Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 41. szám - A köteles rész. 9. [r.]

I köteles rész. -V ix. A franczia joggyakorlat és irodalom érintett controversiáinak legfontosabb) ái a köteles rész jogi természetének határozatlanságából származnak. E controversiák az irókat szokatlan mértékben foglalkoztatták és a föbiróságoknál oly következetlen eldöntésre találtak, hogy azoknak törvényhozási megoldása is már ké- | retett.') A legfontosabb, egymással összefüggő' vitás kérdések a következők: 1. Aköteles részre jogosult a végrendeleti hagyományosok vagy más megajándékozottak ellenében a korlátozási ke- \ resetet (action en reduction) csak örökösi minó'ségben gya- i korolhatja evagy gyermek, szülő', szóval speciális legitimari- ' usi minő'ségében, mely utóbbi esetben kereseti joga az örök- | ség elfogadásától nem függne illetve az örökségről való le- J mondás daczára megilletné ? 2. A köteles részre jogosult, ki az örökhagyótól annak életében örökrészét illetve oly ajándékot, hozományt stb., melyet örökségébe beszámítani kellene, kapott, ha az örökségről lemond, a kapott értéket beszámitbatja-e köteles részéül (systéme d'imputation) vagy azon felül az örökhagyó szabad rendelkezésére álló vagyon (portion disponible) értékéül (théorie du cumul) ? vagyis mily terjedelemben gyakorolható a köteles részhez való igény kifogás (exceptio) illetve megtartás (retention) által, nem örökös által is, más jogosultakkal szemben ? 3. Az örökségről lemondó köteles részre jogosult számit-e a jogosultak számának és igy a számukkal változó, mindegyiket illető portio nagyságának meghatározásánál? Az első kérdés, melynek megoldásától következetes felfogás szerint a másik kettőé is függ, azon dől el, vajon a köteles rész az örökségnek vagy a vagyonnak képezi-e hányadát ? ACodeN. 913. art. ezt explicite nem dönti el; de midőn a portion disponible-t mint azon vagyonhányadot határozza meg, melyről végrendelkezni szabad, a köteles rész a contrario csak a törvényes örökösödés tárgyának tekinthető. Ha ekövetkeztetés áll, akkor a többi kérdés iránt táplálható kételyeket a törvényes örökösödésre vonatkozó 718. 724. I 725. 727. 777. 785. és 843. czikkek szétoszlatják. Megjegyzendő, hogy azok, kik a köteles részt nem az örökségnek, hanem a vagyonnak hányadául tekintik és ezért | azt állítják, hogy nem-örökös is kaphat köteles részt illetve 1 köteles részül megtarthatja azt, mit örökhagyó életében kapott, | mégsem vitatják, mint következetesen kellene, hogy aköteles 1 részre jogosult, ha lemond is az örökségről, köteles részének | kiegészítése végett a többi, az örökséget elfogadó legitima- j rius ellen osztálykeresettel élhetne, mi valóságos heredi- j tatis petitio pro parte lenne. Csak a kapott értéknek köteles rész fejében megtartása vagy legfölebb a hagyományosok és megajándékozottak megtámadhatása vitattatik, mi gyakorlatilag annál fontosabb, mert a hagyatéki hitelezők az ajándékozásokat sem meg nem támadhatják, sem az azok korlátozásából szerzett köteles részt igénybe nem vehetik. A szokásjogi köteles rész (réserve coutumiere) tekintetében ugyanezen vita körül a gyakorlat, mint láttuk, Ricard és Pothier értelmében a római jog és számos romanista ellenére abban állapodott meg, hogy köteles részszel és annak alapján kereseti joggal csak örökös bir, és az örökségről lemondó legitimariust csak mesterkélten oltalmazta. A Code N. terminológiája a szerkesztés közben változott: az első tervezetekben foglalt »légitime< helyébe a »réserve« lépett; de a tanácskozásokban e kifejezések felváltva használtattak, és igy azok elvi eldöntésnek szilárd támpontját nem nyújthatják.2) A semmitőszék, Francziaország legfőbb birósága, midőn a határozathozatalban részes tagok többsége romanistákból ') Gábriel Demante, tanár, 1864-ben petitiót adott be a senatushoz a Code Napóleon 845. 913. 919. 924. art. vitás értelmének törvényhozási magyarázatáért, melyet Cambacérés berezeg az 1864. april 5-iki ülésen előadott, mire az .i bureau des renseignements-ben deponáltatott. 2) Fentrt i. m. t. 12. p. 472. 420. 421. 476. 477. 526-534. 586 — 592. 613. 