Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 34. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában

— 266 — időböz kötött követeléseknél azon közzététel napjától rendeli számítani a törvény, melyen a szövetkezet feloszlása a kereskedelmi czégjegyzékbe történt bevezetés alapján közzététetett. Mert biszen mi ratio sem indokolná azt, hanem valóságos absurdum volna, hogy a kilépett vagy kizárt szövetkezeti tagot a társaságot terhelő igények alapján keresettel megtámadhatni lehessen a társaság fenállásának egész ideje alatt, söt feloszlásának közzététele utáni egy évig ; holott igen könnyen meglehet, hogy egyes tagok kilépnek vagy kizáratnak és a társaság uiég hoszszu évek soráig áll fenn, sőt igen sok esetben épen azért lép ki az egyes tag, mivel nem akar többé obligo-ban lenni egy oly társaság terheiért, melynek gazdasági viszonyai vagy ügykezelése neki többé nem tetszik. De nem is képzelhető semmi jó?an ok annak megmagyarázására, hogy a kilépett tag kilépés-e daczára feleljen a társaság terheiért, mintha tovább is tag volna és pedig úgyszólván in infinitum, t. i. mindaddig, mig a társaság fenáll, és illetve feloszlása utáni egy évig. Ismételhetjük tehát a fenébb felvetett kérdést, mikép legyen értelmezendő a kilépett vagy kizárt tagokra ép ugy mint a feloszolt szövetkezet tagjaira egyaránt vonatkozó ^közzététel napja* (254 §. 3. bekezd.) ? Ismét oly szakasz, mely elkedvetlenít a törvény magyarázattólAzon egyszerű tényben kénytelenülünk keresni és találni a feleletet, hogy a törvényhozó emlékezete egy kissé gyenge volt a 3. bekezdés szövegezésénél. Miként a 226. §-ban a 2. bekezdés ellent mond az elsőnek, ugy ezen szakaszban elfelejtette a codifikator a 3. bekezdésnél, mit mondott a másodikban. Miután ugyanis a törvény az idézett §. első bekezdésében az elévülési idő tartamát általános szabály alakjában megállapította, a 2. bekezdésben kellő figyelemmel van a társaság feloszlása és az egyes tag kilépése vagy kizáratása közti esetek különbségére és azt rendeli, miszerint az e 1 ő b b i esetben az elévülési idő azon naptól számittassék, melyen a szövetkezet feloszlása a kereskedelmi czégjegyzékbe történt bevezetés alapján közzététetett: az utóbbi esetben pedig azon naptól, melyen az egyes tagok kilépése vagy kizáratása a szö vetkezet n élv ezetendőjegyzékbe bevezettetett. Tehát kétféle időpont. A 3. bekezdésben azonban szem elöl téveszti a két eset közti különbséget és az ennek megfelelően helyesen tett megkülönböztetést és minden distinctio nélkül mindkét esetre azt rendeli: ha a követelés ezen időpont (a 2. bekezdésben foglalt, az imént említett, de valóban kétféle időpont) után jár le, az elévülési idő a követelés lejártával, — még le nem járt, de felmondási idöhez kötött követeléseknél pedig, a felmondásra való tekintet nélkül, a közzététel napjától számítandó felmondási idő leteltével veszi kezdetté. A kifejtettek szerint a 254. §. 3. bekezdésének a le nem járt, de felmondási időhöz kötött követelések elévülésére vonatkozó időmeghatározása olykép magyarázandó, miszerint az csakis a szövetkezet feloszlásának esetére vonatkozik és a közzététel napjától számítandó felmondási idő alatt: a szövetkezet feloszlása, a kereskedelmi czégjegyzékbe történt bevezetés alapjáni közzétételének napjától számítandó felmondási idő értetik, a »közzététel« szó tárgyi terjedelme a törvénynek a névjegyzékre vonatkozó intézkedéseinek megfelelőleg megszorítandó, levén. Miután pedig ezen harmadik bekezdés a fentiek szerint a kilépett vagy kizárt tagok elleni elévülés esetére nem vonatkozhatik; az ezek elleni elévülési idő kiszámításának általános szabálya továbbá az idézett §. 2. bekezdésében foglalva van ; a kilépés vagy kizáratás idejekor le nem járt, de felmondási időhöz kötött követeléseknél pedig az egyes kilépett vagy kizárt tagokra nézve különszerü intézkedésre nem is forog fen semmi ok: ennélfogva az utóbbi esetre is alkalmazandó nézetünk szerint az idézett §. 2. bekezdése (és nem a 3. bekezdés) és pedig olykép: hogy egyes kilépett vagy kizárt tagokra nézve a társaságot terhelő, a kilépés vagy kizáratás idejekor még le nem járt, de felmondási időhöz kötött követeléseknél az elévülési idő, a felmondásra való tekintet nélkül azon naptól számítandó felmondási idő leteltével veszi kezdetét, melyen az egyes tagokkilépése vagy kizáratása a szövetkezetnél vezetendő jegyzékbe bevezettetett. A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában.