visszatérni, melyet tovább fejleszteni kell. Véleményünk szerint az angol rendszer választásáról szó sem lehet, bár annak — értve az alatt egyedül a középkorias orthodox Oxford és Cambridge, a tory és whig aristokratikus főiskolák szervezetét, — fegyelmi oldala leginkább felelne meg a magyar szülők állítólagos óhajának, hogy csekély gymnasiumi >érettségü« magzatjaik szorgalmas tanulásra kényszeríttessenek, mely óhaj indokoltsága 1874-ben állitólag az alapvizsgák behozatalához vezetett s a Csengery-féle »idealistikus« felfogás ellen tett nyilatkozatok (Kautz, Kerkápoly) után az enquéte többségét arra birta, hogy az évenkénti vizsgák rendszerének egyelőre fentartása mellett, tehát a tanulni nem akarók érdekében és a tanulni akarók rovására létesitett szervezet mellett nyilatkozzék. Az angol egyetemi nevelés classikus, aesthetikus és a testi kimivelést gondozó iránya is mindenesetre ráférne oly országra, melynek formai izlése nyers, szokásai durvák, tudományos irálya nyelvölő, melyben három ember tud görögül és az ifjúság testi mivelése a tekeasztalnál történik. Azonban az angol rendszer kiváló sajátját, a zárdai életet, a magánoktatást, a fellowship intézményét nálunk az anyagi óriási áldozatok lehetetlenné teszik, melyeket az igényel és melyeket meghozni mi képtelenek vagyunk legalá b addig, mig nálunk is az egyházivagyonmivelődési czélokra megadóztatik. Az angol egyetemi hallgatók közül ugyanis azok, kik a legjobb vizsgákat tették, fellow állását nyerhetik, melylyel lakás, ellátás és évi 2000 forint fizetés jár, csaknem minden kötelezettség nélkül, tisztán a tudományos élet folytathatására. Ily állás van Oxfordban 557 és Cambridgeban 531. Ezek közül fogadnak a tanulók egyes csoportjai tanitókat (tutors), kik őket oktatják s az akadémikus grádusok elnyerése végett leteendő vizsgákra előkészitik, mig az ezeket vezető egyetemi tanárok, kik az összes volt és működő fellowk testülete által választatnak és kevesen vannak, csak ritkán tartanak egészen speciális felolvasásokat, melyekben azoa tudományos munkálkodásuk gyümölcseit közlik, melynek életük kizárólag szentelve van. A leggazdagabb és legmiveltebb ország nevelési intézményeiről ránk alkalmazható következtetéseket le nem vonhatunk. Angliában, hol az általános miveltség magas színvonala emeli és a segédeszközök gazdagsága könnyíti a nevelés kitűnőségét, e téren is a magán-nevelésre, mint a tudomány terjesztése tekintetében magán egyletekre (royal institution!) van a legtöbb bizva. Szegény ország, hol jó tanerők és taneszközök és mivelt szülők csekély száma a nevelés problémáját circulus vitiosusban járatja, természetesen nem birhat kitűnő családi és iskolai neveléssel. A magánszorgalom rugói, a nagyravágyás ösztöne, a verseny serkentése, mivelt és gazdag országban, hol politikai és társadalmi carriere magas miveltség nélkül lehetetlen, fölötte hatályosak. Ellenben szegény országban, hol a legmagasabb és legbefolyásosabb állásokat a pöffeszkedés mögé rejtett szellemi ürességek phalanxja tarthatja megszállva, hol az előremenetelhez tehetség felesleges és tudomány kártékony lehet, hol az érdemszerü elismerés, mely terjedt miveltséget, mivelt közvéleményt tételez fel, hiányzik és ennélfogva a szellemi munka értékbecslésének erkölcsi alapja hiányzik: ott a társadalmi szervezet minden tényezője az alacsony miveltségi szinvonal fentartására hat, ott a tehetségnek és eszményi törekvésnek anyagi existentiája sincs biztosítva. Oly ügyvéd, mint nálunk ezrével prosperál, Angliában okvetlenül éhen halna; oly bíró, mint nálunk százával előléptetve lesz, Angliában soha ügyvéddé sem válhatott volna; I oly tanár — de nem folytathatjuk a kétségbeejtő párhuzamot. A népbizalom vállain álló merész és lángelmü Herkules kell reformunkhoz. Hivatkoztunk azok ellenében, kik előtt az egyetem puszta universitas rerum, az egyetem eredeti jellegére ; hivatkoztunk arra, nem mintha történelmi jelentősége iránti kegyelet vezetne a jövő czélszerüség kérdésében, hanem mert meggyőződésünk, hogy ez eredeti jelleg fentartása reánk nézve ma fontosabb mint valaha, hogy az egyetem nemzeti mivelődésünk hatalmas emeltyűjét és kiváló eszközt kell, hogy képezzen politikai életünk erkölcsi alapjainak visszaállítására, hogy társadalmunk egyik létérdekét képviseli azon intézet, mely a nemzetünk sorsát legközelebb igazgató nemzedéket neveli. Különösen mi nem mondhatunk le azon munka-szervezetről, mi, kiknek magán-képezése még oly csekély, kiknek irodalma még oly szegény. Van okunk élénken megemlékezni a középkorról; elég él még, elég fenyeget abból. Emlékezzünk meg tehát arról is, hogy akkor, midőn az élő szó volt a gondolat leggyorsabb terjesztője, midőn a gondolat szabadsága volt a legnagyobb vétek, midőn a tekintély hite volt az üdvösség egyetlen forrása, akkor e szabad egyesülések, tanitók és tanulók szellemi közössége, a mivelődés első küzdelmeit küzdék. A renaissance szülővárosaiba, hol az ókori mivelődés félbeszakadt fonalát újra felvették, ezreket vonzott, kik utóbb bárbár szülőföldjükön terjeszték a közönséges papi miveltség fölé emelő szellemet, melyet mestereiktől vettek, és előkészitették hazájukban is az uj kort. A bűvös tanoncz regéje ez. Ki Aristoteles metaphysikáját az evangeliom tanaiba illeszté, ki Platón s Homer nyelvét magyarázá, ki a digestákat felolvasá: ők mind öntudatlan forradalmárok voltak, vallás, bölcselet, művészet, politika terén a legnagyobb mozgalom erjesztői. Az egyénnek hatalma nem volt. A tudományos gondolat uralmának szervezete, a szabad szellemi munka menhelye csak ez volt, mely a tudósok köztársaságában az emberek szellemi testvérségét, a humanismust előképezé. Állithatni-e, hogy ma, talán mert az angol egyetemet vallási és politikai pártok, a francziát a mindenható államkormány corrumpálta, állithatni-e komolyan, hogy a szellemi munka szabad szervezete, nagy szellemek közvetlen befolyásának közvetítése ma feleslegessé vált ? Ki ezt állítaná, azt megczáfolja századunk története. Megczáfolja Stein, Scharnhorst, Schleiermacher, Jahn és I Fichte kora, a berlini egyelem és a porosz nemzet története.