319 — I állott, a »réserve« és >action en reduction* törvénybe vett kifejezései helyett nem egyszer »légitime< és s>plainte d' inofnciosité«-rö'l szólt, akár a régi pays du droit éerit parleruentje lett, volna, bár a Code N. rendszere tagadhatatlanul közelebb áll a régi szokásjoghoz és a forradalmi törvényhozáshoz mint a római joghoz.s) A Code N. szerkesztésekor az államtanácsban és a tribunatusban folyt tanácskozásokban a köteles rész bevett rendszerének eredetéről és jogi természetéről különböző értelmezéseket találunk, miért ezek sem vehetők biztos alapul a Code N. rendszerének meghatározására. Mindazonáltal Troplong, a bíróságoknál mai napig első tekintély az irók között, főleg e tanácskozásokra alapítja azon nézetét, hogy a legitimárius kereseti joga független örökösi minőségétől.1) Határozottan mondja: »Quiconque voudra donner aux motifs de la loi l'autoritéqui leur appartient, reconnaitra que le legislateur a considéré ici l'enfant et non Fhéritier; que la qualité d'héritier n'est pas nécessaire pour intenter l'action en reduction et que les enfants agissent alors jure proprio, jure sanguinis, jure naturális; (i. m. t. 1. p. 312.). Az államtanácsban csakugyan Maleville, a római legitima pártolója, midőn az örökhagyó hitelezőinek kizárásáról a reductio által nyert javakból volt szó, azt vitatta, hogy a legitimárius nem szükségkép örökösül lép fel, mert különben a hagyatéki hitelezők kizárása jogilag indokolhatlan volna; hogy örökösiminőségben az örökhagyónak ajándékozásaitmás szerződésekként fentartania kellene ahelyett, hogy azok korlátozását igényelhetné; hogy a köteles rész a javak hányada, nem a hagyatéké stb.5) Cambacérés is a római jog alapján érvelt, hogy a legitimárius minősége nem tételezi fel az örökösét, mert az örökségből idegennek institutiója által végrendeletileg kizárt is ennek daczára megtarthatta a quarta falcidiát.s) A tribunatus, melynek indítványára kimondatott, hogy a korlátozásai kereset nem szolgálhat az örökhagyó hitelezőinek hasznára, indokolásul annak kimondását is javasolta, hogy a korlátozás az egyén által mint gyermek által kereshető, eltekintve örökösi minőségtől, melyet felvehet vagy nem, mert különben igénye illusoriussá válnék az örökhagyó hitelezőinek joga által. Hasonlóan nyilatkoztak Jaubert és Favart tribünök a törvényhozó testület előtt.7) De már az államtanács is csak az indítványt (921. art.) fogadta el az indokolás nélkül, mert mint Tronchet Pothier tana alapján kifejté, a hitelezők a nélkül is a 857. art. alapján ki vannak zárva a reductio által nyert, tehát nem a hagyatékban talált javakból. Különben is a 921. art. uj rendszert jelentett, mely a régi viták megszüntetésével explicite kizárta a hitelezőket, akár volt a legitimárius örökös, akár nem. A fenti nyilatkozatok ellenében pedig hivatkozhatni az államtanács más tagjainak, Portalis, Bigot-Préameneu, Réal, Emmery azon nyilatkozataira, hogy a köteles rész kétségtelenül az örökség része; hogy a jogosult a köteles részt mint örökös, nemcsak mint gyermek veszi; hogy a korlátozási kereset örökösi actus, melyet nem gyakorolhat a jogosult a nélkül, hogy örökösül gerálja magát stb.8) A törvénykönyv-tervezetek is, már Jacqueminote,9) ugy később a négyes bizottságé,10) kimondották volt, hogy csak a >héritiers venant a succession* élhetnek a reductio jogával, mit az államtanács határozata a felmenők és testvérek tekintetében11) és a Cod. N. 915. art. a felmenőkre nézve határozottan kifejezett. Végre a Cod. N. a jogosultakat »héri3) 1854. jul. 17. 1856. jul. 23. 1859. jul. 25. Dalloz i. m. 1854. 1. 241 ; 1856, 1, 273 ; 1859. 1, 303. Ellenük Laurent i. m. 12. köt. 21. s k. Ik. ') Donations t. 2. No. 915 — 920. Ellene: Aubry et Rau i. m. t. 5. p. 554. §. 682. n. 1. Demolombe i. m. t. 19. p. 48. No 43. 5) Eenet i. h. 345. 346. lk. Elismeri, hogy a lemondó örökös nem támadhatja meg az ajándékozásokat; de ha elfogadja az örökséget, támadása a gyermeké, nem az örökösé. U. o. «) U. o. ') TJ. o. 448. 593. 634. lk. B) U. o. 342. 343. 337. 339. lk. °) U. o. t. i. p. 371. «) U. o. t. 2. p. 277. ") U. O. t. 12. p. 419.