Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 48. szám
365 sodszor nincs is az alapitói felhívás egy meghatározott személyhez intézve, csak általában a közönséghez, ez esetben pedig a felhívás, mint ajánlat, kőtelezőnek nem tekinthető.2) Másrészt szerző ugyanazon hibában szenved, mint Wiener, hogy ezen ajánlat tartalmát nemcsak hogy ki nem fejté, de meg sem említi azért, mert olyan nem létezik. Leghatalmasabb érvül arra, hogy a puszta aláírás által az alapítók és aláírók közt semminemű jogviszony nem keletkezik, az szolgál, hogy az alapítóknak nemcsak a reductio joga van meg felül- jegyzés esetén, hanem egyes aláírókat, kikről azoknak fizetésképtelenségük tudva van, az alapítók, még ha túljegyzés nem forogna is fen, egyszerűen visszautasítani nemcsak joguk, hanem kötelességük is, mert a czél, az alaptőke biztosítása ezt okvetlenül megkívánja. így tehát a tulajdonképeni ajánlat az aláírók részéről tétetik, a melyet az alapítóknak jogukban áll egyszerűen elfogadni vagy visszautasítani. Azonban az alapítók is a dolog természeténél fogva csupán akkor fogadhatják el az aláírások által megajánlott kötelezettségeket, ha az alaptőke egész totalitásában aláíratott, illetőleg tuljegyeztetett. Ez utóbbi esetben az úgynevezett »reductio« joga illeti őket, melynél fogva a felesleges aláírásokat minden indokolás nélkül visszautasíthatják, a mi Auerbach constructioja szerint merő lehetetlenség volna. Hogy az alapítók és aláírók közti jogviszony az alapítók által történt elfogadás által lesz perfectté, ezt Renaud2) már kétségtelenül kimutatta, s Wiener8) lipcsei keresk. kir. főtőrvényszéki biró nyilatkozata szerint elismert jog. Mindazáltal azonban az egyszerű aláirás által is keletkezhetik jogviszony az alapítók és aláírók közt, ha t. i. az alapítók a felhívásban a reductió módozatait közzéteszik, és túljegyzés esetén magukat a reductiónak a közzétett módon való megejtésére kötelezik, minek az aláirók hasonnemü joga felel meg. A magyar kér. törv. javaslatának átdolgozására összehitt értekezlet alkalmával beható tanácskozás tárgyát képezte a reductió kérdése, hogy nem volna-e szükséges a módozatokra nézve praeceptiv intézkedéseket felvenni, miután a reductiónál számtalan visszaélések kö- vettetnek el, miszerint kedvező kilátások mellett azokat, kiknek kedvezni akarnak, előnyben részesítik az által, hogy őket az arányon túl részeltetik, mig rósz t. i. disagióra való kilátások mellett kötelezettségeik alól kibocsájtják4). De mire vezetne ilynemű rendelkezés? Az alapítók kezének teljes megkötésére, a mi a leghelytelenebb politika épen ezen a ponton, mert viszonyuk roppant különbözőségénél fogva egy általános normát felállítani lehetetlen, sokszor az csak hátráltató- lag vagy épen akadályozólag hatna a társaság megalakítására; meg másrészt nem szabad az említett visszaélések szempontjából kiindulni, mert áz alapítók nem mindig, sőt legtöbb esetben nem csalók, s igy a legtisztább és legnemesebb szándék is sokszor meghiúsulna, ha olyanokat volnának kénytelenek megtartani, kikről tudva van, hogy elvállalt kö telezettségüknek megfelelni sem nem akarnak, sem nem tudnak; azok pedig, kik a fentebbi visszaélések elkövetésére készek, képesek lesznek a felállítandó normát is kijátszani áljegyzések és egyéb effélék által. Mindez azonban nem akadályozhatja az alapítókat, hogy magukat a fent irt módon a reductiónak bizonyos módon való megejtésére ne kötelezzék az aláirók irányában. Ez esetben minden aláírónak joga van követelni az alapítóktól, hogy aláírása a reductió módozatainak megállapított arányában elfogadtassák, mely igényét per utján is érvényesítheti. S érvényesítés esetén a részvénytársaság megalakításának egyéb tényeiben egyéb feltételek fenforgása mellett ép ngy részt vehet, mint egyéb más aláíró, kinek aláírása elfogadtatott. Ha azonban az aláirás jogtalanul visszautasittatott, s a társaság pedig már megalakult, az a kérdés, hogy az aláiró megtámadhatja-e a társulat megalakulásának érvényességét? E czélból a keresk. törv. 159. §-ába kell tekintenünk, hol fel vannak sorolva azon egyes ténykörülmények, melyek a bejegyzésnél igazolandók; ezek közt annak igazolása nem foglaltatik, hogy a reductio a közzétett módon foganatosíttatott, a mint hogy ez nem is volna lehetséges, miután a reductio megejtése az alapítók és az aláirók közti magánviszony a társaság megalakulására nagyban és egészben irreleváns. így tehát csupán a magánkereset marad fen az alapitó ellenében. Igen, de mit akart elérni az aláiró az aláirás által? Azt, hogy a jövendőbeli társaságnak tagja legyen; tehát a jogigény az alapítók ellen arra terjed, hogy ') Apáthy: keresk. jog 570. 1. *)I. m. 24. §. 244. sk. 1. 3) I. Értekezés, 46. 1. 4) Értekezlet! jk. 142. 