Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 48. szám
nézve nem a tényleges, hanem a kikötött feladási, illetve elküldési idő döntő. Másrészt a kikötött ut s a kikötött idő, illetve a közönséges fuvarozási módnak megfelelő ut s fuvarozási idő a veszély s kártérítés szempontjából combinative vagyis egymással való összefüggésükben, és pedig úgy az egész ut s idő, mint az ut s idő egyes részleteinekegymássali összefüggésében jönnek számításba, s ha akár csak ily részleti mozzanatok összefüggése a biztositó hibáján kivül szükség nélkül zavarva s ez által kár előidézve lett, ezen kár a biztosítási szerződés keretén kivül esőnek tekintendő. Felelőssége szempontjábál a biztositóra nézve tehát döntő azon időköz, melynek kezdetét ama időpont képezi, a mely a feladásra illetve elküldésre kikötve lett, (nem pedig azon időpont, »midőn az áruk fuvarozás végett feladatnak«) s végpontját azon időpont képezi, midőn az áruk rendeltetésük helyén, az átvevőnek vagy megbízottjának kiadatnak. Ha ezen időközben rendes fuvarozás mellett az árukat kár nem érte volna, s a kár csak azért állott be, mivel az áruk késedelem nélkül ugyan, vagyis a kikötött illetve rendes időpontban megérkeztek, illetve átadattak, de a fuvarozás nem volt rendes, annak kezdetén avagy útközben késedelem áll- ván be, mely ugyan utólag helyre lett pótolva, de a rendes fuvarozás árán, vagyis oly módon, hogy a'helyrepótlás a fuvarozás arányosságát megzavarta s igy az áru nem volt azon időpontokban azon helyeken, a melyeken lett volna, hahogy a fuvarozás rendes, közönséges, illetve szerződés szerinti lett volna: ezen esetben nézetünk szerint a kár nem tekinthető olyannak, a mely a biztosítás idejében beállott s igy a biztositó azért nem felelős. Sőt nézetünk szerint a 491. §.2. bekezdésben szö- vegileg nem provideált ezen eset ugyanezen §. első bekezdése alá is subsumálható, a mennyiben a szükség nélkül okozott késedelem helyrepótlása ugyan szükségessé tette a közönséges fuvarozási módtól való eltérést, de miután a késleltetés szükség nélkül volt okozva, ennélfogva a szükség nélküli késedelem által okozott szükséges eltérés a biztosítóra nézve, tekintettel a közvetett okra, a közönséges fuvarozási módtól szükség nélkül való eltérést képez, mely által okozott kárért ő az idézett szakasz első bekezdése szerint is felelni nem tartozik. Ennélfogva nézetünk szerint a kereskedelmi törvény idézett §-ának 2. bekezdése époly kevéssé magyarázható szorosan, mint a 494 §., mely a biztosítás kezdetét azon időponthoz köti, midőn az áruk fuvarozás végett »feladattak«. A YII. jogászgyülés tárgyalásaiból. Dr. Szegkeö Ignácz beszéde a III. szakosztályban a felebbezés kérdéséről. (Befejezés.) Ép oly kétségtelen, hogy a bírót működésében a törvény által minden eshetőségre előzőleg megállapított bizonyítási szabályokhoz kötni, sem nem helyes, sem nem czélszerü; és mégis, ki tagadhatná, hogy a birói szabad meggyőződésre való hivatkozás egyes esetekben csak ürügy és mód lehet a birói önkény, a legnagyobb jogtalanság é3 igazságtalanság elpalástolására. A felebbvitel intézménye, mely eddig hasonlag — és pedig igen hatályos — eszköznek tekintetett az elsőbiró Ítéletében előforduló tévedések és általa elkövetett igazságtalanságok helyreigazítására, a szóbeli és közvetlen eljárásnál lehet felesleges, de lehet szükséges is. Mindezekkel azt kívánjuk igazolni: hogy a ténykérdésben! fe1ebbvite1 fentartásának vagy eltörlésének kérdése csak a gyakorlati szükségesség szempontjából, és csak az igazságügyi intézmények összességéhez, a fenyitő igazságszolgáltatás végczéljához való vonatkozásának figyelembevétele alapján dönthető el. A fenyitő igazságszolgáltatás czélja közvetlenül: abünösnek épugy mint az ártatlannak kiderítése, közvetve: annak elérése, hogy a népben gyökeret verjen azon meggyőződés, miszerint az állam által az igazság kiszolgáltatására hivatott közegek csakugyan csak jogot és igazságot szolgáltatnak. Hol tehát az elsőbiróságok ítéletei ezen meggyőződést létesíteni és megállapítani alkalmasak, ott a felebbvitel intézménye teljes megnyugvással eltörölhető ; ellenkező esetben pedig a felebbvitel nem lesz nélkülözhető. Ezen szempontból fogva fel a dolgot, könnyen megmagyarázha- tóvá válik, miért tartják természetesnek, hogy az esküdtszékek ítéletei a ténykérdésben felebbvitel tárgyát ne képezzék, mert ezen ítéletek a nép bizalmával találkoznak; és miért tartják époly természetesnek az ellenkezőt, vagyis a felebbvitel megengedését az egyes bíróságok í hatáskörébe utalt