*) Ötödik czim. A birói határozatokról. I. FEJEZET. A most érvényben levő ptr. revisiója a jelen czim két rendbeli fejezete körül sem nevezhető szerencsésnek. *) Előbbi közleményeket 1. a 26., 27., 31., 32. és 33. számokban. Szerk. Olyan körülmények között, midőn nem nove la alkotása czéloztatik, hanem egy törvény-egész adatnék: a mai ptr. kisebb hibáinak ignorálása, eme kisebb hibák helyreigazításának elmulasztása sem menthető. Ily elnézésre mutat a ptr. 245. §-ának változatlan felvétele a 226. §-ba. A bíró ma is hivatalból kutat tényeket s alkalmaz némely bizonyítékot. Különösen az utóbbi a rendes eljárásban iselőfordu hat. Kár tehát egyedül »a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékokéról szólni. Ily szerkezet mellett a szakasz zavarólag hathat. A szakasz annak idején az osztr. ideigl. perrend 294. §-ából vétetett át, s az itteni szövegből kivehetóleg a törvényhozói intentió arra megy ki, hogy a bíró magán-tudomása szerint nem hozhat határozatot. Az ős régi szabály a mi szerkezetünkben hasznavehetetlen. De a jelen czimben foglalt reformok sem tekinthetők elégségeseknek. A törvényjavaslat több helyen a német birodalmi perrend intézkedéseire vall. Ebből azonban egyet a 227. §. feledni látszik, a mi az Írásbeli rendszer mellett is igen értékesíthető volna, s ez az u. i>. Theil-Urtheil, a mit magyarul akként adhatnánk vissza, hogy »részleges itélet«. Az alperes 100 frtnyi követelésből 50-et beismer, a többire nézve bizonyítási eljárás tétetik folyamatba, a mi többször igen is elhúzódik. A beismert 50 fit a másik ötven forint sorsának kárát vallhatja. Közel fekvő, hogy a beismert 50-re nézve előbb mondja ki a biró az ítéletet, mint a keresetnek még csak ezután igazolandó többi részére. A legegyszerűbb példával jelzett felfogás a kereseti cumulatió esetében és a viszonkereset körül is értékesíthető. Az egyik igény ne hazudjék a másik miatt. Ezt tartja a német birodalmi perrend 273. §-a. Igen hasznosítható még az írásbeli per keretében is. A német birodalmi perrend analóg intézkedései az ítélet hozatala körül, minő kiválólag annak 275. §-a; már igen messze vezetnének. Ezek már a szóbeliségre játi-zunak át. Azokat nem vonhatjuk a jelen keresetbe, de annyival inkább kívánjuk a javaslat 2^7. §-ának a «részleges itélet«-tel való kiegészítését. Ehhez képest a javaslat 230. §-a is módosítandó volna, mely a ptr. 230. §-ának szószerint megegyezőleg azt rendeli, hogy: »minden jogügy ugyanezen egy Ítélet által döntendö ele Ezen módosítás mellett a szakasz további szövege, mely nem engedi, hogy »egyes kérdéseidöntése vagy a marasztalási összeg kitudása a végrehajtási eljárásra tartassék fen,« igen szépen megfér. A 230. §. ezen második rendelkezésének felvétele a mai bírósági gyakorlat nyomán jár s a ptr. 256. §-a második mondatának elejtését tette szükségessé, a mely szerint egyes kérdés eldöntését a végrehajtási eljárásra lehetett volna utalni. A javaslat a tekintetben Dem reformál, nem mond ujat, hanem a létező joggyakorlat elvét adja viszsz i. De legalább az elejtett szöveg helyére egy másikat tesz. A végbement javítás szembeszökőleg adva van. Nem így járt el azonban a 256. §. ártalmával egyébként, A ptr. 256. §-a ugyanis azt is mondja (első mondat), hogy minden Ítélet akként szerkesztessék, hogy végrehajtható legyen. Ez agyakorlatban sok bajt csinált. Az egyszerűen jogkijelentésre irányuló kereseteket sokszor meghiusitotta. Azokra azonban az életben sokszor van szükség. A javaslat az idézett szöveget el is ejtette, de abban a hibában szenved, hogy a felett mélyen hallgat. Pedig hát a javaslat a ptr. teljes revisiója akar lenni. És ezen hallgatás következményekkel jár. Ama törvényi kijelentés majdnem közönséges szólásmóddá vált. Ha annak a hibás volta felismertetik, s meggyőződtek arról, hogy ép annak az ellenkezője áll, ugy ezt a codificatornak, különösen akkor, midőn revideál, ki is kell mondani. A német birodalmi törvény 231. §-a következőleg szól: »Auf Feststellung des Bestehens oder Nichtbestehens eines Rechtsverháltnisses auf Anerkennung einer Urkunde, oder auf Feststelluug der Unechtheit derselben kann Klage erhoben vverden, wenn der Kláger ein rechtliches Interessé darán hat, dass das Rechtsverhaltniss oder die Entscheidung alsbald festgestellt werde*. Ilyenféle szakasznak nem kicsinylendő haszna lenne. Nemcsak tisztázná a fogalmakat, de a perrend egy más terére is kihatással volna. Gondoljunk csak a felhívási perekre! Ezeknél egy per helyett kettővel van dolgunk. Ezeket a fenti keresetek kézzel foghatólag egy lehető minimumra fognák szorítani. A mi az ötödik czim első fejezetében foglalt azon intézkedéseket illeti, a melyek az ügyvédi osztályra vonatkoznak, sérelmi feliratunkra hivatkozunk. Nem akarunk reeriminatiókba bocsátkozni. II. FEJEZET. A prts. 260. §-a változtatlanul vétetett át a javaslat 239. §-ába. Ebben a szakaszban a magán-utoni kézbesítés is, melyet a felperes közbenjöttével a hivatalos közeg teljesít, megemlittetik. Azonban ezen, a kézbesítő közegek sokszor hanyag eljárására tekintettel, fontossá válható kézbesítési mód igen szük keretben említtetik fel, t, i. csak az idéző végzés kézbesítésénél. Ebből a gyakorlat azon következtetést vonta, hogy más esetekben más mint az idéző végzés kézbesítésénél a fél utjáni kézbesítésnek nincs is helye.