1. / ezek a jogtalanul visszautasított tagot a részvénytársaság tagjává tegyék a megfelelő mértékben, azaz kötelesek számára annyi részvényt szállítani, mint a mennyi a reductiónak szabályszerű megejtése esetén őt tényleg illette volna. *) Felmerül itt azon kérdés, hogy az a'apitókat megilletik-e némi kifogások, ha a reductiot szabály- ellenesen ejtették meg. Az alaptőke teljes biztosítása legfőbb czél a részvényaláirásnál, s az alapítóknak különösen azon kell lenniök, hogy a megajánlott kötelezettségekből a jövendőbeli részvénytársaságnak »jó« követelései származzanak; e czélból, ha jónak látják, a már megtörtént aláírást visszautasíthatják. Másrészt azonban, mint kifejtettük, ha a reductio módozatai közzététettek, azt ezen módon kénytelenek megejteni; ezen módozatok azonban csakis elfogadható aláírókra vonatkozólag vehetők tekintetbe és találhatnak alkalmazást, mert olyanok aláírása, kikről a fizetésképtelenség tudva van, tehát az, hogy az alaptőke biztosításához nem járulhatnak, az ilyeneket el nem fogadni nemcsak joguk, de kötelességük is az alapítóknak; ugyané szellemben intézkedik a kt. 151. §-a, mely szerint az oly aláirás, melyre az aláirt részvények névértékének 10°/0 be nem fizettetett, vagyis hol kellő biztosíték nincs, semmisnek tekintendő. Különösen veszélyessé válhatnának ily fizetésképtelen egyének a társaság megalakulására vonatkozólag, ha tömeges részvényeket írnak alá, mi által a társaság megalakulása tökéletesen veszélyeztetve volna, a mennyiben ezek a 30°/0 befizetését, melyet a bejegyzés alkalmával igazolni kell, nem teljesíthetvén, a társaság addig bejegyezhető nem volna ; és az ily személyeket különösen az alkotandó társaság versenytársai használhatnák fel. Mind a dolog természeténél, mind a törvény szelleménél fogva meg van tehát az alapítóknak azon kifogási joguk, hogy az aláiró nyilvánvaló (notórius) fizetésképtelenségben van, milyenek : csőd, kereskedőnél fizetés-beszüntetés, eredmény nélkül vezetett végrehajtás. Dr. Nagy Dezső. A kerested, törvény 491. g-iínak magyarázatához. (S. S.) A biztosító nem felelős a kárért, ha a fuvarozás a nélkül, hogy erre szükség volna, a közönséges módtól eltérőleg történik. Ha a biztosított az áru elküldését vagy szállítmányozását szükség nélkül késlelteti, a biztositó a késedelem ideje alatt történt kárért nem felelős. A biztositó a késedelem ideje alatt történt kárért nem felelős. Kérdés, felelős lesz-e a biztositó azon kárért, mely nem ugyan a késedelem ideje alatt, de a késedelem folytán állt be az árunál ? Ha például az áru elküldésében beállott késedelem folytán az áru a megállapodás ellenére elkésetten indíttatott útnak, avagy a kellő időben történt elküldés daczára a fuvarozásban a biztosított által szükség nélkül okozott késedelem folytán az áru fuvarozása a megállapodás idejét tekintve késleltetett, ezen késedelem pedig utólag helyre pótoltatott ugyan olykép, hogy végeredményben késedelemről szó nem lehetne, az áru azonban az utón oly kárt szenvedett, melyet nem szenvedett volna, hahogy a helyrepótolt előzetes késedelem nem állott volt volna be: kérdés, felelős-e a biztositó az ily kárért. Mert hiszen daczára annak, hogy végeredményben tényleg késedelem nem volt, igen könnyen történhetik, hogy az ut egy bizonyos részén beállott múló oly veszély károsította az árut, mely azon esetben, ha az áru a megállapodás szerint rendes módon fuvaroztatott volna, az árut nem érhette volna. Rendes fuvarozásnál ugyanis az áru azon időpontban, midőn az ut illető részén a károsító esemény beállott, nem érkezett volna ezen helyre, de a késedelem, illetve annak helyrepótlása (purgatio morae) folytán a fuvarozás időtartamában az egyenletesség megzavartatván, könnyen megtörténhetik, hogy ezen tény folytán épen a múló veszély perczében érkezett meg az áru a vész helyére, holott szerződés szerinti fuvarozás esetében azon időpontban más helyen lett volna. Ezen esetben tehát a kár nem a késedelem ideje alatt, de a késedelem folytán történt. A keresk. törvény 491. §-a 2. bekezdésének szószerinti értelmezése szerint ezen esetben a biztositó felelős volna a kárért. Nézetünk szerint azonban annak ellenkezője áll. A fuvarozás veszélyei ellen kötött biztosítási szerződésből származó jogok és kötelezettségek megbirálásánal a szerződés lényeges alkatrészei nem tévesztethetők szem elől s a mennyiben ezekben eltérés kikötve nem lett, csakis a fuvarozás közönséges módja vehető irányadónak. A biztosítás s evvel az illető esemény következtében érő vagyoni hátrány megtérítésének igénye, illetve kötelezettsége azon időponttól veszi kezdetét, midőn az áruk fuvarozás végett feladatnak. De ez nem érthető betű szerint. Ha a biztositási szerződésben az áruk fuvarozás végetti feladása, illetve elküldése tekintetében időmeghatározás történt, s ebben a biztosított részéről szükség nélkül késedelem okoztatik, akkor a biztosítóra 1 1) W i e n e r : I. értekezés 46. 1.