ügyekben; és miért nyújt alkalmat oly elkeseredett vitára épen azon kérdés: vajon a rendes biróságok elé utalt ügyekben a ténykérdésbeni felebbvitel megengedtessék-e vagy sem, mert igen alapos az aggály, hogy ezen biróságok Ítéletei a nép bizalmát megnyerni nem alkalmasak. A gyakorlati szükségesség tehát azon szempont, melyből a feltett kérdést elbirálhatónak és elbirálandónak véljük, és azt ekként for- mulázzuk. Első folyamodásu törvényszékeink jelenlegi vagy a legközelebbi jövőben létesithethető szervezete és összeállítása olyannak tekinthető-e, hogy fenyitő ügyekben a szóbeliség, közvetlenségésabi- zonyitékok szabad mérlegelése elveinek meghono- sitása mellett is aténykérdésbeni felebbvitel teljes megnyugvással elejthető? Ezen kérdés mikénti eldöntésére legnagyobb befolyással bir egy másik, a birói szervezet körébe tartozó kérdés előzetes megfejtése, az t. i.: vajon a közel jövőben létesítendő birói szervezetünk az esküdtszéki intézményre lesz-e fektetve, vagy sem ? Dr. Friedmann Bernát ur e kérdést, támaszkodva a jogászgyü- lésnek az esküdtszékek behozatala tárgyában hozott határozatára, túlhaladottnak tekinti ugyan; ámde van okom hinni, hogy a bűntények iránti eljárásra egyedül a rendes törvény tudó biróságok lesznek hivatva ; már pedig arra, hogy elsőfolyamodásu törvényszékeink élet és halál fölött minden felebbezés kizárásával, végérvényesen döntsenek, a legsúlyosabb aggályok nélkül gondolni nem bírok. Azon érvnek, melyet Dr. Friedmann Bernát ur véleménye szerint sokan felhoznak, »hogy t. i. az ország jogászi értelmisége nem áll azon fokon, hogy valamennyi elsőbiróság jól képzett, tapasztalt, minden kifogáson felül álló, jellemszilárd birákkal betöltethsssék« : sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint a véleményező ur, mert nemcsak, hogy az elsőfolyamodásu törvényszékeknél megüresedő birói állomások betöltésénél az említett tulajdonságok feDlétezése nem az egyedül irányadó szempont, hanem még a meglévő erők közül a leggyengébbek alkalmaztatnak a fenyitő törvénykezés terén. Nálunk még nem jutott általános elismerésre azon igazság, hogy a fenyitő ügyek nagyobb fontosságúak, mint a polgáriak; s innen van, hogy a törvényszékek élén álló férfiak rendszerint azon elvből indulnak ki, hogy mint vizsgáló és előadó birák a fenyitő ügyekben a legkevésbbé képzett egyének alkalmaztassanak. Mily káros, sőt mondhatni, gyászos következményekkel jár ezen elvnek gyakorlati alkalmazása, azt fenyitő törvénykezésünk szomorú állapota eléggé igazolja. Nem akarunk szólani a birói elfogultság eseteiről, melyekben a locális és más érdekek szerepet játszanak, hanem arról, hogy nem pusztán azon bünvizsgálatok húzódnak évekig, melyek szabad lábon lévő egyének ellen folytattatnak, de oly csekély az egyéni szabadság megóvása és tiszteletben tartása iránti érzék, hogy 1 évi, l1^ évi, sőt 2 évi vizsgálati foglyok nem tartoznak a ritkaságok közé, mi azt eredményezi, hogy a börtönökben letartóztatottak majdnem felét vizsgálati foglyok képezik. Azt mondhatná valaki, hogy ezek apró bajok, melyeken czélszerü törvényes intézkedések által segíteni lehetne. Lássuk tehát, mennyire érvényesültek eddig bíróságaink gyakorlatában azon nagy elvek, melyek minden uj büntető perrendnek alapelveit alkotják, s melyeket az úgynevezett ideiglenes bűnvádi eljárási szabályok a gyakorlatba behozni hivatva voltak. Értjük a szóbeliség és közvetlenség, valamint a bizonyitékok szabad mérlegelésének elveit. Nem kívánhatjuk, hogy a végtárgyalás bármily vidéki törvényszéknél oly ünnepélyességgel menjen végbe, mint akár Londonban a Westminsterhallban, vagy Párisban a »Palais de Justice«-ban, vagy Rómában; de igenis megkívánhatjuk, hogy eljárásunka valódi szóbeliség és közvetlenség követelményeinek megfeleljen, és ne legyen torzképe a szóbeli eljárásnak. A végtárgyalás rendszerint az összes nyomozati iratok és vizsgálati jegyzőkönyvek hosszadalmas felolvasásából áll; a tárgyalás a legcsekélyebb okból elnapoltatik; a megjelent tanuk kihallgattatnak és meghiteltetnek; az elmaradtak uj határnapra idéztetnek; és a tárgyalás számos esetben csak hónapok múlva, más birák közreműködése mellett és egyedül vádlott jelenlétében fejeztetik be, a mikor az ítélet is hozatik. Valódi szóbeli közvetlen eljárás eddig meg nem honosulhatott. Ép úgy vagyunk egy másik nagy elv gyakorlati alkalmazásával. Az ideigl. bünv. eljárási szabályok 6. §-ában kimondatik, hogy a »bizonyítékok bizonyító erejét a bíróság állapítja meg«, mi nem egyéb, ■ • •; ■ ; f . -s ... — 366 —
